Exkluzív: a Mészáros-körnél landolt a Simicska-hagyaték – Válasz Online
 

Exkluzív: a Mészáros-körnél landolt a Simicska-hagyaték

Bódis András
| 2019.01.08. | sztori

A Válasz friss kutatásából kiderül: olyan relikviák is a felcsúti lobbihoz kerültek, mint a híres-hírhedt Radóc utcai irányítóközpont, a Mahir nevű hirdetőoszlop-konszern, valamint a Közgép óriásvállalat 70 százaléka. Megtudtuk továbbá, hogy a NER visszafogadta Simicska Lajos egyik legfőbb bizalmasát, a kitiltási botrány sztárszereplőjét, a volt NAV-elnök Vida Ildikót. Frissítés február 22-én. Megjósoltuk, bekövetkezett: a teljes Simicska-hagyaték Mészáros Lőrinchez került. Lenti cikkünkben azt írtuk még január elején, hogy 52 egykori Simicska-cég indult el Mészáros irányába; ebből 15 már megérkezett hozzá, a többi egyelőre a csúcsmilliárdos ügyvédjénél várja sorsa beteljesedését. A Gazdasági Versenyhivatalnál most jelentették be, hogy „Mészáros Lőrinc úr közvetlen egyedüli irányítást szerez” öt további társaság felett, ám mivel ezek anyavállalatok, a valóságban a maradék 37 érdekeltség mindegyike átkerül a felcsúti mogulhoz. Vagyis ezzel 52-ből 52 cég, a teljes Simicska-hagyaték visszavándorolt a Fidesz holdudvarába.

hirdetes

A piacgazdaság normál működéséhez tartozik, ha cégek bizonyos időközönként gazdát cserélnek. Elméletben olyan csoda is előfordulhat klasszikus versenykeretek között, hogy valaki négy év alatt a vagyontalan kategóriából eljut a nemzeti Forbes-lajstrom élére. Ilyesmi akkor történhet, hogy az illető például örököl egy nagyobb vállalati pakkot, esetleg előáll valamilyen világrengető találmánnyal.

A valóság persze tőlünk nyugatra sem ennyire idilli; ott is megesik, hogy a parlamenti választások után hirtelen az „új fiúk” tulajdonába kerül egy-egy társaság, amely aztán alkalmasnak bizonyul közbeszerzési sikerekre. Ha sok efféle sztorira derül fény, az elemzők általában úgy fogalmaznak: a gazdaság egyre kitettebb a politikának. Az viszont már-már a beteljesült államkapitalizmus, amikor a top 50-es vagy 100-as kiadványok új csillagai szinte kizárólag olyan pénzgyárosok, akiket szikével sem lehetne leválasztani az épp uralkodó hatalmi gépezetről (értsd: közpénztúladagolás nélkül egyszerűen senkik lennének).

A Forbes legfrissebb rangsora például azzal indít, hogy „soha magyarországi gazdaglistán nem szerepelt ember még akkora vagyonnal” (381,3 milliárd forint), mint Mészáros Lőrinc. Az állami megbízások, hitelek, támogatások és barátok révén tollasodó felcsúti befektető ráadásul úgy előzte meg mára az OTP-s Csányi Sándort, hogy 2015-ben volt először értelme számba venni a javait, a korábbi években be sem fért az első ötvenbe.

Abban az országban, ahol a mostani Mészáros-diadal csúcsteljesítménynek számít, nyilván az is teljesen helyénvaló, hogy egy 2015 előtt Orbán-barátnak, majd 2018-ig ellenzékinek mutatkozó „nagyvállalkozó” hirtelen úgy érzi: 20-25 esztendő alatt felépített vállalatcsoportokat kell átadnia – ráadásul egy csomagban – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Simicska Lajossal a legutóbbi nyáron ez történt. Először (egykori) társa, a mindvégig a miniszterelnök holdudvarában maradt Nyerges Zsolt lett a cégkonglomerátum ura, de csak afféle strómanként. A médiaérdekeltségek átpozicionálását (vagy bezárását) nem az új bejegyzett tulajdonos, hanem a kormánypárti sajtóholding főalakja, Liszkay Gábor vezényelte le. A vagyonkezelői, mezőgazdasági, reklámpiaci és építőipari társaságok sorsáról pedig Nyergesnek már júliusban egy Vörös József nevű ügyvéddel kellett egyezkednie. Utóbbi nem akárki: Mészáros Lőrinc szinte minden személyes bizniszénél (földvásárlás, vállalatindítások), illetve a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiánál is ő az alapító-tulajdonosok bejáratott jogi képviselője.

