„Dobrev alkalmatlan Orbánnal szemben” – Mérő László előválasztásról és a „dörzsölt szélkakasról”

·2021.05.25

„Bődületes baromság”, amit az ellenzék művel kormánykritika címén, tömegek érezhetik ugyanis valóban jobbnak a helyzetüket ma – mondja Mérő László. A matematikus egyszerű képlettel illusztrálja is, hogyan lehet csupán tíz százalékos keresetnövekedés akár 600 százalékos emelkedés az egyéni érzületben. A pszichológusként is ismert egyetemi tanár belátja ugyanakkor, hogy jobb megoldások is vannak az ellenzéki előválasztás fideszes meghekkelése ellen, mint amit a minap javasolt. De miért gondolja, hogy Dobrev Klára főnyeremény lenne a kormánypártnak? Miért ír hamarosan megjelenő könyvében Orbán Viktorról mint dörzsölt szélkakasról? Mi baja a Momentummal, s miért nem tagja Karácsony Gergely új mozgalmának? Hogyan és miért jutott el a liberális értelmiség egy része a Jobbik-gyűlölettől a Jakab Péter-rajongásig? Aztán: az Orbán-kormányt elutasító Mérő hogyan tudott együttműködni a fideszes elittel egy Rubik-projektben? Interjú.

Számít az ön véleménye ellenzéki körökben?

– Nem tudom.

Akkor mégis miért írt cikket arról, hogyan trollkodhatja meg az ellenzéki előválasztást a Fidesz?

– Senki nem tudja, mi miért jut eszébe, nekem viszont matematikusként feltűnt, hogy akár százezer troll is meg tudja változtatni kétmillió ember szavazatát az előválasztáson. Gondoltam, jó, ha ezzel mindenki tisztában van. 

Ez csak akkor igaz, ha három nagyjából azonos támogatottságú jelölt jut a második fordulóba. Ha félmilliós különbség lesz az első két helyezett között, annyi troll kellene.

– Persze, de ha így lenne, az azt jelentené, Orbánnak van egyértelmű kihívója, valódi ellenfele. 

Nincs?

– Ma nincs.

És akkor inkább listázni akarja azokat, akik akár fideszesként részt vesznek?

– Szó sem volt listázásról. Nem azt javasoltam, hogy a neveket hozzák nyilvánosságra. Csupán azt, hogy körzetenként legyen összesítve, hányan voltak a tudottan fideszesek, a hívatlan vendégek, akik potyázni mentek a „lakodalomba”. Amikor listázással vádoltak, tényleg úgy éreztem magam, hogy jó, ez a közeg menthetetlen, akkor már inkább a Fidesz… Aztán viszont érkezett sok értelmes visszajelzés is, én pedig beláttam, hogy van jobb megoldás az eredeti javaslatomnál a fideszes trollok kiszűrésére. A londoni polgármester-választás friss, de jó példa. Ott ugyan nem a trollok okozzák a gondot, de a módszerük ezt is megoldja.

Az tehát, hogy mindenkinek két szavazata van, két jelöltre ikszelhet.

– Pontosan. Ha Jakab Péter szavazói nagyon ódzkodnak mondjuk Dobrev Klárától, nyilván Karácsony Gergelyre adnák a másodlagos voksukat. 

És a Fidesz nem tudná betrollkodni az előválasztás győztesének Dobrevet.

– Így van. A jelenlegi előválasztási rendszerben viszont be tudná. És nagyon meg is érné a Fidesznek egy ilyen hekkelés. Én legalábbis úgy gondolom, hogy Dobrev Klára nem tudná legyőzni Orbán Viktort.

Mert?

– Nem a saját képességei miatt. Azokkal szerintem semmi baj nincs. Kétszer is beszéltem vele, előadásom után jött oda hozzám és teljesen értelmes kérdéseket tett fel. Nem politikáról beszéltünk – evolúcióról. Arról szólt az előadásom is. Azóta mindenesetre jobban odafigyelek rá és meggyőződésem, hogy ez a nő szerelmes a férjébe. Ezért mondjuk nehéz lenne elítélni egy feleséget…

…kivéve, ha a férjet Gyurcsány Ferencnek hívják!

– Talán még akkor sem, de jó felé tapogatóznak. Ettől még Dobrev autonóm személy, nem hinném, hogy a férje irányítja.

„Meggyőződésem, hogy ez a nő szerelmes a férjébe.” Fotó: Végh László

Gyurcsány házasodott be a befolyásos kommunista Apró-Dobrev családba, nem fordítva, az igaz.

