Hivatalos: félsivatag az ország tizedét kitevő Homokhátság – de így még meg lehetne menteni

·2021.02.11

Sivatag lesz az Alföld helyén, ha nem lépünk – jeleztük még 2019-ben a Válasz Online hasábjain. Tavaly hivatalossá vált: a Duna-Tisza közi homokhátság immár félsivatagos vidék. A pusztulás megakadályozásáért néhányan azonban elszánt harcot vívnak: a DONGÉR-KELŐÉR Vize Egyesület nevében Toldi Csaba mutatja most be lapunk hasábjain, mit lehetne tenni, hogy a főként emberi hibák sorozataként előállt helyzet változzon – ha az eredeti állapot már nem is állítható helyre.

Magyarország a Kárpát-medence közepén egészen az 1900-as évekig vízben bővelkedő és így erős mezőgazdasággal rendelkező ország volt. A középkorban itt áthaladó idegen krónikások a tengernyi hal országaként emlegették. A vízelvezetés már a 19. században elkezdődött, de főleg a második világháború után, immár gépesítve, nagy hatékonysággal kivitelezve néhány évtized alatt kiszárította az országot. Az ötvenes-hatvanas években több árkot és csatornát építettek, mint közutat. Nem csak a felszíni vizeket vitték el: a hetvenes évek óta a Homokhátságon több mint két métert csökkent a talajvízszint. Térségünkben a ’80-as években a tanyák elnéptelenedése a kiszáradt ásott kutaknak és a termés kiesésének volt a következménye.

A képen a Jászszentlászló falu határán, 1956-ban mesterségesen kiásott Dongér csatorna mélyítését és szélesítését végzik 1961-ben. Kiskunhalasról indul, a város körüli vizek levezetésére kezdték ásni, de mire Mindszent városánál a Tiszába folyik, 84 kilométeres hosszával és a mellékcsatornák százaival 2127 négyzetkilométer földet szárít ki. A kevés téli csapadék hetek alatt elfolyik a térségből: május végére, júniusra a csatorna is kiszárad. A térség 24 víztározója közül már csak négyben van víz, a többi kiszáradt, feltöltődött, növény és állatvilága eltűnt a vízzel együtt.

A tervezési, megvalósítási hiba mértékét jól mutatja, hogy a Dongér-csatorna Jászszentlászló területén 13 kilométer hosszúságban majdnem 13 métert esik, míg a Tisza Szolnok és Szeged között 159 folyamkilométeren mindössze 5 métert. A Tisza esése kilométerenként a szabályozás után is csak 6 centiméterre nőtt a természetes 3,7 centiméterről, ezzel szemben a Dongért a településünkön 100 centiméteres kilométerenkénti szintkülönbséggel ásták – ezzel teljesen kiszárítva a vidéket.

A gabonafélék közül a rozs képes még a silány körülményeket elviselni, de aszályos években a képen látható módon kel ki: itt már termés nem várható.

A gazdákkal és három önkormányzattal (Szank, Móricgát, Jászszentlászló) összefogásban, a DONGÉR-KELŐÉR Vize Egyesület keretei között dolgozunk azon, hogy a totális vízelvezetés – ami hozzájárult ahhoz, hogy a Homokhátságból félsivatag váljon – megszűnjön. Néhány éve egy uniós felmérés még csak előre vetítette, hogy a klímaváltozás első „áldozata” Magyarországon a Homokhátság lesz, mert több víz párolog és távozik kivezetéssel (700 mm), mint amennyi csapadék érkezik (500-550 mm). Ez

2020-ra valósággá vált: a Homokhátságot félsivatagos környezetbe sorolták.

