Életre kelt őseink: új filmek javíthatják ki, amit A pozsonyi csata elrontott
A 4500 éves afgán Árpád-őstől a baszjad izüt-típusú nyelvészeti megfejtésig sok őstörténeti szenzációval bombázták az érdeklődőket az utóbbi időben. Most bemutatunk valamit, ami tényleg mérföldkő: van már tudományos alapú, sőt nemzetközi színvonalú magyar „kísérleti régészet”, amely képes a honfoglalás- és Árpád-kori életmód alapjainak rekonstruálására. A magukat – kissé nyakatekerten – történelmi újrajátszóknak nevező csapatok első seregszemléjével a járvány miatt dokumentumfilm formájában találkozhat a szélesebb közönség. A Regnum Festben bemutatkozó kézművesek és harcművészek mintát adnak arra, hogyan kell(ene) együttműködni a tudomány és a gyakorlat embereinek. És ez a film csak az első fecske: fél éven belül érkezik a következő nagyszabású produkció, amely korszerű tudásanyag alapján beszél a honfoglalás koráról, egyszersmind segít kireszelni A pozsonyi csata című botránymű által ejtett csorbákat is.
„Az, hogy felülülünk egy íjjal egy lóra, még messze nem a 10. századi harcászat. Az, hogy valamiféle arra hasonlító szablyával vágunk két szalmacsutakot, még messze nem fegyverhasználat. Arra gondoltunk, hogy ha ezt senki sem csinálja, akkor talán nekünk kellene elkezdeni.” A Regnum Fest mottója is lehetne ez a filmben elhangzó három mondat, amely Tompa Balázstól, a Nyugati Gyepűk Pajzsa haditorna-egyesület vezetőjétől származik. Miközben ezt fejtegeti, csapattársai a háttérben lóhátról, hosszú nomád kopjával free fightban (koreográfia nélküli szabad harcban) gyilkolják egymást. Persze csak képletesen.
A laikusnak első blikkre nehéz megkülönböztetni a beöltözős hagyományőrzést a történelmi életmód-rekonstrukciótól. Előbbinek a cosplayhez, a jelmezes szórakoztatóiparhoz, utóbbinak a kísérleti régészethez, vagyis a tudományhoz van köze. A Youtube-ra minap felkerült Regnum Fest 16 olyan magyar csapatot mutat be (név szerint: Anda, Borostyánkő, Iluncsuk Szabadcsapat, Keleti Szél, Keleti Szövetség, Magyar Történelmi Íjász Társaság, Norde Gard, Nyugati Gyepűk Pajzsa, Onogur, Őr-Nyék, Pusztai Róka NHE, Sárospataki Lovagok Szent László Vitézei, Viharsarki Gorzsák, Windur, Zengő Nyíl), amelyek vállalják az együttműködést a szaktudományokkal, sőt többen közülük még az ebben a szubkultúrában sokáig elátkozott akadémiai kutatókkal is. Bárki, akivel a filmmel vagy a tágabb rekonstruktőr világ helyzetével kapcsolatban beszéltünk, ezt a fejleményt óriási eredménynek nevezte. Illetve magát a tényt, hogy immár egy tucatnál több, akár nemzetközi porondon is versenyképes csapat működik idehaza.
A fent idézett Tompa Balázsék egyesülete tipikusnak mondható utat járt be az elmúlt tíz évben. Hobbiszintű középkori lovagosdival kezdték, aztán egy ponton kinéztek a nemzetközi terepre – és jött a pofon. Vagy ha úgy tetszik: az inspiráció. A Nyugati Gyepűknél ez konkrétan a biskupini hagyományőrző fesztivál volt: az ősi közép-lengyelországi település romjain évtizedek óta épül-fejlődik szabadtéri múzeum és régészeti park, szó szerint bámulatos eredményekkel. Ma már több tucat régi kézművességet és egyéb mesterséget lehet itt megfigyelni és megtanulni, az ide szervezett seregszemléken egymást lelkesítik a profibbnál profibb egyesületek és harcművészek. Tompa Balázs a filmben elmondja: a biskupini úton jött rá, hogy itthon is feljebb kell lépni minimum egy szinttel, és felnőni a hagyományőrzés „jóval komolyabb és igényesebb fajtájához”.
Magyarán ahhoz a szinthez, ahol a forrás nem lehet a fantázia és a délibábos őstörténet, az eszköz nem lehet a műanyag és a gagyi másolat. A cél pedig a történelmi hitelesség.