– Persze, Gyurcsány a „vidéki fiú”, de mégiscsak ő volt már miniszterelnök. És valóban miatta mondom azt is, hogy Dobrev az előválasztást ugyan megnyerheti, de alkalmatlan lenne Orbánnal szemben. Ezt a házaspárt ugyanis nem lehet különválasztani a választók fejében. 

Az őszödi tán mégsem volt „igazságbeszéd”, ahogyan akkoriban a baloldali-liberális oldalon tálalták?

– Nem az volt a bajom vele, hogy kimondta, mennyit hazudoztak. A politikusnak hazudnia kell, afféle munkaköri kötelesség ez. Akárcsak a papnak: ha nem tudja megvédeni a gyónási titkot, csak hazugság árán, köteles megtenni. A politikus, ha másképp nem tudja megvédeni az államtitkot, szintén.

Mondjuk ott nem államtitokvédő kegyes hazugságokra derült fény, de ha nem ez, mégis mi baja Gyurcsánnyal?

– Főként az, hogy nem tartotta be, amit annak a beszédnek a végén mondott. Hogy ugyanis ha nem sikerül, amit akar, akkor lelép és ír majd „kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról”. Írhatott volna persze rosszakat is. Megírtam volna róluk, hogy rosszak, de

nem lettem volna rá dühös. Így viszont az lettem. Le kellett volna lépnie, miután megbukott. Hogy ezt képtelen volt belátni, nem bírta visszafogni magát, az számomra alkalmatlanná teszi a vezető szerepére.

Pedig nem lehetetlen, hogy az ember megtartsa, amit ígért. Vona Gábor például képes volt betartani az ígéretét, hogy ha nem nyer, lemond. 

Az nem gond, ha valaki csak akkor hajlandó ott lenni, ha nyer, ha nem, akkor meg veszi a kalapját?

– Szerintem ez teljesen normális. Vesztett, hát jöjjön valaki, aki jobban csinálja.

hirdetés

Mégis, milyen volt belülről megélni, amikor a pesti liberális értelmiség hirtelen elkezdte szeretni Vona Gábort?

– Nem vagyok ám nagyon belül. Ismertem persze azokat, akik később az SZDSZ-t alapították, még gyerekkoromból. Volt olyan is, hogy Demszky Gábor ugyanazzal a lánnyal járt, akivel én – ugyanakkor, ráadásul. Mégsem tartoztam szorosan ehhez a csoporthoz. Fiatal koromban is riasztott valami ebben a társaságban.

Mi?

– Ahogyan az észt osztották. Az. Szóval nem léptem be a Szabad Kezdeményezések Hálózatába sem, meg később az SZDSZ-be sem. Amikor meg ‘94-ben összeálltak az MSZP-vel, azzal nagyon nem voltam kibékülve. Nem éltek vissza a kétharmadukkal annyira, amennyire a Fidesz most, de az MSZP-nek egyedül is megvolt a parlamenti többsége, indokolhatatlan volt számomra az a koalíció. 

A Fidesz kimaradt abból. Ön már a kezdetekkor sem bírta őket?

– Dehogynem! 1990-ben megjelent a The Ways Of Thinking című könyvem Szingapúrban. Kérdezte a kiadó, milyen legyen a borító színe. Várjon, mutatom! Itt van a polcon valahol… Tessék!

Narancssárga.

– Bizony.

Csak nem a Fidesz miatt?

– De. Hogyne tetszett volna akkoriban a csókolózós plakát. Vagy a Listen To Your Heart a Roxette-től, az akkori kampánydaluk! Ma persze, ha újra kiadnák a könyvet, már biztosan nem narancssárga borítót kérnék hozzá. Egy másik könyvem nemsokára jelenik meg. Az lesz a címe, hogy A dörzsölt szélkakas. A negyede Orbánról szól.

Miért?

– Mert elkezdett izgatni a személye és mert nem értek egyet azokkal a megfejtésekkel, amelyeket a liberális oldalon folyton hallok vele kapcsolatban. Hogy megőrült, meg hogy fasiszta lett. 

Tehát nem bánta meg, hogy kiszállt a Magyar Narancs szerzőgárdájából, amikor a lap Hitler-bajszos Orbán-címlapot közölt?

– Nem bántam meg, de most már talán el lehet mondani, mi volt az oka annak a címlapnak. Bojtár B. Endre főszerkesztő hosszú évek után először elment akkor nyaralni. Nem volt otthon a macska, cincogtak hát az egerek – és nagyon túltolták. Bojtár is így látta egyébként. Mondtam is neki aztán, hogy ha a Narancs bocsánatot kér és belátja, hogy tévedés volt az a címlap, onnantól írok oda tovább. Ez aztán mégsem történt meg. Bár azóta még annál is rosszabb véleményem van Orbánról, a nácizás, fasisztázás butaság.

