Válasz Online
 

Hopp, megduplázódott a gyerekszegénység – újabb fordulat a KSH-ügyben


Kispál András: „Orbán Balázzsal nehogy összehasonlítsanak már, mert agyvérzést kapok!”


Magyarország talajtani nagyhatalom – a valóság mégis sírnivaló


Nyolcvanhét éves korában elhunyt az egyik legnagyobb kortárs költő, Ágh István, akinek művészetére és életére az egyik legnagyobb hatást az ötvenhatos forradalom gyakorolta. Nem pusztán szellemi, hanem fizikai értelemben is: haláláig benne maradtak azok az orosz repeszek, amelyek majdnem megölték 1956. október 25-én, a Parlament előtti vérengzésnél. Halk, de súlyos szavú költő távozott. Nekrológ. Lassan […]

Bővebben >>>

Az óvodák bezárása már a jelen, és az iskoláknak is fel kell készülniük arra az óriási kihívásra, amit az okoz, hogy az utóbbi négy évben közel húsz százalékkal csökkent a születésszám. Ám a bezuhanásnak más hatása is lesz: egyes vidékek elnéptelenedése. A nagy demográfiai kísérlet csak félsikert hozott, kicsit lassította a folyamatot, de nem állította […]

Bővebben >>>

Nyilvánosságra kerültek a Pirani Építészeti Napok keretében átadni tervezett Piranesi-díj idei magyar jelöltjei. Ez az egyik legrangosabb közép-európai építészeti elismerés. A hazai projektek kiválasztását ezúttal is Gunther Zsolt, a 3h építésziroda vezető tervezője irányította, de a jelölési folyamatban szakújságírói tevékenységének elismeréseként részt vett kollégánk, Zsuppán András is. Az alábbiakban Gunther Zsolt személyes beszámolója olvasható a jelölési folyamatról és a kiválasztott épületekről.

Bővebben >>>

Mi a közös a reneszánsz kényúr Cesare Borgiában és Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegben? Jóval több, mint elsőre gondolnánk. Az olasz-svájci Giuliano da Empoli A Ragadozók kora című könyvében egy zoológus érdeklődésével vizsgálja a Föld meghatározó politikai és technológiai nagyvadait.

Bővebben >>>

A Tokaji borvidéken Bodrogkeresztúr térségében, a Mátrában Abasár községben szűrtek ki aranyszínű sárgasággal fertőzött szőlőtőkéket – írja közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A Nébih azt is közölte, hogy a betegség már 17 vármegyében és a 22-ből 20 borvidéken van jelen. Bár hivatalos térkép még nincs, az alábbi vázlaton megjelenítjük a szőlővész eddigi észleléseit. Továbbra is a nyugati határszél megyéiben a legrosszabb a helyzet, és az északi tájegységek érintettségével a baj immár országossá vált. A hírhedt filoxérajárványhoz hasonló pusztulás fenyeget.

Bővebben >>>

A szovjet megszállás a második világháborút követően korántsem történt olyan problémamentesen, mint azt évtizedeken át sulykolták a tankönyvekben. Magyar civilek több erőszakoskodó szovjet katonát is meggyilkoltak. Baráth Magdolna történész olyan sosem látott dokumentumokat talált orosz levéltárakban, amelyeket a szovjet elhárítás készített a gyilkosokról. A megszállók azonban nem a valóságot rögzítették. A következő történet takarmánytolvajról, félrevert harangról, egy megölt magyarról és egy meglincselt orosz katonáról szól. Meg egy önkéntes tűzoltóparancsnokról, aki magára vállalta a gyilkosságot, hogy megmentse minden tizedik falusi férfi életét. Következzen a pusztasomorjai Sipőcz István történetének kettétört darabja, amit lapunk a nyolcvanadik évfordulóra illesztett össze.

Bővebben >>>

Jó ideje egyre elképesztőbb csúcsokat döntenek a pszichológia szakok felvételi ponthatárai, idén már a Semmelweis Egyetem általános orvostudományi képzésére is könnyebb volt bekerülni, mint egyes karok pszichológia szakára. A jelentkezők száma évről évre nő, ebben az évben elérte a 8912-t. Ennél többen csak a gazdálkodás és menedzsment szakot jelölték be első helyen a felsőoktatási jelentkezéskor.

