Talán még nem késő: társadalmi nyomással győzhet a magyar vízmozgalom – Válasz Online
 

Talán még nem késő: társadalmi nyomással győzhet a magyar vízmozgalom

Borbás Barna
Borbás Barna
| 2025.01.27. | Nagytotál

Nem kis részben a hosszú évek óta szerveződő, a 2022-es nagy aszállyal felhangosodott civil vízmozgalom sikere, hogy az állam – ha lassan is, de – átfordul a vízmegtartó megoldások felé. A társadalmi nyomásról szól az országot mesterségesen kiszárító belvízcsatornák körül a minap kirobbant vita is, melyet alább részletesen bemutatunk, hiszen a problémakörről először a Válasz Online írt. Az Energiaügyi Minisztérium lapunknak írásba adja: már tervezik a vízlevezetés helyett a -megtartást preferáló jogszabály-módosításokat. A tavaly bejelentett 1600 milliárdos beruházási terv mellett ez lehet a sivatagosodás elleni küzdelem másik fontos pillére.

hirdetes

Létezik egy kivételesen hatékony, és ehhez képest méltatlanul keveset alkalmazott eszköz a kiszáradással küzdő síkvidéki területek vízmegtartására. Ezt az eszközt talány és gyanú övezi. A gazdák és a környezetvédők ismerik, egymás között beszélnek róla – hivatalosan felvállalni viszont alig merik.

Önkormányzatok, hivatalok előszobáiban suttogják hírét, de beljebb lépve szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik; az emberek elnémulnak, és mintha sose hallottak volna róla. Pedig mélyen magukba nézve tudják: az eszköz működik, méghozzá látványosan.

Itt-ott már cikkezett róla a sajtó, de ha az amúgy sem túl közlékeny döntéshozók előtt kerül szóba, ők is elhallgatnak és felszívódnak. Törvényen kívüli dologról van ugyanis szó. Maga az eszköz van, de hivatalosan nem létezik. Akik felvállalják, szembe kerülhetnek a törvénnyel.

Ezért leginkább bátor magányos harcosok, földalatti szervezetek használják. És ha olykor kilépnek a fényre, felvállalják, amit tettek, akkor nagy vitákat szítanak.

Felcsigáztuk az olvasót, hogy miről van szó?

Akkor megmutatjuk.

Felkészültek?

Itt van:

Árok, föld (fotó: Borbás Barna)

Jól látják: ez itt egy rakás föld egy árokban. Az olvasó talán azt gondolja, szórakozunk, pedig cseppet sem. Amit írunk, komoly.

Tényleg a helyi vízmegtartás egyik kulcsfontosságú elemével állunk szemben,

melyet tényleg nem használunk eléggé, nem kis részben azért, mert „építése” tényleg illegális. Vagy mégsem – de erről később.

A fotón látható árok az U-I. jelzésű harmadlagos belvízcsatorna Újhartyán és Kakucs között a Felső-Homokhátságon, a földkupac pedig egy helyi földből emelt fenékküszöb, vagyis a meder aljára, vízszintemelés céljából épített mini gát, amely ebben az esetben a mélység háromnegyedéig okoz vízvisszatartást.

Mármint okoz majd egyszer, ha újra lesz itt víz, hiszen a csatorna a meg-megolvadó hó ellenére is szinte száraz volt január 19-én, amikor a Zöld Gerilla Mozgalom legfeljebb tucatnyi önkéntese pár perc munkával létrehozta ezt a kis gátat. A ZGM egy, az Alföldről szerveződő civil társaság. Leginkább onnan ismertek, hogy tavaly az egyik hőhullám közepén tevéket vittek az Agrárminisztérium elé, így tüntetve a kormányzati tétlenség ellen.