Többek között Biskupin vagy az észak-lengyel Wolin – ahol Európa egyik legnagyobb és legjobb viking kori régészeti parkja működik – példái nyomán kezdték el Magyarországon is használni a reenactment, vagyis az életmód-rekonstrukció műszót, mely nehézkes ugyan, de a hagyományőrzésnél pontosabban leírja, mivel foglalkoznak a történelmi gyakorlat emberei. Őrizni ugyanis csak létező dolgokat lehet, márpedig – ahogy ezt Mestellér János, a Keleti Szövetség kapitánya, a Regnum Fest rendezője a filmben kifejti – a 10-11. századi életmód és harci tudás folytonossága évszázadokkal ezelőtt megszakadt, az anyagi kultúra jó része elenyészett. Így a magára valamit is adó „életmód-rekonstruktőr” kénytelen a munkát eredeti történeti forrásoknál, régészeti leleteknél, anyagtanulmányoknál kezdeni.
A kétezres évek elején és főleg a kilencvenes években ez a hozzáállás szinte teljesen hiányzott idehaza, a Regnum Festben látható csapatok viszont már így dolgoznak. A Magyar Történelmi Íjász Társaság és a Zengő Nyíl leletpontosan, autentikus anyagokból építi újra az összes Kárpát-medencében előkerült íjtípust, majd puskalövedék-kezdősebesség mérésére alkalmas műszer és ballisztikai zselatin segítségével tesztelik a teljesítményüket. (Erről a munkáról tavaly ősszel nagy, képes riportot közöltünk.) A Keleti Szövetség tagja, Aranyosi János cizellőr a 10. századi magyar vezéri szablyát rekonstruálja rendkívül magas színvonalon. De a munka nem csak fegyverekről szól: a film szerint például a Keleti Szövetségnél kutatják a 10. századi konyha működését is (parázson készült húsos kásák), a Sárospataki Lovagok csapatában ábrázolások, leírások nyomán próbálják ki, hogyan lesz méhviaszból és növényi rost alapú kanócból gyertya, Kenéz Árpád egy komplett korhű pákász felszerelését és életmódját rekonstruálja. Amennyire lehet, autentikus a legtöbb öltözék is: az egyes csapatoknál meg tudják mondani, melyik méltóságjelvényt (tarsolyt vagy veretes övet) melyik sír hányas számú lelete alapján alkották újra, persze galvanizálás és más modern eljárás nélkül. A jobb ruhamásolatoknál még az öltéstechnikával is próbálják megidézni a honfoglalás vagy az államalapítás korát.
A film egyik vicces pontja, amikor a sárospatakiak Szűcs Jenő történész egyik leírásán keresztül rekonstruálnak egy – ízlelgessük a szót! – makkoltatási vitát a néhai abaújvári ispánság területén. A billogos elvereti a kondást, aki illetéktelen helyen makkoltatott.
Új kezdet
Nem véletlen, hogy 2020-21-re jutottunk el odáig, hogy egy Regnum Fest-szintű seregszemle megszülethetett. (A film címe azért hangzik furcsán, mert eredetileg szabadtéri rendezvény, fesztivál lett volna, amit a járvány miatt nem tartottak meg. Helyette portréinterjúkat forgattak a potenciális fellépőkkel, ezekből lett a film.) Kellett hozzá, hogy előbb kialakuljon a korábbiakban szinte elképzelhetetlen tudós-kézműves együttműködés.
Ebben a határpont 2013. április 17-18. volt, amikor az MTA Széchenyi téri székházában megtartották a Magyar őstörténet: tudomány és hagyományőrzés című konferenciát, ahol először álltak egy pódiumon tudósok és hagyományőrzők. Nem hangzik szenzációsnak, de azelőtt tényleg kivitelezhetetlennek tűnt, hogy az egymásról kölcsönösen keveset tudó kézművesek és harcművészek, valamint különböző kutatóközpontok, tudományos intézetek munkatársai békésen leüljenek diskurálni. Az előbbi csoportot az MTA-n Bencsik Péter, Igaz Levente (a már ebben a formában nem létező Nemzeti Íjászszövetség tagjai) és Magyar Attila (Őskultúra Alapítvány, Emese Park) képviselték. A két világ közötti kapocs pedig Sudár Balázs történész, turkológus volt, aki íjászattal és kézművességgel is foglalkozik.
Az új kezdetet jelentő tanácskozásból és az MTA-n frissen megalakult Magyar Őstörténeti Témacsoportból (MŐT) aztán sok minden bomlott ki. A Helikonnál megjelent ismeretterjesztő MŐT-sorozat fegyvertörténeti kötetét például – ismét hallatlan fejlemény – tudósok és kézművesek, iparművészek közösen jegyezték.
