Hogy „ne lökjék Melonit Orbán Viktor karjaiba” – francia–német összhang az olasz választás előtt

·2022.09.23

Régen volt ennyire fontos olasz parlamenti választás, mint a most vasárnapi. Nem csak azért, mert először győzhet az unió egyik nagy tagállamában a radikális jobboldal és lehet női miniszterelnöke Olaszországnak. Az is hamarosan kiderül, Orbán Viktor miniszterelnök megkapja-e a szövetségest, akivel az EU-t a maga képére formálhatja – vagy legalábbis elkerülheti a további elszigetelődést. Ezzel a nagy nyugati fővárosokban is tisztában vannak: a francia külügyminisztériumból kiszivárgó információk szerint a francia elnök összehangolja tevékenységét a német kancellárral, hogy „Melonit ne lökjék Orbán Viktor karjaiba”. Elemzés.

Orbán Viktor miniszterelnök alaposan megfontolta mondandóját. „Országom, mint minden kis állam, gyenge és sebezhető. Szüksége lenne egy nagy tagállamra, amely átveszi a fáklyát. Az EU szankcionálhat egy kis országot, mint Magyarország, de ezt soha nem merné megtenni a 60 milliós Olaszországgal” – mondta vendégének. Az időpont: 2019. április. A helyszín: a karmelita kolostor Budapesten. A kormányfő a vele élesen kritikus francia filozófust és rendszerint szinte köldökig kigombolt ingben parádézó médiaszemélyiséget, Bernard-Henri Lévyt fogadta. Ő később hosszú cikkben idézte fel a miniszterelnöknél tett látogatását, ott szerepelt ez a fentebb idézett gondolatmenet.

A magyar politikus a francia filozófusnak vallott arról, hogy az Európai Unió hatalmi dinamikájának megváltoztatásához szükség lenne egy nehézsúlyú tagállamra, amelynek kormánya az általa vallott elveket képviseli.

Két és fél évvel később valami olyasmi készülődik, amiről akkor a magyar miniszterelnök beszélt. Már csak ezért érdekes lehet a vasárnapi olasz választás még azoknak is, akik ananászt tesznek a pizzájukra, azaz közömbösek az olasz civilizáció vívmányaival szemben.  

Először fordulhat elő ugyanis, hogy az Európai Unió egyik legnagyobb tagállamában a radikálisnak, rendszeren kívülinek nevezett jobboldal veszi át a hatalmat, ami az egész közösség politikai dinamikáját átalakíthatja. Az utolsó felmérések szerint a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek 24-25 százalékon állnak a 22 százalékos balközép Demokrata Párt előtt, a szintén rendszerellenes Öt Csillag és Matteo Salvini Ligája 13-13 százalékot szerezne, míg az elnyűhetetlen, 85 éves Silvio Berlusconi Forza Italiája 7 százalékra számíthat. A Meloni–Salvini–Berlusconi csatárhármas előzetesen megkötött koalíciója várhatóan kényelmes többséghez juthat, és Sergio Mattarrella köztársasági elnök a várakozások szerint Melonit kéri majd fel kormányalakításra. A készülő földrengés erejét jól jelzi, hogy 2018-ban az Olasz Testvérek még az öt százalékot sem érték el, most pedig a kormánykerék megragadására is nagyon komoly esélyük van. (A készülő átalakulás az olasz politika metamorfózisának fontos állomása: a folyamatról a Választási földrajz szakértői készítettek hosszabb elemzést.)

Matteo Salvini, a kormányzó Liga párt, Silvio Berlusconi, a Forza Italia párt és Giorgia Meloni, az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek párt vezetője (b-j) köszönti a támogatókat a jobboldali pártok kampányzáróján Rómában 2022. szeptember 22-én (fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi)

Nem kell darutollas nacionalistának lenni ahhoz, hogy az olasz választást magyar szemszögből nézzük. A budapesti példa ugyanis rendszeresen előkerült a kampányban – a baloldal és a centristák részéről elrettentő, míg a jobboldal részéről követendő példaként.

Enrico Letta volt miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában egyenesen úgy fogalmazott: „Ha az olasz jobboldal győz 25-én, Vlagyimir Putyin lesz a legboldogabb, utána Trump, aztán Orbán.”

A két legesélyesebb olasz párt vezetőjének tévévitájában is felhozta Magyarországot a demokrata párti Letta. Azt vetette Meloni szemére, hogy egy követ fúj Orbán Viktorral, miközben a magyar politikus sorra fúrja meg az EU-döntéseket, így nem ritkán keresztezi az olasz érdekeket is. A beszélgetőtárs azzal ütötte el a bírálatot, hogy Magyarország kicsi. Az igazi probléma Németország és a „szocialista” kancellár, például a gáz árának korlátozása kapcsán. Meloni szerint a német kormány azért nem akarja az ársapkát, mert előnyös megállapodást alkudott ki Oroszországgal. Azt is megjegyezte, hogy vége a német–francia-tengely egyeduralmának, a jövőben érvényt óhajt szerezni az olasz érdekeknek.

