Játékfüggő fiúk, önképzavaros lányok – pszichológus a kütyühasználat miatti családi feszültségekről

·2021.06.24

A lényegről nem akkor maradunk le, ha nem kapunk értesítéseket a telefonunkra, hanem amikor folyamatosan azokat nézzük – mondja a Válasz Online-nak Deliága Éva pszichológus. A kütyühasználat már a világjárvány kitörése előtt gyakori feszültségforrás volt a családokban, de az elmúlt másfél év bezártsága és a digitális oktatás csak fokozta ezt, a szülőknek pedig előbb magukba kell nézniük, ha meg akarják oldani a problémát. A gyermekterapeuta elárulja, mihez kezdjünk, ha egy tizenéves fiú hajnalba nyúlóan játszik, hogy hogyan érdemes egy tinédzserlánnyal beszélni a károsnak vélt trendekről, amelyekre a közösségi médiából rákapott. Interjú.

– Hogyan csapodótt le a járvány a praxisában?

– A pandémiás élethelyzet mindenkinek új volt. Nem voltak mintáink, megküzdési stratégiáink, sok emberen lett úrrá a szorongás. Voltak, akik pánikba estek, mivel egyik pillanatról a másikra elvesztették a kontrollt addigi életük felett. Ez azonban rövid ideig tartott, pár hét alatt átvették a pánik, szorongás helyét a gyakorlati problémák: hogyan motiválják a szülők a gyereket tanulásra, miközben ők is home office-ban vannak, hogyan strukturálják a napot.

– Hogy tudott ön ebben segíteni – szintén távolról?

– A gyerekek esetében azt láttam, hogy 12-14 éves kor alatt kevésbé bizonyult hatékonynak a távkonzultáció, ezzel a korosztállyal elsősorban személyesen lehet foglalkozni. A szülők számára viszont egyenesen könnyebb volt beiktatni a napjukba egy online konzultációt ebben a helyzetben.

– Tessék, mielőtt az internet veszélyeiről beszélünk, előbb egy haszna került a felszínre.

– Sőt, ez a nyitások után is megmaradt. Egy dolgozó, a gyerekét iskolába, edzésre hordó szülő életébe könnyebben beilleszthető egy videókonferencia. Sok problémás helyzet így hamarabb jutott el hozzám, amikor még könnyebb volt segíteni a családnak.

– Mindemellett azért sok szülő panaszkodott arra az elmúlt két tavasz során, hogy a távoktatás miatt a gyerek még inkább a digitális világ rabja lett, mint előtte volt.

– Ez valóban gyakori tapasztalat. A legtöbb családban van valamilyen szabály, korlát a digitális eszközök használatára, de ezeket lehetetlen lett betartani, amikor napi 6-8 óra képernyőidő kötelező lett számukra.

Sok kiskamaszt nevelő szülő számolt be róla – elsősorban fiúk szülei –, hogy teljesen felborult a gyerek napirendje: a tanítás után is marad a számítógép, tablet vagy telefon előtt, és estébe, éjszakába, hajnalba nyúlóan játszik, sorozatokat darál, vagy YouTube-videókat néz. Ilyenkor persze másnap már felkelni is nehéz, elúszik az egész napirend, háttérbe szorul a tanulás.

„Sok problémás helyzet hamarabb jutott el hozzám.” (Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Miért érinti ez a probléma jobban a fiúkat, mint a lányokat?

– Jelentős neurológiai különbségek nincsenek, viszont a fiúk körében gyakori megfigyelés, hogy „éretlenebbül” kezdik az iskolát, 6–7 éves korban a lányok átlagban előrébb járnak olyan képességekben, mint a figyelem, a szabálykövetés és az önálló munkavégzés. Emiatt sok fiú az első években kevesebb sikerélményhez jut az iskolában. A videójátékokban viszont hozzájut ehhez. A legtöbb játék tartalma „fiús” – tankos, katonás, építős, focis és így tovább – és a fejlesztők sikerélményt adagolnak az eltöltött időért cserébe. Tudatosan építenek be jutalmazó stratégiákat a játékmenetbe: folyamatos stimulálják az agy jutalmazó központját, és át is hangolják azt.

– Hogyan?

– Az utóbbi időszakban rengeteg esetem volt, amikor 10–13 éves fiúk szülei kerestek fel, hogy nagy a baj. A gyerek egyfelől motiválhatatlan, érdektelen, másfelől ingerlékeny, dühkitörései vannak. A háttérben minden családban ugyanaz a kép bontakozott k: az érintett gyerekeknek szinte vagy teljesen kontroll nélküli számítógéphasználatot engedtek.

Ez nagyon komoly feszültségforrásokhoz vezetett a családban: gyakran este 9 után kellett könyörögni a gyereknek, hogy hagyja már aznapra a gépezést. Mivel ülve, szinte mozdulatlanul játszanak, óriási testi feszültség is felgyülemlik bennük, amit nem vezetnek le. Ebből is fakadnak a dühkitörések, továbbá a passzív, mondhatni módosult tudatállapotban történő elfoglaltságtól való elszakadás, a tevékenységváltás is nehezített.

