A Fideszben eddig mindenre Orbán Viktor volt a megoldás. Mostantól ő maga lehet a probléma
A Fidesz-hatalom emberei és magyarázói a Tisza Párt felemelkedése óta csakis arról voltak képesek beszélni, hogy minden baj kívül volt. Ukránok, Brüsszel, németek, Soros György. Három határpontot azonosítunk, melyek arra figyelmeztetnek, hogy ez nem igaz. A baj végig belül volt. A Fideszben évtizedek óta mindenre Orbán Viktor tűnt a megoldásnak, mostantól ő maga lehet a probléma.
A 2022-es választás után pár nappal írtam egy hosszú cikket arról, hogy a valódi alternatíva hiánya és a Fidesz önmagára írt rendszere együtt beláthatatlan ideig garantálhatják Orbán Viktor választási győzelmeit. Az volt a címe, hogy „Amíg Orbán Viktor van*, győzni is fog”, a csillag feloldása pedig a bővített állítás: ameddig a miniszterelnök képességei birtokában van, a saját maga által épített rendszerben nincs akadálya annak, hogy folyamatosan győzzön.
Az akkori tudás szerint az elaprózott, egymást is utáló ellenzék, a választási szabályokkal mesterségesen kialakított politikai kétblokkrendszer, az állampárti szintű erőforrásfölény, a potenciális kihívók elrettentése és még néhány technikai és szubjektív tényező elegendő kellett, hogy legyen ehhez. Magyarországon voltak és lesznek demokratikus jellegű voksolások, a rendszer összességében mégis inkább választási autokrácia, melyben a fő korlátot a miniszterelnök mentális vagy egészségi leromlása jelentheti – szólt a cikk lényege.
Azóta kiderült, hogy két szempont teljesen hiányzott a 2022-es gondolatmenetből:
- hogy jöhet egy mindent a feje tetejére állító fekete hattyú esemény (jött: a kegyelmi botrány);
- bekövetkezhet az ellenzékváltás, mert valaki a felsoroltak – erőforrásfölény, agresszív távoltartás stb. – ellenére is képes a Fidesszel összemérhető blokkot építeni (Magyar Péter képes volt).
Legkésőbb 2024 júniusa, vagyis a Tisza Párt menetelésének első mérföldkövét jelentő EP-választás óta nyilvánvaló, hogy hiba volt erre a két lehetőségre nem gondolni.
Mégis úgy látom, hogy a fent idézett cikk fő állítása nemhogy tartható, de anélkül nem érthető meg teljesen, hogy mi történt Magyarországon április 12-én. A kulcsot a kegyelmi botrány indította lavina és Magyar Péter teljesítménye mellett Orbán Viktor képességeiben kell keresni. Az alábbiakban három határpontra tekintünk vissza, melyek figyelmeztető jelek voltak a leköszönő kormányfővel kapcsolatban.
1. HATÁRPONT
Az első szimbolikus határpont 2024. július 27., Orbán Viktor előadása a XXXIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Ekkor már eltelt egy hónap a Fidesz-győzelem mellett elképesztően erős Tisza-szereplést és az óellenzék de facto megsemmisülését hozó EP- és önkormányzati voksolás óta. A kettős választásnak az összes komolyan vehető elemző értékelése szerint ez az egyszerűen leírható mondat volt a fő következménye: újra van belpolitika Magyarországon.
2024 júliusára a Tisza leváltotta a régi, a szavazói közérzület szerint cselekvőképtelen ellenzéket, és elkezdte újra tematizálni a régi bajokat: egészségügy, oktatás, korrupció, lakhatás, kivándorlás. A Magyar Péter-féle április-júniusi országjárásnak kizárólag az állami és kormányzati alapszolgáltatásokat, illetve a lopást érintő témái voltak. A Választási Földrajz a települési eredményekből kimutatta, hogy egyes helyszíneken statisztikailag mérhető hatása volt a turnénak. A Medián 2024. július közepi kutatása szerint – kivételes módon – nem a választás utáni „győzteshez húzás elve” érvényesült: az európai és globális elitekkel harcoló Fidesz valamelyest gyengült, a magyar állam működésével kapcsolatos elégedetlenség becsatornázásán dolgozó Tisza erősödött.
Vagyis Magyar Péter és a Tisza Párt ekkor
már konkrétan, számszerűsíthetően életveszélyes volt a Fideszre.
Ehhez képest miről szól a bálványosi előadás? Orbán Viktor az 500 évvel ezelőtti „világrendszerváltást” vetette össze a maival, elemezte Bakócz Tamás bíboros és Hunyadi Mátyás király szerepét, majd eljutott a „magyar nagystratégiáig”. Eközben a családtámogatási rendszert leszámítva egyetlen szót sem szólt arról, milyen változásokat, javulásokat képzel el Magyarország állapotán, beleértve annak intézményeit, klímaváltozásnak való kitettségét, infrastruktúráit, szolgáltatásait és általában a közjót.
