Miért kell egy nyilvánvalóan reprezentációra újonnan épült családi rezidenciát műemléki juhakolnak, gazdasági épületnek hazudni? Ehhez a szokásos magyaros megoldás kellett: a kollaboráló szakemberekkel „lepapírozták” az ügyet, azaz nyilvánvalóan hazug magyarázatokkal, fals jogértelmezéssel szereztek építési engedélyt. De arra, ami felépült, az Orbán család sem lehet büszke: rendkívül drágán megvalósított, mégis jellegtelen és irracionális végeredmény született. Hadházy Ákos független képviselő összegző cikkben mutatja be a hatvanpusztai épületegyüttest, épületről épületre dokumentálva az elhíresült rezidenciát. Bővebben >>>
Beismeréssel felérő egész pályás letámadásba kezdett a gyermekvédelmi hatóság interjúalanyunkkal, Kuslits Gáborral szemben. Ahelyett, hogy belső vizsgálatot indított volna a fővárosi Tegyesz volt vezetőjének súlyos állításai nyomán, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) inkább feljelentést tett Kuslits ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A vád rágalmazás, valamint a gyermekvédelmi jelzési kötelezettség elmulasztása.
Bővebben >>>Nemzetpolitikai nagyinterjú Orosz Örssel, aki szenzációs értékeket mentett meg a Felvidéken. Egyesülete szervezi a Gombaszögi Nyári Tábort is, ahol idén felhangzott a „mocskos Fidesz!”, illetve vendég volt Tarr Zoltán. Robert Fico és a magyar kormány barátságáról is kérdeztük.
Bővebben >>>Lehetnek-e a magyar egyetemek Közép-Európa éllovasai 2035-re? – teszi fel a kérdést a Válasz Online-nak küldött írásában Rácz Lajos környezettörténész. Az egyetemi tanár egy svédországi konferencián szerzett letaglózó élmény nyomán arra jut, hogy először talpra kellene állítani a hazai tudományos intézményrendszert. Annak katasztrofális állapotát mi sem jelzi jobban, mint hogy egy nemzetközi tanácskozáson a magyarok […]
Bővebben >>>Miközben sorra hagyják el a gyermekvédelem intézményeit a szakemberek, adott egy ember, aki bármit megtenne, hogy újra az állami gondoskodásban élő gyerekekért dolgozhasson. Őt viszont szisztematikusan távol tartják a rendszertől. Interjú Kuslits Gábor volt igazgatóval, aki teli van ötletekkel, hogy mit kellene tenni.
Bővebben >>>Újságíróknak szervezett háttérbeszélgetésen jelentette be ma délután Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) várhatóan megbünteti az intézményt, amiért szabálytalanul vásároltak meg az elmúlt öt évben hét nagy értékű festményt. Júniusban már kiderült, hogy a múzeum átvilágítását végző Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) problémája van a műtárgybeszerzésekkel, ezért a KDB-hez fordul. Egy 2014-es […]
Bővebben >>>Lengyel és szlovák sorstársak után először avat boldoggá a katolikus egyház magyar nőt, aki a második világháborúban szexuális célú erőszak áldozataként halt meg. A 80 éve szovjet katonák által meggyilkolt fiatal lány vértanúként való elismerése újra ráirányítja a figyelmet a több százezer megerőszakolt magyar nő sorsára, és az ezt övező kényszerű hallgatásra. Mi tartott nyolcan évig? Összeragadt, szénporos iratok, üldözött püspökök és a főváros által néhány éve meghirdetett emlékmű sorsán mutatjuk meg, milyen akadályokkal kell szembenézniük az emlékezőknek.
Bővebben >>>Amikor a magyar kormány az orosz olajimport miatt aggódik, akkor az elmúlt évek legkomolyabb nemzetközi fellépését ellenzi Oroszországgal szemben. Az orosz olajinfrastruktúra ukrán rakétázása ugyanis nem a Mol két finomítójának kiszárításáról szól. A tét ennél sokkal nagyobb.
