Chronowski Nóra: Így térhetünk vissza az alkotmányossághoz

| 2026.05.13. | Vita

Alkotmányozásról csak akkor lehet szó, ha a társadalom már megnyugodott, fellélegzett, és újra képes szolidáris, toleráns közösségként gondolkodni önmagáról. Erre a megosztott, traumatizált, épp magához térő nemzet még nem áll készen, de idővel szükség lesz rá. Addig is elfogadhatóvá lehet tenni a hatályos alaptörvényt a leginkább problémás passzusok törlésével, állítja vendégszerzőnk, Chronowski Nóra alkotmányjogász. És nemcsak általánosságban tesz javaslatot, hanem konkrétan meg is mutatja, hogy első lépésként mit kellene a szövegből kigyomlálni.

Május 4-én MTA közgyűlés, történetileg a 201. – ezúttal úrhölgy leszek és taxival megyek. Izgalmasnak ígérkező nap: a megküldött napirendhez képest kapunk egy meglepetést, Magyar Péter kormányalakításra felkért miniszterelnök-jelölt is beszédet mond a tisztújító rendezvényen, ahol másnap megválasztjuk Akadémiánk elnökét.

Ennek megfelelő lelkesedéssel fészkelem be magamat az autóba, kedves sofőröm kérdi is, hová lesz a menet. Örömmel osztom meg vele küldetés célját. Szó szót követ, és kiderül, hogy én alkotmányjogász vagyok, aki éppen másfél évtizedes fojtogató nyomás alól szabadul, míg ő öt napja váltotta ki a taxiengedélyt, lévén, hogy minisztériumi dolgozóként május 9-én megszűnik a jogviszonya. Pillanatnyi csend után kérdezem, mi volt a feladatköre. Társadalmi felzárkóztatás. Sorolja az eredményeket: napelemerőmű, telemedicina orvos nélküli, hátrányos helyzetű településeken. Mi mást mondhatnék erre, minthogy választások után menetrendszerű a turbulencia, és amint beáll a „keep calm and carry on” attitűd, akkor megnézik, ki mit tett le, nem öntik ki a gyereket a fürdővízzel, látni fogják azokat, akik ellenszélben is próbáltak értéket teremteni. Benefactis pensare delicta (jó tettért jót várj). Megelőlegezem, hogy kedves sofőröm sem a taxiból fog nyugdíjba menni, amihez még amúgy is nagyon fiatal. Ezen felbátorodva óvatosan megkérdez, mit gondolok, mi lesz az Alaptörvénnyel.

Konstitucionalistaként és republikánusként a témának nem tudok ellenállni, kérem is, hogy lassítsunk kicsit, mert már az Alagútnál járunk, és ez a probléma bővebb kifejtést igényel.

Mert az alkotmányozás bonyolult hatalompolitikai, társadalmi és lélektani feladat, amelyre a magyar nép, a maga traumatizált, abuzált,

számtalan törésvonal mentén megosztott, épp magához térő, világát kereső állapotában jelenleg nincs felkészülve.

Amire fel van készülve – a 2026. április 12-ei, minden eddiginél szélesebb demokratikus felhatalmazás alapján – az az, hogy kilépjen az abuzív állam-egyén kapcsolatból. A nemzet meg akarja változtatni a politikai rendszert, és szeretne dolgozni is ezért. A parlamenti mandátumok kétharmadát érő demokratikus legitimációval megbízott győztes párt elnöke pedig ígéretet tett – a „köz” elvárásainak megfelelően és közérthető módon – (1) az uniós pénzek hazahozatalára, és (2) a – már kevésbé közérthető – jogállami helyreállításra. Csak hát az utóbbi az előbbi előfeltétele.

A kétharmad+ imponáló és meggyőző, de a helyreállítás rögös út – osztom meg kedves taxisofőrömmel. Ugyanis semmiképpen sem megoldás az Alaptörvény lecserélése parlamenti kétharmaddal, erőpozícióból. Szerény javaslatom a sokak által támogatott kétlépcsős alkotmányozás lenne: egy olyan megoldás, amilyet Lengyelország alkalmazott az 1990-es években.

