A tökéletes ellenség – csak magára vethet a Fidesz, amiért ez lett belőle
A tavalyi önkormányzati választást egyre többen a potenciális vég kezdetének látják a Fideszben és holdudvarában is – a Válasz Online hetente jelentkező podcastja, a HetiVálasz is ezzel foglalkozott csütörtökön, de további cikkeket is tervezünk a témában. Ezek részeként most rendszeres vendégszerzőnk írását közöljük. Kovács Tibor arra jut: a centrális erőtér sírját maga a Fidesz ásta meg, ám az új helyzet új lehetőségeket is nyitott, amelyek elvileg még nagyobb nyereséggel kecsegtethetik Orbán Viktort. Csakhogy erősen kétséges, képes lesz-e a párt élni a lehetőséggel. Annak DNS-ében ugyanis egészen más kód dolgozik. Elemzés.
A tavalyi önkormányzati választásokkal lezárult egy korszak a magyar politikában. A Fidesz áldott állapota, amikor nem kellett az ellenzékkel számolnia, véget ért, egyben az ellenzék kényelmes, felelősségmentes élete is. Az eredmény látszólag a Fidesz holdudvarában okozott nagyobb zavarodottságot, ami az eltelt idővel mintha csak tovább nőne. A kezdeti „győztünk” kommunikáció után egyre másra jelennek meg a „vesztettünk”-vélemények. Először még csak Bayer Zsolt és beszélgetőpartnerei, valamint Pilhál György törtek ki „értelmiségi nyavalygásban”, a napokban pedig a félreállított Lázár János is beállt az „így nem mehet tovább”-táborba. Abban minden megszólalóval egyet lehet érteni, hogy változásokra van szükség, ám véleményem szerint cseppet sem egyértelmű, hogy az új helyzet melyik oldalra jelent nagyobb veszélyt.
A Fidesz valóban szenvedett kellemetlennek mondható veszteségeket, csakhogy: hatalma minimálisan sem rendült meg. A magyar politika irányának meghatározása, beleértve az ellenzék sorsát, továbbra is az ő kezében van, még akkor is, ha eddig használt eszközei kifáradóban vannak, egyes esetekben pedig kimondottan kontraproduktívak. A verhetetlenség mítosza, amelyet a véleményformálók építettek a Fidesz köré, ledőlt. (A választás előtt az egyik elemző már azt állította: olyan tökéletes a Fidesz rendszere, hogy Orbán akár egy évre is elmehetne nyaralni, azt sem éreznék meg. Ugyanez az elemző három hónap elteltével már Orbán közelgő bukásáról beszél.)
Igen ám, de az ellenzék azóta sem tűnt alkalmasabbnak, nem látunk markáns új vezetőt, új programot, erőt. Ami történt, olyan, mintha két év kihagyás után, edzés nélkül a korábbi világranglista 200. helyezettje hirtelen szoros meccset játszana a listavezetővel.
Győzelmeit tehát nem képességeinek vagy kampányának köszönheti, hanem annak, hogy a Fidesz politikája egy táborba kergette az ellenzéki pártok szavazóit és őket magukat is. Győzelmeikkel látszólag lehetőségek nyíltak az ellenzéki politizálás előtt, de ennél jóval nagyobb veszélyek is megjelentek a fragmentált, vezető és egységes politika nélküli ellenzéki térfélen.
A Fidesz ellenben elvesztette ugyan eszköztára egy részét, de olyan lehetőségek nyíltak előtte, amelyekkel még inkább képes lehetne hatalmát megszilárdítani és legitimálni. Ezek felszínre kerüléséhez azonban valóban komoly változásokra van szükség. Az elmúlt évek önbizalomtól és sokszor arroganciától terhes kommunikációja és politikája többé nem folytatható büntetlenül. Ez ugyanis azért volt működőképes, mert totális apátia volt az ellenzéki oldalon, ami most, legalábbis egy időre, megszűnt. Nyilvánvaló: ha minden változatlan marad, az még inkább egységbe tömöríti és mozgósítja a Fidesz ellenfeleit.