Bővebben >>>„A kormányváltást segítheti az egészségügy nehéz helyzete, csakhogy ez a logika szinte lehetetlen helyzetbe látszik hozni azokat, akik a jobb egészségügyért szeretnénk tenni – nem egy év múlva, hanem ma.” Lapunknak küldött vendégcikkében fontos politikai-szakmai dilemmát vázol Havasi Gábor volt mentős, egykori fővárosi egészségügyi tanácsnok. Havasi a Momentum egészségpolitikai szakértője, de lenti írásában személyes véleményének ad hangot a jövő évi választás szerinte legfontosabb kérdéséről – amelyet a Válasz Online is kiemelten kezel, többek között dedikáltan egészségügyi podcastsorozatunk által.
Bővebben >>>Hetek óta tartja lázban az országot egy József nádor mintagazdaságának részeként épült, Alcsútdoboz külterületén álló, félreeső majorság. Egész pontosan az, hogy ez az együttes még mindig majorságnak tekinthető-e, vagy időközben kastéllyá változott, s ha igen, akkor kinek a javára történt mindez. Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember most abból a szempontból elemzi a miniszterelnök apjának építkezését, hogy valóban értékőrző felújításról van szó, ahogyan például Lázár János állítja, vagy éppen ellenkezőleg, a törvény által is egyértelműen tiltott műemlékrombolást látunk a nagy nyilvánosságot kapott képeken.
Bővebben >>>Itt zajlott a szemünk előtt, de észre sem vettük. Eddig. Mészáros Lőrinc szinte „aprópénzért” lett a legnagyobb hazai fiókhálózattal rendelkező MBH Bank ura. A magyar állam viszont jócskán tett érte. A frissen észlelt tény az, hogy az új nagybankba beterelt Takarék-csoport tőkéjének tetemes része a közkasszából származott. Ennek megfelelően az MBH 55 százaléka az adófizetőket illetné – ehhez képest az állam már csak nyomokban van jelen a pénzintézetben, miközben Mészáros közel 70 százalékos részesedésnél jár.
Bővebben >>>A pedagógusbérek emelése óta kiesni látszik a közvélemény fókuszából a közoktatás korszerűsítésének kérdése, holott enélkül elképzelhetetlen az ország fenntartható fejlődési pályára állítása, állítja Garamvölgyi Zsolt építész, oktatási szakértő. Mert ugyan a héten elkezdődött az iskola – csak épp az nincs tisztázva, mégis minek járnak oda a gyerekek. Erre tesz most kísérletet vendégszerzőnk.
Bővebben >>>Szalay-Berzeviczy Attila úgy véli: egész Európa szenved 2008 óta, de az EU-nak a szuverenisták által ambicionált vezető szerepe pont a politikájuk leglényege, vagyis a nemzetállamiság miatt sem lehetséges.
Bővebben >>>A Válasz Online három éve jelezte, hogy Matolcsy Ádám, valamint a Mészáros-bank állhat a SkyGreen Buildings nevű óriási ingatlanvállalat mögött (amely volt MNB-épületeket, a budai Duna-part Infoparkjának felét és a Váci úti irodafolyosó két objektumát rejti). A jegybankelnök fia pert indított lapunk ellen, melyet jogerősen elbukott – ma pedig a Telex tett pontot az ügy végére.
Bővebben >>>Lehet egyáltalán Hatvanpusztáról mint műemlékről írni? A miniszterelnök édesapjának sokmilliárdos nagyberuházása olyan morális és politikai problémákat vet fel, amelyek árnyékában talán nincs is értelme feltenni a kérdést, hogy mi történt a majorsággal mint örökségi értékkel. Mégis muszáj, hiszen Hatvanpuszta nem kizárólag közéleti botránykő és rendszerszimbólum, hanem egy hányatott sorsú műemlékegyüttes is.
Bővebben >>>Mindenhová betüremkedik a kampány, ritkán lesz felemelő és sokszor válik kínossá. Ha stratégiai nyugalommal kívánjuk átélni, érdemes meghozni egy fontos szemléletbeli döntést: demokráciában élünk vagy sem? Ha ezt tisztáztuk magunkban, minden sokkal egyszerűbb lesz. Nem segít, hogy a két nagy párt álláspontja sem egyértelmű. Évadnyitó publicisztika.
Bővebben >>>