A gerillák két dologra akarták felhívni a figyelmet Újhartyánnál, a Temessétek az árkokat! című rendezvényen:

1) Az Alföld kiszáradásának fő oka nem önmagában a klímaváltozás, hanem a 19. század óta, de főleg a Kádár-rendszer alatt kiépült totális vízelvezetés, praktikusan a több mint 40 ezer kilométernyi belvízcsatorna, amely folyamatosan csapolja, szárítja a földeket. Ez egyszerű fizika: ahány centiméteren van a fenékszint, addig a mélységig a talaj elveszti a nedvességét. Ha a fenékszintet küszöbökkel, mini gátakkal megemeljük vagy más módon lassítjuk a lefolyást, akkor víz marad a talajban, és a sivatagosodás megállítható, de minimum mérsékelhető.

2) Abszurd, hogy egy ilyen ártalmatlannak tűnő lapátolást gerilla módon kell kivitelezni, és az elkészült mű a ma érvényben levő szabályozás alapján nem is nagyon tud legális lenni.

Hogy a ZGM miért most, a januári 0 fokban ment lapátolni? „Mert a klímaváltozás által szabott új szabály, hogy akkor kell megtartani a vizet, amikor jön. A minden mérés szerint radikálisan felborult Kárpát-medencei csapadékeloszlás szerint ősszel és télen például nagyobb eséllyel jön, mint nyáron. Most kell cselekedni és akciózni, mert a kiszáradás nem szezonális kérdés” – mondja erre a szervező, Kulcsár László 40 hektáros gazda, öndefiníciója szerint paraszt, mozgalmi nevén Szubotaj Bagatur. Szerinte ez tényleg csak figyelemfelhívás,

egy küszöb nem old meg semmit, tízezer lokális beavatkozásnak viszont már azonnal érezhető vízmegtartó hatása lenne.

Erre konkrétan itt, ezen a helyen is nagy szükség van. „Gyerekkoromban itt csukát fogtunk, az időszakos tavak tele voltak kecskebékával, piócával. Ezekben a medrekben még úszni is meg lehetett tanulni. És most? Nincs víz. Nézzék, most is alig van, nyáron pedig egyenesen katasztrofális a helyzet. A növényeink szenvednek, az uborkatermesztésről már lemondunk, a paprika lesz a következő, amit el kell engedni. Szabályosan elég a napon. Ami megmarad, azt a poloska szívja ki” – sorolja lapunknak az újhartyáni fenékküszöb-építés egyik önkéntese.

Ismételjük: a fenti fotón látható földkupac bizony illegális földkupac – akkor is az, ha a helyi vízgazdálkodási társulás tudomásul vette a Zöld Gerilla akcióját. De ki szerint illegális és miért? Melyik törvényt kellene megváltoztatni, hogy ne legyen az? Ezekre az egyszerű kérdésekre néhány bekezdés múlva összetett válaszok következnek.

Ám előbb lássuk, miként nyílt újabb front az Alföld vizeiért folytatott harcban!

Nádfödeles kis tanyát a belpestieknek!

A történet, mint oly sok minden más az életben, egy Válasz Online-cikkel kezdődik. A karácsony előtti nagylaki riportunkkal ugyanis beletaláltunk valamibe: az írás arról szólt, hogy az egyik legegyszerűbb vízmegtartásos módszer a sivatagosodó területeken a gazdák bátorítása, hogy maguk zárják el a földjeiket keresztülszelő belvízcsatornákat, így fogva meg a csapadékvizet. Földtulajdonosok sokasága él(ne) is a módszerrel, de felvállalni nem akarja.

Január elején a Zöld Gerilla Mozgalom Fogadj örökbe egy zsilipet! címmel hirdetett akciót: egy manifesztumban azt ígérték, hogy mikroadományokért cserébe deszkákkal vagy kisebb földmunkával önként zárják el az alföldi belvízcsatornákat. A ZGM kapcsolódó bejegyzése futótűzként terjedt Facebookon, a kommentmező megtelt lelkes emberekkel.

Ezen a ponton megjelent a politika: a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László személyesen kísérte el Kulcsár Lászlóékat a dabasi árapasztó zsilip január 8-i bedeszkázásához. (A gerillák más pártokat is megkerestek, de csak a Mi Hazánk rezonált.) „Folyik el az értékes víz a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe, miközben Magyarország kiszárad, a kormány pedig nem tesz semmit” – mondja a videóban a pártelnök, és a kapcsolódó felvételek összesen több százezer nézőt gyűjtöttek Youtube-on, Facebookon és TikTokon. Felhasználók tömege kezdett el vitatkozni a témán, és még a területért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt is megemlítette az ügyet a Vízválasztó című konferencián.

