Itt a vége: a műemlékvédelem szimbólumának tartott vári palotát is eladta a kormány
Közfunkciójától megfosztani, majd eladni a patinás épületet. Nem, nem a budapesti Városházáról van szó, s nem is csupán kósza tervekről: a kormány most, az intézmény megszüntetése után öt évvel eladta a Budai Várban található egykori OMF-székházat, amely a magyar műemlékvédelem nagy korszakának jelképe volt. Az épületben egykor Carl Lutz svájci alkonzul dolgozott a budapesti zsidóság megmentésén, majd évtizedekig várak, templomok, régi házak rekonstrukcióját tervezték itt a legjobb hazai szakemberek. A 70-es évek kiemelkedően színvonalas belsőépítészeti alkotására minden bizonnyal a kibelezés vár.
A kapu melletti táblát rég lecserélték, kívülről már semmi nem emlékeztet rá, hogy a Táncsics Mihály és az egykori Ibolya (néhány éve Boldog XI. Ince pápa) utca sarkán álló barokk palota több mint négy évtizeden át fontos állami intézmény székháza, egy egész szakma jelképe volt: a magyar műemlékvédelemé. A vári házat a műemlékesek saját maguk számára állították helyre háborús romokból 1971-ben, és csak 2016-ban hagyták el – nem önszántukból. A két dátum között az intézmény neve többször változott, eredetileg Országos Műemléki Felügyelőségnek hívták (OMF), 1993-tól Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMVH), 2001-től Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) lett a neve,. Fennállása utolsó éveiben, 2012-től pedig Forster Központ, bár addigra már csak árnyéka volt egykori önmagának. Hatáskörei nagy részét elvesztette, feladatait elvonták. A kormány végül 2017. január 1-jei hatállyal szüntette meg a nagy múltú – jogelődeivel együtt 1872 óta fennálló – intézményt. Magyarország intézményes műemlékvédelem nélkül maradt, ami a civilizált országok között valószínűleg példa nélküli.
Műemlékvédelem persze ettől még létezik, elsősorban mint tevékenység, hiszen továbbra is felújítanak műemlékeket jól-rosszul, és a jogszabályok is védik az épített örökséget. Más kérdés, hogy a kormányhivatalok mennyire képesek érvényt szerezni nekik. Az egykori KÖH tudományos funkcióit a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) látja el, amely megörökölte az előd értékes gyűjteményeit, terv- és fényképtárát. Ennek ellenére szimbolikus, hogy az állam most a kiürített Táncsics utcai palotától is megvált. Mintha valóban az lett volna a cél, hogy sóval hintsék be az eltörölt hivatal helyét.
A Magyar Nemzet november végén adott hírt arról, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerződést kötött egy kiemelkedően nagy értékű, 14,6 milliárdos ingatlancsomag eladásáról, amit online aukciós felületen sikerült értékesíteni. Ebben a csomagban volt a Táncsics utcai ház is az Andrássy úti egykori MÁV-székház és a siófoki Erzsébet Szálloda mellett. A vevő ReoCo Value Added Ingatlanalapról a 444.hu írta meg, hogy az évek óta lendületesen terjeszkedő, a NER-rel jó viszonyt ápoló Jellinek Dániel Indotek csoportjához köthető (Jellinek svábhegyi vásárlásairól itt írtunk, tavaly interjút adott lapunknak, idén pedig a vitatott Club Aliga fejlesztés ügyét jártuk körül). Mivel az ingatlanokat csomagban értékesítették, nem lehet megmondani, hogy az ingatlanfejlesztő mennyit adott külön ezért az épületért, de a Táncsics utca 1. mindenképpen értékes vagyonelem volt, hiszen a Budai Várban kevés az eladó épület, és még kevesebb az, amit a fejlesztő szinte teljesen szabadon átalakíthat, kibelezhet.
