Perverz privatizáció zajlik a mélyben: adjátok vissza az országunkat!

·2021.04.14

Bár az ország a járványra figyel, történik itt más is. A mélyben „spontán” privatizációs hullámot indítottak, melynek csak egyik eleme, hogy közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szerveznek ki olyan „nemzeti kincseket”, mint a Mol és a Richter összesen ezermilliárdos részvénycsomagja, a Gödöllői Királyi Kastély vagy a Hajógyári-sziget egyik fele. Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit a kormány a 2010-ben kezdődő Fidesz-korszak elején ígért és tett. Mi a cél? Hogy akkor is hatalmon maradjon, ha a választók többsége „véletlenül” máshova ikszel. A Válasz Online szerkesztősége tartja magát vállalásához, hogy publicisztikát csak akkor ír, ha hallgatása is véleményt fejezne ki. Márpedig ami most zajlik, talán a legfontosabb fordulat a magyar politika és gazdaság határterületén a rendszerváltás óta. Tehát nem hallgatunk, inkább kérünk…

Emlékeznek, miről szólt az 1990-es évek jobboldali nyilvánossága? Mi volt az egyik legtöbbet hangoztatott politikai-gazdasági axióma? Az, hogy a rendszerváltás környéki „spontán” és egyéb privatizációs gyakorlatok során a kommunisták gazdasági befolyássá mentették át politikai hatalmukat. Hogy az állampárti apparátus széthordta az országot, hazavitte a nemzeti vagyon tetemes részét. A megvádoltak erre általában úgy válaszoltak: nem kell olyan szigorúnak lenni, ez nem volt ab ovo gazemberség, hiszen „a gazdasági erőcsoportok jelenléte és versenye nem csupán a piacgazdaság természetes velejárója, hanem egyben a demokrácia egyik feltétele is”.

A bebetonozott „komcsi” világgal a Fidesz is szembesült, sőt a polgári kormány 2002-es bukása után az a Kövér Lászlónak tulajdonított szállóige kezdett terjedni, hogy „kormányon voltunk, nem hatalmon”. Azaz a posztkommunista hálózatok erősebbnek bizonyultak a fiatal demokratáknál.

Mit tesz ma Orbán Viktor pártja? Szűk két éve még csak annyit bátorkodtunk mondani, hogy korszakhatárhoz értünk, a Fideszt választásokon még meg lehet verni, de a rendszer lényegében leválthatatlan. Az alábbiakból kiderül, hogy mára ennél erősebb mondatok is indokoltak.

A kabinet beindította ugyanis a maga „spontán” privatizációs gőzhengerét, épp hosszú távú gazdasági befolyássá szilárdítja a politikai hatalmát. Sőt: a Covid-járvány örve alatt létfontosságú közfeladatokat szervez ki az állam alól.

Mesterségesen szűkíti azon kérdések számát, amelyekről egy parlamenti választáson dönteni lehet – vagyis valójában a demokratikus voksolás tétjét csökkenti. Hogy akkor is hatalmon maradjon, ha esetleg már nincs kormányon.

Sok elnevezése lehet a kirajzolódó világnak: mélyállam, párhuzamos állam, állam az államban. S ahogy a régi „komcsik” is találtak nemes célt a saját vagyonkimentéseik mögött – mint írtuk, szerintük így szilárdulhatott meg a piacgazdaság –, a mostaniak szintén igyekeznek felmenteni önmagukat. Jellemzően azzal, hogy itt valamiféle nemzeti burzsoázia épül, és ez csakis az ország javát szolgálhatja. Meg olyasmivel, hogy míg a posztkommunista elit egy legatyásodott államot hordott szét, addig manapság relatíve jó a gazdaság teljesítménye.   

Nyilván van olyan értékrend, amely szerint a lopás csak csődhelyzetben bűn, egyéb esetekben viszont a nemzet javát szolgáló, felemelő, jövőépítő cselekedet, de a sokat hivatkozott keresztény erkölcs mintha nem erről szólna. Ráadásul a mostani privatizációs hullám még annyiban is különbözik a korábbiaktól, hogy az államnak lényegében zéró bevétele származik belőle – alább azt is igazoljuk, hogy a folyamat során az adófizetők közössége nemhogy gazdagodna, inkább szegényedik. Még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy a Fidesz-korszak 2010-es kezdetekor nem erőltetett magánosításról volt szó. Hanem arról, hogy harcolunk a szuverenitásunkért; visszavesszük és visszatesszük az állam tenyerébe a nemzeti kincseket. A hatalom „haza is menekítette” a Fővárosi Vízműveket, az E.ON magyarországi gázüzletágát és a Molban lévő orosz csomagot. Orbánnak erre volt felhatalmazása – most mégis úgy döntött, kiemeli a közvagyon köréből például a szuperértékes Mol- és Richter-részvényeket.