A lengyelek a demokratikus fordulat deklarálására 1992-ben alkotmánytörvényt (ún. „kis alkotmányt”) fogadtak el a kormány és a parlament viszonyáról, illetve a helyi önkormányzatokról, de emellett hatályban maradtak az 1952-es államszocialista alkotmány egyes, politikailag semleges rendelkezései. Így 1997-ig két törvény jelentette a lengyel alkotmányos rend alapját. Az új lengyel alkotmányt pedig 1997. április 2-án fogadták el, majd május 25-én népszavazás erősítette meg. A nyolc éven át tartó munkát és kísérletezést, amelyet élénk társadalmi és szakmai vita kísért, a parlament alkotmányügyi bizottsága fejezte be, közvetlenül alkalmazandó alaptörvényt fogadott el. A lengyel alkotmány a 2015-23 közötti PiS-uralom alatt is kitartott, az alkotmánysértések sora az uniós jogállamisági követelmények számonkérését is intenzívebbé tette.

Magyarország esetében a következő két lépésről lehetne elgondolkodni.

Egy: az egészen biztos, hogy az Alaptörvénnyel, a jelen állapotában, 15 módosítás után a jogállami helyreállítás nem fog menni. Az Európai Bíróság 2026. április 21-ei ítélete a „gyermekvédelmi” (avagy pedofil-, egészen pontosan homofób) törvényről elég világosan kimondta, hogy Magyarország ezzel megsértette az EU szerződés 2. cikkében foglalt alapértékeket: „a törvényben foglalt rendelkezések sértik az emberi méltóság tiszteletben tartására, az egyenlőségre és az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó” kötelességeket, valamint a pluralista társadalom követelményét.

Csak hát az inkriminált törvényt az Alaptörvény 15. módosítására alapozták. Hiába írt azonban Orbán levelet az államfőnek, hogy kormánya nem hajtja végre a bíróság ítéletét, mert az sérti az alkotmányos identitást. A luxembourgi testület világosan fogalmazott: „az EUSZ 4. cikk (2) bekezdését [tagállami nemzeti identitás tisztelete] az azonos rangú rendelkezések, különösen az EUSZ 2. cikk [jogállam, demokrácia, emberi méltóság, kisebbséghez tartozó személyek jogai stb.] figyelembevételével kell értelmezni, és az nem mentesítheti a tagállamokat az e rendelkezésekből eredő követelmények tiszteletben tartása alól”. Mi több, az Európai Bíróság már 1964-ben, a Costa-ügyben kimondta, hogy a tagállamok nem hivatkozhatnak jogrendszerük utólagos megváltoztatására, ha az sérti a közösség alapító szerződését.

Ezt az új Országgyűlés azzal orvosolhatja, hogy

hatályon kívül helyezi az Alaptörvényből minimálisan az egyenlő emberi méltóságot sértő, az önkényes jogalkotásra és jogalkalmazásra módot adó, valamint az ideologikus-indoktrinált szabályokat.

Az egyenlő emberi méltóságot sértő rendelkezések például:

más állam állampolgárságával rendelkező magyar állampolgár állampolgársága felfüggeszthető;
a házasság kik között jöhet létre, az ember férfi vagy nő, az anya nő, az apa férfi;
„mindenki felelős önmagáért, képességei és lehetőségei szerint köteles az állami és közösségi feladatok ellátásához hozzájárulni”;
röghöz kötés az államilag támogatott felsőoktatás esetén;
a gyermekjogokkal összefüggésben tételezett hierarchia, valamint az, hogy „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést”;
a szociális biztonság jog helyett államcélkénti tételezése.

Az önkényes jogalkotást és jogalkalmazást engedő normák például:

„Az Alaptörvény rendelkezéseit […] a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni”;
„Magyarország alkotmányos önazonosságának […] védelme az állam minden szervének kötelessége. Az alkotmányos önazonosság védelme érdekében sarkalatos törvénnyel létrehozott, független szerv működik.” – ez ugye a „Szuvi Hivatal”…;
vallási közösséggel való együttműködésről az Országgyűlés dönt;
idegen népesség betelepítésének a tilalma;
a „biztonságos országból” érkezők kizárása a menedékjogból;
egységes állami nyugdíjrendszer;
az életvitelszerű közterületi tartózkodás (hajléktalanság) tilalma;
a tartózkodási hely szabad megválasztásának korlátozása (helyi közösségek önazonossághoz való joga);
veszélyhelyzet elrendelhetősége szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa miatt;
az Alaptörvény hatályba lépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályvesztése.

