Válasz Online – Oldal 84
 

Az ukrán hadsereg végül harc nélkül foglalta vissza Herszont, ahonnan az oroszoknak sikerült kivonniuk az odatelepített nehézfegyverzetet és az átszállított katonai felszerelést. Az ország délnyugati részén 179 település szabadult fel néhány nap alatt. A fő kérdés, hogy az ukránok mepróbálnak-e átkelni a Dnyeper folyón, vagy más irányban folytatják a megszállók elleni küzdelmet. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 263. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

A pártelit Donald Trumpot és az általa támogatott jelöltek gyenge teljesítményét okolja, és vigyázó tekintetét az új republikánus sztárra, Ron DeSantis floridai kormányzóra veti. Trump érzi a veszélyt és máris tüzet nyitott: kompromittáló információk nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg a kormányzót. Elindult a háború az exelnök és pártja között? Háttér.

Bővebben >>>

Az oroszok feladták a Dnyeper folyó jobb partját – azonban ez nem jelenti azt, hogy a Veszprém megyénél kicsit nagyobb terület kiürítése azonnal megtörténik. Az amerikaiak már nem zárják ki, hogy a felek újfent tárgyalóasztalhoz ülnek – ezzel együtt Washington nem áll le Ukrajna felfegyverzésével. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 259. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

Létforrásaink megőrzésének jámbor igyekezete rendszeridegen, a zöldek politikája éppen ezért nem lehet más, mint radikális – írja Lányi András többek között Takács-Sánta Andrásnak a Válasz Online-on megjelent írására reagálva. A filozófus szerint védekezni, intézményes változásokat elérni csak politikai úton lehetne. Az első lépés ezen az úton a kitűzött célok jóságának felülvizsgálata volna, a társadalmi együttélés rendjét igazoló téves előfeltevések és alaptalan hiedelmek leleplezése. Vélemény.

Bővebben >>>

38 ezer tonna vasbeton Budapest szívében: ez rejtőzik a befejezetlen Biodóm fóliakupolái alatt. Maga a betonhegy tulajdonképpen elkészült, de ahhoz, hogy használható legyen, többet kéne rákölteni, mint amennyibe eredetileg az egész került volna. Januártól a főváros nem tudja fizetni a százmilliós nagyságrendű fűtési költséget, és emiatt a téli hidegben az építmény romladozni kezdhet. Állami támogatás nélkül Persányi Miklós súlyos öröksége egy ész nélkül építkező, pazarló korszak emlékműveként omolhat rá az állatkertre. De ami elkészült, túl nagy és túl drága ahhoz, hogy sorsára hagyják: most már csak befejezni lehet bármi áron, ha másként nem megy, két-három részletben.

Bővebben >>>

Tényleges életfogytiglant kapott a gyilkos, aki különösen kegyetlen módon végzett egy 81 éves asszonnyal Kovácsvágáson. Csak most lett ítélet, pedig a gyilkosság tizenegy éve történt. Elmentünk megnézni, hogy birkózott meg a falu közössége a történtekkel, és találkoztunk azzal a férfival is, aki ártatlanul ült börtönben három évet a hatóságok hibája miatt a szörnytettért. Riport.

Bővebben >>>

Bencsik Andrásék megdöbbennének, ha tudnák, mennyien vannak a sztrájkolók vagy egy-egy petíció aláírói között a hagyományosan a Fideszre szavazók – válaszolnak a kormánymédia tanárellenes kirohanásaira az április 8-i, tisztán egyházi iskolai pedagógusok által szervezett menet képviselői.

Bővebben >>>

A polgári lakosság szempontjából az egyik legrosszabb forgatókönyv, ha Kijevet evakuálni kell – 3,5 millió lakosról van szó. Az oroszok a Donbaszban támadnak, Herszonban beássák magukat. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 256. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

Az elmúlt kétszáz év minden jelentős magyar államférfija világosan látta az orosz nagyhatalmi politika veszélyeit, Wesselényitől Antallig. Csak Orbán szakított ezzel az alapállással. Elemzés november 4-én, a magyar forradalmat leverő szovjet támadás 66. évfordulóján.

Bővebben >>>

Az ukrán vezetés azzal számol, hogy a jövő évben végig tartani fog a háború, és az állami költségvetést is ennek megfelelően alakították ki. A kiadások 43 százalékát a védelemre fordítanák, ehhez nagyon jelentős nemzetközi támogatást várnak. A déli fronton, Herszontól északra az ukránok közelebb kerülhettek a városhoz, de még mindig nem lehet eldönteni, hogy az oroszok fel akarják-e adni a Dnyeper folyó jobbpartját. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 253. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

A klíma- és energiaválság miatt egyre több ország látja be, hogy mégiscsak szüksége van atomenergiára: Japán újraindítja álló reaktorait, Belgium és Németország elhalasztotta az atomstopot, Európában sorra jelentik be az új erőmű-projekteket. Kérdés azonban, hogy a hangulatváltozás a múlt hibáinak belátásán túl ténylegesen is elhozza-e a nukleáris reneszánszt. A francia és amerikai atomipar ugyanis több évtized ideológiai ellenszél és befektetéshiány miatt fájóan leépült, és a nukleáris energiának legalább akkora, ha nem nagyobb „Oroszország-problémája” van, mint a fosszilisnak.

Bővebben >>>

A humánökológus egyetemi docens a Válasz Online-nak küldött írásában bemutatja, hogy noha mitikus, az emberiség történetében előzmény nélküli időkben élünk, tarthatatlan az ökokatasztrofista álláspont, amely szerint minden mindegy, úgysem kerülhetjük már el az összeomlást. Esszé.

Bővebben >>>

Északkeleten kezd befagyni a front, Herszon környékén nem teljesen egyértelmű, hogy mit csinálnak az oroszok. Moszkva 300 és 700 km hatótávolságú iráni rakétákat szerezhet be – ezek ellen Kijevnek nincs módja védekezni. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 251. napon. Oroszország háborúja Ukrajna ellen – helyzetkép a 251. napon. A varsói Keleti Tanulmányok Központjának (OSW) napi összefoglalója.

Bővebben >>>

Nyolc éve él Bécsben, de csupán tavaly alapította vállalkozását Kovács Dóra Márta, aki október közepén máris megnyerte az Osztrák Kereskedelmi Kamara versenyét – maga mögé utasítva az osztrák indulókat. A magyar nő különleges piaci rést fedezett fel: egészségügyi dolgozókat tanít németre és egészségügyi szaknyelvre – azokat, akik Kelet-Európából indulnak el, hogy szerencsét próbáljanak az osztrákoknál.

Bővebben >>>

A hospice a haldokló betegeket és szeretteiket kíséri, de nem a halál áll a középpontjában, hanem a végsőkig megélhető, teljes élet. Hegedűs Katalint, a Hospice-Palliatív Egyesület volt vezetőjét kérdezte A SZÍV jezsuita magazin halálról, haldoklásról, gyászról és a száz éve született Polcz Alaine-ről. Az írást a lapjaink közötti együttműködés keretében teljes terjedelmében közöljük halottak napja előestéjlén.

Bővebben >>>