Újabb titkos pénzgyárat azonosítottunk Tiborcz István közelében
Akad egy kormányzati terület, amelyre biztosan hatással van a miniszterelnök lánya: ez az idegenforgalom, az országmárkaépítés, a divat- és kreatívipar. Nem tudhatjuk, Orbán Ráhel informális szerepe érinti-e a pénzosztásokat, ám korábban igazoltuk, hogy a központi szállodafejlesztési százmilliárdok minden ötödik-hatodik forintja a Tiborcz család közelébe gurult. Most pedig azt vettük észre, hogy az állam külsős turisztikai kommunikációs ügynökségeként működő Mediator Group Kft.-ből is „kicsavart” közel 10 milliárd forintot egy olyan részvénytársaság, amely rejtegeti tényleges haszonhúzóját, de minden egyéb adata erősen Tiborcz-gyanús. A Mediator a BDPST Csoport marketingjében is részt vett, majd a kft.-t nemrég egy Nagy Márton köreihez sorolt, állami pénzzel telepumpált magántőkealap vette magához – ezzel újabb pénzkötegekhez juttatva a titkos haszonhúzót.
Minden egy „elszólással” kezdődött. Hét éve maga Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) első embere árulta el, hogy a hazai országmárkázás és idegenforgalom nagy stratégiaalkotói között ott sürgölődik a miniszterelnök lánya is. Orbán Ráhel nem a semmiből mozdult rá a területre: dolgozott a Kempinski szállóban és a vendéglátással foglalkozó Zsidai Groupnál, tanult az Ecole Hôtelière de Lausanne-on, 2016-ban pedig a férje nevén levő, a szállodaiparban is aktív BDPST Csoport kreatív igazgatójaként folytatta pályáját. Aztán „valahogy” úgy alakult, hogy a 2018 és 2022 között szállás- és attrakciófejlesztésre kiszórt MTÜ-pénzek minden ötödik-hatodik forintja (316,8 milliárdból 56,4 milliárd) a Tiborcz család közelébe gurult – ezt három éve tételről tételre igazoltuk. Közben Orbán Ráhel legismertebb bizalmasa, Jakab Zsófia a Magyar Divat & Design Ügynökség vezére lett – hogy a hazai „kreatívipari potenciál” bemutatásával hozzájárulhasson az országimázs hatékony építéséhez. Jakabot később igazgatósági tagsághoz juttatták az MTÜ-ben, tavaly pedig a nemzetgazdasági tárcát irányító Nagy Márton fogadta miniszteri biztossá – segítendő a kreatívipar fejlesztését és ágazati koordinációját.
Orbán Ráhel tehát nagy idegenforgalmi stratégiaalkotó, akinek vannak kormányzati-igazgatási „énjei” (Jakab Zsófia, Guller Zoltán), illetve fejlesztésipénz-leszívó holdudvara is (Tiborcz István köre). A következő bekezdésekben azt igazoljuk, hogy a miniszterelnöki családhoz kapcsolható üzleti klub az állam egyik legnagyobb turisztikai beszállítójából, az országmárkaépítést, a divat- és kreatívipari kommunikációt szinte egyeduralkodóként végző Mediator Group Kft.-ből szintén „kicsavart” 10 milliárd forintnyi tiszta pénzt.
Ahogy írtuk, a 2018-as év komoly pillanatként vonult be a magyar turizmustörténetbe. Egyrészt kiderült, hogy a miniszterelnök lánya az állam oldalán is megjelent – valamiféle tanácsadói pozícióban –, másrészt megindult a vissza nem térítendő fejlesztési források áramlása a NER nagyberuházóihoz. (Konkrétabban: az MTÜ az igénylők fél százalékának adta a turisztikai támogatások kétharmadát.) Ugyanebben az évben alapítottak egy zártkörű részvénytársaságot Completus Service Zrt. néven, melynek első látható tulajdonosa a Gundel–MészárSteak-vonalról érkező vendéglátós, Dallos Ferenc volt, majd átvette tőle a stafétát – először ügyvezetőként, majd cégbirtokosként is – a reklámügynökségi múltú Biró László. A Completus a létrehozása után néhány nappal résztulajdonos lett a közepesen ismert, akkor évi 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolító Mediator Group Kft.-ben, ahol az említett Biró már 2013 óta dolgozott. A sajtó egy évvel később kezdte észlelni, hogy a nagy kormányzati kommunikációs közbeszerzéseken a híres-hírhedt Balásy Gyula mellett egyetlen szereplő rúg labdába: az MTÜ-t, a Visit Hungary Nemzeti Turisztikai Szervezetet, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t és a Jakab Zsófia-féle Magyar Divat & Design Ügynökséget kiszolgáló Mediator Group.