Beszűkült az érdeklődési körük. Amikor nem játszottak, akkor is csak a játékról tudtak beszélni, és alig várták, hogy újra játszhassanak. A virtuális világ szinte teljesen elvette azt az időt, amit a barátokkal, szülőkkel, testvérekkel, sporttal, más hobbikkal töltöttek. Ez gyakorlatilag egy viselkedéses addikciónak a kórképe.

– Mi volt a megoldás ezekre a helyzetekre?

A gyakorlatban az a stratégia nem működött, hogy csökkentsék a képernyő előtt töltött időt. Ha ezt például naponta két órára limitáltuk, akkor egész nap erre a két órára várt a kiskamasz, és amikor letelt a szabott idő, újra feszültségforrást jelentett, hogy miért nem több. Csak az működött, ha egy időre teljesen szüneteltették a függőséget okozó számítógépes játék használatát. Ez drasztikusnak tűnik, viszont amilyen ijesztő tüneteket mutattak ezek a gyerekek, olyan hamar rendbejöttek. Elkezdtek több időt tölteni a családjukkal: kijöttek a nappaliba, hozzászóltak a szüleikhez, testvéreikhez, újra elkezdtek valamilyen manuális tevékenységet, például főzni vagy modellezni. Többet mosolyogtak, érzelmileg jobban jelen voltak. Aztán idővel vissza lehetett vezetni az életükbe a kütyühasználatot – a távoktatás miatt nem is volt választás –, de már figyeltek arra a családban, hogy ez ne torkolljon korlátlan játékba. Vagy épp sorozatfüggésbe.

„10–13 éves fiúk szülei kerestek fel, hogy nagy a baj.” (Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– Ahogy létezik szociális ivás, ami nem válik függőséggé, létezik szociális videójáték is?

– Igen, de csak úgy, hogy törekszünk arra, hogy ne ez legyen a gyerek egyetlen örömforrása. Legyenek kapcsolatai hús-vér emberekkel, legyenek sikerélményei más területeken is, a sportban, a tanulásban vagy a művészetben, legyenek más érdeklődési területei, hobbijai. Ilyenkor természetesen belefér néhány óra játék, nem alakul ki függőség. Sőt lehetnek pozitív hozadékai is, hiszen képben van, mik a menő trendek, kapcsolatot épít a kortársaival.

– Eddig elsősorban a fiúkról beszélgettünk. A lányoknál azt látjuk, hogy a közösségi média okoz náluk problémákat, ahol mindenki a valóságnál pozitívabb képet közvetít magáról, ami önértékelési zavarokhoz vezet.

Az nem a közösségi média újdonsága, hogy a lányoktól elvárt hagyományos nemi szerepekben a külső, a szépség kiemelten fontos, ez eddig is így volt, az internet előtt is ömlöttek ránk a képek, amelyekből a kislányok dekódolták, hogyan „kell” kinézni. Tinédzser korban, amikor még nincs kialakult, stabil személyiség, ezek a szuggesztiók nagyon mélyre tudnak menni, és számos problémát okoznak. Az evészavarokat, például a bulimiát és az anorexiát ugyanúgy a viselkedéses addikciók közé soroljuk, mint a játékfüggőséget. Ám míg utóbbi a fiúkat érinti, a gyerekpszichiátriák anorexiás lányokkal vannak tele.

– Ezek a minták eddig is jelen voltak tehát. A közösségi média ezek szerint nem változtatott érdemben a helyzeten?

– Ami a közösségi médiában újdonság, és talán még veszélyesebbé teszi, az az, hogy a tizenévesek számára az egyik legfontosabb dolog az életben, hogy beilleszkedjenek saját korosztályukba. Egymástól veszik át az öltözködési stílust, a zenei ízlést, az internetezési szokásokat. Amit egymástól vagy a velük egykorú influencerektől látnak, az még ragadósabb, mint amit mondjuk egy modelltől vagy színésznőtől. A közösségimédia-felületek azonban egy idealizált valóságot mutatnak, mely irreális elvárásokat támaszt az azt követők felé. A másik új elem, hogy míg a mainstream médiában a szülők is látták, milyen hatások érik a gyereket, most nem. A felnőttek nem ismerik azokat a platformokat, ahol a tinédzserek vannak. Ilyen volt régen a Snapchat, most a TikTok és az Instagram bizonyos felhasználási módjai, például a sztorik.

–  Az ilyen esetekben mi lehet a jó válasz?

– Először is: nem szabad azt hinni, hogy a gyerekkel valami baj van. Ezek egész korosztályokat érintő jelenségek, amelyek nem egy és nem két családban jelentkeznek.

Fontos, hogy a szülő ne ellenségesen álljon azokhoz a platformokhoz, ahol a gyerek jelen van, ne húzza le a tartalmakat, amiket fogyaszt. Miért pazarlod az időt ilyen hülyeségekre? Miért követsz ilyen bugyuta trendeket és influencereket? Ezek a legrosszabb kérdések, amelyek elhangozhatnak.

„A gyerekpszichiátriák anorexiás lányokkal vannak tele.” (Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

–  Milyenek a jó kérdések?