A Fidesz legnagyobb fegyvere az ellenzék gyengesége volt
A legfontosabb tanulság ez, ennek leszűrése lesz mégis a legnehezebb a Fidesznek. Ahhoz ugyanis azt kellene bevallaniuk, hogy eddigi sikereikben nagyobb szerepe volt az ellenzék gyengeségének, mint gondolták. Pedig ez a helyzet nem tegnap állt elő. Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után vált először nyilvánvalóvá, hogy a Fidesz valódi ellenzék nélkül vág majd neki a következő választásoknak. A 2008-as válság csak hab volt a tortán, a győzelem anélkül is biztosított volt. Az odavezető út sokkal kevésbé számított, mint gondolják: ellenfél nélküli választást bármilyen politikai stratégiával meg lehet nyerni. Az Orbán által választott konfliktusokra alapozott populista irányváltás zseniálisnak tűnt akkor, de komoly korlátokkal bírt. Stabilabbá tette a Fidesz táborát, de alapvetően alakította át összetételét, fokozatosan eltolva az idősebbek és alacsonyabban képzettek felé és egyre több magasan képzettet fordítva szembe vele. Ez a stratégia egyúttal korlátozta a szavazótábor növekedési potenciálját és örökre lemondott a nemzetegyesítés konzervatív gondolatáról.
Az önkormányzati választás tökéletesen világított rá erre a gyengeségre. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez a választási eredmény gazdasági növekedés idején, a bérek és az életszínvonal növekedésének, Budapest fejlődésének csúcsán következett be.
Ilyen helyzetben nem illik a kormánypártnak pozíciót veszíteni. Ezzel szemben pusztán attól, hogy az ellenzék egyesítette erőit, képes volt érzékeny helyeken megverni a Fideszt.
Nem kellett hozzá új program, új arcok – elég volt a győzelem matematikai lehetősége, amely az előző választások egyikén sem állt még rendelkezésre. Most igen, a többit pedig elvégezték a Fidesz-ellenességben egyesült szavazók. Az ellenzéki oldalon megszűnt a Gyurcsány-hatás. Az ő bűneit ma már közel sem tartják az ellenzéki szavazók olyan mérvűnek, amilyen negatívan a Fideszt látják. Ez ráadásul már igaz a Jobbik szavazóinak egy részére is, akik az elmúlt évben elkezdték erőteljesebben elutasítani a Fideszt, mint a baloldali politikusokat. Ebben komoly szerepet játszott, hogy a Fidesz az előző választáson a Jobbikot tette meg fő ellenfelévé, fokozva a vele szembeni gyűlöletet annak táborában – ez komoly stratégiai hiba volt.
A hangzatos és sokáig fetisizált, a Fidesznek örök győzelmet garantáló centrális erőtér sírját tehát maga a Fidesz ásta meg.
A kormánypárt eddigi politikája – amelyben kizárólag saját szavazóinak egyben tartására koncentrált és állandóan konfliktust generált ellenfeleivel – ugyan hatásos volt, ám egyúttal kannibalizálta is a Fideszt, létrehozva magából a tökéletes ellenséget. Ez az ellenség mindenkinek megfelelő, bárhonnan jöjjön is az ellenzéki szavazó, képes erőteljesebben elutasítani, mint az ellenzéki oldal legellenszenvesebb figuráit. Az ellenzéki politikusokat is összeterelte a Fidesztől való félelem, ráadásul megkapták az egyetlen programot, amely nekik és szavazóiknak is tetszik: „Váltsuk le a Fideszt!”
Azt állítom tehát, hogy miként az ellenzék sikerében sem volt döntő jelentősége politikája tartalmának, úgy a Fidesz elmúlt évtizedbeli sikerének fő oka is az ellenzék gyengesége volt. Agresszív kommunikációja, politikája sérthetetlenségébe vetett hite sok tekintetben illúziókra épült, még akkor is, ha ennek felismerése nem könnyű, mert vitathatatlanul voltak olyan kritikus pillanatai az elmúlt 10 évnek, amelyekben ez a stratégia stabilizálta a Fidesz hatalmát.