A száraz-kontinentális éghajlat az óceánoktól elzárt, vagy nagyon távol fekvő, ezért gyér csapadékú és a nyári hónapokban erősen felmelegedő területeken fejlődött ki a természetben. Az elpárolgás felülmúlja a csapadékmennyiséget, ezért ilyen területeken nem alakulhatott ki állandó és gazdag természetes növényzet, és a legtöbb helyen sivatagok és félsivatagok jöttek létre. Nálunk viszont ezek az adottságok nagyrészt emberi beavatkozás eredményei, amelynek hatására a talajvízszint helyenként 5-9 méter mélyre süllyedt. Nincs olyan rövid tenyészidejű gazdasági növény, amely ebből a mélységből vizet tud felvenni. Nemcsak a növénytermesztésben, de az állattartásban is megvan a vízelvezetés hátránya, mivel a legelők a légköri aszály miatt kiégnek. Évente egy kaszálással kell beérni a gazdáknak, ami tulajdonképpen egy tisztítókaszálásnak felel meg, megfelelő terméshozam már nem várható.

Egyesületünk célja a belvízcsatornák elzárásaival a talajvízszint emelése és a meglévő természetes vagy mesterséges tározók feltöltése, időszakos vízborítások létrehozása és a kiszárítás folyamatának megállítása. Az egyesület évek óta végez kísérleteket a vízmegtartással és hatásaival kapcsolatban. Ezek egyike a zöldtömegmérés kaszálókon, betakarítás előtt: egy négyzetméterről lekaszáljuk a füvet és megmérjük. Száraz területen ez 0,2 kg/m². Ugyanezt megtesszük a 40 méterre lévő kontrollterületen is, ahol három héten keresztül időszakos vízborítást alkalmazunk. Az eredmény az előző nyolcszorosa: 1,6 kg/m². A vízborítást időszakos csatornaelzárással tudtuk megoldani, jelenlegi lehetőségeinkhez mérten néhány ezer forintból, főleg homokzsákokkal, jászolgátakkal.

A szántóföldekre nem szeretnénk felszíni vizet, ezért olyan elzárásokat alkalmazunk, ahol a víz magasságát akár 5-10 centiméter pontossággal is be tudjuk állítani.

Csak a csatorna jobb oldalán lévő kaszálót árasztjuk el néhány centiméter magas vízzel időszakosan, a bal oldalon lévő szántón nem áll a víz. A gabonavetés gyökérzónájában viszont ott van, amiből a növények a kezdeti növekedési időszakban sokáig táplálkozhatnak. A talaj a legjobb víztározó. Aszályos években a szántóföldeken és azok mellett porviharokat figyelhetünk meg. Ez a jelenség csak az ország ezen részére jellemző. Tavasszal a szél elfújja a szántókról a homokot, kitakarja a vetőmagot, így a vetés egy része nem kel ki. Ez is a vízhiány miatt van – a vizes homokot nem tudná elfújni a szél.

A 2020 júniusában lehulló 100mm csapadék másodfokú belvízvédelmi készültséget okozott a jogszabályok szerint, miközben itt hírből sem ismerik a belvizet. A belvíz egyébként is csak ott fordul elő, ahol a víznek a helyét felszántották, vagy vízbeszivárgást akadályozó talajforgatást végeznek. A szakemberek már a hatvanas években is látták, hogy a totális vízelvezetés tönkre teszi a vidéket, ezért a csatornákon zsiliprendszert és vízvisszatartásra alkalmas műtárgyakat építettek. Sajnos ezeket a meghozott törvények miatt még soha nem használták és mára már tönkrementek. A leürített csatornáknak csak a káros vízügyi gyakorlatban van szerepe. „Ha nincs víz, nincs gond!” Sok esetben a zsilipek megközelítése sem lehetséges. A megszűnt víztársulatok után gazdátlanná váltak a mellékcsatornák, aminek a pozitív hatása az, hogy már nem takarítják a medret, viszont a zsilipek használhatatlanok, a víz így is elfolyik. Az egyesület tagjai ezeket a műtárgyakat újítják fel, megállítva a víz elvezetését a főcsatornába.

A természet gyorsabban reagál, mint gondolnánk: egy kis víz megjelenésével visszatér az élet.

Csak hagyni kell, hogy működjön. Vízvisszatartással a szántóföldi növények életképesek maradnak, a legelőkön a fű eléri a méteres magasságot, ez nagyon sok rovarnak ad életteret, ami viszont táplálékot jelent a madaraknak. A természet komplex rendszer, amiből ha az ember kivonja az energiát, az életet adó vizet, akkor az egész összeomlik. Erre itt a következő példa.

