Az új szlovák kormányfő „megoldotta” Trianont? Történelmi magyar–magyar-vita a Válasz Online-on!

·2020.06.12

A szlovák miniszterelnök ma Budapestre látogat. A márciusban beiktatott Igor Matovič jelenléte a legtöbb esetben korlátozott érdeklődést váltana ki, csakhogy a trianoni évfordulón a felvidéki magyarságnak tett gesztusa óta folyamatosan cikkeznek róla. És cikkeznek a Magyar Közösség Pártjáról is, amely a kritikusok szerint pont a legrosszabbkor rontott követeléseivel Matovičra. Amellett, hogy a Válasz Online szemtanúk segítségével összerakta, hogy is történt ez pontosan, interjút kértünk a magyar párt két meghatározó politikusától, a két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó nyilatkozatból pedig úgy tűnik: a trianoni gesztussal egyelőre nem tud mit kezdeni a helyi magyar politikai elit. Pedig ezen sürgősen változtatniuk kellene.

Először is egy kronológia, a Válasz Online által megkeresett szemtanúk elmondásai alapján rekonstruálva.

  • Május 29-én pénteken meghívó megy ki a szlovák miniszterelnöki hivataltól mintegy 100 szlovákiai magyar közéleti személyiségnek arról, hogy június 2-án, a pozsonyi várban Trianon 100. évfordulójához kapcsolódó fogadás lesz. A meghívottak között nemcsak politikusok, hanem ismert civilek, politológusok, a révkomáromi Selye János Egyetem tanárai és újságírók is vannak. Párthovatartozásuk alapján inkább a Magyar Közösség Pártja (MKP) és nem a Most–Híd holdudvaráról van szó.
  • Június 2-án a meghívottak – továbbá a szlovák kormány miniszterei, államtitkárai és pártja, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) parlamenti képviselői előtt –  a februári választást megnyerő és márciusban beiktatott Igor Matovič miniszterelnök papírból felolvas egy beszédet, amelyben azt mondja: „Ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet, ha a történelmi eseményeknél vagy a sérelmekkel kapcsolatban kimondatlan témák vannak, akkor üljünk le, vegyük át őket, és keressük a lehetséges megoldást és kölcsönös megértést. (…) A kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében. (…) A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt.”
  • A – szlovák miniszterelnöktől eddig példátlan – beszéd után az MKP ügyvezető elnökségének nevében – az állítólag a pártelnöki posztot ambicionáló – Őry Péter Matovič mellé manőverezi magát, és egy másik beszéd közben átnyújtja a kormányfőnek A magyar nemzeti közösség memoranduma című dokumentumot, amely olyan dolgokat „követel”, mint az alkotmány preambulumának módosítása (amellyel államalkotó közösségként ismernék el a magyarságot) vagy a magyarság kollektív bűnösségét kimondó beneši dekrétumok eltörlése.
  • A dokumentumot a kormányfő átadja a mellette álló Berényi József volt MKP-elnöknek, a Nagyszombati kerület jelenlegi alelnökének (a megye elnöke a miniszterelnök unokatestvére, Jozef Viskupič), aki másnap elmondja neki, miről van szó. Matovič feldúltan nyilatkozik a szlovák közszolgálati rádió magyar nyelvű adójának, a Pátriának: „Az MKP engedett a politikai kisebbségi komplexusának. (…) Visszaéltek azzal, hogy békejobbot nyújtottam, nem gondolom, hogy ez egy ilyen találkozón megengedhető. (…) Az ember segítő kezet nyújt, és szinte leköpik.”
  • A miniszterelnök másnapra kicsit visszavett, és Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot a szlovákiai magyaroktól, ugyanakkor megint odaszúrt az MKP-nak: „Az MKP elnökségének meghívott tagjai úgy döntöttek, hogy visszaélnek az ünnepélyes meghívással és bemutatták nekem a »kéréseiket«, hogy ismét gerjesszék a nemzeti érzelmeket, pont mint azokban az időkben, amelyek végére pontot akartam tenni ezzel az akcióval. Abszurd. (…) Kedves barátaim, akiknek őszintén számít a békés szlovák–magyar együttélés Szlovákiában: őszintén bocsánatot akarok kérni minden igazságtalanságért, amit azért kellett megélnetek, mert nem voltatok hajlandóak megválni az anyanyelvetektől. Egyúttal megértést kérek tőletek azon szlovákok számára a múltból, akik hasonló okokból szenvedtek, főleg a 19. század második felében a Magyar Királyságban.”

