Az O-ring: ezért nem juthat a magyar foci a világ élvonalába

·2020.07.02

Indítása után 73 másodperccel, 1986. január 28-án 11 óra 38 perckor felrobbant a Challenger űrsikló. Bármilyen furcsa, ebből a tényből az a következtetés is adódik, hogy magyar labdarúgó-klubcsapatoknak minimális esélyük van a világ élvonalába jutni – írja Kovács Tibor. Rendszeres szerzőnk szerint ez még akkor is így van, ha kellő politikai akarattal egyébként sikeresen át lehet rendezni a hazai tabellát – a bajnokság első három helyén a legnagyobb anyagi forrásokkal rendelkező Fradi, Fehérvár és Felcsút végzett. Egyetérthetünk ugyan azzal, hogy a foci művészet vagy kultúra, de nemzetközi szinten ehhez akkor is több kell, mint elhatározás. Elemzés.

I. Hogyan döntött romba egy filléres alkatrész egy 200 milliárdos programot?

Az amerikai űrsiklóprogram nem mondható a legsikeresebb NASA-kísérletnek; tragikus baleseteket követően kénytelenek is voltak lezárni azt. Sokan kudarcnak tartják, habár rengeteg tapasztalatot szereztek azért a mai áron 200 milliárd dollárnál nagyobb összegért, amit erre költöttek. A Challenger-katasztrófa valószínűleg a történelem egyik legsokkolóbb élőben közvetített és részletesen dokumentált esete. Egy mai áron körülbelül 7,5 milliárd dolláros, azaz 2300 milliárd forintos eszköz (amely a magyar oktatási kiadásokhoz mérhető összeg) a másodperc tört része alatt vált füstté és hamuvá. Az egész világ tudni szerette volna, mi történt. Az utólagos elemzések kiderítették, hogy az üzemanyagtartály – az eszköz egészéhez mérten filléres – tömítőgyűrűje okozta az űrsikló és a hétfős személyzet pusztulását. Az O-ring, ahogy angolul mondják, a tervezettnél néhány fokkal hidegebb éjszakai környezet miatt merevvé vált, ez szivárgást eredményezett, majd felrobbant az űrsikló.

Az O-ring problémájából mára elmélet lett Michael Kremer segítségével. E szerint minden bonyolult folyamat sikerét az egyedi szereplők cselekedeteinek minősége határozza meg. Minél több szereplős és összetettebb egy folyamat, annál lényegesebb, hogy a benne résztvevők hibaszázaléka a lehető legalacsonyabb legyen. Egy bonyolult gyártási, logisztikai vagy akár adminisztratív folyamatban a résztvevők hibái összeadódnak.

Az eredmény legkönnyebben egy eszköz gyártásánál mérhető – a selejt mértékéből. Amennyiben a szereplők ezer alkalomból átlagosan egyszer hibáznak és 11 szereplő vesz részt a gyártásban, maximálisan 11 selejt juthat ezer előállított termékre. Ám ha 10 százalékban hibáznak, akár az összes előállított termék is hibás lehet. Az elmélet magyarázatot adhat arra, hogy miért csak azokban az országokban állítanak elő bonyolult eszközöket, ahol a munkakultúra, munkaszervezés, a minőség iránti igény magas. Nem megfelelő munkavállalók, nem megfelelő menedzsment alatt, nem megfelelő minőségbiztosítással dolgozva annyi selejtet produkálnak, ami veszteségessé teszi a termelést. A másik oldalon a precizitás kultúrája jó magyarázatot ad a svájci, japán, német, holland, svéd és egyéb sikerekre.

Az O-ring problémáját természetesen minden bonyolult folyamatra alkalmazni lehet – például a logisztikára is. Egyes számítások szerint a hajdani Szovjetunióban a termékek több mint 40 százaléka romlottan vagy sérülten ért a végfelhasználókhoz. Utóbbit szimbolizálja a híres legenda a szovjet „elveszett vonatok minisztériumáról”.