Utóbbi éves árbevétele 2020-ban 9,5 milliárdra, majd 2022-ben közel 28 milliárd forintra ugrott, tehát négy év alatt majd’ húszszorosára nőtt, és közben a fent említett Completus Service Zrt. lett a kft. 100 százalékos tulajdonosa. A Mediator jelenleg úgy él a reklámpiaci szereplők tudatában, mint az állami turisztikai szervezetrendszer udvari beszállítója. Sőt, néhány hónapja a Telex azt is világossá tette, hogy részben ugyanez a Mediator Group öntötte a pénzt az „ellen-Partizánként” beharangozott Köztér-csatorna kiadójába, a Fidelitas egykori budapesti főnökének projektjébe, a digitális „honfoglalás” egyik – besülni látszó – intézményébe.

Van tehát egy, ma már a holdról is látszó reklámügynökségünk, a Mediator Group, amely az utóbbi hét évben a megrendeléseinek tetemes részét az államtól kapta (ez annak ellenére így van, hogy honlapján és közösségi felületein inkább autós partnerekkel és az Aldival büszkélkedik). Ennek lett a tulajdonosa 2018-ban az a Completus Service Zrt., amelyet eleinte egy vendéglátós frontolt, majd Biró László. Az érdemi osztalékfizetés 2021 tavaszán indult a Completusnál, és idén áprilisig mindösszesen 9,8 milliárd forintnyi tiszta pénzt vett ki „Biró László” a részvénytársaságból.
Miért tettük idézőjelbe „Biró Lászlót”? Mert a hivatalos gazdasági társasági nyilvántartásokban azt látjuk, hogy Biró nem egyedüli, csak „minősített többségű befolyású” tulajdonos a Completus Service Zrt.-ben. A cégbíróságon iktatott közgyűlési dokumentumok szintén arról tanúskodnak, hogy Biró László 38 darab törzsrészvény és 1 darab vétójogot biztosító részvény birtokában az összes papír 78 százalékával rendelkezik a társaságban.
Van azonban további 11 darab elsőbbségi részvény, amely a vállalatból kivehető osztalék 99 százalékára jogosít valakit.
A dokumentálható tények alapján tehát nem Biró László a végső haszonhúzója a Completusnak. Ő csak egy stróman, akihez látszólag befutnak a nagy pénzek, ám landolás előtt 99 százalékban elterelődnek egy másik entitáshoz.
Láttunk már ilyet: a G7 gazdasági portál két éve mesteri logikával mutatta ki, hogy ugyanilyen osztalékelsőbbségi technikával vándorolt 27 milliárd forint a Tiborcz István fémjelezte BDPST Csoporthoz. A Mediator–Completus–Biró László-ügyben ugyanerre a forgatókönyvre gyanakodtunk. Úgy gondoltuk, azzal megyünk a legtöbbre, ha – élve a Polgári Törvénykönyv biztosította lehetőséggel – betekintést kérünk Biró Lászlótól a Completus Service Zrt. részvénykönyvébe. Ennek ugyanis elvileg naprakészen tartalmaznia kell a társaság tényleges haszonhúzóit – azokat is, akik „törpetulajdonosok”, de az osztalékelsőbbségi részvények birtokában ők viszik haza a mindenkori profit majd’ 100 százalékát.