A programjellegű, egyoldalú ideológiát hordozó, indoktrinált vagy indokolatlanul historizáló szövegelemek például:

„Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk”;
a „vármegye” (a főispán szerencsére csak törvényben szerepel, de hát az sem Mikszáth-regény);
a hivatalos pénznem rögzítése;
a kommunista klauzula – mert akkor a nemzetiszocialista rezsim bűnei miért nem kerülnek elő? – de mindegy is, a klauzula büntetőjogilag tarthatatlan;
valamint átgondolhatók a Nemzeti Hitvallásnak nevezett terjedelmes és történeti pontatlanságakat tartalmazó preambulum egyes tételei.

Ezek után a „maradék” Alaptörvény keretei között is folytatható a jogállami helyreállítás, a választási programban vállaltak szerint. Ennek része a jogok és szabadságok érvényesülésének biztosítása, a nemzetgazdaságban és a nemzeti vagyonban okozott károk orvoslása, az autoriter rezsim működtetéséért felelős tisztségviselők felelősségre vonása, valamint a túlhatalom korlátozására irányuló megoldások kidolgozása.

Erre számos kollégám javasolt már alkotmányos lehetőségeket (Tóth Gábor Attila a politikai tulajdon koncepciójával, Halmai Gábor, Sajó András a jogállami helyreállítással, Tordai Csaba, Győry Csaba a közjogi szerkezet újrakalibrálásával, Körtvélyesi Zsolt és szerzőtársai a közjogi felelősség érvényesítésével, Mészáros Gábor és Drinóczi Tímea a kormányfői megbízatás korlátozhatóságával összefüggésben). A kormányszerkezet alakítása végső soron hatalompolitikai kérdés, azzal, hogy biztosítania kell az államhatalmak elválasztása érdemi érvényesülését, és társadalmi-szakmai konszenzuson kell alapulnia.

Kettő: alkotmányozásról csak akkor lehet szó, ha a társadalom már megnyugodott, fellélegzett, és újra képes szolidáris, toleráns közösségként gondolkodni önmagáról. Évekig tarthat. Mégis amellett érvelek – ellentétben Tordai Csabával –, hogy

ez az ország végre megérdemel egy rendes alkotmányozást, mert arra eddig nem került sor. Ami volt ehelyett: egyoldalú, elit és elbukott alkotmányozások.

Ha csak a 20. és a 21. századot nézzük, egyoldalúnak tekinthető az 1949. évi XX. törvényben testet öltő kommunista alkotmányozás, valamint a Fidesz-KDNP által 2011-ben elfogadott Alaptörvény is. Elitista volt a Nemzeti Kerekasztalon kialakított 1989. évi alkotmányrevízió, és a folyamatot 1990 tavaszán lezáró alkotmánymódosítások, amelyek már az MDF-SZDSZ paktumon alapultak. Elbukott a tanácsköztársasági alkotmány (bár elfogadták, de nem alkalmazták), az 1946-os köztársasági „kisalkotmány”, az 1994-98 közötti parlamenti ciklusban viszonylag széles szakmai párbeszéd mellett kidolgozott alkotmánykoncepció, amelynek országgyűlési vitája a képviselők négyötödének támogatása híján el sem kezdődött.

Talán próbálkozhatnánk újra. Leülni és „rendezni végre közös dolgainkat”. Kezdhetjük ezt egy taxiban is. Vagy a rakparton vagy a fehérvári Országalmánál, a soproni Tűztorony mellett, a debreceni Nagytemplomnál, a sükösdi kultúrházban vagy akár az MTA épületében.

Időközben meg is érkezünk bizakodó sofőrömmel, aki talán többet is kapott az alkotmányozás problémájából, mint amennyit szeretett volna. Mégis kedvesen rám mosolyog, és biztatóan biccent, amikor kiszállok.

A szerző az MTA doktora, az ELTE TK Jogtudományi Intézet kutatóprofesszora

A Válasz Online alkotmányozásról szóló vitasorozatnak előző írásai itt olvashatók:

Nyitókép: Iustitia szobrának részlete az Igazságügyi Palotából (fotó: Steindl Imre Program)

Ezt az írást nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>