A vérmesebbek egyenesen a Marcia su Romát emlegetik, ugyanis éppen száz évvel ezelőtt, 1922. október 22-én vonultak be Rómába Benito Mussolini feketeingesei és döntötték meg a gyengélkedő demokratikus rendszert. Mivel Meloni pártjának elődei valóban posztfasiszta alakulatok voltak (logójában például a trikolór tűz egyértelmű utalás a fasiszta örökséget képviselő, 1946 és 1995 között létezett Olasz Szociális Mozgalomra), s Meloni nagygyűlésein időnként az ég felé röppenek a karok, a felületes szemlélőnek valóban tűnhet úgy, hogy a barna ár elnyelni készül Rómát.

A valóság, mint legtöbbször, ennél bonyolultabb; aki Mussolini felől értelmezi a helyzetet, annyit ért meg Olaszországból, mintha az aktuális magyar választást Horthy Miklósból próbálná levezetni.

Meloni többször elhatárolta magát a szélsőjobboldali örökségétől, hitet tett Olaszország uniós és NATO-tagsága mellett, ragaszkodik az euróhoz; bevándorlásellenes, családpárti és az uniós adminisztrációval kritikus álláspontjával pedig messze nincs egyedül az európai porondon. A külpolitikában is kifejezetten a nyugati fősodor része. Noha Salvini és Berlusconi inkább Putyin-közelinek számítanak (előbbi az orosz elnök képével díszített polóban pózolt, míg utóbbi a Krímet annak annexiója után is felkereste Vlagyimir barátjával), Meloni következetesen kritikus az orosz imperialista agresszióval és támogatja az ukránok önvédelmi harcát.

Ezért a fasisztázás nem is igen működik. Ahogy a neves történész Giovanni Orsina nemrégiben a La Stampában megjegyezte: „Ha a jobboldali koalíció igencsak valószínűnek tűnő győzelme bekövetkezik, a széles értelemben vett antifasizmus ismét egy, a választókhoz másként szólni nem tudó, kisebbségben lévő politikai erő eszközének tűnik. És amikor legkésőbb öt év múlva a maihoz hasonló demokratikus és liberális rendszerben szavazunk, az ország emlékezni fog, hogy a pásztor sokadjára kiáltott farkast, amikor nincs is farkas.”

Mindezzel együtt Rómában komoly változások készülnek.

Vajon a jobboldali koalíció, amelynek mindhárom vezetőjével jó viszonyt ápol Orbán Viktor, megbénítja majd az uniós döntéshozatalt?

Esetleg Olaszországgal olyan nehézsúlyú ideológiai szövetségest szerzett a magyar miniszterelnök, akinek segítségével a most még fenyegető veszedelemként jelentkező uniós pénzelvonások, szankciók is semlegesíthetők?

Most a helyzet mérlegeléséhez a politikai és a gazdasági realitásokat kell számba venni. A kormányzásra készülő jobboldali pártok nemrég nyilatkozatot adtak ki, amelyben megerősítik az unió többi államával és a „rendszerrel”, azaz a Bizottsággal való együttműködési szándékukat. Régen eltűntek a korábbi harcosan EU-szkeptikus álláspontok. Igen óvatos ígéretek hangzanak el, melyek szerint Giorgia Meloni miniszterelnökké választása esetén majd törekedni fog a brüsszeli folyamatok megváltoztatására. Arra, hogy az európai népeket jobban bevonják az uniós döntéshozatalba; konkrét felvetés az maradt, hogy a koalíció újratárgyalná a koronavírus-újjáépítési alap korábban már nekik ítélt összegeit. Nem rejtik ugyanis véka alá Meloniék, hogy keveslik azokat. Nemsokára jön az első teszt: a jövő évi költségvetés, amelyet jóváhagyásra októberben kell eljuttatni Brüsszelbe. A választás és a várható koalíciós tárgyalások miatt ezt értelemszerűen még a technokrata bankár, Mario Draghi által vezetett kormány állítja össze. A hírek szerint ez nincs is ellenére Meloninak, mivel az égbeszökő energiaárak és az infláció miatt roppant nehéz helyzetben van az olasz állam, a fájdalmas lépések meghozatalakor nem árt alkalmazni a régi receptet: kenj mindent az elődödre!