A Mol Nyrt. százhalombattai Dunai Finomítója 2017. május 19-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Mindezek után sokan talán arra a következtetésre jutnak, hogy a miniszterelnök beárazta a 2022-es bukást. Szerintünk viszont a „spontán” privatizáció beindításával inkább csak minimalizálni igyekszik a demokrácia kockázatait és mellékhatásait. Ehhez hármas eszközrendszert használ. Egyrészt központi forrásokkal segíti, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapemberei magukhoz vegyék az ország alapinfrastruktúrájának, létfontosságú hálózatainak mind nagyobb hányadát. Másfelől közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba szervez ki „nemzeti kincseket”, illetve részben a felsőoktatást. Harmadrészt megfosztja a gazdasági szabályozás jogától a mindenkori szabadon választott kormányt. Nézzük részlétesen ezt a három irányt!

I. Az ország alapinfrastruktúráját, nemzeti közműveit, létfontosságú vagy stratégiai hálózatait érintő cégfelvásárlások támogatása

Miért baj, ha egy gazdag ember cégeket vásárol? Ez a kapitalizmus, nem? Nem kellene inkább örülni annak, hogy nemzeti elkötelezettségű üzleti mogulok fontos érdekeltségeket vesznek át – gyakran külföldi multiktól –, s ők lesznek a magyarok legfőbb munkáltatói? Ilyen kérdéseket kap az ember, ha a „Ne lopj!”-parancsot ismerő, lelkifurdalásos fideszesekkel, kereszténydemokratákkal beszélget. A problémánk mindössze annyi, hogy ezek az óriásvállalkozók többnyire nem azért lettek úgynevezett nemzeti nagytőkések, mert eleve „nemzetiek” és saját versenytapasztalatokon, világpiacon megedződött „nagytőkések” voltak, hanem, mert Orbán Viktor rájuk mutatott.

Tehát nem a tehetség meg a teljesítmény tört utat magának. Valami/valaki egészen más. Konkrétan: a főnök akarata és a „rendszerszintű korrupció” – mely kifejezést lehet utálni, de ettől még igaz.

Bizonyíthatóan az történik ugyanis, hogy míg az építőipar normál szereplőinél hagyományosan 2-5 százalékos a profitráta, addig az állami munkákon gyarapodó Mészáros Lőrinc-, Szíjj László- és Gipsz Jakab-féle cégek 10-20-30 százalékos bevételarányos nyereséget produkálnak

(úgy, hogy közben szüntelen költenek egyéb felvásárlásokra, focira, médiafinanszírozásra, luxusra). Sajnos az ilyesfajta, évről évre ismétlődő adatok önmagukban igazolják a – tényleges verseny hiányából fakadó – monopoljáradék létét, kevésbé elegánsan: a féktelen pénzkimentést. Meg azt, hogy az állam vezetői és a közbeszerzések legfőbb nyertesei lényegében egy tulajdonosi körként működnek – lásd Orbán Viktort a Mészáros Lőrinc által is intenzíven használt repülőgépen vagy Szijjártó Pétert Szíjj László offshore-jachtjának fedélzetén.

Persze az állam nem csak építőipari keretek között segítheti az eredeti tőkefelhalmozást; néha olyan politikai-gazdasági újítások is hozzájárulnak a folyamathoz, mint a Rogán–Habony-érdekkör által menedzselt letelepedésikötvény-biznisz. S hogy mit kezdenek a semmiből teremtett „Mészáros Lőrincek” az így-úgy megszerzett tíz- és százmilliárdokkal? A pénzek egy része egzotikus adóparadicsomi cégekbe, illetve titokzatos, tulajdonosrejtegető magántőkealapokba kerül – a Fidesz legnagyobb dicsőségére, amely egykor nem győzte ostorozni a „komcsi” offshore-lovagokat. Ezekre az átláthatatlan pénzalapokra gigantikus tőzsdei vállalatok épülnek, melyek aztán újabb uniós, állami és nemzeti banki injekciók, baráti hitelek segítségével bővítgetik portfóliójukat. E bővítgetés az utóbbi egy-két évben szintet lépett: a NER-elit ugyanis az ország alapinfrastruktúráját, nemzeti közműveit, létfontosságú hálózatait vette célba. Noha bő két hónapja már készítettünk egy leltárt a „hazavitt” stratégiai ágazatokról, felsorolásszerűen ismét ideírjuk a lényeget – mivel azóta radikálisan bővült a portfolió.