A szlovákiai magyar politikai életben az nem újdonság, hogy a Most–Híd öli az MKP-t, ezúttal is elhangzott az egykori Bugár-párt részéről – maga az új pártelnök, Solymos László mondta –, hogy az MKP-t Budapestről irányítják. Az nem titok, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárságon az MKP a favorit, csakhogy a magyar kormány egyáltalán nem a memorandum stílusában reagált Matovič Trianon100-as gesztusára: Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, soha nem volt még ilyen jó a magyar–szlovák viszony, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig múlt pénteken nem Belaruszba kísérte Orbán Viktort, hanem Matovič (és a már említett Jozef Viskupič–Berényi József duó) mellett mosolyogva nyitotta újra a koronavírus miatt lezárt Medve–Vámosszabadi határátkelőt.

Semjén Zsolt nyilatkozik a sajtónak a vámosszabadi határátkelőhelyen, a magyar–szlovák határon 2020. június 5-én. Mögötte balra Berényi József. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Hamar kiderült: az igazi törésvonalak az éppen legitim vezetés nélküli MKP-n belül vannak, amit fényesen igazolt a párt két volt elnöke, Csáky Pál (volt miniszterelnök-helyettes, egykori EP-képviselő) és Berényi József Válasz Online-nak adott interjúja. Mindkettőt változtatás nélkül közöljük, és szándékosan nem teszünk igazságot abban, melyikük nézőpontja a helyes akkor, amikor egy olyan szokatlan lépés, mint a szlovák miniszterelnöké, megfontolt politikai reakciót kíván.


Csáky Pál: „Nem kegyelmi pillanat, PR-akció volt csupán”

– Tudomásunk szerint a Trianon-fogadásra az azt megelőző pénteken, az esemény előtt 4 nappal küldték ki a meghívókat. Mikor döntött úgy az MKP vezetősége, hogy memorandumot visz Pozsonyba?

– Igen, rögtönzésnek tűnt az egész. Az MKP ügyvezető elnökségében szombaton egyeztettünk, akkor született meg a döntés, hogy politikai arcvesztés nélkül csak úgy lehet részt venni egy ilyen rendezvényen, ha leszögezzük: száz év után is vannak megoldatlan kérdések Szlovákiában a magyarság ügyeit illetően. Szlovák barátaim közül többen vannak, akik azt mondják, hogy Matovič miniszterelnök úr részéről provokáció volt ilyen rendezvényt kezdeményezni. Nem mi csináltunk tehát Trianon századik évfordulójából politikai ügyet Szlovákiában, hanem a miniszterelnök úr.

– Noha a memorandum tartalmát nehezen lehetne kifogásolni, miért gondolták mégis, hogy a múlt keddi a legmegfelelőbb alkalom ennek átadására?

– A memorandum tette egyáltalán lehetővé, hogy részt vegyünk ezen a rendezvényen. Megjegyzem, több felvidéki magyar nem jött el a találkozóra, mert provokációnak tartotta. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy Matovič úrnak két napig semmi gondja nem volt a lépésünkkel. Amikor két nap után a Pravda nevű napilap nacionalista újságírója azt kérdezte tőle, mit szól ahhoz, hogy a szlovákiai magyarok autonómiát kérnek Trianon századik évfordulóján, akkor kezdett el úgy viselkedni, mint egy kisfiú, akit valami stiklin kapnak. Az autonómia kifejezés egyébként nem szerepel a dokumentumban.

