Trump Ukrajna-káosza: nem a béke, csak a fegyverszállítások jövője most a kérdés
Trump gyors békét ígért Ukrajnában, de egyelőre csak annyit ért el, hogy az európaiak többet fordítanak az ország védelmére, mint az USA. Kikényszerített egy bányászati egyezményt a kijevi vezetéstől, de hogy ennek terhére elegendő amerikai katonai segítség megy-e nyártól, amikor kifut a még Biden idején elfogadott utolsó program, az nem világos. Trump április közepéig inkább az orosz igényeket méltányolta, de ez sem volt elég még tűzszünethez sem. Most kicsit ukránbarátabbnak látszik az amerikai politika, de stabil elköteleződésnek továbbra sincs nyoma.
Több mint száz nap telt el Donald Trump elnöki hivatalából, de még mindig nem látszik, hogy az új elnök mit akar kezdeni az ukrajnai háborúval. Nemcsak a közvetlen üzenetei kaotikusak: az is átláthatatlan, hogy a stábjából ki és milyen felhatalmazással tárgyal. Trump a kampánya idején többször elismételte, hogy gyorsan leállítja a háborút, de amit eddig konkrétan elért: az európai országok többet költenek Ukrajna támogatására, mint eddig.
A következő hetek legizgalmasabb kérdése, hogy júniustól indul-e új amerikai katonai támogatási program Ukrajnának. Joe Biden még január 9-én írt alá egy 500 millió dolláros csomagot: ez légvédelmi rakétákat és az F-16-os harci repülőkhöz szükséges felszereléseket is tartalmazott, de a program júniusban kifut. Egyelőre semmit sem tudni arról, hogy lesz-e helyette új, vagy az USA az európaiakkal vásároltatja-e meg a további felszereléseket, esetleg az újabb támogatások beleszámítanak-e a múlt héten aláírt amerikai–ukrán bányászati megállapodásba.
Az USA vezetői (elnök, külügyminiszter, alelnök) a múlt héten azt ismételgették: lehet, hogy kiszállnak a békéltetésből, mert nem látják sem az orosz, sem pedig az ukrán vezetés részéről a kompromisszumkészséget, és Amerikának van fontosabb dolga is a világban. Határidő azonban nincs, az amerikai külügyminisztérium szóvivője május 1-jén azt mondta, egyelőre nincs napirenden, hogy az USA feladná békéltető ambícióját. Ugyanakkor ez az üzenet sem tisztázza, hogy Ukrajna mennyire számíthat a továbbiakban az amerikai fegyverekre és azokra a műholdas megfigyeléseken alapuló információkra, amelyek kulcsfontosságúak a védekezés szervezésében.
Ugyan nagyon sok szó van február második hete óta a Trump közvetítésével tető alá hozott békéről, a háború intenzitása változatlan, a hadban álló felek között továbbra sincs közvetlen tárgyalás, és még csak komolyabb tűzszünet sem körvonalazódik.
Egy globális megegyezés az oroszokkal, vagy Ukrajna természeti kincsei a fontosabbak?
Ami az amerikai stratégiából eddig látszik, az két, egymással némileg ellentétes, de párhuzamosan vitt megközelítés. Az egyik irány egy új jaltai egyezmény megkötését célzó törekvés Oroszországgal, a világ befolyási övezetekre osztásáról. Ebben a keretben az USA hajlandóságot mutatna komoly engedményeket tenni az oroszoknak Ukrajnában, és cserébe a sarkvidéken, a Panama-csatornánál, esetleg Grönland felé ismertetné el igényeit az oroszokkal. Csakhogy ezzel párhuzamosan megkötötték a (még nem hatályos) bányászati egyezményt is Ukrajnával, ami viszont egy szuverén és fejlődőképes Ukrajnában teszi érdekeltté Washingtont.
A két irányt mutató törekvéseket az új amerikai kormány párhuzamosan indította el, és ettől igazán nehéz megérteni, hogy pontosan mi a célja, illetve van-e egyáltalán világos célja, netán több lehetőséget is nyitva tartva várja a reakciókat.
Szokatlanul sok tárgyaló
A helyzet bonyolultságát jól illusztrálja, hogy nem teljesen világos, ki a felelős Washingtonban az ukrajnai ügyekért. Donald Trump elnök telefonon többször is beszélt az orosz elnökkel, és kétszer személyesen az ukrán elnökkel is, rendszeresen posztol és nyilatkozik ukrán ügyekről. Hol az oroszok szempontjait visszhangozva, hol pedig az ukránokat biztatva. Alelnöke, JD Vance is ott volt, amikor Zelenszkij a Fehér Házban járt, és ő is rendszeresen hozzászól a témához, általában az ukránokat fenyegető hangnemben.