• Ami az energetikai szerzeményeket illeti, Mészáros Lőrinc Opus Global Nyrt. nevű gömböce mára teljesen benyelte hazánk legnagyobb vezetékes földgázelosztóját, az ország felét kiszolgáló Tigáz Zrt.-t. Ugyancsak a felcsúti milliárdos magántőkealapján „nyugvó” Opus viszi az észak-keleti régió villamosenergia-ellátásáért felelős Titász Zrt.-t. Közben az Orbán–Erdoğan-szövetség személyi biztosítékaként működő Adnan Polat épp irdatlan méretű, 1000 megawattos napelempark-hálózatot épít; ez a Paksi Atomerőmű kapacitástömegének felét jelenti. S nem mellékesen: nemrég Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó és az őt hitelező Tombor András köreihez került – egy máltai offshore-érdekeltség takarásában – a főváros távhőigényének közel 60 százalékát biztosító Budapesti Erőmű Zrt.

• Mészáros Lőrinc és társai a pénzintézeti szektort is átrendezik. Már működik az általuk ellenőrzött MKB és Takarékbank, valamint az állami Budapest Bank kormányzati szintről diktált fúziójával létrejött Magyar Bankholding. Az érintett társaságok egyelőre saját brandjeik alatt üzemelnek, de már látszik az ország – OTP utáni – második legnagyobb bankcsoportjának „teste”: a maga 6800 milliárd forint mérlegfőösszegével, 3600 milliárdos ügyfélhitelével, 4500 milliárdos betétállományával, 900 fiókjával, több mint 1,9 millió lakossági és mintegy 30 ezer kkv-ügyfelével.

• A NER informatikai és telekommunikációs divízióját a balos előéletű, majd a Mészáros Lőrinc-féle magántőkealapos „mocsárból” önállósult Jászai Gellért igazgatja a 4iG Nyrt.-n keresztül. E társaság sorra nyeri a központi informatikai tendereket, kis túlzással már „egy életre” összedrótozza magát a hatalommal. Fejlődése előtt a határ a csillagos ég, pontosabban a világűr: Jászai és az állami Antenna Hungária Zrt. ugyanis közösen határozta el, hogy pályára állítja és üzemeltetni kívánja hazánk első kereskedelmi, kormányzati és tudományos feladatokra is alkalmas műholdját. Továbbá a 4iG épp a minap állapodott meg arról, hogy felvásárolja Magyarország egyik vezető távközlési szolgáltatóját, a Digi Csoportot, és elég nyilvánvaló, hogy következő célpontja a – már most is Antenna Hungária-résztulajdonú – Telenor lehet. Kérdés persze, a többségi cégbirtokos eladja-e a portékát.

Az MKB Bank Zrt. központja a budapesti Váci utcában 2013. május 16-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Summa summarum: a kormányzat, illetve az adófizetők őrült energiákat és pénzeszközöket fordítanak arra, hogy a régi helyett új magántulajdonosa legyen kulcsfontosságú erőművi, banki és távközlési cégeknek.

Perverz privatizációval van dolgunk, ahol a vevő mindennemű kockázatát átvállalja az állam – például azzal, hogy túlárazott építőipari tendereken érdemtelen forráshoz segíti a felcsúti típusú „vállalkozókat” –, majd az üzlet hasznaiból végül épp a „köz” részesül legkevésbé.

Ennek a modellnek körülbelül annyi értelme van, mint a vakcinabeszerzéseknél a kínai és a magyar állam közé beékelni egy nevenincs kft.-t. Azaz a nép szempontjából semennyi, a NER-kompatibilis „intézők” pénztárcája felől viszont rengeteg. És persze a hatalom nemcsak a létfontosságú, az ország alapinfrastruktúráját adó ágazatokat igyekszik a fenti módszerrel monopolizáltatni, átalakítani, hanem a többi stratégiai szektort is. Például a médiapiacot, ahol lényegben már csak az interneten van igazi hír- és véleményverseny – a tévék, rádiók, napi- és hetilapok között egyre kevésbé. Vagy a szállodaipart; itt a kormányzat az igénylők fél százalékához csatornázta a vissza nem térítendő turisztikai százmilliárdok kétharmadát. Továbbá a vasútgyártást, amely két egység köré szerveződik: a Habony–Tombor duó emberei – orosz partnerükkel – a Dunakeszi Járműjavítót magánosították, Mészáros Lőrinc pedig a svájci Stadler Rail Grouppal lépett koalícióra. És persze a profi labdarúgás is a nemzetstratégiai erőtér része; a magyar első osztályú focibajnokság 12-es keretének háromnegyede egyértelműen Fidesz-közeli csapat – mindössze a Budafok, a Paks és az Újpest tekinthető valamennyire függetlennek a hatalom csúcsaitól.    