Toroczkai László a dabasi zsilipzárnál (forrás: Youtube)

Természetesen mindezt nem a nagylaki cikkünk okozta, de előhangnak pontosan érkezett, mert a 2022-es aszály és a kilátástalanság miatt tényleg gátszakadás van a témában. Volt már példa öntevékeny gátemelésre – így tett például Toldi Csaba és a jászszentlászlói Dongér-Kelőér Vize Egyesület néhány éve –, de a téma mostanra érett be a nyilvánosságban. (És garantáltan lesz még róla szó; a napokban mutatják be például Szendőfi Balázs halkutató-természetfilmes Eltékozolt vizeink című, a WWF felkérésére készült filmjét a végzetes lecsapolásról.)

Toroczkai László videójából kimaradt, de a Zöld Gerilla csak a felvételek idejére zárta el a dabasi XX. csatorna oldalbeeresztő zsilipjét; a deszkákat ahogy betették, úgy el is vitték. Ám nem sokkal később, feltehetően az éj leple alatt valaki lefűrészelte a lakatot a zsilipről, és tényleg lezárta azt. A vízmegtartás „túl jól sikerült”: a környékbeli pincékben feljött a víz, egy helyi gazda lapunk kérdésére tajtékozva szidta az egészet: „Ide jött a politikus és szórakozik (utalás Toroczkai Lászlóra – a szerk.), de ki a franc téríti meg annak a kárát, akinek elöntik a pincéjét vagy a földjét?! Van baj a vízüggyel, de a zsilipet rájuk kell hagyni!”

Az ügy súlyát jelzi, a békeidőben ilyesmire nem vetemedő Országos Vízügyi Főigazgatóság reakcióvideót készített, erőteljesen szuggerálva, hogy a zsiliprongálás bűncselekmény. De mi a helyzet a fő állítással: hogy itt kárba – vagyis közvetve a Fekete-tengerbe – megy az értékes hazai víz? „Ez a kijelentés erős torzítás. Ebből a vízmennyiségből a vízjogi engedélyeknek megfelelően a Dabastól délebbre fekvő területeknek is részesülniük kell, például a Kiskunsági Nemzeti Parknak és az apaji halastavaknak. Igazgatóságunk ugyanis térségi vízgazdálkodási feladatokat lát el az Észak-Duna-völgyi belvízrendszeren belül, illetve az Alsó-Duna-völgyi rendszerek kiszolgálása érdekében is” – írja a Válasz Online megkeresésére az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Kulcsár László a deszkázást vállalja, a zsiliplevágásról azt mondja lapunknak, nem ők voltak: „Mi nappal, bejelentve és nyilvánosan akciózunk. Az éjszakai rongálás nem a mi műfajunk.” És hogy mennyire lett sikeres a Fogadj örökbe egy zsilipet! felhívás? „Azt hittem, bejön 100 ezer forint, nyomunk pár akciót, oszt’ annyi. Erre bejött kétmillió. Ami célhoz kötött, másra nem költhetjük. Most már azt kérem, ne küldjenek többet! A rendezvényeink támogatását kérjük, de nem szeretnék életem végéig zsilipekhez zarándokolni és rituálisan deszkákat behelyezgetni.” A fő gerilla ígéri, a zsilipeknél mindig megvizsgálják, mire való, mit csinál, és a fő céljuk a figyelemfelhívás, meg hogy

„rendeződjön a szabályozás: átlátható, egyszerű és betartható legyen”, mikor lehet vizet megtartani és mikor nem.

Ez egyébként nagyrészt megtörtént. „A dabasi balhé ellenére a vízügy nagyon kedves, együttműködő, odafigyelnek arra, amit kérünk, őszintének érzem a szándékukat” – mondja Kulcsár.

