Mintegy ötezer CT- és MR-vizsgálattal lehet idén kevesebb, mert a magántulajdonban levő szolgáltatóknak novembertől nem fizet az egészségbiztosító, és egyelőre úgy látszik, az állam nem minden magángépet vásárol meg. A bajokat nem a magánszolgáltatók okozzák, az állam mégis milliárdokat költ arra, hogy kivásárolja őket. Így a betegeket ugyanazokkal a berendezésekkel vizsgálják majd, mint korábban – csak néhány milliárddal magasabb lesz a számla. Bővebben >>>
Balatoni villatelep, budai irodaház, szoftvercég, energetikai vállalat, nap- és szélerőműpark, vendégmunkás-behozatalra, őrzésvédelemre szakosodott érdekeltségek, valamint egy óriási buliközpont. Ezek mind a miniszterből NER-csúcsragadozóvá vált Nagy Márton családjához köthető Trustify-magántőkealapok szerzeményei. Ezek az alapok úgy szívják magukba a nemzetgazdasági tárcától származó állami tőkét – több tízmilliárdos nagyságrendben –, mint szivacs a vizet. Cikkünk második részéből kiderül tehát, hogy mit tanult a Nagy-kör Tiborcz Istvántól, Mészáros Lőrinctől és Matolcsy Ádámtól.
Bővebben >>>Minden jel arra utal, hogy a nemzetgazdasági miniszter nemcsak tárcát kapott a kormányfőtől, hanem jóval nagyobb „bemozogható” területet. Kétrészes cikkben igazoljuk, hogy mára százmilliárdos nagyságrendű közpénz mozdult meg a Nagy Mártonnal, illetve testvérével és sógornőjével rokonítható birodalom érdekében. Első írásunk még a „fillérekről” szól. Arról, hogy a Nagy-kör az elmúlt években jócskán behálózta az államot: legalább 80 köztulajdonú érdekeltségtől kapott ügyvédi, tanácsadói megbízást. Bár az üvegzseb-nyilvántartások jobbára használhatatlanok, 34 vállalat esetében konkrét összegekkel tudtunk kalkulálni, és 8,2 milliárd forintig jutottunk. A valóság ennek akár a duplája, triplája is lehet, de ez még mindig nem a nagy pénz. Az a magántőkealapos bizniszben van – amelyről cikkünk következő része szól majd.
Bővebben >>>Szerdán az EU-s tagállamok vezetői először beszélnek egymást között arról a rengeteg készpénzről, amely hivatalosan az orosz állam tulajdona, de egy nagyszabású terv szerint Ukrajnának adnák. A merész elképzeléshez elvben minden tagállam szavazata kellene. Ötletelnek a brüsszeli jogászok, hogy ki lehet-e kerülni a szavazáskor a magyar miniszterelnököt, de még óriási alkudozás is lehet a vége, ahol Orbán is kérhetne valami szépet.
Bővebben >>>A Válasz Online idén áprilisban jelezte: valami nem stimmel Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jövedelmi szegénységi mutatóival. A KSH akkor áltudományosnak nevezte cikkünket, ma reggel viszont sajtóértekezleten jelentette be, hogy módosította az elmúlt évek szegénységi adatait. Ennek nyomán volt olyan esztendő, amikor mintegy 150 ezer fővel nagyobb volt a jövedelmi szegénységben élők, magyarán a szegények száma Magyarországon.
Bővebben >>>Most vasárnap, szeptember 28-án lesz egy éve annak, hogy meghalt Karsai Dániel. Gerő Marcell a betegség korai szakaszától az utolsó pillanatig követte kamerájával az alkotmányjogászt: látta, hogyan épül le a test, hogyan változik a lélek, s hogyan folytatja közben a harcot a méltóságteljes halál jogáért. A dokumentumfilm-rendező azonban nem mozgalmi filmet vág a mintegy 400 […]
Bővebben >>>„A NER-re pedig nem azzal lehet nemet mondani, ha az ember beáll a pletykaalapú megközelítésbe és Semjén fejét kívánja bizonyítékok híján is. Éppen azzal lehet, ha ezt a megközelítést nem fogadjuk el. Ez a rendszer ugyanis nem joganyag, nem is gazdasági rendszer. A NER valójában mentalitás. A lényege, hogy nem ugyanaz a szabály vonatkozik a kegyencre, mint a körön kívülire. S ha valamin, hát éppen ezen kellene változtatni.” Vélemény.