–  Kiket követsz mostanában a TikTokon? Miért szereted őket? Gondolkoztál már azon, hogy miért olyan népszerű? Szerinted hogy hat rád és az osztálytársaidra? Tényleg passzol a te személyiségedhez ez a trend? A lényeg, hogy próbáljuk meg felnőtt hangnemben, de oldott légkörben megbeszélni velük a problémákat. Sohasem a tiltással érünk el valamit, hanem úgy, hogy felkeltjük a gyerek kritikai érzékét, a gondolkodni tudását. Hogy kizökkenjen a trendkövetés automatizmusából, reflektálva gondolkodjon a közösségi médiáról.

– Nemcsak a tizenévesekről kell beszélni, a képernyő már a nagyon kicsik figyelmét is azonnal leköti. Vannak szülők, akik addig tiltják az eszközhasználatot, amíg lehet, mások félnek, hogy a gyerek lemarad a kortársaitól. Melyik a helyes stratégia?

– Az arany középutat érdemes keresni. Azt a legtöbb családban lehetelten elérni, hogy a gyerek ne érintkezzen internetes eszközökkel vagy ezeket használó felnőttekkel. Ma már szinte nincs szülő, akinek nem fog a kezében okostelefont látni a gyerek. Ez tehát az első lépés: odafigyelni arra, hogy milyen mintát közvetítünk. Hogy amikor az apuka hazaér, még munkahelyi telefonokat intéz-e egy órán keresztül. Vagy hogy az anyuka ránéz-e folyamatosan a telefonjára, miközben a gyerekével játszik vagy olvas neki. Hiszen ez lesz számára a minta.

– Vagyis: nehéz azt mondani, hogy ne pörgesse egész nap a TikTokot, ha a szülő meg egész nap a Facebookot vagy az emaileket pörgeti.

– Valahogy így. Fontos az is, hogy nem lehet elég korán kezdeni: a szülők már a várandósság alatt kezdjék el megbeszélni, hogy hogyan fognak hozzáállni a gyerek kütyühasználatához, hogy ne a csemete 4 éves korában szembesüljenek azzal, hogy 2 éve egyedül internetezik, és fogalmuk sincs, hogy ez hogyan kezdődött, egyszerűen csak megtörtént. Ez gyakori példa.

A WHO ajánlását alapvetően érdemes követni: 2,5 év alatt az ajánlott napi képernyőidő nulla perc, 5 éves korig napi 1 óra, de ezt is érdemes két-három részletre bontani, mert egyhuzamban egy óra alatt annyi inger árasztja el, amit muszáj testileg kiadni magából. Öt éves kor után lehet ezt a mennyiséget fokozatosan növelni, gondosan odafigyelve a minőségi szűrésre is.

„Sohasem a tiltással érünk el valamit.” (Fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)

– A szülők kütyühasználatáról kevesebb szó esik. Ez mekkora probléma?

– Jelentős. A minták fontosságát említettem, de egyre nagyobb feszültséget okoz a készenléti stressz is. Hogy mindig elérhetőnek kell lenni, és követni, hogy mi történik a világban. Ez a járványhelyzet alatt fokozódott: elolvasom a napi híreket, hány új fertőzött van, mik a nyitás feltételei. De a járványtól függetlenül is probléma. Az apuka, aki elvileg már otthon van, de még telefonál, fizikailag jelen van ugyan, de érzelmileg nem. Reggel az első, hogy megnézzük a telefont, hétkor már válaszolunk egy emailre, pedig még nem is kávéztunk vagy reggeliztünk. Az otthon könnyen összekeveredik és a munkahellyel, most, a home office-ban gyakran szó szerint: a laptop ott van a családi konyhapulton. A keretek tisztázatlanságával összekeveredik a kötelesség, a munkavégzés és pihenésre szánt idő és tér, mely az egészségünk rovására mehet.

– Ez persze gyakran egzisztenciális kényszer: a munkáltató tényleg elvárja, hogy reggel hétkor válaszoljak, vagy este még dolgozzak.

– Érdemes számot vetni azzal, hogy ez tényleges elvárás-e, vagy esetleg saját magas teljesítménymotivációnk, már-már maximalizmusunk miatt gondoljuk így. Azt hiszem, kevés munkahely van, amely valóban elvárja, hogy késő este rendelkezésre álljunk, és még kevesebb, amely meg is fizeti ezt a fajta túlórát.

– Van valamilyen egyszerű praktika, ami segít? Például az értesítések kikapcsolása?

– Az jó kezdet lehet. Az értesítések 80 százaléka teljesen érdektelen frissítésekről és posztokról szól, melyek célja reklámtevékenység vagy ennek a készenléti állapotnak a fenntartása. A lényegről nem akkor maradunk le, ha nem kapunk értesítéseket, hanem amikor folyamatosan azokat nézzük.


Nyitókép: Válasz Online/Vörös Szabolcs


A Vodafone elkötelezett a színes, változatos tartalmak iránt, ezért segít nekünk abban, hogy mindenki, mindig és mindenütt elérje a Válasz Online-t.
vodafone.hu


Kategória: Interjú