Hogy politikusok feltűnnek-e még az ügy körül, azt nem zárja ki: „Továbbra is együttműködünk Toroczkaival, hiszen közös érdek a tájgazdálkodás, de egyeztetünk a Kutyapárttal is, velük is lesznek közös akcióink. Meg szívügyünk, hogy legyen egy nádfödeles kis tanya Pesten. Mert ha Belpest nem megy tanyára, akkor a tanyának kell Belpestre jönni.”

Káosz a jogszabályokban

A zsilip-örökbefogadás, a gerilla módon árkokba földet lapátolás végső soron ugyanannak a tünete: a kiáltó ellentmondásé, hogy miközben az Alföld túlcsatornázásáról, a klímaváltozás közepette is fenntartott totális vízelvezetés kárairól többé-kevésbé konszenzus van, és nyaranta rengetegen szenvednek a vízhiánytól, az állam nehezen mozdul a változtatás felé.

Pedig a kulcs az állam és a törvényhozók kezében van, hiszen az elavult vízelvezetési gyakorlatot – a régi, becsontosodott szemlélet mellett – konkrét jogszabályok tartják fenn. Alább összegyűjtöttük azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek ide kapcsolódnak. Először a szabályt idézzük, majd dőlt betűvel rövid magyarázatot hozzá:

Vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény: rögzíti, hogy a belvízcsatornák zömét kizárólagosan a működési terület szerinti vízügyi igazgatási szerv kezelheti.

A vízgazdálkodási hatósági jogkör gyakorlásáról szóló 72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet: leírja, hogy a vizek lefolyását megváltoztató, befolyásoló beavatkozások vízjogi engedélyhez kötöttek.

A vizek többletéből eredő kockázattal érintett területek meghatározásáról szóló 178/2010. (V. 13.) Korm. rendelet: „A belvíz a rendes körülmények között vízzel nem borított földterületnek a talajvízből származó vagy a csapadékvízből összegyülekező víz alá kerülése (elöntése)”.

Az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) rendelet „A vízhiány elleni védekezés” című kiegészítése: rögzíti, hogy aszálykor a Vízügynek gondoskodnia kell „a belvízcsatornákban történő vízvisszatartásról”.

A felszín alatti vizek védelméről szóló 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet: védi a „felszín alatti víztől közvetlenül függő szárazföldi ökoszisztémát”, vagyis a „felszín alól származó állandó vagy időszakos felszíni vízborítást”.

×××

Ha legyőzzük a jogi szaknyelvet, rögtön világos lesz néhány ellentmondás. Sőt: jelentős káosz van ezekben a szabályokban.

Az egyik rendelet a belvizet károsnak és levezetendőnek tekinti, a másik védi az „állandó vagy időszakos felszíni vízborítást”. A 2021-es aszályos kiegészítés előírja a Vízügynek a visszatartást, de nem részletezi, hogy hogyan, milyen eszközökkel. Törvény és rendelet tiltja, hogy illetéktelenek hozzányúljanak a csatornákhoz, de egy, a kisléptékű vízmegtartást népszerűsítő belügyminisztériumi projekt mégis jó példaként ismerteti a csatornák civil lezárását, amennyiben az a vízügyi igazgatósággal egyeztetve történik, és „24 órán belül elbontható”. Utóbbi tipikus gumiszabály, hiszen kisléptékben majdnem minden megépíthető és elbontható egy nap alatt. (Ez egyébként nem tekinthető többnek ajánlásnál, hiszen a jogszabályi háttér nem született meg hozzá.)

Aszálytól sújtott szántóföld Csongrád közelében, 2024. szeptember (MTI/Máthé Zoltán)

A törvények és rendeletek fogalomkészlete sok helyen ellentmondásos vagy tudományos értelemben elavult. Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője szerint „a belvíznél eleve rendkívül problémás megfogalmazás, hogy »rendes körülmények között vízzel nem borított földterület«. Mi számít rendes körülménynek? Vagy mondhatnám azt is, hogy ha valahol helyben átlagos talajvízszint alá mélyítik a csatornákat, az már a felszín alatti vizek védelméről szóló jogszabályok szerint közvetett felszín alatti vízkivételnek számít. Ami tilos, végrehajtási szinten mégsem látjuk ennek következményét” – sorolja lapunk megkeresésére Dedák Dalma.