Bővebben >>>Charlie Kirk merénylete is rámutatott: egyre több amerikai fiatal tartja igazolhatónak a politikai ellenfelek vagy „kizsákmányoló” üzleti vezetők elleni erőszakot. Az okok között a gazdasági helyzet, a közösségi média és a szabad fegyverviselés is ott van. Háttér.
Bővebben >>>A szerkesztőségünkhöz eljuttatott fényképeken mutatjuk meg, hogyan pusztul az építkezési védőháló mögött a nyolc éve bezárt Iparművészeti Múzeum homlokzata. Hétvégén volt és jelenlegi munkatársak próbálták meg felhívni az épület előtt tartott előadásokkal és fényvetítéssel a figyelmet Lechner Ödön fő művének tarthatatlan állapotára. Az idő most már tényleg sürget: a halogatás rengeteg pénzbe kerül, a múzeum állaga romlik, az engedély jövőre lejár.
Bővebben >>>Idén már nem 33 kémiás hallgató vág neki egyetemi tanulmányainak, mint 2024-ben, hanem 44 – derül ki vendégszerzőnk friss számításaiból. Holtzer Péter ugyanakkor figyelmeztet: 120-150 kémiatanár éri el évente a nyugdíjkorhatárt. Mi a helyzet a többi természettudományos tárggyal?
Bővebben >>>Ha kell, kikerülik, máskor engedményekkel együttműködésre bírják az európai országok a magyar kormányt az Ukrajnát támogató döntésekkor. Információink szerint nem igaz, hogy befagyasztott támogatást adnának az Orbán-kormánynak a szankciók elfogadásáért cserébe, de hogy a gáz- és olajüzlettől még nem tiltották el Magyarországot, az része az alkudozásnak.
Bővebben >>>A kedves olvasó nem téved, ha úgy érzi, szeptember elsejével nem ért véget a nyár Magyarországon. Az ELTE éghajlatkutató meteorológusainak alább bemutatott számításai szerint a tavasz és a nyár 25-25 nappal lett hosszabb, mint 45 éve volt. Vagyis az év közel kétharmadát immár ez a két évszak tölti ki.
Bővebben >>>Az Alkotmány utca 27. szám alatti volt OVIBER-székház a Biggeorge Ingatlanfejlesztőé lett. Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy ki fizethette ki az 50,8 milliárdos vételárat a Belügyminisztérium Széchenyi téri épülettömbjéért; erre az információra azonban még várni kell.
Bővebben >>>2023-ban 51 százalékkal több baba született pénteken, mint vasárnap. Miért igazodik a szülés a naptárhoz? Miért nem a saját természetes ritmusukban zajlanak az események? Korábban is kevesebb baba született hétvégén és ünnepnapokon, de nem volt ilyen péntekdominancia, mint napjainkban. Öt ország adatait néztük meg, sehol sem találtunk ilyen kiugró adatokat. Mi állhat a furcsa naptárhatás háttérében? A titkolt hálapénz? A magánszülészetek térnyerése? Vagy az oxitocinbűvészkedés és a császárhalmozás? Rájöttünk.
Bővebben >>>Lehet élcelődni Trump szellemi képességein, szörnyülködni tekintélyelvű vezetési stílusán, bukását kívánni és egyebek, de az általa képviselt béketörekvésnek egyelőre nincs alternatívája – állítja Tevesz László. Történész vendégszerzőnk szerint a szabályokon alapuló világrend nem most került veszélybe, sőt, lehet, hogy nem is nagyon létezett. Vitára sarkalló, de rendesen megérvelt vélemény.
Bővebben >>>Szokolay Domokos történész tárta fel a Dallam-csoport, egy nyugati bekötöttségű második világháborús magyar kémakció történetét. Merthogy volt ilyen: az amerikaiak megpróbáltak budapesti hálózatot építeni és politikai befolyást szerezni, hogy Magyarország forduljon szembe a németekkel és lépjen ki a háborúból. A titkos akcióhoz kapcsolódott a Fradi korai korszakának két legendája: Tóth Potya István és Kertész Géza. A fociedzők halált megvető bátorsággal álltak bele a konspirációba – nem rajtuk múlt, hogy tragédia lett a vége.
Bővebben >>>