Divatbemutató a szocializmus egyik legigénytelenebb női viseletéből? A hétvégén megtörtént: Szatymazon otthonkás nők vonultak a művház betonján. Egyszerre volt jelen a nosztalgia és a KGST-s hiánygazdaság emléke – de ez senkit nem zavart. Riport.
Bővebben >>>Egy oroszlányi gimnazista 1968-ban barátaival közösen levelet írt a Szabad Európa Rádiónak arról, hogy „szabad, nyugati világot” akarnak Magyarországon, és ezért fegyvereket kérnek Amerikából. A véresen komolynak nem mondható üzenetet a belügy elfogta, a 14 éves srácot letartóztatták és 10 hónap börtönre ítélték, majd felnőtt élete minden egyes fordulópontján megpróbálták tönkretenni. Erről szól Varga Ágota legújabb dokumentumfilmje, a Megbélyegzetten – 1968.
Bővebben >>>Idén tavasszal véget ért Club Aliga harminc éve tartó Csipkerózsika-álma: az egykori pártüdülő épületeinek többségét elbontották. A terület tulajdonosa, az Appeninn Nyrt. egyelőre csak csepegteti az információmorzsákat arról, hogy a kormányzati támogatású nagy turisztikai fejlesztés hogyan alakítja át a különleges területet, de az értékes épületállomány megmaradt részének jövője elég bizonytalannak látszik, a strandot viszont szabadon tartanák.
Bővebben >>>A Válasz Online munkatársa három napon át járta a hetvenéves várost, hogy idős bányászokkal megfejtse, mitől lett a kádári Magyarország ékköve Komló – és mitől lett a piacgazdaság tankönyvi esete a hanyatlása. A szakmában évtizedeket lehúzó bányászok vallanak hivatásról, múltról, örömről és keserűségekről, fizikai és lelki sérülésekről. Monológ-riport portrékkal.
Bővebben >>>Bármelyik nyugati nagyvárosban beleillett volna az utcaképbe a maga idején, de bontás lett a sorsa a Váci utca egykori legendás áruházának. A közelmúlt épületeinek a belvárosban esélye sincs a megmaradásra.
Bővebben >>>