Az egykori OMF-székház pedig ilyen, hiszen a barokk külső mögött valójában egy háromemeletes, 1970-es évekbeli szocmodern irodaházról van szó, és ennek a korszaknak az emlékei semmilyen védelem alatt nem állnak, sőt a főváros kiemelt pontjairól módszeresen tüntetik el őket. A Várban tavaly évekig tartó vita után lebontották az Országos Villamos Teherelosztó épületét, ami a korszak emblematikus alkotásai közé tartozott, és nagyon úgy tűnik, hogy az építész szakma tiltakozása nem fogja megmenteni Jánossy György és Laczkovics László Szentháromság téri Diplomataházát sem, amit a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványa készül éppen lebontani. Az előzmények alapján szinte biztosra vehető a volt OMF-székház nagy részének bontása is, bár az épület barokk részeit bizonyára megőrzik.
„A Táncsics utcai ház egészen különleges épület, mert kifejezetten a műemlékvédelem számára épült egy nagyon tönkrement épület helyreállításával, a kor legkorszerűbb megoldásaival és elvei szerint. Okkal gondolhatták, hogy az intézmény örökéletű lesz, és annak is kellett volna lennie, mert Ceaușescu Romániáját kivéve a műemlékekkel foglalkozó szervezetet sehol nem számolták fel a világon. Az eladása nagyon szomorú fejlemény, de talán reménykedhetünk abban, hogy új tulajdonosai úgy fogják kezelni az épületet, hogy a múltjának ezt a rétegét tiszteletben tartják” – mondja Entz Géza művészettörténész, az OMVH volt elnöke.
A Táncsics utca 1. mostani állapotában is a Várnegyed legszebb palotái közé tartozik. A fordulatos történetű ház múltja egészen a középkorig nyúlik vissza. A saroktelken eredetileg több, különböző korú ház állt. A két telket csak 1771-ben egyesítették, és három évvel később Szlatini Ferenc pozsonyi tanácsnok (később budai polgármester) vette meg. Az elegáns, bécsi stílusú, egyemeletes barokk palotának ő lehetett az építtetője, mert 1782-ben a budai telekösszeírás már nyolc kisebb és egy nagyobb szobás, nyolc lónak alkalmas istállóval kiegészített, emeletes házát említi. A ház ekkor még U alakú volt, a dunai oldalra néző szárny csak a 19. század első évtizedeiben épülhetett meg.
Az épület történetében a következő fordulópontot 1922 jelenti, amikor a brit állam vásárolta meg nagykövetség céljára. A dualizmus idején Budapest hiába volt Béccsel egyenrangú főváros, a külföldi képviseletek mind Bécsben működtek, csak Magyarország függetlenné válása után nyíltak a magyar fővárosban is követségek. A jelentősebb országok a Várban kerestek ingatlanokat maguknak, mivel akkoriban ez volt a kormányzati negyed, a brit mellett például a német nagykövetség és a pápai nunciatúra is itt működött. A Táncsics utca akkoriban a nagy középkori jogtudós, Verbőczy nevét viselte.
A palotát neobarokk stílusban átépítették, hogy megfeleljen a nagykövetség reprezentációs igényeinek: oldalszárnyára emeletet húztak, a dunai oldalon kertre néző, díszes teraszos pavilont építettek, az ablakokat díszrácsokkal látták el, az emeleten stukkódíszes nagytermet alakítottak ki. A követség szűk két évtizedig, Magyarország második világháborús hadba lépéséig működött, ekkor a britek távoztak, és a helyüket a svájciak vették át, mivel az ellenségnek számító országok érdekeinek képviseletét a semleges Svájc látta el.
1942 és 1945 között a hatalmas svájci zászlóval fellobogózott Verbőczy utcai épületben dolgozott Carl Lutz alkonzul, aki a külföldi érdekeket képviselő osztály vezetőjeként menlevelek tízezreit állította ki az üldözött zsidók számára. Az épületet ez a tény teszi a magyarországi holokauszt egyik legfontosabb emlékhelyévé, amire 2012 óta emléktábla is emlékeztet a homlokzaton.
Lutz emellett szenvedélyes fotós volt, aki dokumentálta a főváros legszebb látnivalóit és utána az ostrom pusztítását is. Nevelt lánya, Agnes Hirschi jóvoltából fényképeinek egy része a Fortepanra is felkerült, és ezek a fotók megőrizték a követségi palota számtalan olyan részletét, amit máshonnan nem ismerhetnénk. Például a belső udvart, vagy a dús növényzetű kertet a hátsó teraszon, ahol ekkoriban medencés kő madáritatók álltak. A békebeli hangulatú fotók mintha nem is az apokalipszis előtti utolsó pillanatokban készültek volna: Lutz maga is látható rajtuk, ahogy a kerti nyugányban napozik, vagy feleségével teázik a napfényes teraszon, ahonnan csodálatos körpanoráma nyílt az egész városra.