„Nem kizárt, hogy a jövőben 2024 nyarát azonosítják majd fordulópontként, a politikai vég kezdeteként: amikor a tizennégy éve de facto teljhatalommal regnáló miniszterelnöknek nem volt képessége felismerni, hogy […] hol és mivel lenne valóban dolga a világon” – írtuk a beszédet értékelve. A mából visszanézve tényleg az látszik, hogy ott és akkor volt az utolsó pillanat, hogy a miniszterelnök visszatérjen Magyarországra, és végrehajtson valamiféle fordulatot, amellyel le tudja szorítani Magyar Pétert a belpolitika színpadáról.
Biztos, hogy voltak, akik ezt a Fideszen belül is érezték. Például Kovács Péter akkoriban újraválasztott XVI. kerületi polgármester, aki ugyanazon a szabadegyetemen nyilvánosan elmondta, hogy Orbán Viktornak vissza kellene jönnie a magyar politikába. Kovács a kórházak állapotát, a szakrendelők fenyegető központosítását emelte ki. Szerinte nem lett volna szabad eltagadni, hogy a Tisza Párt sikeres volt a választásokon. Szokatlanul autonóm gondolatok, melyeket a hatalom csúcsain senki sem fogadott meg.
2. HATÁRPONT
Orbán maradt a geopolitizálásnál, és legfontosabb „ügye” az volt, hogy újabb nemzetközi fogadást tegyen, ezúttal Trump újabb győzelmére a ’24 novemberi amerikai elnökválasztáson. Kétségtelen, hogy ez bejött. Óriási triumfálás kezdődött a fideszes törzsön belül, azt ünnepelve, hogy Orbán Viktornak „nem igaza van, hanem igaza lesz”.
Noha ez a mondás a hübrisz örökös szimbóluma lehetne, kétségtelenül vannak előzményei, olyan esetek, amikor az orbáni számítás bejött:
- 2015. január: nagy nemzetközi gazdasági lapok katasztrófaelhárítóként és egyfajta jósként írnak Orbán Viktorról, mivel a magyar kormány és az MNB pont azelőtt fogadott el devizaadós-védelmi lépéseket (forintosítás, rögzített árfolyam), hogy a svájci jegybank teljesen váratlanul megszüntette a frank árfolyamának euróhoz kötöttségét, és a devizapiac felborult.
- 2015. június: Orbán Viktor először mondja ki, hogy a megnövekedett migráció lényegében népvándorlás, amit nem az EU belsejében, hanem a határain kell kezelni. Megközelítését sokáig vitatják, majd egyre inkább elfogadják az Unióban, aminek egyik szimbóluma a „nincs felső határ, minden szír jöhet” programját meghirdető Manfred Schmidt, a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal vezetőjének szeptemberi lemondása.
- 2016. július: Orbán Viktor világszerte a címlapokra kerül, miután aktív politikai vezetők közül elsőként áll be az akkor még elnökjelölt Donald Trump mögé a Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott mondatával: „A kinyílt lehetőségek közül mégiscsak ő volna a jobb Európa és Magyarország számára.” Trump nagy meglepetésre négy hónappal később megnyeri az elnökválasztást.
Bár reflexből ide szokás sorolni a britek EU-s kilépését is, a tény az, hogy Orbán Viktor fizetett angol nyelvű újsághirdetésekben kampányolt a brexit ellen, közvetlenül a népszavazás előtt.
Az elmúlt évtizedben azonban legalább ennyi esetben mondott csődöt a kormányfői érzékelés: 2017 nem lett „a lázadás éve”, vagyis részsikereket leszámítva nem az Orbán-szövetséges politikusok kerültek hatalomra a világban; 2020-ban nem sikerült felmérni a koronavírus-járvány jelentőségét (iskolabezárások megtiltása, majd elrendelése, irreális mennyiségű lélegeztetőgép vásárlása stb.); 2022-ben Orbán közvetlenül a háború kitörése előtt sem hitt a nyugati szövetségeseknek, akik szerint Oroszország megtámadhatja Ukrajnát.
Ám ezek egyike sem annyira látványos, mint 2024. december 20., a repülőrajtos rádiós nyilatkozat, mely végképp a realitások teljes félreismeréséről tanúskodik. Ez a második szimbolikus határpont:
„A költségvetésnek igazán az a feladata, hogy már januártól megszülessenek azok az intézkedések, amelyekben a családok, a munkaadók, a munkavállalók, a kis- és középvállalkozások is érzik, hogy a háborúnak vége van, egy békeidőszak kezdődik, ehhez igazodik az új magyar gazdaságpolitika, aminek az első jelei már bekopogtatnak az ajtón. Repülőrajt januárban: ez a siker kulcsa.”