– Mit szól azokhoz a kritikákhoz, amelyek szerint ha a miniszterelnöknek volt is szándéka az MKP-val együttműködni, azt a továbbiakban megnehezítik a memorandum körül történtek?

– Nem értem ezt a felvetést. Zsarolni vagy megvenni akart volna minket a miniszterelnök úr? Ha elvi lépést akart tenni a magyarok felé, azt üdvözöljük. Mi a tárgyalások folytatása mellett vagyunk.

Kívülről úgy tűnt, a múlt keddi esemény afféle kegyelmi pillanat, a memorandum utáni miniszterelnöki kommunikáció viszont arra utal, hogy ez nem sokáig tartott. Vagyis: megérte-e egy kezdődőnek látszó partnerséget feláldozni? Különösen úgy, hogy a kritikák szerint a memorandum témáit sem az MKP, sem a Híd nem tudta megoldani, dacára annak, hogy többször is kormányon voltak. Épp egy kizárólag szlovák pártokból álló koalíciós kormánynak kellene ezeket rendezni?

– Nem volt kegyelmi pillanat, PR-akció volt csupán, amit igyekeztek eltitkolni a szlovákság előtt.

Ne felejtsük el, hogy a miniszterelnök úr szólított meg bennünket, aki egy olyan kormány élén áll, amelynek jelenleg alkotmányozó többsége van a szlovák parlamentben. Azok a kormányok, amelyeknek tagjai voltunk, nem rendelkeztek ilyen támogatással a múltban. Mennyibe kerülne tehát egy szavazással eltüntetni a nemzeti kizárólagosságot például az alkotmány preambulumából? Ezt egyébként a szlovák nemzetiségű polgárok túlnyomó többsége is támogatná. A „Mi, a szlovák nemzet…” formulát „Mi, Szlovákia polgárai…” formulára lehetne változtatni. Vagy elfogadni egy olyan kisebbségi törvényt, amely Magyarországon 25 éve működik.

Csáky Pál EP-képviselőként Strasbourgban 2017. október 2-án. Fotó: Európai Parlament/Fred Marvaux

– Nem volt kissé bárdolatlan lépést ezt a memorandumot olyankor megírni, amikor a szlovák miniszterelnök olyan gesztus tesz a szlovákiai magyarság felé, amihez foghatót egyik elődje sem?

– Milyen gesztusról beszél? A trianoni évforduló kapcsán a miniszterelnök úr úgy gondolta, hogy néhány közös fotóval és egy-két szépen hangzó mondattal „eladja magát” a felvidéki magyaroknak. A szlovák médiában egyáltalán nem jelent meg információ erről a találkozóról, ez csak egy PR-akció lett volna, ha mi nem szólunk, hogy részünkről többről van szó. Amikor kiderült, hogy konkrét előrelépésről szeretnénk tárgyalni, a miniszterelnök úr csúnya módon azonnal visszakozott.

Túlzás lenne azt állítani, hogy soha nem látott gesztus volt a múlt keddi? Ha nem az, akkor micsoda? Nem a szépen hangzó mondatok” lennének az első lépések afelé, hogy a vitás ügyek legalább egy részét megoldják? Mi egyebet kellett volna tennie kezdésként egy néhány hónapja hivatalban lévő szlovák kormányfőnek?

– Igen, túlzás ezt állítani. Naivitás és az állapotok nem ismerete. Egy korrekt miniszterelnök, ha nyitni akar felénk, például meghívhat egy tárgyalásra arról, milyen problémákat kellene megoldani.

– Kaptak kritikát a magyar kormány részéről?

– Nem. Miért kaptunk volna? A magyar kormány tagjai ugyanazt érezték június 4-én, amit mi.

