2021 – Oldal 15 – Válasz Online
 

Összeírtunk minden jelöltet és több ellenzéki politikussal is beszéltünk. Ezek alapján négy „megmondásunk” van az előválasztásról: 1. Karácsony Gergely 99 nevű mozgalmának egyik célja, hogy egyesüljön az MSZP, az LMP és a Párbeszéd. 2. A Jobbik szinte minden körzetben szövetséget kötött egy vagy több alakulattal – a DK viszont egyelőre kevésbé tud és akar közösködni. 3. A jelöltek visszaléptetése mögött nemigen van ész- és elvszerűség: a pártok többnyire csak „bizniszelnek” a logóikkal. 4. Az elmúlt hónapokban kötött háttéralkuk miatt a körzetek többségében a képviselői előválasztásnak nincs tétje: 106-ból 30-32 helyen lehet érdemi verseny.

Bővebben >>>

Pázmándon a járványügyi vészhelyzetet kihasználva a képviselők feje felett próbálta a falu polgármestere és Soltész Miklós miniszterelnökségi államtitkár a katolikus püspökségnek átadni a műemlék iskolaépület tulajdonjogát. A történet onnan vesz érdekes fordulatot, hogy a püspök nemet mondott a tervre. Riport.

Bővebben >>>

„Egyszerre akarunk kevesebb hőhullámot, elviselhetőbb nyarakat, illetve olcsó repülést, korlátlan fogyasztást, kényelmet. A rossz hír az, hogy a kettő együtt nem megy. Vagy-vagy” – szól Ürge-Vorsatz Diána figyelmeztetése. A fizikus, klímakutató CEU-professzorként egy új testületben együttműködik Palkovics Lászlóval, és egyszerre védi a kormányzat – sok zöld által átverésnek tartott – klímatörvényét és zöld kommunikációs paneljeit, valamint a Karácsony Gergely-féle méhlegelőket és Greta Thunberget.

Bővebben >>>

Idén tavasszal véget ért Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információmorzsákat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges területet, de az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák.

Bővebben >>>

A lényegről nem akkor maradunk le, ha nem kapunk értesítéseket a telefonunkra, hanem amikor folyamatosan azokat nézzük – mondja a Válasz Online-nak Deliága Éva pszichológus. A kütyühasználat már a világjárvány kitörése előtt gyakori feszültségforrás volt a családokban, de az elmúlt másfél év bezártsága és a digitális oktatás csak fokozta ezt.

Bővebben >>>

A Facebooknak tényleg van egy „láthatatlan légiója” névtelen cenzorokból, de az nem én vagyok – mondja podcastunkban Záborszky Ede újságíró, aki tavasz óta a Facebook első és eddig egyetlen magyar tényellenőreként dolgozik egy hírügynökségen keresztül. Mi pontosan a munkája? Mik az eszközei a hamis hírek ellen? Jobban ki van-e hegyezve a fideszes, mint a Fideszt támadó álhírekre? A műsorban ezekről is szó lesz. Aki kérdez: Borbás Barna, Zsuppán András.

Bővebben >>>

„Az autópálya-mutyik nem a tendereknél kezdődnek. Öt vagy tíz évvel korábban. Az előkészítés elindításánál” – meséli Reményik Kálmán. Az állami autópályakezelőt 2010-ig vezető egykori topmenedzser konkrét példán is illusztrálja, hogyan lehet felosztani a piacot bőven azelőtt, hogy a tendereket kiírták volna. Reményikkel egy kis faluban, a festői Vászolyon beszélgettünk annak apropóján, hogy a kormány most 35 évre koncesszióba adná a meglévő magyar autópálya-hálózatot – merthogy emberünk ma már sajtot készít az általa alapított Vászolyi Sajtmanufaktúrában.

Bővebben >>>

Az utolsó magyar katona is hazatért Afganisztánból. Béljós hangulatú megfejtés helyett egy szemtanúhoz fordultunk, hogy elmondja, mi értelme volt az elmúlt majd’ húsz évnek.

Bővebben >>>

A valóság az, hogy a százas lajstromból legfeljebb 14 főnek van szoclib múltja vagy ellenzéki jelene – de az ő többségük is betagozódott már a NER-be. Átvilágításunkból kiderül továbbá, hogy a lista bő fele Fidesz-kompatibilis figurákból áll.

Bővebben >>>

Az angol művészet legjavát láthatjuk ezen a nyáron Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában. A Vágyott szépség: Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből olyan alkotásokat hoz el Magyarországra, amelyek a britek számára igazi klasszikusnak számítanak, a hazai közönségnek azonban szinte ismeretlenek.

Bővebben >>>

A 2021-ben Anthony Hopkinsnak Oscar-díjat hozó Az apa (The Father) remekmű, emellett egy világszerte több tízmillió embert érintő betegség nagykövete. A demencia tematizálásában, tabuinak lebontásában éppen a filmművészetnek lehet kulcsszerepe.

Bővebben >>>

A ma ismert formában ezt az egyetemet a magyar adófizetőknek nem szabad kifizetni – mondja a Fudan Hungary-tervről Matura Tamás Kína-kutató, a Corvinus Egyetem oktatója. Ha mi jó kapcsolatokat akarunk a kínaiakkal, akkor Kínának érdekes termékek, erőforrások híján nem tudunk mást adni, mint politikai gesztusokat – véli Salát Gergely sinológus, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

Bővebben >>>

Hogyan lett Magyarországon a belügyminiszterből az egészségügyet irányító miniszter? Miért van kevesebb kórházi ágyra közvetlen befolyása Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, mint Pintér Sándornak vagy Palkovics László innovációs tárcavezetőnek?

Bővebben >>>

A Balatonon nemcsak a NER-turizmus épült, hanem a vidék megtartó erejét erősítő gasztronómia. És ezt a járvány sem tudta megtörni.

Bővebben >>>

Ha az ellenzék az Orbán által dobált gumicsontokat rágja hisztérikusan, a Fidesz nyerni fog. Vélemény.

Bővebben >>>