Újabb bizonyítékokkal állhat elő Szabó Bence százados, mondja Horváth Lóránt, az egykori nyomozót védő ügyvédi iroda vezetője. Az ügyvéd szerint a rendszerváltás óta nem látott módon mászott bele a politika a titkosszolgálatok életébe. Állítja: nem kémügy vagy kémelhárítás van, hanem kampánycélra gyártott történetek. Na, de ki őrzi az őrzőket? Kihez fordulhat az állampolgár, ha már nem bízik az államban? Hogyan akadályozzák a hatóságok az ukrán aranykonvoj ügyében folyó eljárást? Először a Válasz Online-on szólal meg nagyinterjúban Horváth Lóránt. A kampányban rendkívül gyorsan pörgő események miatt a Heti Válasz podcast adása kivételesen csütörtök helyett szerda délután jelenik meg.
Bővebben >>>A Fidesz kampányát ma már „harmadvonalbeli” csapat viszi, amely Orbán Viktort egy post-truth világba tolta bele – mondja Zárug Péter Farkas politológus. Szerinte Szabó százados interjúja megmutatta, hogy igenis létezik politikai atombomba: Szabó Bence arcot adott annak az évek óta növekvő elégedetlenségnek, amely abból fakad, hogy az állam gépezetét a hatalom megtartásának szolgálatába állították. A Választás ’26 Benyó Ritával adásában szó esik az országjárás kockázatairól, a Moszkva és Brüsszel közötti választásról, valamint arról is, kinek a felelőssége, hogy a kampány végjátéka ne forduljon át erőszakba.
Bővebben >>>Beszervezés, megfélemlítés, hamis vád, koncepciós eljárás: a magyar állam ezeket az eszközöket vetette be egy 19 éves fiúval szemben, aki csak önkéntesként segítette a Tiszát. Ki védi meg az állampolgárokat? Miben bízhatnak a választók? És meglepő-e még bárkinek, hogy Szijjártó Péter forródróton van az orosz külüggyel? Erről beszélgettünk Magyari Péterrel és Stumpf Andrással a Választás ’26 Benyó Ritával új adásában.
Bővebben >>>Nem akar koalíciót, de azért a fél karját, sőt még az óráját sem áldozná fel, ha másként alakul – mondja a Mi Hazánk elnöke. Állítja, hogy vannak olyan választói, akik meg másra se vágynak. Arra viszont ígéretet tesz, hogy ha nem jutnak be a Parlamentbe, akkor lemond, és arra is, hogy ha a hatalom közelébe kerülnek, akkor se a zsidóknak, se a cigányoknak, se az LMBTQ-embereknek nem kell tőlük félniük. Szembesítő interjú a Mi Hazánk elnökével a Választás ’26 Benyó Ritával legújabb epizódjában.
Bővebben >>>Ha Orbán Viktort kifütyülik egy kampányrendezvényen, az nem hoz, hanem visz szavazatot – ezért óriási kockázat, hogy a miniszterelnök most személyesen megy a választók közé – mondják állandó elemzőink a Választás ’26 podcast legújabb adásában. László Róbert (Political Capital) és Bódi Mátyás (Választási földrajz) arról beszéltek, hogy kockázatos lépés, a miniszterelnök kilép abból a védett politikai térből, amelyben az elmúlt években szerepelt. Ha a kampányban olyan képek jelennek meg, ahol kifütyülik vagy nyílt tiltakozással találkozik, az könnyen gyengítheti. Az elemzők szerint egy „normális demokráciában” a kampány már szinte eldőltnek tűnne – a magyar politikai rendszerben azonban még mindig bármi megtörténhet a választásig.
Bővebben >>>Mindenki arról beszél, milyen rossz hatással lehet a gyerekekre a most zajló, háborúval fenyegető politikai kampány. Arról azonban, pontosan milyen hosszútávú következményei lehetnek a rémisztgetésnek és hogy eleve milyen pszichés állapotban zúdul a fiatalokra a plakátok, AI-generált videók és Facebook-posztok által közvetített pánikkeltés, keveset tudtunk eddig. Szakemberek segítségét kértük és drámai tényekkel szembesültünk.
Bővebben >>>Elindult a Válasz Online belpolitikai kibeszélő sorozata: a Választás ’26 legújabb adásában Benyó Rita, Magyari Péter és Stumpf András azt próbálják kibogozni, mi van Zelenszkij botrányos mondatai, az ukrán aranykonvoj lefoglalása és az orosz beavatkozásról szóló hírek mögött. A beszélgetésből kirajzolódik: a kampány egyik kulcsa nem az, hogy mi igaz a fenyegetésekből, hanem az, hogy a Fidesz képes-e újra elhitetni, hogy csak ő tudja az országot megvédeni egy általa felnagyított veszélytől. Tisza viszont átfordíthatja arra a kampányt, hogy Orbán az igazi kockázat.