Van ugyanakkor Trumpnak egy különmegbízottja is, aki hivatalosan az Ukrajna körüli ügyekért felel a kormány részéről, Keith Kellogg nyugalmazott tábornok, aki hivatalosan március 15-ig az orosz tárgyalásokért is felelős volt, de erről a vonalról levette az elnök. Kellogg az ukrán szempontokat támogatja inkább a nyilatkozataiban.
Az orosz elnökkel folytatott tárgyalásokat viszont nem ő, hanem Steve Witkoff elnöki különmegbízott viszi, aki többször is találkozott személyesen Putyinnal, csakhogy Witkoff hivatalosan az elnök Közel-Keletért felelős megbízottja, és ilyen minőségében egyébként a gázai rendezésről és az iráni nukleáris kérdésekről is tárgyal. A 68 éves Witkoff csak január óta diplomata, előtte ingatlanbefektető volt, több beruházásnál Trump üzlettársa. Witkoff nyilatkozataiban leginkább az orosz szempontokat erősíti fel.
A tárgyalásokban a múlt hétig érdekelt volt Mike Waltz nemzetbiztonsági főtanácsadó is, akit viszont május 1-jén Trump leváltott. Rendszeresen megszólal az ukrajnai fejlemények ügyében Marco Rubio külügyminiszter is, aki április második felében egy A4-es oldalon elférő béketervről győzködte európai kollégáit, és szintén ott volt Zelenszkij washingtoni, botrányba fulladó látogatásakor. Viszont ott alig szólalt meg.
Az egyetlen konkrét megállapodást a Trump-kormány és az ukrán kormány között Scott Bessent pénzügyminiszter írta alá, akinek viszont nincs felhatalmazása diplomáciai és katonai kérdésekről tárgyalni, mégis, mint látni fogjuk, a hozzá kötődő bányászati megállapodás eddig a legizgalmasabb fejleménye a Trump-kormány Ukrajna-politikájának. Tényező még Pete Hegseth védelmi miniszter, aki leginkább arról beszélt eddig, hogy az európaiaknak kellene fizetniük az ukránok katonai támogatását, és hogy Ukrajnának le kellene mondania a NATO-tagságról. Egymás mellé téve a fentiek nyilatkozatait, tényleg nehéz világos képet kapni arról, mit akar az USA Ukrajnával. Azon túl, hogy mindannyian sokszor elismételték, hogy Trump elnök az esztelen öldöklés befejezését szeretné elérni.
Párhuzamos kísérletek
A fent említett két irányba szó szerint egyszerre kezdett lépéseket tenni a Trump-kormány, mégpedig február 12-én. Aznap érkezett Kijevbe Scott Bessent pénzügyminiszter, táskájában a ritkaföldfém-megállapodásnak nevezett (cikkünkben bányászati megállapodásnak nevezzük) szerződés első tervezetével. Ugyanaznap beszélt Trump telefonon Putyinnal is, és megállapodtak a közvetlen egyeztetések újraindításában – az orosz invázió kezdete óta nem voltak magas szintű hivatalos orosz–amerikai tárgyalások.
Az ukrán elnök nem volt hajlandó aláírni a bányászati megállapodást, ami lényegében évtizedekre amerikai tulajdonba vette volna Ukrajna természeti kincseit, kikötőit, energetikai vezetékeit, az USA felé fennálló államadósság törlesztésére használt eszközökké alakítva ezeket. Putyin viszont késznek mutatkozott egyeztetésre, és
a Trump-kormányzat a következő hetekben egyértelműen az orosz igények mellé állt.
Ugyanezen a napon jelentette be Pete Hegseth védelmi miniszter, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja, és el kell fogadnia, hogy nem szerezheti vissza 2014 előtti területeit – vagyis legalább a Krím félszigetről le kellene mondania.
A következő héten Szaúd-Arábiában elkezdődtek a közvetlen amerikai–orosz tárgyalások, az ukránok és az európaiak mellőzésével. A megbeszélések első napján, február 18-án Trump lediktátorozta az ukrán elnököt, és őt tette felelőssé a háború kitöréséért. Úgy tűnt, mintha az USA oldalt váltott volna: szinte csak az orosz igények jogosságát hangsúlyozták Trumpék ezekben a napokban. A szaúdi tárgyalások nem is elsősorban Ukrajnáról szóltak, hanem például sarkvidéki és energetikai megállapodások lehetőségeiről, illetve a diplomáciai kapcsolatok megerősítéséről.