A betekintés megtörtént, de a Completus jogi képviselője felhívta figyelmünket „a megismert személyes adatok és értékpapírtitkok kezelése során a jogszabályi kötelezettségek megtartására, figyelemmel arra, hogy az érintettek semmilyen formában nem járultak hozzá azok nyilvánosságra hozatalához”. Az ügyvéd szerint tehát semmit nem publikálhatunk abból, amit a saját szemünkkel – az ő jóvoltából is – láttunk. Ezt mi természetesen vitatjuk.
Pláne, hogy az elénk tárt részvénykönyv és a fent idézett hivatalos dokumentumok között ordító ellentmondás van.
A részvénykönyvben szerepelt egy név az osztalékelsőbbségi részvények mellett, amely nem különbözött Biró Lászlóétól – miközben a cégbíróságra leadott hivatalos cégpapírok szerint ott egy tőle független aktort kellett volna látnunk. Egy olyan nevet, aki a Completusból a 2021 é 2025 között kivett 9,8 milliárd forintnyi osztalék 99 százalékát eltette. Most tehát csak annyit tudunk teljes bizonyossággal állítani, hogy a Mediatorból néhány év alatt osztalékelsőbbségi technikával emeltek ki közel 10 milliárd forintot, ám a tényleges haszonhúzó személye ügyében újságírói eszközökkel – egyelőre – nem lehet igazságot tenni.
Akadnak viszont olyan másodlagos adatok, amelyek egyértelműen a Tiborcz-körhöz sorolják a Completus Service Zrt.-t.
A társaság cégjogi ügyeit az alapítás óta felváltva viszi két olyan ügyvéd (Nagy Zsuzsa Klaudia, M. Szabó Nóra), akit számtalanszor megtaláltunk már Tiborcz környéki magántőkelapos vagy egyéb üzletekben. A fent idézett G7-cikkből világossá vált, hogy a 27 milliárdos pénzutaztatásnál a BDPST és a többi közreműködő vállalat éves beszámolóit egy székesfehérvári könyvelőiroda Sukorón élő könyvelője készítette egységes sablon alapján – nos, az állami turisztikai kampányokból gazdagodó Completus Service esetében éppen ugyanez a könyvelő éppen ugyanezeket a sablonokat használta. Mi több, a Mediator–Completus-kör volt a Kopaszi-gáti BudaPart Downtown irodaház első beköltözője – márpedig az újbudai fejlesztési terület legmeghatározóbb tulajdonosa egy Tiborcz-féle magántőkealap, és ugyanebbe az épületbe időközben a BDPST alapkezelői portfoliójába tartozó Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. is behurcolkodott. Mindezek után szinte magától értetődik, hogy a közpénzzel kibélelt Mediator–Completus-csapat nemcsak az állam, hanem a BDPST Csoport marketingjében is részt vesz. És valóban: a kormányfő vejéhez tartozó Gránit Bank arculatmegújítását – Orbán Ráhel kreatívkodása mellett – médiaügynökségként a Mediator Group segítette, és hasonló volt a leosztás a Gránit Biztosító tavalyi kampánya esetében is.
Ezzel még nem értünk a történet végére. Régóta írjuk, hogy a Tiborcz-kör máig nem állt le a vagyonhalmozással és a trófeagyűjtéssel, ám közben igyekszik megszabadulni azoktól az érdekeltségektől, amelyeknél egy gyors eladással nagy hasznot lehet realizálni a 2026-os választások előtt. Eddig irodaházakat és naperőműveket sóztak rá az államra, most nyáron pedig hirtelen a Mediator Groupot is magához vette egy Nagy Márton köreihez sorolt, kormánypénzzel telepumpált magántőkealap. A tényszerűség kedvéért a részleteket is ideírjuk: 2025 júniusában a Completus eladta a Mediator Group Kft.-t egy frissen alapított cégnek, a Win Online Média Zrt.-nek. Utóbbiban a többségi részesedés egy magánszemélyé (Bagyinszki Gábor), ám a társaság kisebbségi tulajdonosa és hitelezője az a GloCap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap, amelyet néhány hete a Nagyon Nagy Márton-sorozatban rajzoltunk körül.