II. A fociban minden lehetséges volt, de már nem az

Régen azt gondoltuk, a fociban minden lehetséges, és ez igaz is volt. Sok kis csapatnak, kis nemzetnek voltak nagy felvillanásai, némi szerencsével bármelyik csapat megverhette bármelyiket. Ezt az O-ring tökéletesen megmagyarázza. A foci sokkal bonyolultabb rendszer, mint egy gyártási folyamat, mert nem előre eldöntött sorrend szerint folyik a játék, hanem minden csapattag bármelyik másikkal lehet interakcióban, és ennek eredménye adja a hibát vagy a sikert. Ezért a gyengébb játékosok hibái sokkal nagyon arányban ronthatják a csapat átlagát, mint a gyártás során, amit tovább bonyolít, hogy a legjobb játékosok is sokkal nagyobb százalékban hibáznak, mint egy gyártási folyamatban. Leegyszerűsítve:

egy védelem, csatársor vagy középpálya annyit érhet, amennyit a leggyengébb tagja.

Ezért még ha egy csapat átlagosan kevesebbet hibázó kerettel rendelkezett is, mindig volt néhány poszt, ahol az átlagnál többet hibázó játékosok voltak, akik egy adott napon nagyobb szerepet kapva leronthatták egy csapat játékát. Ezzel szemben a gyengébb csapat kevesebbet hibázó játékosai nagyobb szerepet kapva maguk javára fordíthatták a meccset. Statisztikailag, hosszabb távon ugyan az egyik többször nyert, de ez egy adott meccset nem befolyásolt, ezért hittük régen azt, hogy a fociban bármi lehetséges. Ennek azonban vége.

A foci, ahogy régen ismertük, egyáltalán nem hasonlított arra a színházszerű játékra, ahogy a Bajnokok Ligája legjobbjai azt előadják. Annak idején az eladott labdák száma, a védelem hibái, egyebek sokkal jobban meghatározták a játék képét. A BL csúcscsapatainak játékát nézve viszont az embernek az az érzése, mintha megrendezett jeleneteket látna, olyan pontossággal és olyan kevés eladott labdával találkozunk. Ez pedig tipikusan az O-ring problémájának megoldásából fakad. A mai BL legjobbjai között játszó csapat anyagi lehetőségeit elképzelni is nehéz. A Real Madrid értékét 2019 elején 4,24 milliárd dollárra becsülték, ami 1200 milliárd forint, körülbelül a Challenger mai ára.

hirdetés

A Real azonban olyan űrsikló, amely kizárólag emberekből áll. Az idegenlégiós szabályok liberalizálása pedig az egész világot piaccá tette számukra, nem kell kompromisszumot kötniük egyetlen poszton sem, mindenhova a legkevesebbet hibázó játékosokat vehetik meg a világpiacról. Így a csapat egészének hibaszázaléka összességében olyan szintre csökken, amely érvényteleníti a régi mondást, hogy a fociban minden lehetséges. A legtöbbet hibázó játékos hibáinak száma is alacsonyabb, mint a legjobb magyar klubcsapatban legkevesebbet hibázó játékosáé. Ezért a legnagyobb szerencsével is szinte kizárt egy olyan helyzet, amelyben egy magyarhoz hasonló bajnokságban szereplő csapat föléjük kerekedhet. Ez még akkor is igaz, ha a focit emberek játsszák, akiknek lehetnek rossz napjaik.

Az eddigiek persze csak az európai klubcsapatokra igazak. A nemzeti válogatottak szintjén mindezt sokkal nehezebb megvalósítani, ott továbbra is majdnem minden lehetséges. A kevesebb és olcsóbb játékosokkal rendelkező sportokban pedig alapvetően más a helyzet.

III. A televízió: globalizálódó sport és globalizálódó brandek

A Challenger-űrkatasztrófát a CNN-en az egész világ élőben nézhette. Ez a lehetőség kihatott a sportra is – és alapjaiban alakította át. Mindenhol jellemző trend a ’80-as évek óta, hogy a helyi sportesemények nézőszáma csökken, és ezzel párhuzamosan nő a nagy bajnokságok tévéközvetítéseinek nézőszáma. Ez a folyamat szép lassan csökkenti a nem közvetített sportesemények bevételeit és brandértékét, a másik oldalon pedig növeli a tévében közvetítettekét. Már senki sem a legjobb helyi csatárra kíváncsi, mindenki Ronaldót és Messit akarja látni. Ennek a spirálnak megdöbbentő eredményei vannak: egymilliárd ember nézi élőben a Super Bowl-t, a BL-döntőket is 300 milliónál többen.

A ’70-es években csak újságokból ismertük az NBA-t, az NFL-ről legtöbben azt sem tudtuk, mi.