Ekkor tűnt úgy, hogy Amerika és Oroszország a világ felosztására készül, és Ukrajnát átengedhetik az oroszoknak. Ennek a folyamatnak fontos állomása volt február 24., amikor az USA az ENSZ-ben egy semleges hangvételű, az oroszok számára is elfogadható nyilatkozat mellett szavazott az orosz invázió harmadik évfordulója alkalmából (az EU-s tagállamok közül csak a magyar kormány támogatta a nyilatkozatot).
Az európaiak megpróbálták tompítani Trump oroszbarát politikáját. Macron francia elnök az ENSZ-szavazás napján Washingtonba látogatott, három nappal később pedig a brit miniszterelnök váltotta a Fehér Házban, és mindketten Ukrajna mellett és az oroszok ellen érveltek.
Az európai kormányok közben egymás után kötelezték el magukat Ukrajna támogatása mellett, sokmilliárd eurós új fegyverbeszerzéseket és készpénzt ígérve Kijevnek. Február végére Svédország 1,1 milliárd, Dánia 690 millió, Norvégia 610 millió, Németország 450 millió, Nagy-Britannia pedig 360 millió eurót adott Ukrajnának, míg az EU 3 milliárd euró hitelt nyújtott a kijevi kormánynak. Ezzel márciusra az európai hozzájárulás Ukrajna védelméhez összegszerűen meghaladta az amerikait, a háború 2022-es eszkalációjától számolva.
Európa 140 milliárdnál, az USA 115 milliárdnál tartott ekkor,
euróban számolva. (Trump tévesen azt állította, hogy az USA 500 milliárdot, később meg hogy 350 milliárdot költött Ukrajnára, és Európa hozzájárulása sokkal kevesebb volt.)
Március eleji mélypont
A mélypont az amerikai–ukrán viszonyban csak ezután jött. Február 28-án Zelenszkijt éles szóváltás után élő adásban tessékelte ki Trump a Fehér Házból. Március 3-án az USA leállította a fegyverszállításokat, majd 5-én megfosztotta a műholdas információktól az ukrán hadsereget.
Ugyanezen a napon Oroszország minden eddiginél nagyobb katonai műveletet indított Kurszkban,
és öt nap alatt visszaszerezték azt a vidéket, amit még előző év augusztusában egy váratlan rohammal az ukrán hadsereg elfoglalt Oroszországtól. Az amerikai támogatás megvonása és az orosz támadás sikere közötti közvetlen összefüggésről egyetlen hivatalos forrás sem számolt be, de a két esemény időbeli egyezése nyomán sok szakértő azt feltételezi, hogy az USA ezzel is az oroszokat segítette, megfosztva az ukránokat egy fontos tárgyalási ütőkártyától, a területcsere lehetőségétől.
Az újabb fordulat március 11-én következett, amikor Szaúd-Arábiában az ukránok tárgyaltak az amerikaiakkal, és elfogadtak egy amerikai javaslatot, ami feltétel nélküli 30 napos tűzszünetet írt volna elő. Valódi tűzszünet nem következett, mert az oroszok ebbe nem mentek bele, viszont az ukrán gesztus elég volt ahhoz, hogy Trump a katonai és információs támogatást visszaadja az ukránoknak. Aznapra az utolsó ukrán katonákat is kivonták Szudzsából, a legfontosabb, ukránok által elfoglalt kurszki településről. Ez a fejlemény talán legalább annyit számíthatott, mint az ukránok tűzszüneti engedménye.
Európában akarat van, de katonai technológia nincs elég
Két dolog vált világossá március közepére: az európai középhatalmak nem akarják, hogy Oroszország legyőzze Ukrajnát, és a biztonságuk zálogának tekintik, hogy Ukrajna szuverenitása megmaradjon.
Ezzel lényegében cáfolták a magyar kormánynak azt a narratíváját, hogy amerikai–orosz proxyháború folyik Ukrajnában,
és csak a Biden-kormány kényszerítette az európaiakat Ukrajna támogatására. Az európai kormányok, különösen az északiak, azt jelezték, hogy készek még több pénzt költeni Ukrajna védelmére, és közben EU-s szinten a saját hadiiparuk fejlesztése mellett is elkötelezték magukat. Igaz, ennek menetrendjéről és közös finanszírozásának lehetőségeiről még tartanak a viták.
