Az MSZP két robotosa, Puch László volt pénztárnok és Baja Ferenc választmányi elnökhelyettes azt próbálja elérni a főpolgármesteri vezetésnél, hogy 2036-ig garantáltan az ő cégük rendelkezzen a budai Vár és a Citadella közötti patinás tabáni teniszteleppel, elitklubbal – tudta meg a Válasz Online.
Bővebben >>>Schiffer András védőügyvéd felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál. Nem kellett volna. Ma ugyanis a legfőbb bírósági fórum öttagú tanácsa hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet.
Bővebben >>>A Válasz Online megcsinálta a nagy vagyonleltárt, és megtaláltuk azt is, amit titokban akartak tartani.
Bővebben >>>Az állam úgy adta el az elmúlt években a Svábhegy maradékát, az Andrássy út egyik legnagyobb palotáját és a magyar műemlékvédelem jelképét, hogy ezeket most részben maga veszi vissza (vagy fejleszti), de persze nem a „köz”, hanem a Tiborcz-kör javára – szúrta ki a Válasz Online. A magánosítási folyamat konkrét győztese a miniszterelnök vejével összeépült Central European Ingatlanalap – a közbeiktatott kulcsfigura pedig Jellinek Dániel volt.
Bővebben >>>Ha a Vatikán nem kezdett volna vizsgálódni a zirci apátságnál, talán soha nem derül ki, mennyire összeépült a ciszterci vezetés Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes holdudvarával. Nem állítjuk, hogy a szerzetesi hátterű Familiare Társadalomszervező Központ volt a KDNP-s politikus „zsebe”, azt viszont igen, hogy az egyházi entitást nagyon is evilági célokra használták.
Bővebben >>>A Matolcsy család udvartartása továbbra is tíz- és százmilliárdok felett rendelkezik, masszívan összeépült Mészáros Lőrinccel az új szuperbank (MBH) tulajdonosi oldalán, üzlettársi kapcsolatban áll a hatalmi elit több más tagjaival, és nem látszik, hogy bárki felül akarná írni ezt a status quót.
Bővebben >>>Most kiderült, hogy a Gránit arculatváltó kampányát a felesége vezényelte le, miután a banki menedzsment – nyilván öldöklő versenyben – Orbán Ráhelt választotta ki a feladatra. A függetlenség demonstrálása tehát nem sikerült.
Bővebben >>>Tavaly novemberben hosszú cikkben igazoltuk, hogy immár a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám is a százmilliárdosok ligájában focizik. Az üzletember helyreigazítási pert indított a Válasz Online ellen, de a Fővárosi Ítélőtábla mai jogerős ítélete szerint megalapozottan írtuk, amit írtunk.
Bővebben >>>A baráti magántőkealapok felhizlalása után itt az új, ingatlanalapos NER-trükk! A kormányfő veje kétszer fogadta meg, hogy eltávolítja magát az állami forrásoktól, de csak nem sikerül neki: már legalább 135 milliárdon áll a Tiborcz-számláló.
Bővebben >>>Az eddigi főtulajdonos Varga Lajosnak alig maradt néhány részvénye a cégcsoportban, sőt az eddig a portfóliójába tartozó luxusjármű-bérbeadó, ingatlan- és vendéglátóipari érdekeltségeket ugyancsak átadta az „újaknak”.
Bővebben >>>Offshore-ozni most nem divat, magántőkealapozni viszont menő. A NER titkos pénzcsatornáiról szóló írásunk második részében majd’ mindenki szerepel, aki az elmúlt 10-12 évben különös vagy botrányos kapcsolatba került az állammal.
Bővebben >>>A Fidesz-kormányzás egyik legnagyobb kérdése, hogy milyen forrásból töltik fel azokat a magántőkealapokat, amelyek a NER-felépítményt tartják. Pláne, hogy ezekben a zsákokban sokkal több milliárd van, mint amennyit eddig úgymond el lehetett lopni. Akkor honnan jön a pénz? Mutatjuk…
Bővebben >>>A posta meghozta a Fővárosi Ítélőtábla írásba foglalt ítéletét, amelynek fő állítása: nem volt valótlan lapunk azon következtetése, hogy Ráczné hazudott, amikor az általa aláírt feddhetetleségi nyilatkozatban letagadta offshore-cégét. Most nyilvánosságra hozzuk a jogerős ítéletet, s ezzel az ügyet lezártnak tekintjük.
Bővebben >>>A Demokratikus Koalíció egy hete nem reagál azokra a kérdéseinkre, amelyekben a jogerősen „offshore-lovag” Ráczné Földi Judit pártbéli jövőjéről érdeklődünk. Indul-e etikai vizsgálat az elnökségi tag ellen? Felajánlotta-e lemondását? Megfosztják-e funkcióitól? Válaszok tehát nincsenek, Ráczné Facebook-oldala viszont arról árulkodik, hogy Gyurcsány Ferenc változatlanul bízik benne. Ahogy a minap hírül adtuk, a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint […]
Bővebben >>>Szijj László számításaink szerint tavaly könyvelhette el az 1500-dik milliárdot, melyet bevételként biztosított neki a 2010 óta regnáló kormányzat – és közben ötször akkora eredményt produkált az ő Duna Aszfaltja, mint korábban Simicska Lajos Közgép Zrt.-je. A jachtjairól is ismert Szíjj most – mint a Válasz Online észrevette – feltette a pontot az i-re: megérkezett Tiborcz István exkluzív magánklubja mellé a piaristák egykori svábhegyi parkjába.
Bővebben >>>