Miként megírtuk, a GloCap I.-ben lévő tízmilliárdokat az állami MFB Csoport biztosította – és ez a tőkealap rendre feltűnik társbefektetőként, üzleti „előkóstolóként” a Nagy családhoz kapcsolható magánprojektekben. Még pontosabban: a GloCap I. szinte csak olyan beruházásokhoz csatlakozott eddig, amelyekben Nagy Márton környezete is jelen van. Továbbá a kormányfő vejével szövetséges NER-üstökös, Balázs Attila épülő lakótelepei (Epres Liget, Kincsem) mögött találtunk némi GloCap-forrást, és ezzel a cikkel a Mediator Group is beíródott a magántőkealap futó projektjei közé. Szó szerint ez történt: még a múlt héten emailben érdeklődtünk a GloCap I.-et irányító Global Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, hogy mennyi (állami eredetű) pénzt költöttek a Mediator-felvásárlásra, illetve miért nem szerepeltetik honlapjukon ezt a dealt az új befektetések között, ám válasz nem kaptunk – viszont hirtelen feltűnt a weboldal büszkeségfalán a Mediator Group Kft., mint „Magyarország egyik vezető, független, full-service reklámügynöksége”.
Maradt még egy csattanónk a végére – amely újabb bizonyíték arra, hogy mennyire összehangolta magát az állam, valamint a Tiborcz Istvánnal és Nagy Mártonnal rokonítható üzleti csoport. A GloCap I. Gazdaságfejlesztési Magántőkealap nemcsak a Mediatorba fektetett be most nyáron (a Win Online Média Zrt.-n keresztül), hanem az impozáns ügyfélkörrel (például BDPST) rendelkező Goodwill Communications Tanácsadó Kft.-be is. Lássunk csodát, ebben a cégben is egy olyan tulajdonos helyét vette át a GloCap I., amelyet korábbi írásainkban már odakötöttünk a Tiborcz-társasághoz: a Közép-Európai I. Magántőkealapét. Ezt a lecserélt alapot a kormányfő vejének legbejáratottabb barátja, Szécsényi Bálint kezeli; ő egyebek mellett arról híres, hogy tavaly megvette Tiborczék budai házát a Zalai úton, majd kitűzte ott a szingapúri zászlót, illetve kiragasztotta a kapura az oroszlános-tigrises címert. Azért kerültek ki a díszek az ingatlanra, mert Szécsényi a Szingapúri Köztársaság tiszteletbeli konzulja Magyarországon.

És akkor még egy csavar: abban a Goodwill Communications Kft.-ben, amelyben a Szécsényi Bálint által kezelt egységet nemrég felváltotta a GloCap I., az alapító nem más, mint egy újdonsült közszereplő, Kondor Anna. Őt azért tűzte tollhegyre a sajtó, mert nemrég mindenféle diplomáciai és politikusi előélet nélkül kapott jelölést a szingapúri nagyköveti székbe.
A belterjesség tehát a tetőfokára hágott: egy Nagy Márton-körbe tartozó, állami pénzeket kezelő magántőkealap nyáron „kimenekítette” a Tiborcz-térfélről a kormányzat külső turisztikai reklámügynökségét, a közmilliárdokkal jócskán megtámasztott Mediator Groupot, valamint a Goodwill Communications Kft.-t. Hogy a Nagy-klub mennyit fizetett a pénzgyárakért a Tiborcz-stábnak, titkolja a vevői oldal, de a 2026-os választások előtt praktikusnak tűnhetett valamelyest eltávolítani a cégeket a miniszterelnöki családtól.
Pláne, hogy így az eddig kibányászott közel 10 milliárd forinton felül további gigapénzek állhattak a házhoz – vételár jogcímen.
És mindeközben a Goodwill egyik birtokosát szingapúri nagykövetté lényegíti át a hatalom, a kommunikációs kft. volt közreműködője pedig „véletlenül” Szingapúr konzulja idehaza – aki a Tiborcz család volt villájánál is felhúzta az ázsiai kistigris zászlaját.
A magyar állami kasszák, a miniszterelnöki családhoz köthető pénztárcák és a diplomáciai tisztségek közötti határok tehát 2025 őszére végképp elmosódtak.
*
A cikkben szereplő cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>