A palota az ostromban nagyon súlyos károkat szenvedett, ez Lutz 1945-ös fényképein jól látható. A kaputól jobbra eső szárny a földszintig leomlott, a tetőzet teljesen elpusztult, a födémek beszakadtak, a díszterem kiégett. Lutz megörökítette magát a teraszos pavilon egyik ledőlt kővázáján és az emeleti fürdőszoba kádjának szélén ücsörögve, de néhány képen az újrakezdés vidámabb pillanatait is láthatjuk, ahogy feleségével és sofőrjükkel a romos udvar közepén heverő autóroncson ülnek, mintha utazásra indulnának, vagy ahogy kutyájukkal és a körülményekhez képest meglepően jól öltözött barátaikkal a teljesen elpusztult kertben fotózkodnak. Mindez nem tartott sokáig, mert Lutzot már 1945 tavaszán hazarendelték Svájcba.
Az épület évtizedekig romos maradt, de nem bontották le, az 1950-es években a főfalakig lecsupaszítva várta a helyreállítást. A britek az 1960-as évek elején tervet adtak be a teljes modernizálására, de ezt az Országos Műemléki Felügyelőség elutasította, ezért 1967-ben eladták a magyar államnak, amely a következő években felújította a hivatal székházának.
A vári OMF-székház megépítése ugyanúgy a szocializmus presztizsberuházásai közé tartozott, mint a volt Királyi Palota helyreállítása, még ha a kettő léptékét nem lehet is összehasonlítani. A műemlékvédelem sajátos módon a Kádár-kor sikerágazatai közé tartozott: olyan terület volt, ahol a magyar eredményeket egyértelmű nemzetközi elismerés övezte, és ahol a nyugati kapcsolatokat is szorosabbra lehetett fűzni. A budai, soproni, kőszegi helyreállítások, vagy éppen a magyar várrekonstrukciók a modern műemléki elvek alkalmazásának mintapéldái voltak, amelyek szigorúan követték a Velencei Charta előírásait, vagyis modern anyagokat és formákat alkalmaztak kiegészítésként, és az új elemek a megőrzött régi részektől jól elhatárolhatók voltak. A magyar gyakorlat ellentétes volt az eredetiség illúzióját keltő lengyel vagy német újjáépítésekkel, inkább az olasz elveket követte – ebben a Horthy-korban hagyományosan erős olasz-magyar kulturális kapcsolatok továbbélése is szerepet játszhatott.
Az OMF-székház olyan időszakban épült, amikor a magyar műemlékesek az addigra kikristályosodott gyakorlatot már rutinszerűen alkalmazták. A terveket a hivatal sokat foglalkoztatott, elismert építésze, Erdei Ferenc és az OMF főmérnöke, Havassy Pál készítették el, a belsőépítész Lőrinczi Edit volt, aki később az Országos Széchényi Könyvtárban és a Hilton Szállóban is dolgozott – a Táncsics utcában alkalmazott anyagok (főként a fehér márvány burkolatok) és megoldások vissza is köszöntek ezekben a későbbi munkákban.
Az eredményre a szakma rendkívül büszke volt. Még el sem készült a felújítás, már megmutatták 1970 szeptemberében a Nemzetközi Várintézet tudományos tanácskozása külföldi vendégeinek a szintén építés alatt álló Budavári Palotával együtt. 1972 júniusában Budapesten rendezték meg az ICOMOS nemzetközi műemlékvédő szervezet III. közgyűlését, ami tulajdonképpen az akkor száz éves magyar műemlékvédelem ünneplése volt. Az OMF a Táncsics utcában, az Elnöki Tanács az Országházban és a Budapesti Történeti Múzeum Mátyás-kertjében adott fogadást. „Magyarországon minden rendezvény elmaradhatatlan feltétele a magyaros vendéglátás. Vendégeink szavaiból ítélve e tekintetben sem kellett szégyent vallanunk. Ilyen alkalmakkor a környezetnek, az ünnepélyes és szép kereteknek különleges súlya van” – állapította meg egy korabeli szakmai beszámoló.