A Válasz most – okulásul, illetve a jegyzőkönyv kedvéért – kibogozta az elmúlt ciklusokban lehetetlenül bonyolultra csomózott Simicska-exbirodalom céges szálait. Arra jutottunk, hogy a fideszesből Jobbik-szimpatizánssá vált, majd önmagát a politikai semmibe kormányzó üzletember mintegy hatvan gazdasági egységtől vált meg egycsapásra (miként a G7 gazdasági portál kiszúrta, csak a kecsketenyészéssel foglalkozó Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. maradt a családja kezében). A korábbi híradásokban jobbára az anyavállalati státuszú társaságokat szerepeltették, ezért nem derülhetett ki, hogy

a valóságban 52 cég, a teljes Simicska-hagyaték közel 90 százaléka landolt Vörös Józsefnél.

(És további néhány felszámolás vagy végelszámolás alatt álló „jószág”, például a nyáron ellehetetlenített Heti Válasz kiadója, pontosabban a kft. kisebbségi tulajdonrésze.)

Alábbi gyűjtésünkből az is kiolvasható, hogy az 52-ből 15 társaságot már hivatalosan is átírtak Mészáros Lőrinc nevére; ez lényegében a teljes Mezort-agrárcsoportot jelenti. A gyorsaságnak itt szimbolikus jelentősége volt, hiszen ha a felcsúti milliárdos minden régi és újonnan szerzett szántóterületét „összeboronáljuk”, már 36 ezer hektárnál – Magyarország területének csaknem 4 ezrelékénél – járunk, ami valamivel több, mint a Csányi Sándorhoz sorolt földek nagysága. Mészáros tehát nemcsak a nemzetgazdaságban, hanem ebben a speciális szektorban is az OTP-vezér fölé nőtt.

Az 52 érdekeltségből 37 papíron még Vörös Józsefnél vesztegel, illetve várja sorsa beteljesedését. Olyan csekélységekről van szó például, mint a közterületi reklámozással foglalkozó teljes Mahir-csoport, melynek működésébe az elmúlt években szerződés-felbontásokkal, hirdetőoszlop-kidöntésekkel is próbált beavatkozni a hatalom. Ezeket a csatákat Simicska megnyeregette, aztán a háborút a 2018-as választásokkal elveszítette, így a Mahir visszaolvadt a NER-be, és a cég reklámfelületein ismét kormányzati kampányok dübörögnek.

A hirdetőoszlopok sorsa önmagában is jelképes, az meg pláne, hogy a Simicska-birodalom korábbi „irányítótornya”, a XI. kerületi Radóc utca 8. szám alatti villaépület ma már szintén Mészáros Lőrinc ügyvédjéé. (A földhivatali adatok szerint az ingatlan közvetlen birtokosa a Vörös-kelléktárba tartozó Mahir Zrt.) Legendák keringenek arról, hogy Simicska Lajos a régi időkben minisztereket, államtitkárokat előszobáztatott a Radócban, 2015-ös fordulata után pedig Orbán-ellenes stratégiai „fészekként” működtette az irodát.

A legendás bunker. Fotó: Válasz

Mindeddig azt sem verte senki nagydobra, hogy a felcsútiak ügyvédje 2018. november 8-ával egy meglepetésemberre bízta a Simicskától visszaszerzett hálózat csomóponti társaságainak irányítását. Olyasvalakire, aki 2015-ig az állam egyik tartóoszlopa volt, sőt ebben az esztendőben a Forbes magazin őt választotta a negyedik legbefolyásosabb nőnek a hazai közéletben. Vida Ildikó – merthogy róla van szó – a „magyar köztisztviselők kitiltása az Egyesült Államokból” című folytatásos teleregény hatására távozott a NAV éléről, majd éppen Simicska Lajos nyújtott neki menedéket a Mezort és a Közgép vezető testületeiben. Nyáron még őt is árulóként kezelte a NER; az átmeneti Nyerges-érában annak rendje és módja szerint ki kellett iratkoznia a két cég tisztviselői karából.

Aztán jött a teljes rehabilitáció: Vörös doktor Vida Ildikót nevezte ki a Pro-Ráta, a Pro-Aurum és a Megapolis Media részvénytársaságok, valamint a B-Reklám Kft. élére – ezek azok az anyavállalatok, amelyek leágazásai között találjuk például a Mahirt és a Közgépet.

