Profizmus, blődségek nélkül: 30 éve várunk egy ilyen filmet a honfoglalás koráról
A február első napján bemutatott Lovakon, nyergekben végre a történelmi ismeretterjesztésnek azt a szintjét hozza, amit a néző (és persze a korszak) megérdemel. Ez az első rövidfilm a 10. századról, amit szakkutatók és hagyományőrzők közösen készítettek, és amiben a publikum valóban történelmi hűséggel megelevenedő honfoglaló harcosokat láthat. Míg a milliárdos költségvetésű Aranybullát a történelemtanárok nem nagyon tudják majd órai demonstráción használni, a Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, a Pázmány Régészettudományi Intézet és az Ásatárs Kft. századannyiból forgatott közös munkáját biztosan. A lényeg nem a pénzben, hanem a szemléletben van.
Az elszánt tekintetű harcos megmarkolja fegyvereit: a bőr íjtegzet az övön baloldalra, a fából készült, homokóra alakú nyíltegzet a jobboldalra függeszti, utóbbit 45 fokos szögben. A nyilak heggyel felfelé kerülnek a tartóba, maximum 12-15 darab. A harcos lóra ül, balkézbe veszi fegyverét, a merev szarvú, összetett reflexíjat, jobba a vesszőt. Célt keres. Íjászgyűrűs hüvelykujjával feszít, majd lő.
Így néz ki az egyik jelenet a Digitális Legendárium február elsején bemutatott filmjében. (Végignézhető a lenti Youtube-ablakban!) Nem tűnik elképesztően bonyolultnak, a helyzet mégis az, hogy még öt-hat évvel ezelőtt sem biztos, hogy élőszereplős változatban le lehetett volna forgatni Magyarországon. Alapvető kellékek és gyakorlati tudás hiányzott volna hozzá. Nemcsak leletpontosan megalkotott, műanyagmentes (kizárólag fából, szaruból és ínból készült) reflexíj és hasonló alapossággal készült más felszerelések kellettek, hanem sok más közt az a felismerés is, hogy a vesszők úgy „működnek”, ha heggyel felfelé vannak a tegezben. Úgy használhatók a leggyorsabban. Bárhogy is égett a szemünkbe régebbi képekről, e kor harcosai bizony nem a hátukon, nem tollal felfelé és nem húszasával hordozták a nyílvesszőket.
Egy népről sokat elmond, hogyan gondolkodik elődeiről és eredetéről, és az ilyen szőrszálhasogatásnak tűnő apróságokból derül ki, hogy a Lovakon, nyergekben készítői a lehető legjobb hozzáállást választották: amennyire csak lehet, úgy bemutatni a múltat, ahogyan volt. (A film megrendelője az ELKH Magyar Őstörténeti Kutatóközpont és PPKE Régészettudományi Intézet volt, gyártója a Digitális Legendárium.) Márpedig a hiteles élőkép nem műanyagból és fantáziából, hanem leletpontosan dolgozó rekonstruktőrök segítségével épül, akiknek egy-egy eszköz vagy ruha valóságos használati tárgy, nem színpadi kellék vagy fali dísz. Az elmélet (régészet, történetírás) és a gyakorlat (reenactment, történelmi újrajátszás) embereinek együttműködése az utóbbi 5-10 évben jutott el arra szintre, hogy ezt így le lehessen forgatni. E folyamatban fontos szerepet játszott mások mellett a film szövegkönyvének írója, Sudár Balázs történész, turkológus, hagyományőrző. A Lovakon, nyergekben producerei Gallina Zsolt (régész, Ásatárs Kft.), Hajnal Ödön (Digitális Legendárium) és Türk Attila (régész, PPKE Régészettudományi Intézet) voltak.
Ez a 28 perces rövidfilm az első ismeretterjesztő mozgókép a korszakról, amit a szakkutatók és a hagyományőrzők közösen készítettek, és amiben a néző – ami a felszerelést és annak használatát illeti – történelmi hűséggel megelevenedő honfoglaló harcosokat lát.
A Lovakon, nyergekben nem akar „a magyar Trónok Harca” lenni, nincsenek fikciós jelenetek, csak maga a megelevenített múlt, narrációval kísérve.
Hasonló, bár több korszakról szóló kezdeményezés volt a 2021-es Regnum fest is, mely az első filmes seregszemle volt a 10-11. századdal foglalkozó, európai színvonalon dolgozó történelmi életmód-rekonstruktőrökről. Ott a megközelítés és a feladat is más volt (az ember, a „hagyományőr” volt fókuszban), az átfedés a Digitális Legendárium projektjével mégis elég nagy: mindkettőben közreműködött a Magyar Történelmi Íjász Társaság, a Keleti Szövetség, a Nyugati Gyepűk Pajzsa és a Zengő Nyíl Történelmi Íjász Iskola és Kísérleti Régészeti Műhely – és ezzel nagyjából meg is kaptuk azt a maroknyi csapatot, amely tényleg komolyan és hitelesen foglalkozik ennek a korszaknak a dolgaival. Két éve ősszel nagy, képes riportot közöltünk arról, ahogy a Magyar Történelmi Íjász Társaság és a Zengő Nyíl leletpontosan, autentikus anyagokból építi újra az összes Kárpát-medencében előkerült íjtípust, majd puskalövedék-kezdősebesség mérésére alkalmas műszer segítségével tesztelik a teljesítményüket. Ez az a fajta profizmus és megközelítés, ami a kilencvenes években és a kétezres évek elején szinte teljesen hiányzott a magyar hagyományőrzésből, mára viszont egyre nagyobb hatással van jelen.