A gazdák munkájával nehezen visszatartott vizet egy törvény alapján néhány nap alatt elvezetik a talajvízzel együtt a Fekete-tengerbe. A két fotó néhány hét eltéréssel készült.

A vízvisszatartás hatásait dokumentáljuk és közreadjuk filmeken, kiadványokon és szórólapokon. 2019-ben 41 előadást és megbeszélést tartottunk és 3000 információs kiadványt osztottunk szét. Drónokkal és repülőgépekkel helyet keresünk a víznek a tájban és ezekbe a tározókba vezetjük. Minden mellékcsatornát el szeretnénk zárni, hogy ne jusson víz a főcsatornába és így a tengerbe.

A jogszabály-módosításokkal jó esetben oda jutunk, hogy nem a vizet vezetik el, hanem azt, aki a vizet elvezeti.

A vízügynek is át kellene állítani a csatornákat totális elvezetésről vízvisszatartásra. A gazdálkodóknak be kell mutatni, hogy a szántás és tárcsázás helyett milyen jobb módszerek vannak a talajműveléssel kapcsolatban. Monitoring-kutakkal mérnünk kell a talajvízszint változásait és feljegyezni az elzárások hatásait. Ezeket az eredményeket megosztjuk az érdeklődőkkel, egyetemekkel, civil szervezetekkel.

Mindent a leginkább költséghatékony módon kell megoldanunk. Talajvíz-monitoringkutak például 120-150 000 forintba kerülnek, de 5000 (ötezer) forintból is kivitelezhetők. A csatornapartokon visszapótoljuk a fás, cserjés védősávot magoncneveléssel, fillérekből. Ahhoz, hogy az egyesület munkája széles körben ismert legyen, országos mintaterületet kell létrehoznunk. Egy helyen be lehetne mutatni az eddig elért eredményeket és azok gazdasági hasznát. 3-5 aranykoronás homokon is lehet eredményesen gazdálkodni, haszonállatot nevelni. Tehát mindig keressük az olcsó és hatékony megoldásokat, amire egyébként már sokan felfigyeltek és alkalmazzák azt a mintát, amit mi megvalósítottunk. A helyszíni bemutatók a legjobbak.

2018-ban a Szank és Jászszentlászló határán lévő Banó-tó feltöltését sikerült elérni a vízjogi engedélynek megfelelően, 400 000 köbméter vízzel. A feltöltés rövid idő alatt megváltoztatta a környék mikroklímáját, visszatért a vad élővilág, a növények gyökérzónájában megmaradt a víz az aratásig és a máshol már nem megfigyelhető páralecsapódás is tapasztalható volt a kora esti óráktól reggelig.

A csatornák nyomvonala mellett sok olyan terület van, amely alkalmas a vízzel való feltöltésre, amely pufferzónaként üzemel a térségben, megemeli a talajvízszintet, és a vízfelület napi 1-2 centiméteres párolgásával mikroklimatikus hatást vált ki. Az egyesület tagjai évek óta keresik a megoldást a vízhiányra. A megoldási lehetőségek egyike az emberi butaság által okozott hibák kijavítása.

2021-ben, a WWF Magyarország támogatásával közel húsz helyszínen valósít meg egyesületünk vízvisszatartó beavatkozásokat, melyek növelik az érintett területek biodiverzitását, javítják a gazdálkodás eredményességét. Abban bízunk, hogy további források bevonásával egyre több helyen tudunk majd természetközeli vízvisszatartást megvalósítani és ezzel országos hírű mintaterületté válhat térségünk. Be akarjuk bizonyítani, hogy a víz visszatartására épített gazdálkodás nem csak jövedelmező, de a klímaváltozás okozta időjárási szélsőségekre is megfelelő választ adhat.

A beavatkozás előtti állapotot már nem tudjuk visszaállítani, de sok olyan területet találtunk, ahol a vizes élőhelyek, tározók kialakítása lehetséges.


Nyitókép: lovas kocsi halad egy szikes mezőgazdasági területen a Bács-Kiskun megyei Szabadszállás határában. Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: Nagytotál