Akinek csepp ép esze maradt, nem gondolhatja, hogy holnap lágerbe viszik vagy jön érte a fekete autó. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Orbán velejéig romlottá vált.

Van ilyen pszichológiai kategória?

– Nincs. Ezt nem is pszichológusként mondom, hanem íróként és állampolgárként. És nem is ez a legérdekesebb benne.

Hanem?

– Hanem a szélkakassága. Az ugyanis különleges. Nem arra fordul, amerre a szél fúj, hanem arra, amerre holnap fújni fog. Ez azért nem semmi. Nagyjából be is jött neki eddig. Csakhogy egy ilyen szélkakas is éppen annyit forog, mint egy igazi. Ugyanolyan kiszámíthatatlan a partnereinek. Nem lehet rá építeni, de mégsem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Persze nem csak ilyen gondjaim vannak vele. Az is például, hogy egyetemgyilkos lett. Hogy kirúgta a CEU-t és hozza a Fudant. Szóval megharagudtam rá.

„[Orbán Viktor] nem arra fordul, amerre a szél fúj, hanem arra, amerre holnap fújni fog. Ez azért nem semmi.” Fotó: Végh László

Az ellenzékben lát kormányképes potenciált és víziót, vagy csak azért támogatja őket, mert haragszik Orbánra?

– Jó kérdés, a válasz pedig nem egyértelmű. Igyekszem az érzelmeken túl az eszemet is használni, főleg pedig a szememet. Ezért is nem szeretem, amikor az ellenzék mindent szid. Merthogy a 2010-zel kezdődő évtized kegyelmi időszak volt az ország számára: folyamatos konjunktúra, az EU-tól jött a pénz, külső ellenségünk nem volt. Fejlődött az ország, nem is keveset. Csak úgy látom, sokkal többet is fejlődhetett volna. 

Ilyet mindig lehet mondani. Mindig el lehet képzelni jobb helyzetet annál, ami van.

– Nem a levegőbe beszélek. Ebben a kérdésben van bőven összehasonlítási alapunk. Megelőztek minket olyanok, akikről ezt nem hittük volna harminc éve. Szlovákia, a balti államok, bizonyos mutatókban már Románia is elénk került… Ettől függetlenül

abszolút értem a Fidesz-szavazót, aki nem ezeket a nemzetközi adatokat nézegeti, hanem érzi, hogy jobban él, többet keres, mint 12 éve keresett.

Ezt egyébként magam is tapasztalom, meg azok a kollégák is, akik előadásokat szoktak tartani. Ma minden megyeszékhelyen meg lehet tölteni egy 400 fős színháztermet, tudnak rá belépőt venni az emberek – 2010 előtt szó sem volt erről. Egy tanár házaspár el tud menni színházba havonta kétszer. Hogy a románoknál még nagyobb a tanárok életszínvonalának növekedése? Persze. 30 éve tanítok Kolozsváron, úgyhogy ezt pont tudom. De nem ez alapján döntenek az emberek, ami elég természetes is. 

Nyilván a saját pénztárcájuk alapján döntenek.

– Igen. Márpedig nem túl nagynak látszó bérnövekedés is hatalmas változást hozhat az elégedettségben, ha az ember amúgy nem változtat az életmódján.

Hatalmas változást?

– Egyszerű. Keres valaki mondjuk 100 tallért havonta. Ebből 98-at elkölt rezsire, ételre, ruhára. Két tallért tud szabadon felhasználni, arra költeni, ami épp az eszébe jut. Ha jövő hónapban aztán már 110 tallért keres, az nem látszik óriási növekedésnek. Holott az. Ekkor már ugyanis 12 tallért költhet arra, amihez kedve szottyan. Hatszor annyit, mint korábban. Ami látszólag 10 százalékos növekedés, az valójában 600 százalékos. Ez már hatalmas különbség, s ez határozza meg az érzetet. Ezért nem működött 2006-ban a Fidesz „Rosszabbul élünk mint négy éve”-kampánya sem, most meg végképp nem fog működni. Ezért tartom bődületes baromságnak, amit az ellenzék művel kormánykritika címén. Ezt a „minden rossz”-narratívát. Jelentem: még az államigazgatásban is van, ami jól működik. 

Mi?