Például azért, mert Matovič múlt keddi tettéről elismeréssel szólt a magyar külügyminiszter, néhány nap múlva pedig még Semjén Zsolt is együtt mosolygott vele egy határnyitáson. Vagyis a magyar kormány részéről nagyobbnak tűnik a fogadókészség, mint az MKP részéről – és elég ritkán láttunk olyat, hogy a magyar kormány más tónusban reagál valamire, mint az MKP.

– Két eltérő helyzetről van szó. Semjén Zsolt egy protokollrendezvényen vett részt, ott teljesen elfogadott a mosoly. Mi egy politikai rendezvényen, Trianon századik évfordulóján. Az egyik legelfogadottabb szlovák demokrata, František Mikloško volt házelnök mondta erről a Pátria Rádióban, hogy szerinte ennek a meghívásnak provokáció-íze volt. Mi csak komolyan vettük magunkat és a helyzetet.

Biztos vagyok benne, hogy Semjén úr sem menne el Isztambulba megünnepelni a mohácsi győzelmet.

– Nem tartja tehát őszintének Igor Matovič gesztusait?

– Az ő kezében van a lehetőség, hogy megmutassa, komolyan akar lépni felénk. Ahhoz viszont nem magyarokat kell megvennie államigazgatási posztokkal, hanem törvényeket meghozatni a parlamentben. Mi pontosan leírtuk, mire gondolunk.


Berényi József: „Megint teljesen izolálva vagyunk”

– Mi volt valójában a szlovák miniszterelnök Trianon-centenáriumi gesztusa: őszinte párbeszédkeresés vagy PR-akció?

– Ha összeházasodik két ember, az tiszta szerelem vagy vagyoni kérdés? Ezt mindenki magában tudja csak eldönteni. Nem látok a miniszterelnök lelkébe, de ilyet egy elődje sem csinált vagy mondott még. Ha nem tette volna meg, akkor azt kifogásolnánk, hogy itt volt egy történelmi pillanat és nem csinált semmit? Tanuljunk meg felnőni ahhoz, amikor gesztusokat kapunk! Habár nemcsak adni nehéz őket, hanem – ezek szerint – kapni is. Az MKP politikusai élőben 10 éve nem láttak miniszterelnököt, és amikor jön egy, aki megfelelő körültekintéssel meghív minket egy fájó apropó kapcsán, azt értékelni kell tudni, nem pedig összeesküvés-elméleteket gyártani köré.

– Azt gyártanak?

– Mégis mire véljem azt a hozzáállást, amikor egy ilyen gesztust rögtön lesöpörnek az asztalról azzal, hogy PR-akció?

– Volt bármi, ami hiányzott önnek a június 2-i miniszterelnöki beszédből?

– A miniszterelnök konzultált velem a beszéd tartalmáról, nem áll tehát módomban erről többet mondani. Nyilván nem fogadott el tőlem mindent, de

nagyon sok gesztust tett a Csemadok, a pedagógusok, az egyházak, a kultúra és a politika felé. Abból pedig, amikor azt mondja, hogy „ha vannak történelmi sérelmek, amiket a magyarság úgy érez, hogy nincsenek megfelelően kezelve, akkor üljünk le és beszéljünk róla”, érteni kell.

Azzal, hogy az MKP-memorandumot szerencsétlen helyen és időben adták át, gellert kapott ez a folyamat, úgyhogy most ennek le kell csitulnia. Ez pár hónap lesz, utána vissza lehet térni a témához.

– Mit szólt a miniszterelnök a memorandumhoz?

– Értetlenséget éreztem rajta.

– Beszélt azóta MKP-s kollégákkal, hogy mégis mire volt ez jó?

– Az aláírók úgy gondolták, itt volt a történelmi lehetőség, hogy elmondják, mit akarnak, miközben a februári parlamenti választáson patikamérlegen fogalmaztuk meg a programunkat: benne sem volt a kollektív bűnösség és a beneši dekrétumok eltörlése, a területi önkormányzatiságra pedig kitaláltuk a különleges jogállású régió fogalmát. Ez így helyes, mert

a szlovák társadalommal így kell kommunikálni ahhoz, hogy vitaképesek maradjunk. Ez a memorandum sem stílusában, sem formájában nem felelt meg annak, amit a parlamenti választások előtt csináltunk.