Bővebben >>>

Hétfőn a terroristák elengedték életben maradt túszaikat, és az izraeli hadsereg megkezdte visszavonulását Gázából. Az USA elnökét együtt ünnepelték ázsiai, afrikai és európai hatalmak vezetői. Történelmi nap volt, ami egyszerre szólt a békéről és az új hidegháborúról. Gyorselemzés.

Bővebben >>>

Minden nemzetnek megvannak a „majdnem Nobel-díjasai”, azok az írók, akik esetében kitartóan emlegetik a díjat – akár komoly jelölés, akár csak kávéházi pletyka formájában. A magyar irodalom különösen gazdag ilyen szerzőkben: 125 év alatt legalább húsz magyar író neve fordult meg valamilyen módon a Svéd Akadémia vélt vagy valós névlistáján. Nem, Wass Albert utóbbin sosem szerepelt. Nyáry Krisztián alábbi írásával most utat vág a magyar Nobel-mítoszok dzsungelében.

Bővebben >>>

Pillangóhatásnak nevezik, amikor egy látszólag apró jelenség óriási kataklizmát okoz. A példa szerint, ha egy pillangó meglebbenti a szárnyát Pekingben, abból hónapok múltán tornádó lehet New Yorkban. Most éppen egy kínai kormányrendelet következménye hozhat óriási káoszt a világban. A csütörtökön beígért rendelet a ritkaföldfémek külkereskedelmi engedélyeztetéséről szól. Trump válaszul óriási vámmal fenyeget. Ha ebben a konfliktusban elszabadulnak a nagyhatalmak, az a magyar iparnak, de az ukrán hadseregnek is óriási gondot okozna.

Bővebben >>>

Dolgoznak és szórakoztatnak, csendben és riadók alatt is. A pincéjükben. Meglátogattuk a Harkivi Operát, hogy megértsük, mi hajtja az ott dolgozókat – színészeket, igazgatót, zenekart, balerinát. Nem csak az ellenállás.

Bővebben >>>

A Japán feletti győzelem 80. évfordulóján Pekingben tartott ünnepségen készült egy sokatmondó fénykép a résztvevő vezetőkről. Ezen jól látszik, hol lesz Magyarország helye a régi-új világrendben. Valahol Kína, Oroszország, Észak-Korea és Belarusz mögött, messze hátul, állapítja meg vendégszerzőnk, Pecze Zoltán nyugalmazott nagykövet.

Bővebben >>>

Az öt év szünet után újranyitott Kádár étkezdében Gerendai Károly feltámasztott egy műfajt és egy korszakot, ami mára történelemmé vált: a 20. századi budapesti étkezdét. A Klauzál téri Kádár több mint fél évszázada hozzátartozik a város identitásához, legalább annyira, mint a stukkódíszes New York vagy az éppen szintén az újranyitásra váró Ruszwurm. Ez a legpestibb étkezde a legpestibb téren: legenda, ami hasonló, mára eltűnt helyek százaiból lepárolódott. Most már a város lakóin múlik, hogy örüljünk neki, ne engedjük át a turistáknak.

Bővebben >>>

Gépfegyverek, harckocsik, egyenruhák között megtartott könyvfesztivál? Jobb helyszínt és jobb döntéseket, kevésbé militáns kultúrpolitikát kérünk. Mert most csak érdekek vannak inkább és csendes elsorvadás – írja vendégszerzőnk, Antal Bálint. Az evangélikus Luther Kiadó igazgatója a Bálna Honvédelmi Központban rendezett könyvfesztivált helyezi nagyobb távlatba.

Bővebben >>>

Az 1242 – A Nyugat kapujában lehetett volna akár fantasy vagy mesefilm is, de a meséről nem hazudhatjuk magunknak, hogy „hiánypótló magyar történelmi film” – írja elemzésében B. Szabó János történész. De vajon miért nem a magyarok hősies védekezéséről szól a közpénzmilliárdokat felemésztő mongol–magyar megaprodukció? A választ a Nemzeti Filmintézet táján kell keresni, ahol 2023-ig meghatározó szereplő volt az ezoterikus fantasy szerző, Harrison Fawcett, vagyis Fonyódi Tibor. A céhes történelem ellen kardot rántó, a radikális szubkultúrában népszerű író az Andy Vajna utáni korszakban a sorban készülő történelmi filmek döntnöke lett. Az ő fejében született meg az a sztori is, amiben Batu kánt egy pilisi pálos táltos fordítja vissza.

Bővebben >>>