Orbán Viktor – legalábbis kifelé, a saját választói felé – száz százalékos bizalmat szavazott annak, hogy Donald Trump véget vet az orosz–ukrán-háborúnak, és utána – pontosan nem részletezett módon – a magyar gazdaság szárnyra kap. A miniszterelnök egyelten lényeges „fogadása” sem jött be: a háború nem ért véget (sőt: Trump újabbakat indított), a magyar gazdaság ugyanott toporgott, mint előtte.
3. HATÁRPONT
A jövő történészi értékeléseiben valószínűleg közös pont lesz Orbán Viktorral kapcsolatban, hogy volt egy képessége, amely kimagaslóan sikeressé és az elmúlt sok évtized egyik legjobb hatalomtechnikusává tette. Nevezzük ezt verbális harctéri viselkedésnek. Elég megnézni az azonnali kérdések órája című országgyűlési adok-kapok 2010 óta keletkezett felvételeit. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Orbán szinte az összes parlamenti patkóban vívott szócsatáját megnyerte. Még azokat is, ahol nem volt igaza. Mert a vitákat higgadtan, cinikusan és gyilkos profizmussal kezelte. Miközben vele szemben mindenki hisztérikusnak, amatőrnek vagy tompának tűnt.
Több jel utal arra, hogy ez a régi verbális harctéri viselkedés is a múlté. Ennek szimbolikus határpontja 2026. március 27. A győri köztéren állva bemutatott hisztérikus üvöltözés sokkal több egy rosszul sikerült színpadi jelenetnél. Egy vészesen leromlott állapotú politikusi karaktert mutatott meg pár pillanatra.
A Fidesz-hatalom emberei és magyarázói a Tisza Párt felemelkedése óta csak arról voltak képesek beszélni, hogy minden baj kívül volt. Ukránok, Brüsszel, németek, Soros György. A fenti három határpont arra figyelmeztet, hogy ez nem igaz.
A baj végig belül volt.
És bár eddig a Fideszben mindenre Orbán Viktor tűnt a megoldásnak, mostantól ő maga lehet a probléma.
Ki lesz itt?
Lehet-e Orbán Viktor még egyszer Magyarország miniszterelnöke? A kérdésre Magyar Péter korábban azt válaszolta, hogy a Tisza kétharmados többséggel nyolc évben fogja maximálni a miniszterelnökséget, és ezt visszamenőlegesen, vagyis Orbánra is érvényesítik majd. Az alkotmányos cikluskorlát pofonegyszerűnek hangzik, de Tordai Csaba lapunkban rögzített álláspontja szerint veszélyes, hiszen közjogi eszközökkel próbál hatalmi kérdéseket előre elrendezni. Az alkotmányjogász szerint ha egyszer a polgárok újra Orbánt Viktort akarnák a kormányzati főhatalom birtokosaként látni, ezt semmilyen egyoldalúan bevezetett alkotmányos korlát nem fogja megakadályozni.
Azt, hogy a polgárok akarhatnak-e még valaha ilyesmit, ma nem lehet megmondani. Van viszont egy kapaszkodónk: a történelem.
A rendelkezésre álló analógiák alapján Orbán Viktor visszatéréséhez extrém események egész láncolatára lenne szükség.
Néhány kivételes skandináv esetet és a nagy túlélő Benjámín Netanjáhút leszámítva a nyugati világban nem létezik precedens arra, hogy egy politikus összesen öt ciklusnál többet hatalmon tudjon maradni. Orbán Viktor pont ennyinél tart, hiszen 1998 és 2002 között is kormányzott már. Arra sincs nemcsak magyar, de európai párhuzam se, hogy egy elnök vagy miniszterelnök az ellenfele „landslide”, vagyis földcsuszamlásszerű választási győzelme után fel tudjon állni és vissza tudjon térni a kormányzásba.
Helmut Kohl német kancellár négy egymást követő Bundestag-választást nyert 1983 és 1994 között, így 16 évig volt kancellár, az 1998-as választást viszont elvesztette, majd végleg elhasználódott a CDU pártfinanszírozási botrányában, és soha többet nem tért vissza. Angela Merkel is négy ciklust, 16 évet vitt 2005 és 2021 között, de Kohllal ellentétben önszántából és tervezetten szállt ki a politikából, hiszen már 2018-ban bejelentette, hogy nem indul újra. Négy ciklust jegyez Jean-Claude Juncker luxemburgi és Mark Rutte holland miniszterelnök is; előbbi 18, utóbbi „csak” 12 évet jelentett. Ruttét a 2023-as menekültügyi koalíciós válság koptatta el, melynek következtében lemondott és közölte, hogy nem kíván többet se pártvezető, se kormányfőjelölt lenni. Pályát váltott, és jelenleg ő a NATO főtitkára.