A film végén, de még a stáblista előtt lajstromot kapunk „a filmben előforduló tárgyrekonstrukciók lelőhelyeiről”. Nem tűnik nézőbarát megoldásnak, mindenesetre elég jól érzékelteti, miben volt egyedi a készítők hozzáállása. Itt tényleg arról van szó, hogy az összes fontos kellékről meg tudják mondani, mely sírból vagy más régészeti feltárásból származó lelet alapján készült. A laikusnak így már nem annyira nehéz megkülönböztetni a cosplayt (jelmezes szórakoztatóipar) a történelmi életmód-rekonstrukciótól.
A Lovakon, nyergekben három legnagyobb újdonsága: 1) a 10. századi íjászat bemutatása az anyagi, mesterségbeli háttértől a használatig; 2) a korabeli vaskohászat „újrajátszása”; 3) a honfoglalás körüli magyar hadi stratégia korszerű ábrázolása. Ezek közül a második a leglátványosabb: Thiele Ádám, a „Bucavasgyúró” saját bevallása szerint a középkori magyar vaskultúra elveszett ismeretanyagának újratanulását, megőrzését és továbbadását tekinti életcéljának. A BME-n doktorált anyagtudomány-specialista a patakmeder partjáról begyűjtött vasérctől a kész nyílhegyig és fokosfejig láttatja a folyamatot: vagyis azt, hogyan kellett 1000 évvel ezelőtt fémet olvasztani, megmunkálni.
A taktikáról szóló rész 100 százalékban animáció; azt mutatja be, hogyan vezették a korai magyar hadjáratokat. Valószínűleg minden néző fejében él valamifajta kép a tetetett visszavonulásról és a vérszemet kapó ellenség csapdába csalásáról, a helyzet azonban – mint a filmből kiderül – egyáltalán nem volt ilyen egyszerű. Az ellenféllel valóban el kellett hitetni, hogy győzött, ha pedig lépre ment, valóban meg kellett semmisíteni. A 899-es brentai csata megjelenítése sallangmentes és azonnal érthető elmagyarázása mindennek.
A Lovakon, nyergekben tehát mind megközelítésében, mind az átadott tudás pontosságában professzionális munka – de vajon filmként is jó? Az biztos, hogy a maximalista ábrázolásnak van ára. A dramaturgia az egyes tárgyaktól indul, majd szélesedik a hadjáratokig, így akit nem köt le annyira a kézművesség egy-egy folyamata, kihullhat a harmadik és a kilencedik perc között. A tempó az utolsó harmadra, a taktikát bemutató animációtól kezdve gyorsul. A képi világ szerencsére Lovasi Zoltán operatőr munkájának köszönhetően kiemelkedően szép, egységes.
A film pont abban a ligában tud majd a legjobban teljesíteni, ahová a kritika által egységesen utált Aranybulla – vagy korábban A pozsonyi csata – is nevezett: oktatási, tanórai segédanyagként, hosszas és száraz magyarázatokat váltva ki letisztult, de nagyon korszerű látvánnyal. Ha innen nézzük, a Lovakon, nyergekben készítői nem tettek semmi rendkívülit, „csupán” tudományos alázattal és a megértetés szándékával nyúltak az emlékezetpolitikai viták miatt kényes korszakhoz, indoktrináció és hátsó szándékok nélkül. Itt kell hozzátenni, hogy a film létrejöttét kisebb felsőoktatási, kutatási zsebekből, illetve szponzorok segítségével (itt főleg az Ásatárs Kft. szerepét kell kiemelni) finanszírozták.
Miért jó hír egy ilyen film elkészülte mindenkinek, messze túl a korai magyar történelemre rázizzent közönségen? Egyrészt ismét mintaértékkel mutatja fel a békés tudós–kézműves együttműködés lehetőségét, melyből még látványos kutatási eredmények születhetnek, leszivárogva egészen a közoktatásig. Legalább ennyire fontos, hogy a széles közönség előtt is láthatóvá teszi, hogy a magyar történelmi újrajátszás és rekonstrukció az elmúlt években nagyot lépett az európai színvonal felé, ahol például Lengyelország tart. (A biskupini fesztiválról és az észak-lengyel Wolinról, ahol Európa egyik legnagyobb és legjobb viking kori régészeti parkja működik, itt írtunk.) A mintaadás felfelé húzhatja a családi programként népszerű várjátékok, történelmi táborok, sportok és más rekreációs programok színvonalát. Az elmúlt években a Regnum fest és a Lovakon, nyergekben húzott egy vonalat, ami alá ezentúl nem érdemes menni. Sem a korszakról szóló filmkészítésben, sem a hagyományőrzésben.
Nyitókép: a Lovakon, nyergekben c. filmből (forrás: Youtube)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