Az angol, spanyol, német, olasz bajnokságok csapatait ugyan sokan ismerték, de nem is álmodtak róla, hogy lehetőségük legyen élőben nézni őket. Ma az egész világon közvetítik ezeket a mérkőzéseket; Kínában ugyanúgy, mint például Manchesterben. A közvetítési jogok, mezeladások, reklámbevételek, az ázsiai túrák és jegybevételek a nemzetközi vállalatok szintjére emelték a csapatok értékét és bevételeiket. Ezért érhet a Reál 1200 milliárd forintot, ezért kerülhetnek a legjobb játékosok 60 milliárd forintba és lehet egy játékos éves bére akár 15 milliárd forint is. Az angol bajnokság sikerének egyik titka, hogy a tévéközvetítési díjakból nagyobb mértékben részesülnek a csapatok, mint más országokban, és még egy kisebb angol csapat éves bevétele is az európai élmezőnyben van. A globalizálódó sport egyre több embert hódít meg szerte a világon. Az amúgy semmi említésre méltó futballeredménnyel nem rendelkező Indonéziában is a foci a legnépszerűbb sport. Ott is az angol bajnokságot nézik és a Unitednek szurkolnak, pedig sokan az sem tudják, hol van Anglia. A legnagyobb csapatok nézőszám-növekedésével párhuzamosan csökken a kisebbek nézőszáma és bevétele. Ne csodálkozzunk hát, ha a magyar stadionok gyakran üresek – így van ez a legtöbb országban a nagyokon kívül.

A felcsúti David Vanecek (j) és a kisvárdai Slobodan Simovic a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. június 24-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez a „a győztes mindent visz” típusú gazdasági jelenség jól ismert Robert H. Frank közgazdász munkájából (The Winner-Take-All Society). Azt mondja: a nagyon kicsi különbség, ami a legjobbat a többiektől elválasztja, sokszorosan nagyobb bevételi és ismertségi különbséget eredményez. Usain Bolt csak néhány századdal volt jobb a másodiknál, legtöbbünk mégsem emlékszik utóbbi nevére. Az Egyesült Államokban a könyveladások 97 százalékát a könyvek 20 százaléka adja, de a sikeres szerzők között is hatalmas az eladási és jövedelmi különbség. Egy évtizedet tekintve a legtöbbet kereső író közel 850 millió dollárt, míg a 25. alig több, mint 10-et vihetett haza. A világon a telefonos operációs rendszerek 97 százalékát az Apple és a Google adja. A világ mobiltelefon-eladásból származó profitjának 87 százalékát az Apple zsebelte be 2018-ban, pedig csak a telefonok 19 százalékát adta el, és ezért ért Messi annyit, mint a teljes magyar első liga. A legjobbak mindig aránytalanul nagy bevételre tehetnek szert a többiekhez képest, és minél globalizáltabb egy piac, minél több a szereplő, ez a különbség annál inkább nő.

Hogy a kicsik dolga még nehezebb legyen, a nagy bajnokságok a világot ügynökökkel hálózzák be, és egy felbukkanó tehetségre, legyen az Afrikában vagy Dél-Amerikában, azonnal lecsapnak. A kisebb országok csapatai nehezen tudnak fiatalon megszerezni reménységeket, mert a nagy klubok vásárlóereje és kutatási kapacitása jelentősebb. Tudni kell, hogy az utánpótlásnevelés a nagy klubokban sem megy feltétlenül jól. A Barca például az elmúlt nyolc évben csak két világszínvonalú játékost tudott kinevelni, a többit megvette a világpiacról, ami a nagyvállalatokra jellemző módszer. A Google-hoz és Apple-höz hasonló cégek innovatív megoldásai már csak kisebb részben születnek házon belül, azokhoz általában felvásárlással jutnak a nagyok. Az az elképzelés, hogy saját nevelésű játékosokkal aratunk majd sikert, csak olyan országokban működhet, ahol nagy tömegben vannak szegény, a sikerre más területen kevés eséllyel rendelkező fiatalok. Ez az afrikai, dél-amerikai vagy francia modell; nálunk viszont sem magas születésszám, sem magas bevándorlás nincs.