Bővebben >>>Az ezer forintos benzin jelenleg közgazdaságilag irreális, ez csak a veszélyérzet mint politikai termék fenntartását szolgálja. A Választás ’26 adásában Magyari Péter kollégánk és Bíró-Nagy András politológus, a Policy Solutions igazgatója is arról beszél: a kormány jellemzően olyan veszélyekkel riogat, amelyeknek nincs azonnali, kontrollálhatatlan valós alapja, így később el tudja játszani, hogy meg is védte tőlük az országot. A podcastban beszélünk arról is, hogy miért az ukránokból és nem az oroszokból teremtett ellenséget Orbán, hogyan vált érinthetetlen szent tehénné a rezsicsökkentés, és hogy hogyan omladozik a miniszterelnök külpolitikai kártyavára.
Bővebben >>>„Aljas támadás” – mondja Hann Endre arra, hogy Deák Dániel hamisítással vádolja a Mediánt. A kutatóintézet vezetője azt mondja, nem véletlen a támadássorozat, a Fidesz fél attól, hogy a saját szavazói reményvesztettek lesznek a kutatási adatok láttán. A cél szerinte a számok hiteltelenítése, a dokumentumot ráadásul illegálisan szerezték meg – a Medián viszont ugyanúgy dolgozik tovább. Itt a Választás ’26 Benyó Ritával friss adása!
Bővebben >>>Nem olvasta pártja programját és másnak se ajánlja, nem vesz részt a kampányban és az ajánlásgyűjtésben, Kovács Gergelynek a pártelnöki feladataira egy éve nincs ideje, és nem tudja, miért merült fel a kerületében, hogy 4 óvodát bezárjanak, arról pedig tőlünk hallott először, hogy Schmidt Máriáé az óvoda melletti telken több lakás is. Az MKKP elnöke szerint abszurd, hogy mindenki azt kéri rajtuk számon, hogy párt létükre elindulnak egy választáson, amit pártoknak tartanak. A Választás ’26 Benyó Ritával interjúja Kovács Gergellyel.
Bővebben >>>„Orbán olyan, mint az oroszok, eddig csak területet foglalt a háborúban, most jönnek a precíziós kilövések” – mondja Bódi Mátyás. Szerinte a Fidesz azon lesz, hogy módszeresen levadásszon 10-15 Tiszás egyéni jelöltet, akiket a párt már nem fog tudni pótolni. Holnap indul az aláírásgyűjtés – de a kampány valójában régóta tart, csak most lép „látható” üzemmódba: standokkal, kopogtatással, utcai jelenléttel. A Választás ’26 Benyó Ritával vendégei, Bódi Mátyás és László Róbert szerint a jelöltállítás mai rendszere maga a visszaélési aranybánya: a többes ajánlás és az ajánlóívek gyakorlata adatmásolásra, trükközésre csábít – ezért az egészet kauciós modellre kellene cserélni.
Bővebben >>>A csúcsra járatott ukránellenes fekete kampány új fordulópont, mert teljesen idegen bármilyen magyar reflextől vagy kihasználható történelmi tapasztalattól, amit eddig ismertünk. A túlerővel szembeni helytállás jogosságának vitatása, sőt becsületének megsemmisítése pontosan az ellenkezője annak, amiről a zsigeri történelmi gondolkodásunk és a magyar irodalmi hősképek szólnak. Hogy ennek milyen szavazatszámbeli eredménye lesz, nem tudhatjuk. De a következmény, amivel a most zajló „lélekformálás” jár, súlyosabb lehet bármilyen választási eredménynél.
Bővebben >>>Orosz gáz nélkül több mint háromszorosára emelkedne rezsi – ezzel ijesztgeti a választókat Orbán Viktor, immár hosszú hónapok óta. Csakhogy kiszámoltuk, hogy ez több mint túlzás. A nemzetközi elemzések szerint inkább olcsóbb lesz a gáz, mire az EU-s tiltás élesedik, de még a legpesszimistább forgatókönyv szerint is fenntartható a mostani szinten a rezsicsökkentés.
Bővebben >>>Okosabbak lettünk 315 Tisza-jelöltjelölt nevével? Csak egy kicsit, a lényeg, hogy ne legyenek szörnyetegek. A nyomás most Orbán Viktoron van. Úgy tűnik, hogy harcosból éppen nemzet nagypapájává pozícionálja át magát.
Bővebben >>>A totális megfigyelés értelme a megfélemlítés. Senki nem fenyegethet azzal, hogy utalgat rá: tudja, ki mire nyomogatott a telefonján. Külön aggasztó, hogy az ukrán szál kormány általi sulykolása akár még a jövő évi választás megtartását is veszélyeztetheti. Egy megoldás azonban van: akár tetszik a Tisza, akár nem, mondjuk azt mindannyian, hogy ott voltunk a listán!
Bővebben >>>