Éppen harminc éve alakult meg az MDF-kormány. A mai jobboldal a „puhaságot” és az SZDSZ-szel való lepaktálást emlegeti, a baloldal azóta is a gazdasági szakértelem hiányát rója fel. Pedig…
Bővebben >>>A szocialisták maradék két utódpártjának köszönhető, hogy a választópolgárok a lopást a politika természetes részének tekintik. Szerzőnk ott volt a tűzközelben a privatizáció időszakában – és most megmutatja, min úszott el valójában a joguralom kialakulása. Nem Antall Józsefen és nem Tölgyessy Péteren.
Bővebben >>>„Antall József a középrétegek megerősödésében, a polgárosodásban látta mind a demokrácia biztosítékát, mind a gazdasági felemelkedés kulcsát. Nem szabad az 1990-ben választott útról letérni” – írja az első szabadon választott kormány külügyminisztere.
Bővebben >>>A jelenleg a Fideszre mint „legkisebb rosszra” szavazókat csak úgy lehet megnyerni, ha valami jobbat ajánlanak nekik, mint a „bármi csak ne Orbánék”, valamint ha tudják, hogy szavazatukkal nem a 2002 és 2010 között leszerepelt inkompetens óbaloldali elitet hozzák vissza a hatalomba – írja az egykor momentumos Szalai László.
Bővebben >>>Interjúnk alapkérdése: homogén nemzetállamot vagy Brüsszel-pénzelte etnikai sokszínűséget akarunk?
Bővebben >>>A Székely Nemzeti Tanács igénye nemcsak a románnal, hanem a magyar nemzettel szemben is kihívó – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung volt szerkesztője, Georg Paul Hefty.
Bővebben >>>A Kelet jó, a Nyugat rossz. Illetve most még rosszabb. Ha valaki a magyar miniszterelnök és a külügyminiszter elmúlt hetekben tett nyilatkozatait vizsgálja, már-már indulna is Üzbegisztán vagy Azerbajdzsán felé. De mit tett az Európai Unió, hogy megint ennyire haragszunk rá?
Bővebben >>>Hogyan és miért jutottak mélypontra közéleti vitáink? Az első ciklus, a harminc évvel ezelőtti történések mára való kihatását a héten Schiffer András már elkezdte elemezni hasábjainkon, most Ungár Péter válaszol, de várjuk a további érdemi hozzászólásokat is.
Bővebben >>>Az egykor a Magyar Narancsba író vadliberális ifjú Horn Gábornak adott tanácsokat a Gyurcsány-korszakban, ma meg nemhogy Orbán-támogató, de könnyen lehet, hogy ő az éceszgébere az immár nemzetközi szintre nőtt Tusk–Orbán-csörtének. Miért változott meg ennyire Petri Lukács Ádám?
Bővebben >>>A látogatási tilalom, de még a lakók szűrése sem elegendő. Szakfordító vendégszerzőnk az olasz példa tanulságait gyűjtötte össze, hogy hogyan kellene átalakítani az idősotthonok működését a járvány idején.
Bővebben >>>A legkevésbé rossz döntést hozta meg a kormány egy helyzetben, amelyben jó döntést hozni lehetetlen – írja a Válasz Online-nak küldött cikkében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Bővebben >>>A legsúlyosabb állapotú koronavírus-fertőzöttek lélegeztetése még az egyik legjobb intenzívterápiás csapatot is olyan kihívás elé állítja, hogy hetek óta babákon gyakorolják a fogásokat. Miért ilyen nehéz a súlyos állapotú fertőzöttek lélegeztetése?
Bővebben >>>Noha Szlovákiában és Magyarországon szinte egyszerre lobbant be a járvány, odaát 8 koronavírus-fertőzött elhunytat tartanak nyilván, itt meg 156-ot. Miért?
Bővebben >>>„A gazdasági és politikai élet vezető erői a befolyásukat és a gazdagságukat pont annak köszönhetik, ahogyan az élet eddig ment, ők tehát az utolsó emberig és töltényig ragaszkodni fognak a hatalmukhoz” – állítja az író, filozófus legújabb podcastadásunkban.
Bővebben >>>Balázs Péter Lányi Andrásnak a Válasz Online-on megjelent múlt heti cikkére reagál, merthogy „a kényszerű karantén kereteit kihasználva érdemes lenne hálózatos eszmecserébe kezdeni, túllépve a magunk szabta korábbi korlátokon.”
Bővebben >>>