Nem politikai megtorlás, nem is demokráciaünnep – a szlovák „elszámoltatás” háttere

Egykori belügyminiszterét már letartóztatták, s az ügyészség Robert Fico háromszoros szlovák miniszterelnökét is kezdeményezte – a mentelmi jogáról szóló döntés egyre csúszik, most éppen ma délutánra ígérik. Politikai leszámolás zajlik a szomszédunkban? Vagy éppen a demokrácia ünnepe, amikor végre bűnhődnek a korrupt csúcspolitikusok?

Elolvasom

Szemétdomb alól került elő a hortobágyi Kilenclyukú híd kistestvére

Meglepő felfedezést tettek a Magyarország és Szlovákia között épülő új határhíd földmunkái során: Ipolyhídvég községnél a folyóparti vastag szemétfeltöltés alól szinte teljes épségben került elő egy régi kőhíd első nyílása. A hídrom nemcsak ritka és értékes közlekedéstörténeti emlék, hanem történelmi idők tanúja is: hajtottak rajta csordát, volt trianoni határhíd, látta a második világháború csatáit. Igazán kár, hogy nem maradhat meg.

Elolvasom

A Beneš-dekrétumokra hivatkozva vesznek el magyar tulajdont Szlovákiában. Most, 2022-ben

„Elképzelhetetlennek tartottam, hogy a 21. században, az Európai Unióban ilyesmi létezhet” – mondja Fiala-Butora János szlovákiai magyar jogász a második világháborút követő, magyarokat és németeket kollektíven bűnösnek minősítő rendelkezések mai alkalmazásáról. Merthogy minden ezzel ellentétes pozsonyi politikai nyilatkozat ellenére bizony most is megtörténik, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva sajátítanak ki földeket, például autópályák nyomvonalán.

Elolvasom

Nem erről volt szó – az Orbán-rendszer konzervatív kritikája

Az utóbbi időszak legfontosabb, legtöbbet idézett Orbán Viktor-interjúját a Postoj jelentette meg. A szlovák médium később vitát kezdeményezett a magyar miniszterelnök politikájáról – és ebben a Válasz Online-nak is szerepet szánt. A főszerkesztő arra kérte lapunkat, írjuk meg az Orbán-rendszer konzervatív kritikáját – merthogy ők csak a kormányfőnkkel kapcsolatos klasszikus baloldali-liberális fenntartásokat ismerik a nyugati sajtóból. Megtettük.

Elolvasom