Az Őstörténeti Témacsoport, valamint mások mellett Magyar Attiláék és a Paku Sándor-féle íjrekonstrukciós vonal felfele húzta az egész őstörténész-hagyományőrzős világ színvonalát, és hatott az akadémiai körökkel hosszú ideje faséban levő Kurultájra is. A Magyar-Turán Alapítvány által megrendezett, tömegeket vonzó neoturanista rendezvényt, illetve párját, az Ősök Napját éppen azért bírálják máig, mert menthetetlenül összekeveri a cosplay-típusú, történelmietlen jelmezes felvonulást a leletpontos, vagyis hiteles rekonstrukciókkal.
A hagyományőr buborékok nem átjárhatatlanok, a Regnum Fest szereplői között is vannak, akik visszatérő fellépői a Magyar-Turán Alapítvány rendezvényeinek, de van olyan is, aki (szakmai vagy személyes okból) inkább messziről kerüli azokat. Tény az is, hogy a kurultájosok szelídültek a kezdeti szkíta-ezoterikus vonalhoz képest. Bíró András Zsolt főszervező két éve arról beszélt lapunknak, hogy egész évben az „asztrológiai mesék” és a „kelta-sumer mondák” ellen dolgoznak. Ettől még hagyományőrzős háttérbeszélgetéseinken változatlanul erős kritikákat hallottunk a Kurultáj és az Ősök napja történelmi élőképeiről és a bemutatott felszerelések általános minőségéről (korhűség, jelképhasználat, műanyagok stb.).
Elvileg ezen a pályán focizik a Magyarságkutató Intézet (MKI) is, mely azonban egy éve, A pozsonyi csata című animációval fájdalmas öngólt rúgott. A „dokumentumfilmet” csak a Youtube-on több mint 200 ezren látták, de a benne megjelenített otromba tévesztések, történelmietlenségek és a vizuális igénytelenség miatt az egész hagyományőrzős világ a fejét fogta.
Kritika és folytatás
Talán az MKI botránya is inspirálhatta a Regnum Fest szereplőit: itt az ideje megmutatni magukat, és kireszelni valamelyest a magyar őstörténeten ejtett csorbákat. Bár a csapatok minősége nem egyneletes, történelmi-régészeti oldalról nem nagyon érheti kritika az elkészült produkciót. Filmes szempontból már inkább: mivel Regnum Festnek nemcsak szereplői, de a készítői is hagyományőrzők, a 90 perces film néhány ponton leül, belterjessé válik, miközben alapkérdések nincsenek feltéve: mit csinálnak ezek az emberek civilben? Miért érdekli őket egyáltalán a történelem ilyen mélységben? Kilóg a koncepcióból a film utolsó pár percében feltűnő koronaőrség, mely ugyan besorolható hagyományőrzésnek, de a megelőző nagyjából 80 perchez sem módszerben, sem vizualitásban nincs köze. Kimaradt viszont az Emese Park „stábja”: a szigethalmi múzeumfalu kulisszái megjelennek a filmben, magyarázatot, arcokat viszont nem kapunk hozzájuk. Szerkesztési hibákat tehát lehet ki lehet jegyzetelni, de ettől még fontos és úttörő munka született:
az első professzionális seregszemle a 10-11. századdal foglalkozó, európai színvonalon dolgozó történelmi életmód-rekonstruktőrökről.
És úgy tűnik, nem az utolsó: a Digitális Legendárium műhelyében már készül a honfoglalók hadszervezetét és életmódját bemutató nagyszabású dokumentumfilm, melynek szakmai hátterét a BTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoport és a PPKE Régészettudományi Intézete , valamint az Ásatárs és a Salibury Kft. és Mestellér János irányításával a legjobb hazai hagyományőrző csapatok biztosítják:
Az októberi forgatásoknál többek közt a Regnum Festben is megjelenő Zengő Nyíl, Nyugati Gyepűk Pajzsa és Magyar Történelmi Íjász Társaság működött közre. Ez a néhány név garanciának tűnik arra, hogy magas minőségű munka születik.
A magyar történelmi újrajátszás és rekonstrukció az elmúlt években nagyot lépett a lengyel biskupini és wolini színvonal felé, köszönhetően maroknyi elhivatott önkéntesnek, az európai terepre figyelni képes egyesületeknek és a feléjük nyitott tudósoknak. Ha megtörténik a nagy fordulat, a minőség átcsap mennyiségbe, és a hazai közönség a legtöbb történelmi rendezvényen tényleg hiteles eszközökkel, bemutatókkal találkozhat, az az egész magyar történelmi közgondolkodásnak jót fog tenni.
Nyitókép: részlet a Regnum Fest című filmből