Mario Draghi olasz miniszterelnök (hátul, k) a parlament alsóházi ülésén Rómában 2022. július 21-én. Draghi ekkor bejelentette, hogy újból benyújtja lemondását, miután kudarcba fulladt a kormánykoalíció újjáélesztésére tett kísérlete. A kormányfő megnyerte az előző napi bizalmi szavazást a szenátusban, de elveszítette a parlamenti többség támogatását, mert a koalíció három tagja – a Hajrá, Olaszország, a jobboldali Liga és az Öt Csillag Mozgalom – megtagadta a részvételt a voksoláson (fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci)

De mégha nem is hagyna kész költségvetési tervet az előd az utódra, bizonyos kontinuitás szinte bizonyos. Ebből a szempontból kulcsfontosságú lesz a pénzügyminiszter személye, márpedig most még arról is szó van, hogy maradna a Draghi-kormány tárcavezetője, Daniele Franco. Vagy ha mégsem, akkor egy másik nyugodt szürkeöltönyös érkezhetne az Európai Központi Bank (Draghi korábban az EKB-t vezette) vagy az Olasz Nemzeti Bank háza tájáról.

Egy ilyen lépés ugyanis megnyugtatná a külvilágot, hogy míg a politikusok hevesen gesztikulálnak, a kasszakulcs azért a felnőtteknél van.

Ez a kulcspont: Olaszország majdani uniós vonalvezetését ugyanis sokkal inkább gazdasági helyzete, semmint kormányzói vélt vagy valós ideológiai vágyai határozzák majd meg. Ebben a konfliktusban az első csatákat még alighanem az olasz politikában kell megvívni, könnyen lehet ugyanis, hogy az olasz jobboldalon belüli vezető pozíciójának elvesztését nehezen megemésztő Matteo Salvini befeszül és „lázadóbb” karaktert szeretne a pénzügyek élére. Mattarella köztársasági elnök azonban ott van biztonsági zsilipként: már 2018-ban, amikor a Liga és a populista 5 Csillag Mozgalom alakíthatott kormányt, megvétózta Paolo Savona közgazdászprofesszor gazdasági miniszteri kinevezését, mondván, utóbbi túlságosan EU-szkeptikus.

A külső visszacsatolás Róma számára élet-halál kérdése. Olaszország ugyanis az egyik legeladósodottabb európai állam: a 2700 milliárd (!) eurós tartozás a GDP 150 százalékára rúg, csak a kamatteher az olasz nemzeti össztermék 3,5 százalékát teszi ki. Évente. Márpedig az intézményi- és magánhitelezők árgus szemekkel figyelik a római kormány mozdulatait és veszélyesnek ítélnek mindent, ami esetleg kockáztatná azt, hogy a pénzükhöz jussanak  – legyen szó az Európai Bizottsággal kialakult, források megvonásával fenyegető vitáról vagy a költségvetést megborító költekezésről.

hirdetés

A leendő olasz jobboldali kormány brüsszeli pozícióinak kitapogatásához a gazdasági szempontok mellett a politikai realitást is érdemes számba venni. Tény, hogy ellenzéki erőként az Olasz Testvérek a „lázadók internacionáléjának” létrehozásán dolgozott a Fidesszel. (Nota bene, sikertelenül, a magyar kormánypárt Európai Néppártból való 2019-es távozását követően nagy garral beharangozott páneurópai pártszövetség a mai napig nem született meg.) Teljesen más azonban, amikor egy nyakig eladósodott állam vezetőjeként próbál valaki fontos európai partnereivel zöldágra vergődni. Különösen akkor, ha utóbbiak is elszántak abban, hogy táborukban tudják a harmadik legnagyobb európai gazdaságot. Nem véletlen, hogy Giorgia Meloni első útja Emmanuel Macronhoz és Olaf Scholzhoz vezet majd. A párizsi külügyminisztériumból kiszivárgott: a francia államfő és a német kancellár egyeztet, hogy „ne lökjék Melonit Orbán Viktor karjaiba.”

Merthogy azért a viharos időkben nem lesz egyszerű a három, eltérő érdekekkel rendelkező nagy uniós tagállam munkájának összehangolása. Bizonyos határokig növeli a leendő olasz kormány mozgásterét, ha partnereit azzal fenyegeti, igényei elutasítása esetén létrejön a Róma–Budapest-tengely. De csak bizonyos határig. Meloni ugyanis emlékirataiban leírja, mennyire megrázta a negyedik Berlusconi-kormány ifjúsági minisztereként, hogy akkori főnökének 2011-ben a piacok nyomására le kellett mondani, hogy átadja a helyét egy szakértői kormánynak. Ezt a helyzetet szeretné elkerülni, mert minden politikushoz hasonlóan egy helyen szeret igazán lenni: a hatalomban.

Vasárnap Olaszországban eldől, hogy milyen felhatalmazással kerülhet oda.


Nyitókép: Orbán Viktor miniszterelnök és Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) párt vezetője a FdI párttalálkozóján Rómában 2019. szeptember 21-én (fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: Induló