Mai szemmel ez a mintaszerűnek tartott átépítés elég durva beavatkozás volt. Az épület barokk homlokzatát szépen helyreállították, de minden későbbi elemet eltávolítottak, többek közt az ablakok díszrácsait is. A hermákkal és puttókkal díszített, remek barokk kapukeretezés megmaradt, de a címerpajzsról leverték a Pejacsevich család stukkócímerét, a már korábban levésett pajzs üresen maradt. A teraszos kerti pavilont durván leegyszerűsítették, és a Királyi Palotán alkalmazott módszer szerint modern fém-üveg kapuval jelezték a főhomlokzaton, hogy a rekonstrukció az épületet belülről teljesen átformálta. A palota belülről modern irodaházzá alakult, aminek csak néhány eredeti elemét őrizték meg, így az udvari homokzat kibontott árkádjait. Az udvart a földszint magasságában lefedték, és az így létrejött aulában kiállítóhelyet alakítottak ki. Ez volt az épület legszebb modern belső tere a lebegő álmennyezettel, a prizma formájú lámpákkal és Domanovszky Endre hatalmas, absztrakt mozaikjával, amely az építészet korszakait jelenítette meg. Az OMF és utódai minden évben fotókiállításon mutatták itt be az országban frissen elkészült műemléki helyreállításokat, a tér később az Örökség Galéria nevet kapta. Az emeleten nem állították helyre a konzolos barokk függőfolyosót, helyette körben alumíniummal burkolt, vas- és üvegszerkezetes függönyfal épült. A beépített tetőtérben további irodák kaptak helyet.
A felújítás filozófiája eléggé hasonlított ahhoz, ami ugyanebben az időben a volt Királyi Palotával történt, s tökéletesen megfelelt a korszellemnek. Ma már a hibáit talán élesebben látni, mint az erényeit, bár azok is elvitatathatatlanok, hiszen magas építészeti minőségű alkotást hozott létre, különösen az aulában, de az épület történetiségét radikálisan felülírta. Ma mindenesetre egy barokk műemlékkel ilyesmi biztos, hogy nem történhetne, legalábbis egy mintaadónak szánt esetben.
Abban, hogy a jelenlegi kormány kíméletlenül megszüntette az intézményt, tettenérhető a Táncsics utcai műemlékes hagyománnyal szembeni mély ellenszenv. 2016 nyarán, a Forster Központ végnapjaiban a dolgozókat szinte egyik hétről a másikra költöztették ki a XI. kerületi Daróczi utcába, egy volt katonai raktár épületébe. A tervtár és a könyvtár állománya az alagsorban maradt, de télen takarékossági okokból lekapcsolták a fűtést, viszont nem végeztek víztelenítést, ezért 2017. január 12-én éjjel egy elfagyott cső megrepedt, és a víz elárasztotta az archívumot. Az esetről akkor a Válasz.hu-n azt írtuk: „ilyen felelőtlen, balkáni módon még nem költöztettek múzeumi intézményt Magyarországon”. Katasztrófa végül nem történt, mert a tönkrement dokumentumok többségét sikerült megmenteni, de az eset jól mutatja, mennyire statáriális körülmények között került sor a felszámolásra. A gyűjtemények végül csak 2018 november végén kerültek át teljesen a Táncsics utcából a Magyar Építészeti Múzeum Jász utcai telephelyére.
Az elmúlt években a volt székházat a Miniszterelnökség használta irodának, a kapu melletti tábla szerint utoljára a Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság tanyázott itt, ami egyfajta folyamatosságot azért képviselt a múlttal. Hogy lesz-e valaha újra intézményes örökségvédelem Magyarországon, azt nehéz lenne megjósolni, a jelenlegi kormány alatt elég nehezen képzelhető el az újrakezdés. Ha erre egyszer mégis sor kerül, már más fizikai térben fog megtörténni. Olyanban, amely nem az egykori nagy korszak ellentmondásos lenyomata – és ez nem is biztos, hogy baj.
Nyitókép: a Táncsics Mihály utca 1. szám alatti barokk palota (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