Ezért nem értem a logikáját: a parlamenti választások előtt nem kellett udvariasnak lenni, rugdoshattuk volna akármelyik ajtót – nem tettük meg –, most pedig, amikor van egy udvariassági gesztus, akkor gondoljuk úgy, hogy a lehető legkeményebben kell megfogalmazni a követeléseinket. Az MKP ezzel oda került, ahol 2009-ben volt, éppen Csáky Pál elnöksége alatt: megint teljesen izolálva vagyunk, mindenki megint ránk sütötte a radikális jelzőt. 2010-ben, amikor pártelnök lettem, 4-5 évbe telt, mire ezt lemostuk magunkról. Lehet persze nagyokat mondani, de ha ebből nem következik érdekérvényesítés, akkor minek? Ez így csak bohóckodás. Érdekérvényesítéshez a párbeszédképesség fenntartása kell. Most nem vagyunk azok, semmilyen irányban.

Volt MKP-elnökök – Menyhárt József, Csáky Pál és Berényi József – egy 2019. májusi DAC-meccsen. Forrás: Facebook/Csáky Pál

– Az idei parlamenti választás óta nincs képviselete a felvidéki magyarságnak, miután a Most–Híd is kiesett Nemzeti Tanácsból. Felfogható szavazatszerzési akciónak a miniszterelnök lépése?

– A miniszterelnök, mint minden szlovák párt, rá fog hajtani a képviselet nélkül maradt magyarok szavazatára. Csakhogy a múlt keddi fogadásra többségében MKP-közeli vendégeket hívott, az ajánlatát pedig nekünk tette meg, mi tehát meg tudjuk őrizni a szavazóinkat azzal, ha a változások részeseivé válunk. De abban a pillanatban, ha azt mondja, hogy „fiúk, nem értettétek a gesztust, úgyhogy megcsinálom egyedül”, akkor biztosan szavazatokat vesztünk, mert a magyarság azt láthatja, hogy a szlovák politika az MKP nélkül is nyit felé.

– Láthatóan ön a „magyar kapocs” a miniszterelnök felé. Hogyan lett az?

– 2014-ig nem is ismertem személyesen, abban az évben viszont – amikor a karácsonyi időpont miatt bajban voltunk – felajánlotta a segítségét a Bárdos Gyula államfőjelöltségéhez szükséges aláírások összegyűjtéséhez: a szabályok szerint ha a 150 parlamenti képviselő egytizede támogat valakit, abból is lehet jelölt, ő pedig ezt megtette a 15 képviselőjével. Ez után időről időre leültünk egy sörre-borra, de a részemről ebben nem volt politikai kalkulus – akkor is beszélgettünk, amikor az ő politikai súlya sokkal kisebb volt –, de most, hogy miniszterelnök lett, beért a kapcsolat és politikai tőkém lett. Biztosan nem ártott az sem, hogy Nagyszombat megye elnöke az unokatestvére – akinek az alelnöke vagyok.

– Kritikusai szerint Matovič egy politikai kalandor, követhetetlen, hányszor változtatta már a véleményét. Alig egy évtized alatt az Egyszerű Emberekből mégis kormánypárt, az elnökből meg kormányfő lett. Minek a tünete ez?

– A győzelmének az a legfőbb oka, hogy a szlovák politikát már-már elviselhetetlenül átszövő maffia és korrupció ellen ő szólalt fel a legbátrabban, az emberek pedig hittek neki. Ami a stílusát illeti: amikor az amerikai elnök a Twitteren üzen Kínának, ne csodálkozzunk, ha Matovič is ilyen módon kommunikál!


Nyitókép: Igor Matovič a koalíciós tárgyalásokról nyilatkozik a pozsonyi elnöki palota előtt 2020. március 14-én. Fotó: AFP/Vladimir Simicek

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: sztori