IV. A pénz nem elég, brand kell

Marad persze elméletileg egy kiskapu. Ha valaki beletenne 3 milliárd dollárt egy magyar csapatba, megvehetnék a legjobb játékosokat, és ők is BL-t nyerhetnének. A mesében. Ám a Reál vagy Manchester az egész világon ismert márka, bajnokságaik is hasonló brandértékkel rendelkeznek. Ahogy már utaltunk rá, egy-egy csapat értéke „csak” a magyar felsőoktatáshoz mérhető, a bajnokságoké pedig a teljes magyar GDP-hez. A brandek ismertsége olyan, hogy Ázsiától Dél-Amerikáig bárhol el lehet adni mezeiket, közvetítési jogokat, akit pedig leszerződtetnek, azonnal nemzetközi ismertségre tesz szert, illetve lehetőséget kap, hogy ő is nemzetközi brandé váljon. Ezért történt, hogy Horvátország összes jó játékosát már fiatalon eladták Nyugatra, mert tudták, hogy sztárrá csak nagy klubokban válhatnak.

Tehát bár kézenfekvő megoldásnak látszik, hogy a Fradi kezdje el felvásárolni a legjobb játékosokat, Ronaldót, Salahot és a többieket, ám ez a gyakorlatban még pénzzel sem menne. A kis bajnokságokban nem adnak lehetőséget a játékosok brandjének építésére. Salah Egyiptomban játszva sohasem válhatott volna nemzetközi márkává. Ezért nem szerződik egyetlen nagy tehetség sem olyan országba, amelynek bajnoksága nem minősül nemzetközi brandnek. Utóbbi a kiöregedett játékosokra jellemző csupán, akik az Egyesült Államokba vagy Kínába szerződnek, ott pedig azért fizetnek ilyen magas összegeket értük, hogy valamelyest branddé tegyék a bajnokságokat.

A tehetségeknek és menedzsereiknek nem csak az adott pillanatban a szerződésért kifizetett pénz fontos, hanem, hogy olyan bajnokságban szerepeljenek, amit az egész világ közvetít, olyan csapatban játsszanak, amelynek az egész világon vannak szurkolói. Olyan ellenfelek ellen, akiket legyőzni szenzációnak számít. Salah cselei a Mezőkövesd–Felcsút meccsen senkit nem érdekelnének, mert nem világsztár védők között csinálná. Hiába rúg egy felcsúti játékos világszám gólt, Ronaldo közepes gólja milliószor annyi nézettséget hoz. A jó játékosok sztárrá akarnak válni, menedzsereik pedig azt akarják, hogy értékük növekedjen, és ez csak ott következik be, ahol a túloldalon is sztárok játszanak.

Vagyis ahhoz, hogy márkává váljon a magyar foci, nem lenne elég a Fradiba csúcsjátékosokat venni, az egész bajnokságnak tele kellene lennie ilyenekkel, s közben a bajnokságnak olyanná kellene válni, amelynek közvetítési jogai kapóssá válnak nemzetközileg.

Ennek elérése azonban meghaladja a magyar GDP lehetőségeit – tehát politikai akarattal nem megoldható feladat. Hiába áldoz a magyar kormány bőséggel a focira, egy erős bajnokság létrehozása százmilliárd dolláros költséget jelentene.

Egy magyar klubcsapatból akkor lehetne nemzetközi brandet építeni, ha több évig legalább BL8 közé jutna, illetve kiscsapatként tenne csodát, saját nevelésű tehetségekkel. Az ilyen klubokat imádja a közönség, de ez a Felcsúttal vagy a Mezőkövesddel lehetetlen, mert a magyar csapatok gerincét külföldről vásárolt játékosok adják, amit jól mutat, hogy egyetlen magyar fért be az NB1 idei álomcsapatába. Ráadásul, ha Orbán Viktor kedvenc csapata magasra jutna egy nemzetközi kupában, a külföldi sajtó egy szót sem írna a magyar foci sikeréről, csupán arról, hogy a magyar miniszterelnök politikai ügyet csinál a labdarúgásból. A folyamat beindulását egy ördögi kör vagy inkább ördögi O-ring hátráltatná még a szükséges anyagi források megléte esetén is . Addig nem jönnek ide a sztárok, amíg a csapatok és a bajnokság nem brand – és addig nem lesz brand, amíg nem jönnek. Az O-ring tehát bezárult.

Nos, ezért lehetett 1986. január 28-án 11 óra 38 perckor tudni, hogy magyar klubcsapatok nemigen juthatnak a világ élvonalába. Azért szurkolunk, persze.


Nyitókép: U17-es Puskás Akadémia–Real Madrid meccs a felcsúti Pancho Arénában 2014. április 21-én. Fotó: AFP/Kisbenedek Attila

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: esszé