Április 2-án Trump óriási vámokat jelentett be, többek között az EU-t is nehéz helyzetbe hozva (az intézkedést azóta felfüggesztette). Az orosz politikusok sorra nyilatkoztak, hogy eljött az idő, amikor az USA és Oroszország közösen roppanthatja meg Európát. Ezt a narratívát erősíti, hogy a Trump-kormány éppen azokkal az európai pártokkal szimpatizál, amelyeket az oroszok is évek óta támogatnak (Nemzeti Tömörülés Franciaországban, AfD Németországban vagy éppen a Fidesz Magyarországon).
Közben európai katonai és titkosszolgálati vezetők (németek, britek, baltiak, lengyelek főként) arról beszéltek, hogy Oroszország néhány éven belül újabb háborút indít, ezúttal akár egy NATO-tagállam ellen is, látva azt, hogy az USA védőernyője immár nem garantált. A hivatalba lépésére váró német kancellár felvetette, hogy a francia atomfegyverek védelmét ki kellene terjeszteni Németországra, hogy elrettentsék az oroszokat. A lengyel miniszterelnök pedig bejelentette, hogy Varsó saját atomfegyverek beszerzését fontolgatja.
Csakhogy az is világossá vált, hogy hiába az európai pénz és akarat, az USA légvédelmi és információs technológiája nélkül Ukrajna helyzete nagyon nehéz lenne. Amerika e tekintetben pótolhatatlan, és évekbe telne, mire Európa a helyébe léphetne.
Egy oldalnyi béketerv
Komolyabb fordulatok áprilisban következtek csak. Rubio külügyminiszter 18-án Párizsban átnyújtott egy amerikai béketervet az európaiaknak, amely mindössze egy oldalt tett ki azon diplomaták szerint, akik látták. A lényege az lett volna, hogy a felek fegyverszünetet kötnek a mostani frontvonalak mentén, kivéve azt a kisebb harkivi területet, ahonnan az oroszoknak ki kellene vonulniuk. Az USA elismerné, hogy a Krímet Oroszországhoz csatolták, és ígéretet tenne, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja. Ukrajna biztonságát az európaiaknak kellene garantálniuk nem részletezett módon, míg az ukránoknak alá kell írniuk a bányászati megállapodást Amerikával. Béke esetére az USA megígérné, hogy minden 2014 óta Oroszországgal szemben kivetett szankciót visszavon. Rubio azt mondta, ha nem tetszik ez a feleknek, akkor az USA kiszáll a békéltetésből.
Sem az ukránok, sem az oroszok, sem pedig az európaiak nem fogadták el a tervet.
Az ukránoknak és az európaiaknak sok volt, az oroszoknak kevés. Az orosz invázió előtt Moszkva az eddig elfoglaltnál is több területre jelezte igényét, és az ukrán elnök és kormánya leváltását is követelte, továbbá az ukrán hadsereg leszerelését, illetve azóta jelezte, nem fogad el európai békefenntartókat sem.
Az európaiak ragaszkodnának ahhoz, hogy az USA is adjon garanciát Ukrajna védelmére, ha nem is NATO-tagsággal, de a védelmet garantáló ötödik cikkellyel egyenértékű nyilatkozattal legalább.
Az ukránok és az európaiak legnagyobb baja az amerikai javaslattal egy elvi probléma, ami pontosan mutatja a Trump-kormány hozzáállását a világ ügyeit illetően. Ez pedig a Krím elfoglalásának hivatalos amerikai elismerése. A gyakorlatban ugyan az európaiak már a minszki egyezményekkel (2014 és 2015) elfogadták, hogy a félszigetet az oroszok annektálták, és az ukránok sem tettek katonai erőfeszítést 2022-ig a visszaszerzésére, de
az elv, hogy fegyveres erővel egy európai hatalom területet szerezhet magának, elfogadhatatlan maradt.
Ez ugyanis bátorítást adna területszerző háborúkra, akár a Balkánon, akár távolabb Európától, továbbá felbiztatná az oroszokat, hogy néhány év múlva újabb háborúkat indítsanak az egykori szovjet területek vagy érdekszféra megszerzésére.
