Már egy elvbarátnak is kínos – ezért nem találkozott a lengyel elnök Orbán Viktorral
Vaskos meglepetés volt, hogy a múlt héten Magyarországra látogató lengyel államfő, korábbi tervei ellenére, nem találkozott Orbán Viktorral. A találkozó lemondása mögött bel- és külpolitikai okok is állnak. Számunkra a fő tanulság, hogy a magyar vezetéssel egy fotón mutatkozni már egy markánsan jobboldali vezetőnek is politikai költségekkel jár. Karol Nawrocki döntésének háttere.
Nem lehetett könnyű reggele a Mandiner olvasóinak november 30-án. Mindössze négy nappal azután, hogy megválasztották az év külföldi személyiségének, és – Donald Trumpot vagy Andrej Babišt megelőzve – megkapta az ezért járó Mandiner Díjat, a lengyel államfő közölte: december 4-én mégsem találkozik Orbán Viktorral. Akivel kapcsolatban pedig korábban – Szalai Zoltán Mandiner-főszerkesztő izgatott kérdésére – azt mondta: „Mindenképpen szeretnék találkozni Orbán Viktor miniszterelnök úrral, aki nagyon hatékony politikus…” Nyilatkozta ezt június 7-én, mindössze hat nappal a megválasztása után, az első külföldi médiumnak adott interjújában. Jelzésértékű volt, hogy ezt a magyar propagandalap készíthette el.
Moszkva kontextusa
Fél évvel a Mandiner-interjú után a lengyel elnök végre Magyarországra látogatott. Az apropó a július 1-én átvett egyéves magyar V4-elnökség – „Versenyképes Visegrád” jelszóval zajlik, ha valakinek véletlenül elkerülte volna a figyelmét –, hiszen a szokásjog szerint az elnöklő országban dukál egy államfői csúcs. Ez történt meg december 3-án, de az igazi attrakció nem ez, hanem a másnap tartandó Orbán–Nawrocki-csúcs volt. Illetve: lett volna. Hogy a találkozó mégsem esett meg, azt Marcin Przydacz lengyel elnöki külügyi irodavezető így indokolta:
„Karol Nawrocki elnök következetesen kiállt amellett, hogy ténylegesen érjen véget a háború Ukrajnában, amelyet az Oroszországi Föderáció kezdett. Lech Kaczyński elnök örökségére utalva, aki azt hangsúlyozta, hogy Európa biztonsága a szolidaritástól függ – ideértve az energiaszektort –,
Karol Nawrocki elnök Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatásával és annak kontextusával összefüggésben úgy döntött, hogy magyarországi látogatását kizárólag a Visegrádi Csoport elnökeinek esztergomi csúcstalálkozójára korlátozza.
A Cseh Köztársaság, Szlovákia és Magyarország elnökeivel együtt a közép-európai régió biztonságáról és együttműködéséről fog tárgyalni.”
Pedig a magyar kormányfő végre triumfálhatott volna, hiszen megvalósult az álma: Pozsony (Robert Fico) és Prága (Andrej Babiš) után Varsóban is van patrióta vezető. Ez lenne ugyebár Nawrocki. A pár apró zavaró körülmény, hogy
- a lengyel miniszterelnök továbbra is Donald Tusk (azaz négyen soha nem lesznek egy fotón az állítólagos közép-európai különutasságot szimbolizálva), illetve az, hogy
- az eddigi (2015-2025) lengyel államfő, Andrzej Duda is jobboldali volt, továbbá
- Nawrockit sem az Orbán által társalapított patrióta EP-frakcióhoz, hanem az – „atlantista/trumpista jobboldali” – Konzervatívok és Reformerekhez (ECR) tartozó Jog és Igazságosság (PiS) támogatta.
Nos, mindezek a hazai fogyasztásra szánt, a Nagy Szuverenista–Globalista Háborúról szőtt mesében nem sokat számítanak. Pedig egyáltalán nem érdektelenek.
Mítoszrombolás Esztergomban
Nawrocki például, ha már idejött, meg is mutatta, hol húzódnak az árkok az európai jobboldalon. Az esztergomi V4-államfői csúcson (ami itthon végül annyira lett izgalmas, mint Sulyok Tamás bármilyen hivatalos programja – cikkünk megjelenéséig a Sándor-palota hírei között sem szerepelt, és még MTI-fotó sem készült róla) a lengyel elnök volt az egyetlen, aki állított is valamit. Ilyeneket például:
- „Az energiafüggetlenség is a szuverenitás kifejezése. (…) Természetesen megértjük partnereink földrajzi elhelyezkedését, de Lengyelország a tengeri kijáratának köszönhetően szintén felelős a régiónk energiaellátásáért, konkrétabban a gázellátásáért. Mindegyik elnökkel megvitattam a régiónk országai közötti együttműködést az Egyesült Államokból Lengyelországon keresztüli gázellátás terén. Már előzetes megállapodásokra is jutottam Donald Trump elnökkel. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ennek versenyképes ajánlatnak kell lennie.”