Szabályt erősítő kivételként olyan korábbi Simicska-érdekeltségek is akadnak, amelyeket nem Mészáros Lőrinc közvetlen környezetéhez csatlakoztattak. Ilyen például a Hír Tv és a Hung-Ister műsorgyártó vállalat; ezek a Liszkay Gábor-féle a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány égisze alatt egyesültek a többi kormányszócsővel. A reklámügynökségi piacon aktív I.M.G. Inter Media Group–Media Dynamics-csoport közben az állami kampányokat bonyolító Balásy Gyula érdekkörébe sodródott, míg a Balatonfüreden vitorlásközpontot üzemeltető egykori Közgép-leánycég, a Solum-Invest Kft. végső haszonhúzója egy Seychelles-szigeteki offshore-társaság mögé bújó ismeretlen alak lett.

×××

Simicskától a Mészáros-körig:

ezt az 52 érdekeltséget szerezte meg a felcsúti lobbi

 

Az agrárcsoport, amely Nyerges Zsolt és Vörös József érintésével már Mészáros Lőrinc közvetlen tulajdonába került

 

A Mezort Általános Befektetési Zrt. (1) áttételesen három nagy nyugat-dunántúli agrárcég tulajdonosa; ezek a Lajta-Hanság Zrt., a Sárvári Mezőgazdasági Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. Mindegyikük 2001-ben privatizált állami gazdaság (2051-ig szóló földhasználati jogokkal). A teljes csoport – az anyavállalattal együtt – összesen 15 érdekeltséget foglal magában az alábbi struktúra szerint:

  1. A Mező Befektetési Termelő és Szolgáltató Zrt. (2) nevű Mezort-leánycég alá tartozik a Ság-Ép Építőipari és Szolgáltató Kft. (3), a Sárvári Vadkert Ingatlanhasznosító és Beruházó Zrt. (4), illetve az imént említett Sárvári Mezőgazdasági Zrt. (5). Utóbbi további három társaságban rendelkezik kisebb-nagyobb tulajdonrésszel: a Sárvár 2002. Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Hulladékkezelő Kft.-ben (6), a GAK Oktató, Kutató és Innovációs Nonprofit Közhasznú Kft.-ben (7) és az MTT Tej Magyar Tejtermelői Szervezet Kft.-ben (8).
  2. Az Investmen 2001 Vagyonkezelő Zrt. (9) nevű második Mezort-leány birtokolja a Szombathelyi Tangazdaság Zrt.-t (10).
  3. A harmadik közvetlen Mezort-egység, az Óvár-Agro Befektetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. (11) felügyeli a Gépkör Szolgáltató Kft.-t (12) és a Lajta-Hanság Mezőgazdasági-, Termelő-, Kereskedő és Szolgáltató Zrt.-t (13), mely egyben a Dél-Balatoni Agro Növénytermesztési Kft. (14) tulajdonosa.
  4. A Mezort-Agro Termelő és Szolgáltató Kft. (15) pedig a negyedik cég, amelyben közvetlen részesedése van a Mezort Zrt.-nek.

A Mezort-csoport a 2017-es évről szóló mérlegbeszámoló szerint közel 18 ezer hektáron folytat növénytermesztést. Mészáros Lőrinc agrárcsúcsmenedzsere, Csák Gyula a minap úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak, hogy a felcsúti milliárdos a Mezort teljes beolvasztása után mintegy 36 ezer hektárnyi szántófölddel rendelkezik majd. (Csányi Sándor jelenleg 35 ezer hektáron gazdálkodik.)

 

Azok az egykori Simicska-társaságok, amelyek Nyerges Zsolton keresztül Mészáros Lőrinc ügyvédjéhez kerültek

Noha Simicska Lajost leginkább a Magyar Nemzet napilap, a Mahir plakátcég és a Közgép nevű építővállalat egykori tulajdonosaként ismerhetik az olvasók, a valóságban ennél szélesebbet harapott a magyar piacból. Mostanra a 15 Mezort-tagvállalat mellett további 37 érdekeltség került a Mészáros-klubhoz, név szerint Vörös Józsefhez. A teljes portfolió öt csomóponti vállalat alá sorolható; ezek mindegyikét közvetlenül birtokolta Simicska Lajos, majd Nyerges Zsolt, újabban pedig Mészáros Lőrinc ügyvédje. A hálózat legfontosabb cégeinek irányítását Vörös meglepetésre az egykori Simicska-bizalmas Vida Ildikóra, a NAV volt elnökére bízta.