Az egyetlen amerikai elnök, akit négyszer választottak meg, a demokrata párti Franklin D. Roosevelt volt. FDR 12 évet húzott le 1933 és 1945 között, és papíron 1949-ig maradhatott is volna, ha meg nem hal agyvérzésben. A tragédia után nem sokkal fogadták el a mostanában sokszor idézett alkotmánykiegészítést, mely szerint elnök legfeljebb két ciklust tölthet ki az Egyesült Államokban.
A húsz/tizenhat évnél hosszabb kormányzás az európai kultúrkörben rendkívüli kivételnek számít. Tage Erlander 23 évig volt Svédország miniszterelnöke 1946 és 1969 között. Ennyire hosszú demokratikus kormányzást a történelmi és gazdasági körülmények sikeres együttállása garantálhatott: a II. világháború – melynek pusztítása Svédországot nem érintette – utáni konjunktúra és Erlander pártja, a Svéd Szociáldemokrata Párt domináns szerepe. Kivételes volt a leköszönése is:
Tage Erlander hét ciklus után nem megbukott, hanem önként mondott le 1969-ben, hogy átadja stafétát a következő generációnak.
Utódja a szintén szocdem Olof Palme lett.
Az utóbbi napokban két történelmi analógiát lehetett hallani, amibe Orbán Viktor elvileg kapaszkodhat: Silvio Berlusconiét és Benjámín Netanjáhúét. A Forza Italia elnöke kétszer is megbukott olasz miniszterelnökként (az 1994–95-ös, majd a 2001–2006-os ciklus után), mégis vissza tudott térni 2008-ban, pedig akkor már 71 éves volt. Orbán eddig kétszer bukott kormányról, és még nincs 63 éves. Az olasz kajmán (Il Caimano) vezette kabinetek azonban ingatagok voltak, három ciklusa összesen se tett ki tíz év miniszterelnökséget. Azért sem stimmel az analógia Orbán helyzetével, mert a Fidesz-elnök 2002 után 2006-ban egyszer ellenzékből is elbukott, és óriási politikai fantázia kell annak elképzeléséhez, hogy még egyszer talpra tudjon állni, ezúttal ráadásul kétharmados vereség után, melyhez hasonlót Berlusconinak nem kellett elszenvednie.
Benjámín Netanjáhú Izrael történetének leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke a több mint 18 évet érő hat ciklussal. „Bibi” rendkívül ritka típus a nyugati demokráciákban, mert kétszer is sikerült neki a politikai comeback, a nagy visszatérés. 1999-ben kikapott Ehud Baraktól, tíz évvel később, 2009-ben mégis ő tudott többségi koalíciót összehozni. Ezt követően 12 év hatalom következett, majd ismételt vereség egy extrém széles, még az arabokat is magában foglaló anti-Netanjáhú szövetséggel szemben. Mely azonban hipergyorsan összeomlott, így a Likud-vezér 2022-ben megint visszajöhetett, és az egyik legnagyobb politikai túlélőként azóta is hatalmon van. De van egy fontos különbség közte és Orbán Viktor között: Netanjáhú eddig nem szenvedett megsemmisítő vereséget. Ehud Baraktól jelentősen, 56–44-re kapott ki (akkor még közvetlenül választották a miniszterelnököt Izraelben), ami nem „landslide”, és abból is egy évtizedig tartott a felállás. A 2021-es vereségnél pedig önmagában a Likud szerezte a legtöbb mandátumot, a koalíciós matematika miatt mégis veszített.
Orbán Viktornak tehát
három, európai szinten példátlan szupermérföldkövet kellene megugrani
ahhoz, hogy újra miniszterelnök lehessen: saját pártjában maradva politikailag túlélni egy kétharmados vereséget (példátlan lenne), négy plusz egy kitöltött ciklus után újra visszaerősödni kormányképes miniszerelnök-jelöltté (szinte példátlan lenne), és végül hatodszorra is megnyerni egy országgyűlési választást, majd kormányt alakítani (ez is szinte példátlan lenne).
Az elmúlt két év arra tanít, hogy soha nem zárhatunk ki semmit. De mai tudásunkkal azt mondhatjuk, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz visszatérésére akkor van esély, ha Magyar Péter és a Tisza Párt valamilyen extrém politikai hiba vagy előre nem látható körülmény miatt rövid idő alatt elpusztítja saját magát.
Nyitókép: Orbán Viktor a Fidesz kampányzáró rendezvényén a Szentháromság téren, 2026. április 11-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