- „Mi [NATO keleti] szárnyállamok vagyunk. Nézőpontunk különösen fontos a mai kihívásokkal kapcsolatban, amelyek közül kétségtelenül az újjáéledő orosz imperializmus a legnagyobb. Az a hiedelem, amely szerint az ukrajnai háború kizárólag Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus, az Oroszországi Föderáció Ukrajna elleni támadását követően természetesen csak álmodozás. Hibrid műveletek, a kritikus infrastruktúra elleni egyre arcátlanabb támadások – példák arra, miket hajtanak végre az orosz erők számos európai országban, köztük Lengyelországban is.”
- „A visegrádi csoport egyben egy fórum is arra, hogy Közép-Európa nevében beszéljünk arról, mi igényel konstruktív kritikát az Európai Unión belül. Országaink – beleértve engem is, mint Lengyelország elnökét – természetesen az EU-tagság mellett állnak, de a demokrácia azt jelenti, hogy képesek vagyunk javunkra fordítani a konstruktív kritikát, párbeszédet és vitát.”
Csak az nem értette, aki nem akarta. Az ő kedvükért lefordítjuk, hogy Nawrocki szerint
- gyenge érvelés az Orbán- és Szijjártó-féle, amely szerint Magyarország azért nem tud leválni az orosz energiahordozókról, mert nincs tengerpartja;
- hamis állítás, hogy a szomszédban „két szláv nép háborúja” zajlik, mert az orosz agresszió valós veszély az egész régióra;
- brüsszelezhetünk, de nem az uniós tagságot kockáztatva.
Különösen a második pont hangzik hitelesen egy olyan politikus szájából, aki az orosz belügy körözési listáján szerepel, amiért, mint a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) korábbi vezetője, kommunista szobrok eltávolításában közreműködött. Csodálkozik ezek után bárki azon, hogy nem volt kedve találkozni Magyarország Moszkvából frissen hazatért vezetőjével?
Csakhogy itt jóval többről van szó, nem csupán egyetlen politikus érzékenységéről. Igaza volt Orbán Viktornak, amikor erről kérdezték és így fogalmazott:
„Karol Nawrocki lengyel elnök lemondott budapesti látogatása mögött lengyel belpolitikai okok állnak.”
Másképp aligha fordult volna elő, hogy Nawrocki erre a rövid időre egy követ fújjon a magyar kormány oroszbarátságát ferde szemmel néző lengyel kormánnyal – elsősorban Tusk miniszterelnökkel és Sikorski külügyminiszterrel. Ám úgy tűnik, számára még ez is vállalhatóbb költség volt, mint az oroszbarát Orbánnal találkozni.
A vállalhatatlanok
Az okok felfejtéséhez ismerni kell a lengyel elnök közéleti szerepét, amely teljesen elüt elődeiétől. Miközben 95-öt aláírt, augusztus 6-i hivatalba lépése óta rekordszámú, tizenhét Szejmben elfogadott törvényt vétózott meg – nemzetközi karriert is befutott az augusztus 25-én kelt vétója, amellyel megakadályozta, hogy a kormány fél évvel meghosszabbítsa az ukrán háborús menekültek addigi jogállását. Emellett törvényeket kezdeményez – a lengyel államfői szerep ceremoniális ugyan, de ebben nagyobb mozgásteret jelent a magyarhoz képest –, és aktívan kommentálja a külpolitikát, holott a lengyel alkotmány 146. cikkelye világosan fogalmaz: a külpolitika alakítása a kormány dolga. E téren Tuskéknak olyasmikben is betesz, mint hírszerzők előléptetésének visszautasítása a november 11-i nemzeti ünnepen, vagy az, hogy a 95 felterjesztettből csak 48 külügyi dolgozónak hagyta jóvá a kitüntetést hosszú diplomáciai szolgálataikért. A kormánnyal folytatott csatája odáig fajult, hogy a miniszterelnök az állam működésének szabotálásával, legutóbbi, a kriptavaluták szabályozását megfúró vétója után pedig egyenesen orosz érdekek kiszolgálásával vádolta meg.