Céglajstrom az egykori főhadiszálláson. Fotó: Válasz
  1. A Vida által vezérigazgatott Pro-Ráta Holding Zrt. (16) leányvállalatai közé tartozik a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. (17), amely annak ellenére sincs felszámolás alatt, hogy a cég által kiadott újságot Simicska a 2018-as választások után bezárta. Ugyancsak aktív társaság a frekvenciáit vesztett Lánchíd Rádió Műsorszolgáltató Kft. (18), illetve az ennek alárendelt Lánchíd Kereskedőház Kft. (19). A Pro-Ráta legfontosabb leánya a Neo-Met Ingatlanforgalmazó és Vagyonkezelő Kft. (20), amely egy Pro A (21) és egy Pro B (22) nevű vagyonkezelő kft.-n keresztül meghatározó tulajdonosa a Közgép Építő Zrt.-nek (23). A gigacégnek hat további társaságban van tulajdonrésze: az E-OS Energiakereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-ben (24), a Közgép-Ingatlanfejlesztő Kft.-ben (25), a Közgép-Kivitelezési Zrt.-ben (26), a Közgép-Energia Energiahasznosító és Fejlesztő Kft.-ben (27), a C.S.K.K. 2009 Kft.-ben (28) és a Transdanuvius 2000 Távközlési Kft.-ben (29). Utóbbinak pedig van még egy saját „kisleánya” is, amely a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. (30) nevet kapta. Ugyancsak a Pro-Ráta–Neo-Met–Pro A és B tulajdonosi láncban találjuk azt a – jelenleg már Vida Ildikó vezette – B-Reklám Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (31), amely a hirdetőoszlopairól ismert Mahir Magyar Hirdető Zrt.-t (32) birtokolja. A plakátcéghez tartozik Simicska korábbi XI. kerületi (Radóc utcai) főhadiszállása, valamint négy leánycég: a Mahir Keszthely Kft. (33), a Mahir Kiállítás és Rendezvény Szervező és Kivitelező Kft. (34), a Mahir Cityposter Kft. (35) és a Mahir Többlet Ajándéktárgy Kft. (36).
  2. A második, ugyancsak Vida Ildikó által irányított csomóponti vállalat a Pro-Aurum Vagyonkezelő Zrt. (37). E cég leányai között két ingatlanos társaságot találunk: a Breda-2000 Vagyonkezelő és Befektető Zrt.-t (38), valamint az egykor Csintalan Sándor fémjelezte Rác-Ing Ingatlanhasznositó-Beruházó Kft.-t (39). Továbbá több reklámtevékenységre szakosodott érdekeltséget, így a BudaMédia Reklámszervező Kft.-t (40), a BudaMédia Rózsadomb Reklámszervező Kft.-t (41), az A Plakat Kft.-t (42) és a Publimont Hirdetésszervező Kft.-t (43). Utóbbi két „üzem” a Rózsaházak-irodakomplexumban működik – a rózsadombi épületegyüttes tulajdonosa régóta az Appeninn-csoport, amely jelenleg Mészáros Lőrinc és Tiborcz István közös tőzsdei egysége. A Publimont továbbá arról is híres, hogy van részesedése a BKV hirdetési cégében, a Peron Reklám Kft.-ben (44).
  3. Ugyancsak a Rózsaházakban van a székhelye az immár közvetlen Vörös József-tulajdonban lévő, szintén a közterületi reklámpiacon aktív Euro Publicity Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek (45). Ez a vállalat is „futtat” leányokat: a Patient Media Kiadó- és Szolgáltató Kft.-t (46) és a VM Eger Hirdetésszervező, Hirdetésközvetítő és Tanácsadó Kft.-t (47).
  4. Szintén Vida Ildikó vezérli az egykor az ingyenes terjesztésű Metropol napilap kiadásával ismertséget szerzett, majd a TV2 megvételével sikertelenül kísérletező Megapolis Media Vagyonkezelő Zrt.-t (48). A társasághoz három alegység tartozik: a Double 6 Dominoes Kft. (49), a sonitusMedia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (50) és az MTG Metro Gratis Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (51).
  5. A Mundus Invest Vagyonkezelő Zrt.-ben (52) is Vörös József az egyedüli részvényes. Ez a vállalat anno azt a B+N Referencia Zrt.-t birtokolta, amely az állami épületüzemeltetési tenderek egyik üstököse volt – és maradhatott is, miután már 2015-ben kikerült a Simicska-csapat portfoliójából.

 

Borítókép: AFP/Besenyei Gergely

Ha tetszett a cikk, kérjük, támogassa a Válasz Online munkáját, és kövessen minket Facebookon!

#Mészáros Lőrinc#Nyerges Zsolt#Simicska Lajos#Vida Ildikó