– Mondok egy apróságot. A minap tapasztaltam. Elektronikus aláírást kellett volna adnom, az újság, ahova írok, ki is közvetített egy magáncéget ehhez, de azzal sehogy sem sikerült összehozni. Úgyhogy beléptem ügyfélkapun, aztán úgy húsz másodperc múlva már tölthettem is le a dokumentumomat az elektronikus aláírásommal… Elküldtem a lapnak, hogy talán ez is jó lesz. Elnézést kértek, hogy meg sem fordult a fejükben a hivatalos, állami út. Hogy az működhet jól. Pedig ezt például rendesen megcsinálták, még ha más informatikai rendszerek rendre le is rohadnak. S ez tényleg csak egy apró példa.

Az ország javainak alapítványi- és magánzsebekbe tömését, Mészáros Lőrincet se emlegesse inkább az ellenzék?

– Az más. Az elvi kérdés. A közvagyonból gazdagszik úgy, hogy egyetlen valóságos üzleti sikere nincs mondjuk külföldön. Az eszéki focicsapatot talán hagyjuk… Ha nem is stróman, ha nem is Orbán pénzes zsákja, ez akkor is tény.

Hogy Orbán pénzes zsákja, az talán nem tény?

– Szerintem Orbánt nem érdekli a pénz önmagában. Ahogy Kádárnál sem találtak nagy vagyonokat a halála után, mint például Ceaușescunál, szerintem Orbánt ugyanúgy a hatalom érdekli, ahogy Kádárt annak idején. Nem a pénz.

Ami a közvagyon visszavételét illeti, ha sikerül győznie az ellenzéknek jövőre: először is szándék kell hozzá. Hogy Karácsony mennyire puha ehhez, nem tudom, Dobrevben és Jakabban viszont látok elszántságot. 

Nem az lenne logikus az előválasztási verseny végén, amit az amerikaiak is csinálnak? Ott az elnökjelölt és az alelnökjelölt neve is ott virít minden plakáton. 

– De, ez lenne logikus. Muszáj lenne a végén a három befutóból kettőnek együtt kampányolnia, egymást erősítve, mondjuk úgy hirdetni magukat, hogy „Karácsony–Jakab”. Persze nem adok tanácsot pártoknak, ez csak egy meglátás. 

Mit vár tőlük, mégis?

– Igazából semmit. Akármelyik kormányra tudok én morogni. Ha hülyeséget csinálnak, arról majd írok, ha nem csinálnak hülyeséget, arról meg nem írok. Nem kell nekem mindig írni. Mármint újságba.

„Akármelyik kormányra tudok én morogni.” Fotó: Végh László

Egyáltalán minek kezdett írni matematikusként, pszichológusként, tanárként?

– Játékkészítő is vagyok, azt pedig sokáig hobbiból csináltam. Aztán viszont már nem, céget vezettem, profin kellett hozzáállni. Márpedig az embernek kell, hogy legyen valami, amiben amatőr, amit csak akkor csinál, ha kedve van hozzá. Ez lett az írás.

Játékkészítőként melyik a fő műve?

– Nekem nincs Rubik-kockám. Mondjuk ez nem annyira jó példa, hiszen a Rubik-kocka nem is játéknak készült. 

Hát minek?

– Rubik Ernő a képzőn tanított belsőépítészetet, elégedetlen volt a hallgatói térlátásával, ahhoz akart szemléltető eszközt készíteni, hogy javítsa valahogy. Nem játéknak tervezte tehát a kockát, csak kiderült, hogy annak is remek. Azt tette több tízmillió gyerekkel, amit a Harry Potter. Az a hét kötet rávette a kütyükön felnövő nemzedéket, hogy könyvet vegyen a kezébe. A Rubik-kocka pedig megtanította őket, hogy néhány óra figyelemmel megtanulható egy ilyen bonyolult feladat is. Ráadásul élvezed is és még presztízst is szerzel vele.

Tíz éve szó is volt arról, hogy lesz egy nagy Rubik-ház a Duna-parton… Aztán lett helyette sok szép stadion.

Abban a projektben ön is szerepet kapott volna, ugye?

– Kaptam is. Ernő ragaszkodott hozzá, hogy benne legyek a testületben, hiszen ő építészként ahhoz szokott, hogy van egy funkció és ahhoz keres formát. Itt pedig adott volt a forma, a Rubik-kocka, ahhoz kellett tartalmat találni. Ez pontosan a játékkészítő működésmódja. Fürjes Balázs össze is hívott egy grémiumot Káel Csabával, Baán Lászlóval, Lackfi Jánossal, többek között… A fideszes holdudvar krémje volt ott. 

Meg ön?