A lengyel politikai légkör toxikus, az árkokat a magyarországihoz hasonlóan mélyre ásták.
Érdemes egy pillantást vetni arra is, kik kritizálták Nawrockit a budapesti találkozó lemondásáért: a szélsőjobboldali Konföderáció politikusai. Sławomir Mentzen, a tömörülés egyik vezetője azt írta, nem érti a lemondást, mert ilyen alapon mindenkit bojkottálni kellene, aki Putyinnal találkozik. Aztán így folytatta: „Ha még Magyarországgal sem tárgyalunk, kivel mással tudunk megállapodásra jutni az EU-ban?” Párttársa, Ewa Zajączkowska-Hernik még tovább ment, hibának nevezve Nawrocki lépését: „Az egyre erőszakosabbá váló EU-ban a normalitásért folytatott küzdelemben erős szövetségeket kell építenünk mindenkivel, aki védi a nemzetállamok szuverenitását! Nem engedhetünk Tusk koalíciója propagandahisztériájának, amely abban leli örömét, hogy »orosz ügynököknek« nevez mindenkit, aki nem hódol be Ukrajna kegyeinek, és nem hajlandó nekik a semmiért mindent odaadni” – írta az EP-képviselő, és az orosz állami hírügynökség, a RIA Novosztyi szemlézte is mindjárt.
Dacolni tovább harcosan a kormánnyal, vagy kockáztatni azt, hogy legfőbb lengyel közjogi méltóságként egy platformra kerüljön a magyar és a lengyelországi oroszbarátokkal?
Ez volt tehát a dilemma, amelyet a Nawrocki-stábban át kellett gondolni. Az Interia című lengyel lap alapos oknyomozása szerint ez nem is ment egyszerűen, mert az elnök saját környezete sem volt egységes. Bel- és külpolitikai szempontokat is figyelembe kellett venni. Azt például, hogy Nawrocki nem hagyhatja, hogy a pár nappal korábban még Putyinnal parolázó Orbán őt használva tűnhessen elfogadhatónak Nyugaton. A másik pedig éppen a már említett: nem adni további táptalajt a Tusk- és Sikorski-féle oroszbérencező narratívának. Emellett elkerülte az alighanem elkerülhetetlent: parolázást – de legalábbis egy közös fotót – a magyar kormány által befogadott és európai elfogatóparancs hatálya alatt álló Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyminiszter-helyettessel, illetve a volt miniszterrel, a magyarországi tartózkodása után múlt héten Brüsszelben feltűnt Zbigniew Ziobróval.
Orbán moszkvai útja tehát tökéletes fügefalevél volt. Nawrockit otthon csak a tőle jobbra állók bírálták, míg a magyar miniszterelnök elvesztett egy értékes lehetőséget egy elvbaráttal való Brüsszel- (és alighanem Ukrajna-) ellenes kiállásra. Ennyi költsége tehát már biztosan van a homályos célokkal folytatott moszkvai tárgyalásainak. Ahogy Nawrocki szóvivője, Rafał Leśkiewicz fogalmazott: „Az ukrajnai béketárgyalások döntő szakaszba lépnek, ezért egy ilyen pillanatban tartott találkozó Orbán Viktorral, aki épp csak visszatért Moszkvából, nem lenne helyénvaló. Magyarország fontos gazdasági és politikai partnerünk az Európai Unióban, de a tárgyalásoknak a körülményei is fontosak a politikában. Az elnök úgy döntött, hogy ez a konkrét pillanat nem lenne megfelelő egy találkozóra.”
Kárörvendeni azonban korai volna. Legalábbis az Orbán–Nawrocki-találkozó lemondását bejelentő Marcin Przydacz december 1-jei rádióinterjújából kiindulva: „Egy bizonyos jelzést küldtünk Orbán miniszterelnök úr felé, és szerintem pragmatikus emberként érti ezt a jelzést. De ne beszéljünk semmiféle bojkottálásról! Ez a mi részünkről nem érzelmeken alapuló döntés, hanem a Lengyel Köztársaság hideg fejjel kikalkulált érdeke.”
Ami, ezeréves barátság ide vagy oda, már egy korábban a Mandinerrel kvaterkázó vezető esetében sem esik egybe Magyarország érdekével. Vagy legalábbis azzal, amit Orbán Viktor annak vél.
Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz államfő és Orbán Viktor miniszterelnök találkozója a moszkvai Kremlben 2025. november 28-án (fotó: AFP/Pool/Alekszandr Nyemjenov)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
