Simicska Lajos – Válasz Online
 

A Matolcsy család udvartartása továbbra is tíz- és százmilliárdok felett rendelkezik, masszívan összeépült Mészáros Lőrinccel az új szuperbank (MBH) tulajdonosi oldalán, üzlettársi kapcsolatban áll a hatalmi elit több más tagjaival, és nem látszik, hogy bárki felül akarná írni ezt a status quót.

Bővebben >>>

Simicska Lajossal és Orbán Viktorral vitázott Stumpf István legénybúcsúján, Kövér László „szellemi tejtestvére” volt, Pozsgay Imre vitte az MSZP-frakcióba, belülről látta a párt bukását és az „Apró-hálózat” működését. Most pedig megírta az elmúlt 30 év magyar belpolitikájának krónikáját A rendszerváltás kora címmel. Sztorizós nagyinterjú Wéber Attila szociológussal, az 1989 utáni magyar politikatörténet kutatójával.

Bővebben >>>

A kormány által 35 évre kiszervezett sztrádafejlesztés és -üzemeltetés magáncégeit olyanok irányítják, akik a kormányfővel összekülönbözött pénztárnok-üzletember legfontosabb bástyái voltak. Például a nyitóképünkön Némethné mellett figyelő egykori államtitkár, a vízummutyikat is segítő Farkas Imre, valamint a kitaszított milliárdossal mindig egy lapon említett Szőke Gábor.

Bővebben >>>

Így uralták el a politikai bizalmasok a fővárosi/állami gazdasági társaságok legfontosabb testületeit.

Bővebben >>>

Regionális gazdasági térhódításra készül Mészáros Lőrinc, ám a cégeit irányító testületekben legfeljebb nagyítóval találni piacilag értelmezhető, nemzetközi versenyhez szokott csúcsmenedzsereket vagy innovatív zseniket. Helyettük jórészt segítő családtagokból, kiugrott vagy kirúgott állami tisztviselőkből – köztük egy kamupárt emberéből –, politikai szövetségesekből és a felcsúti kör által beszippantott bankok kádereiből áll az új idők új elitje. Illetve […]

Bővebben >>>

A mai magyar politikai rendszer legpontosabb megnevezése az „Orbán–Simicska-rendszer”, mivel működési módjának kitalálásában utóbbinak legalább akkora szerepe volt, mint az előbbinek – állítja Gyurgyák János eszmetörténész. A Válasz Online-nak küldött esszéjében a hübrisz elhatalmasodásának hét jelét azonosítja, köztük az irreális centralizációt és a politikai és gazdasági elit „elcecíliásodását”. Az írás a szerző A reménytelen reményről […]

Bővebben >>>

A Válasz friss kutatásából kiderül: olyan relikviák is a felcsúti lobbihoz kerültek, mint a híres-hírhedt Radóc utcai irányítóközpont, a Mahir nevű hirdetőoszlop-konszern, valamint a Közgép óriásvállalat 70 százaléka. Megtudtuk továbbá, hogy a NER visszafogadta Simicska Lajos egyik legfőbb bizalmasát, a kitiltási botrány sztárszereplőjét, a volt NAV-elnök Vida Ildikót. Frissítés február 22-én. Megjósoltuk, bekövetkezett: a teljes Simicska-hagyaték […]

Bővebben >>>