II. A felsőoktatás és a „nemzeti kincsek” tekintélyes részének kiszervezése közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba

A parlament épp ezekben a napokban alakítja ki részleteiben is az úgynevezett közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (jogszabályi rövidítéssel: KEKVA) kereteit. A már elfogadott, illetve most szentesítendő törvénycsokor az Alaptörvény értelmében sarkalatosnak minősül, tehát a Fidesz–KDNP kétharmados védelem alá is helyezte ezt a fajta vagyonkiszervezést. Eddig mindösszesen 32 darab KEKVA-besorolású alapítványt látunk magunk előtt (de még bőven lehet több is a 2022-es választásokig), melyek ügyvezetését egy-egy ötfős, többnyire kormányzati káderekkel feltöltött, a későbbi politikai ciklusváltásoktól függetlenített kuratórium látja el.

Ez az a pillanat, ahol olyan tényeket kell leírnunk, amelyekre valójában nincsenek nyomdakész szavaink. A jogszabályokból kigyűjtöttük az összes lényeges KEKMA-információt. Kapaszkodjanak: ebbe a felépítménybe ezermilliárd forintnál is tetemesebb állami vagyont pakol bele a kormányzat. Ennyivel tehát már biztosan szűkíti a valamikori utódok mozgásterét.

Az ország „családi ezüstjeként” értelmezhető 25-25 százalékos Mol- és Richter-részvénycsomagok ugyanis önmagukban majd’ ezermilliárdot érnek, és ezekből egyetlen papír sem marad a kormány kezelésében.

Teljes egészében kikerül továbbá a köztulajdonból a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit Kft., a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft., a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft., a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft., az Urániát üzemeltető Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft., a Kálomista Gábor vezette Thália Színház Nonprofit Kft., a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft., a bortermelő Grand Tokaj Zrt., a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. – továbbá kakukktojásként az ÓAM Ózdi Acélművek Kft. 20 százalékos üzletrésze. És mindezekkel együtt temérdek földbirtok, egyetemi ingatlan, üdülő és miegyéb – köztük olyan nagyértékű területek, épületek, mint az óbudai Zichy-kastély, a Hajógyári-sziget déli fele, a Bem rakpart 6. alatti Andrássy Palota egy darabja (a valamikori „Bem Rockpartként” ismert művelődési ház), a II. kerületi Klebelsberg-kastély, az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) volt bázisa, a Budai Arborétum alsó és felső kertje a Gellért-hegyen, a szentendrei Anna-völgy és Lajos-forrás környéke, a piliscsabai Makovecz-kampusz, valamint néhány határon túli műemlék. Ezek egy részére az államnak elővásárlási (valójában visszavásárlási) joga van, de akadnak olyan ingatlanok is a sorban, amelyek korlátlanul értékesíthetők lesznek a jövőben.

Csak hogy tényleg érthető legyen, nézzük újra a Mol-részvénycsomag példáját! Ezt az adófiztők pénzéből az oroszoktól vette meg a magyar állam, százmilliárdokért. Most ingyen, ajándékba adta oda a kormányemberek uralta alapítványi klubnak. A részvényeket az állam persze megveheti újra, ha akarja: attól, akinek ajándékba odaadta. Újabb súlyos százmilliárdokból, ismét az adófizető pénzéből.

A KEKVA-rendszer persze nemcsak azt jelenti, hogy a kabinet vagyont ad a kinevezettjei által vezetett alapítványoknak – a javak mellé feladatok is járnak. A sajtóban eddig főként a jövő szakembereit képző egyetemek fenntartásáról esett szó, ám ahogy a fenti gyűjtésből kiderül, az állam rengeteg kulturális és néhány agrártevékenység ellátását is kívül helyezte önmagán. Ráadásul könnyen lehet, hogy ez csak a kezdet, és a következő hónapokban újabb közfunkciók szorulnak magánkeretek közé.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. 2,6 milliárd forintos hazai fejlesztésből megvalósult robotizált szarvasmarhatelepe Mezőhegyes közelében 2020. október 29-én. Fotó: MTI/Rosta Tibor