A WWF szakértője szerint ugyan vannak olyan jogszabályok, amelyek a vizeink mennyiségi védelmét szolgálják, de az egész rendszer úgy van huzalozva, hogy ezek betartására kevesebb tér marad, mivel

a mai szabályozás elsődlegesen károkozónak tartja a többletvizet, nem pedig erőforrásnak,

az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás kötelezettsége pedig kimaradt a klímatörvényünkből.

Összességében tehát a jelenlegi, ellentmondásos helyzet a gyakorlatban inkább a víztelenítést, a minél gyorsabb vízlevezetést szorgalmazó szabályok végrehajtásának kedvez.

Mindezt a kormányzat sem tagadja. Sőt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, V. Németh Zsolt a januári Vízválasztó című konferencián kijelentette: „Maga a vízjogi engedélyek kiadása, a vízkészlettel való gazdálkodás megrekedt a 19. századi vízjogban.” Az államtitkárt írásban kértük álláspontja bővebb kifejtésére, és a minisztérium válaszolt is a kérdésünkre:

A klímaváltozás következtében fellépő új kihívásokhoz alkalmazkodva kiemelt szerepet kap a csökkenő készletek pótlása, vizeink jobb visszatartása. […] „Dinamikussá kell tenni az engedélyezési és a nyilvántartási rendszert, hogy rövidtávon a pillanatnyi vízkivételek és azok egymásra hatásának figyelembevételével lehessen szolgáltatni az igényelt készleteket. […] Hosszú távon a vízgazdálkodási kockázatok újraértékelése, a jogszabályi- és üzemeltetési környezet módosítása szükséges, hogy a – főként védelmi céllal kiépült – rendszereket hatékonyabban használjuk vízvisszatartásra.”

A megvalósítás részleteit homályban tartó, mégis fontos válasz ez.

A minisztérium a lapunknak küldött nyilatkozattal írásba adta, hogy készülnek a jogszabály-módosításokra, melyek az ígéret szerint a rég szorgalmazott vízvisszatartást és -pótlást segítik majd.

A törvényi környezet rendbetételéhez bürokratikus „trágyahalmok” sokaságával kell megküzdeni. Például azzal, hogy az állam sok harmadlagos csatorna felett egyelőre nem nagyon tud rendelkezni. Mint fent rögzítettük, a 2014-es nagy államosítás csak az elsődleges és másodlagos műveket vette át egészben, a korábban termelőszövetkezeti, később zömmel önkormányzati kezelésű kisebb belvízcsatornák nagy részéről viszont még kataszteri nyilvántartás sincs, emiatt ezeknek az átadási folyamata máig nem zárult le teljesen.

hirdetes

További probléma, hogy az átvett csatornák nyomvonalán gyakran közbeékelődő magántulajdonú és önkormányzati ingatlanok vannak, számos esetben osztatlan közös tulajdonban. Itt akarhat a vízügy táji vízgazdálkodást a csatorna elgátolásával és a víz kiterítésével, de ha ez akár egyetlen tulajdonosnak nem tetszik, máris megfúrható az egész. A legnagyobb szervezői teljesítmény ezeknek a területhasználati kérdéseknek a megoldása lesz. Erre hozták létre év elején a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságot, mely – az Energiaügyi Minisztérium lapunknak küldött nyilatkozata szerint – „a társadalmi-, gazdasági-, területfejlesztési érdekek összehangolására” szolgál.

Végezetül említsük meg, hogy a vízügyi ágazat terhei 2014-ben (nagy központosítás) és 2021-ben (aszályhoz kapcsolódó feladatokkal kiegészülés) nagy mértékben megnőttek, anyagi forrásaik és béreik viszont nem emelkedtek ugyanebben az ütemben.