Az európaiak többek között azzal érvelnek, hogy az USA sohasem ismerte el a balti államok szovjet bekebelezését, ami fontos jogalapja volt a függetlenségük kikiáltásának. A nemzetközi rend helyreállításának elvi lehetőségéről nem lehet lemondani, érvelnek a mai napig Kijevben, Berlinben, Párizsban és Londonban, és a Trump-kormány megalakulásáig ez volt a kiindulópontja az amerikai diplomáciának is. A hódítás elismerésével Trump a szerződéseken alapuló világrendet váltaná fel az erőszakon alapuló rendre. Trumpék azzal érvelnek, hogy a realitásokból és nem elvekből kell kiindulni, ugyanakkor Panama, Grönland vagy éppen Kanada irányába a saját területi igényeiket is megfogalmazták, jelezve, hogy a területszerzés legitim igény lehet. Ezzel felmondták azt a konszenzust, amit a második világháború után éppen az amerikaiak erőltettek, és amihez az európaiak továbbra is ragaszkodnának.
Mire elég Ukrajna ásványkincse?
Április 26-án, a pápa temetésén Trump másodszor is találkozott Zelenszkijjel. Ezúttal nem volt élő közvetítés, hanem 15 percet kettesben beszélgettek a Szent Péter-bazilikában, tolmács és tanácsadók nélkül. Az egyeztetés nyomán 30-án az ukrán miniszterelnök-helyettes és az amerikai pénzügyminiszter Washingtonban aláírták a bányászati egyezményt. Ahhoz, hogy hatályba lépjen, még az ukrán parlamentnek is ratifikálnia kell.
Az egyezség lényege, hogy minden Ukrajnában bányászott ásványkincs – a sokat emlegetett ritkaföldfémek mellett a gáz és az olaj is ide tartozik! – bevételének fele egy olyan alapba megy, amit az USA és Ukrajna közösen felügyel. Az egyezség csak az új kitermelésekre vonatkozik, amelyek a hatályba lépés után kezdődnek. Minden, a hatályba lépés utáni, Ukrajnának nyújtott amerikai támogatás (így a katonai is) az alapba tett hozzájárulásnak számít, ami azt jelenti, hogy valamilyen módon a bányászati járulékokból kell majd törlesztenie a támogatásokat Ukrajnának, de úgy, hogy tíz évig a pénzt nem lehet kivinni az országból, hanem helyi beruházásokra kell elkölteni. Hogy ez a gyakorlatban hogyan néz majd ki, az nem teljesen világos, mindenesetre
az alku ukrán szempontból arra volt jó, hogy az amerikai elnököt anyagilag érdekeltté tegye Ukrajna további létezésében.
Az alku megkötése nyomán az amerikai kormány hozzájárult egy 50 millió dolláros soron kívüli fegyverszállításhoz is, de az még nem világos, hogy ezért Ukrajnának most kellene fizetnie, vagy beszámít-e a bányászati egyezményben tervezett alapba. Zelenszkij egyébként ennek háromszázszorosát érő Patriot légvédelmi rendszerek telepítését kérte, amit Trump visszautasított.
Ukrajna sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy a bányászati megállapodást csak akkor írja alá, ha az USA biztonsági garanciát is nyújt, azaz elkötelezi magát, hogy minden külső támadástól megvédi az országot, ám ezt nem sikerült elérnie. Annyit viszont elért, hogy a megállapodás nem ad teljesen szabad kezet Amerikának az ukrajnai ásványkincsek és infrastruktúra kezeléséhez.
Nem dőlt még el, hogy Trump mit akar
A következő hetek nagy kérdése, hogy a Trump-kormány továbbra is próbálkozik-e az oroszokkal egy új, globális egyezmény összehozására, vagy most, hogy a bányászati egyezmény az ukránokkal összejött, lezártnak tekinti Moszkva és Kijev versenyeztetését. Utóbbi engedett hamarabb, így Ukrajna számíthat az amerikai katonai információkra és fegyverekre?
Annyi látszik, hogy a republikánus párton belül most éppen az oroszellenes politikusok aktivizálódnak, és egy új, az orosz olajexportot célzó szankciós törvényt készítenek elő, ami 500 százalékos vámmal büntetné azokat az országokat, amelyek orosz olajat vásárolnak. Ez Magyarországot is súlyosan érintené. Ugyanakkor egyáltalán nem világos még, hogy ez az irány kerekedik-e felül Washingtonban, ahogy azt sem lehet tudni, hogy a mostani amerikai fegyverszállítási program lejártával számíthat-e Ukrajna stabilan az amerikaiakra.
Nyitókép: Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszélget a vatikáni Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa gyászszertartása idején, 2025. április 26-án (fotó: AFP/Handout /Telegram/@ermaka2022)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