III. A gazdasági szabályozás leválasztása a mindenkori szabadon választott kormány fennhatósága alól

A fenti vagyonkijátszásról és a felsőoktatási modellváltásról szóló legújabb jogszabályokat Semjén Zsolt a nagyhéten nyújtotta be a parlamentnek, ám ahogy Schiffer András kiszúrta, március 31-én 23 óra 39 perckor további dráma is történt. A miniszterelnök-helyettes előrukkolt „A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról” című kormány-előterjesztéssel. Amely arról szól, hogy a jövőben ez a szerv felügyeli a már régebben fideszes befolyás alá rendelt dohánytermék-kereskedelmet, a szintén a hatalom bennfentesei által ellenőrzött kaszinó- és szerencsejáték-piacot, illetve a bírósági végrehajtást és a felszámolói szervezetrendszert. Továbbá ellátja a koncessziós szerződések megkötésére irányuló egyéb eljárásokkal kapcsolatos feladatokat. Talán ide sem kellene írnunk, annyira sejthető, hogy ezt a hatóságot a parlament sarkalatos törvényben hozza majd létre (egy későbbi feles többség tehát nem nyúlhat hozzá), elnökét pedig Orbán Viktor ciklusokon túlnyúlva, konkrétan kilenc évre nevezi ki. A szervezet legfeljebb négy elnökhelyettesét pedig az elnök – ugyancsak kilenc évre.

Vagyis ebben az esetben is virtigli kormányzati feladatok kerülnek ki az állam fennhatósága alól – alighanem Fidesz-bizalmasok kezei közé. Például azért, hogy megvédjék a párt holdudvara által uralt dohány- és kaszinóipari pozíciókat, illetve a választásokig koncessziós szerződéssel kiszervezendő egyéb területeket. Ahogy Schiffer utal rá, a gazdasági szabályozás ezzel kvázi önálló hatalmi ággá „nemesedik”, hasonlóan a monetáris politikához (Magyar Nemzeti Bank), a büntetőpolitikához (ügyészség), a médiapolitikához (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) és a közmű-szabályozáshoz (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal).

Itt vegyünk nagy levegőt; főleg azok a kritikátlan Fidesz-hívek és -propagandisták szippantsanak, akik kizárólag olyan Schiffer András-idézeteket hajlandók szemlézni, amelyek az ellenzéki összefogást „a 2010 előtti hegemón elitcsoportok” restaurációs kísérleteként írják le. Hallo, kérem, tessék a fenti Schiffer-véleményt is meghallani! És talán tessék azt is észrevenni, hogy miközben Orbán Viktor – a nemzeti szuverenitásháború jegyében – részben levetette a nyugati rabigát, épp vasláncokkal kötözi oda az országot a Kelethez. Ahogy írtuk,

a magyar energetikai szektor bizonyos hányada már a török Polat családé, továbbá – a Direkt36-tól tudjuk – részben kínai munkával, a magyar állam által fizetendő kínai hitelből épülne a sanghaji Fudan elitegyetem budapesti kampusza, továbbá a Budapest–Belgrád-vasútvonal is.

Ezzel párhuzamosan arról szólnak a keresztény hívószavakkal színesített kormányzati bulvárközlemények – értsd: a központi kommunikáció –, hogy erkölcsileg felsőrendűbb a keleti autokráciák világa, mint a „genderista, szivárványcsaládos” Nyugaté. Épp, amikor a nem túl távoli, Kínának kitett Montenegróban már az a fő kérdés, hogy Peking milyen helyi állami tulajdonokban szerezhet részesedést.

Most lehiggadunk. Szépen, immár nyugodtan arra kérjük a kedves olvasót, ne kormányellenes röpiratként értelmezze az eddigieket. A „spontán” privatizációs folyamatban ugyanis épp az a legnyomasztóbb, hogy mértéktelenül kitágítja a politika eszközrendszerét. Egyszerűen nem marad hiteles érve a Fidesznek, amikor egyszer majd más pártok kerülnek hatalomra, és meg kellene óvni az országot az ő túlkapásaiktól. Lehet és talán kell is Gyurcsány-rémet festeni a falra. Csak nagyon nem mindegy, miféle emberek fogják az ecsetet.

Úgyhogy lenne egy – bizonyára süket fülekre találó – kérésünk. Nem az ellenzék, hanem a konszolidálódni vágyó nemzetrészek nevében.

Adjátok vissza az országunkat!


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Országgyűlés plenáris ülésére 2019. május 27-én. Mögötte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink támogatása nélkül. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

hirdetés

Kategória: Nagytotál