Társadalmi nyomás – talán még időben

Tavaly ősszel a Válasz Online-on elsőként mutattuk be részletesen az alföldi vízpótlás nagyszabású – összesen 1673 milliárd forintos – cselekvési tervét, melyben új szivattyús rendszerek, tározók, számtalan területi vízvisszatartást segítő beavatkozás szerepel. Ez volt az első jel, hogy az állam komolyan ráfordul a sivatagosodás elleni küzdelemre. A jogszabályi háttér rendbetétele lenne a második – mint fent láttuk, megkerülhetetlen – elem. A harmadik pedig az agrárium beszállása, érdemi területek biztosítása nagyobb léptékű vízvisszatartáshoz. Hamarosan kiderül, hogy a fent említett Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság alkalmas-e ennek megszervezésére.

Háttérbeszélgetéseinken a legkritikusabb forrásaink sem vitatták, hogy mára legalább létezik vízpolitika Magyarországon, melynek nulladik feltételeként 2024 augusztusában a vízgazdálkodásért, a vízvédelemért és a víziközmű-szolgáltatásért való miniszteri felelősség az Energiaügyi Minisztériumban egyesült. (Korábban az ágazat széttagolt volt, legtöbb része az ezer más feladattal megdobott Belügyminisztérium alatt működött.) Tavaly nyáron az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetésében friss szemléletű, a civilekkel, ökológusokkal, zöldekkel párbeszédet folytató vezetőként jelent meg Gacsályi József. És tény, hogy az „elvezetés helyett megtartást” elv egyre több helyen érvényesül, szép és friss példa a Gerje–Perje-sík „visszavizesítése” a Jászság határában, a helyi vízügy, gazdálkodók, civilek és a nemzeti park összefogásának köszönhetően.

És hogy mi indította be a mozgást a kormányzati szinttől a helyi hatóságokig? A kulcs két szó: társadalmi nyomás.

Balogh Péter beszél a 2025. januári Vízválasztó konferencián, mellette Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő (forrás: Youtube)

A magyar vízpolitika életre pofozása az alulról szerveződő civilség egyik legreménytelibb példája. Kezdték a kutatók, ökológusok a vészjelzések leadásával – többek között e lap hasábjain, nem is egyszer. Majd programokat alkottak és lobbiztak a természetvédő szervezetek, mint a WWF, és létrejöttek olyan új közösségek, mint a Patakrevitalizáció és a VízŐrzők, a Zöld Gerilla és a 2022-es aszály sokkja nyomán – Balogh Péter geográfus kezdeményezésére – a Vízválasztó fórumsorozat nem kisebb ambícióval, mint hogy megtalálja a helyes vízgazdálkodás módját. A vízválasztósok képesek voltak egy asztalhoz ültetni a legváltozatosabb hátterű kutatókat és gyakorlati szakembereket, meghívásukra nemcsak ellenzéki, hanem fideszes politikusok is aktivizálódnak.

Ezek a körök természetes képviselői, követei lettek rengeteg saját földjéért, létfeltételeiért aggódó alföldi embernek. Akik maguk is teszik a dolgukat: a 2022-es és 2024-es aszály után annyira rossz lett a helyzet a Homokhátságon, hogy – fű alatt vagy a helyi vízüggyel egyeztetve – gazdálkodók sokasága nyúlt hozzá a közcélú csatornákhoz és zsilipekhez. Nagylaktól Újhartyánig hallottunk földtulajdonosokat, sőt még önkormányzati embereket is arról beszélni, hogy temetik, zárják, küszöbölik az árkokat.

Ez a társadalmi nyomás a nagypolitika szintjén is változásokat fog kikényszeríteni. Reméljük, nem későn.


Nyitókép: Tarsoly Gyula és Kulcsár László a Zöld Gerilla 2025. januári árokbetemető akcióján (fotó: Borbás Barna / Válasz Online)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#Alföld#alföldi vízmegtartás#belvíz#belvízcsatorna#Dabas#elsivatagosodás#Kulcsár László#Szubotaj Bagatur#Újhartyán#vízpótlás#Vízválasztó#Zöld Gerilla