– Igen. Ott jöttem rá egyébként, mennyire „liberális” vagyok. Önkéntelenül használtam valami kifejezést az egyik ülésen, amelyre lett nagy felhorkanás, mert mint kiderült, feléjük az nem hangzik jól, az ő szótárukban az nincs benne. Már nem emlékszem, mi volt a szó. Mindenesetre Fürjes állította le a többieket, hogy ne háborogjanak, inkább azt figyeljék, mit mondok, ne azt, milyen szavakkal. Teljesen jól tudtunk egyébként együttműködni, még a Duna Aréna megnyitójára is elhívott. 

Azért valahogy azt is éppen Garancsiék építették, Fürjes aláírásával…

– Mégis, majdnem biztos vagyok benne, hogy Fürjes nem korrupt. Csak megérzés ez, nem több, de ő volt 2002-ben talán az egyetlen, aki nem kért pozíciót a párttól, hanem visszament ügyvédkedni a bukásuk után. Miközben számára Orbán kvázi az Isten maga. Úgy is tartom tiszteletben ezt a hitét, ahogy a vallásosságot illik tiszteletben tartani. Tisztességes figurának ismertem meg. A Rubik-házból aztán sajnos nem lett semmi. Pedig a kockának elképesztő ismertsége van világszerte, csak éppen senki nem tudja, hogy magyar találmány. Egy ilyen Rubik-ház kifejezhette volna, hogy ez itt született, ráadásul olyan lehetett volna Budapestnek, mint az atomium Brüsszelnek vagy a Szabadság-szobor New Yorknak. Bárki építené meg, jól tenné. Rubik Ernő hozzájárult, megvan hozzá minden, ami kell.

Majd a mostani ellenzék, ha kormányra kerül?

– Kormányra kerül? Bár Orbánt nagyon nem szívelem, az ellenzéki összefogás azért egyelőre eléggé olyan, mint valami vesztesek klubja. 

Mi baja mondjuk a Momentummal?

– Három nő is van ott, aki jobb képességekkel rendelkezik, mint Fekete-Győr András, mégis utóbbit tolják előre. Érthetetlen.

Márki-Zay? Ő innen nagyon vidék?

– Hódmezővásárhelyen voltam katona, szóval nyugodtan mondhatom: igen, az nagyon vidék. De ez nem baj. Az, hogy Márki-Zay provinciális hangulatot áraszt, számomra azért az.

Zavarja a tájszólás?

– Az pont nem. Hogy is zavarhatna? Én is erős tájszólással beszélek. 

Nem halljuk.

– Mert ez pesti tájszólás.

Kőrutnak mondja azt, hogy körút?

– Pontosan. Éppen 18 éves katonaként, Hódmezővásárhelyen döbbentem rá, hogy mindenki más szerint az körút. De a pósta, a dícsér, a bíztat… Valamint én közértbe megyek, nem boltba. Ezek is az én pesti, pontosabban kőruton belüli, négy és fél kerületre érvényes tájszólásom, nyelvhasználatom részei. Márki-Zayra visszatérve: valahogy van egy érzetem, ami távol tart tőle. 

Pszichológusként nem bírja, ha valaki a gyerek fenekére csap?

– Azzal nincs bajom, a túltolt píszíséget sem szeretem. Szóval nem tudom, mi a gondom vele, de nem is fontos. Szerintem ő is, Karácsony is, Jakab is képes lehet akár legyőzni Orbánt.

Jakab most már teljesen elfogadott az öt éve a Jobbiktól még irtózó „kőruton” belüli értelmiségnél, ugye?

– Amikor Vonáról beszéltünk, már mondtam, hogy nem vagyok nagyon benne ebben a körben sem, de amennyire látom, szerintem is ez a helyzet.

Ezt azért magyarázza el a pszichológus!

– A kognitív disszonanciát mindig fel kell oldani. Erre remek módszer, ha azt mondja az ember: „most lett annyira durva a rendszer, hogy már semmi sem számít, csak hogy bukjon. Ehhez képest, ami ma történik, jelentéktelenek olyan kérdések, mint a Jobbik múltja”. Holott a rendszer valójában semmivel sem durvább, mint amilyen durva volt akkor, amikor a Jobbikot még nem fogadta el ez a közeg. Csak éppen van a politikai racionalitás, amiért össze kell fogni velük is, különben esélytelen minden. Az meg mindig jót tesz a léleknek, ha ácsol egy ellentmondást feloldó magyarázatot. 

Karácsony új mozgalmában hogyhogy nincs a 99 alapító között?

– Nem kerestek. De ha kerestek volna, sem tudom, hogy igent mondtam volna-e. Miről is szól ez a mozgalom?

Állítólag a 99 százalék összefogásáról az 1 százalék kiváltságossal szemben.

– Ugyan már!


Nyitókép: Végh László

Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Interjú