A Klubrádióban persze lassan tíz éve jajonganak, hogy a Fideszt lehetetlen legyőzni az általa végrehajtott közjogi változások miatt. A választási törvény, a média, az ügyészség, a reklámfelületek… Ami csak adminisztratív eszközökkel megváltoztatható volt, azt megváltoztatták, s ez valóban előnyösebb helyzetbe hozta a Fideszt. Csakhogy amíg a választópolgárnak lehetősége van a szavazófülkében félelem nélkül, szabadon dönteni, titkosan szavazni, addig a Fidesz veszíthet. Az EU-n belül márpedig a demokrácia már nem nagyon nyesegethető tovább illiberális irányban, ráadásul minden további adminisztratív nyomás az ellenzék még erősebb egységét mozdítja elő.
„Borkai-hatás”
Orbán 25 éve építgetett legfontosabb védjegye a plebejus egyszerűség, az életközeliség, az elit- és establishment-ellenesség. A kormányfő úgy volt képes az elmúlt évtizedben az ország új elitjét létrehozni, hogy közben végig hitelesnek ható elitellenes politikát vitt. Ez az a háttér, amely előtt a Borkai-botrány jelentőségét érdemben megvizsgálhatjuk. Ezért lényegesebb az, mint ahogy elsőre látszik. Az elmúlt 10 évben létrejött új Fidesz-elit ugyanis folyamatosan erodálja Orbán legfontosabb imázselemét, pedig utóbbi a választási győzelem szempontjából fontosabb minden másnál.
A Fidesz sikere erősen függ Orbán hitelességétől, márpedig a Fidesz környezetében egyre több ügy üzeni a választóknak, hogy Orbán elitje nem különb, mint Gyurcsányé volt. Sőt: sok esetben hivalkodóbb is.
S ami fontosabb: lehetetlen róluk azt hinni, hogy saját képességeikből, munkájukból jutottak magasra. Márpedig az egyetlen dolog, ami miatt a szavazók képesek elfogadni, hogy egyeseknek jobban megy, mint nekik: ha elhiszik azt is, hogy az illető többet dolgozott, tehetségesebb, netán szerencsésebb volt náluk. Ez elfogadható. Az, hogy ő kapott ajándékot a politikától, nem én – ez már sérti az igazságérzetet. Bill Gates gazdagsága keveseket zavar, mert úgy érzik, ezt ők nem tudták volna elérni. Zseninek, példaképnek tartják. De mégis: kit lehet ilyen példaképnek tartani a Fidesz új elitjéből?
A kormánypártot mindez ráadásul nem csak úgy gyengíti, hogy elveszi Orbán elitellenes imázsának erejét. Kiveszi a kezéből az ellenzéki korrupció kritizálásának fegyverét is. Nem véletlen, hogy a kampányban az ellenzéki oldal kispesti ügyére a meghatározó többség nem figyelt fel – az ellenzéki szavazók egyszerűen nevetségesnek tartják, amikor a Fidesz nevez valakit korruptnak. Ezért aztán az ellenzéki korrupció kampánytémává tétele hihetetlen öngól volt.
A korrupció középpontba állítása az ellenzéknek kedvez, amit ők minden eszközzel próbálnak több éve elérni, de nem igazán sikerült nekik. Most a Fidesz a saját költségén megtette helyettük. A Fidesz a korrupció témájában nem tud olyat mutatni az ellenzékről, amin ne ő maga veszítene.
Kérdőjelek a Fidesz-média hatásossága körül
Az októberi választási kampány egyik leglátványosabb fejleménye a kormánypárti média hatékonyságának megkérdőjeleződése. Üzeneteit a kritikus területeken képtelen volt átvinni, még az is megkockáztatható, hogy egyenesen kontraproduktívvá vált. Nem elég ugyanis médiumokat megszerezni és üzemeltetni, de meg kell őrizni hitelességüket is. Amit írnak, annak hihetőnek kell lennie az átlagos, politikailag nem különösen elkötelezett fogyasztó számára is. A Fidesz által megszerzett médiumok hitelessége azonban mára elpárolgott. Még a nagyon hűséges szavazóknak is nehéz eldönteniük, melyek azok az anyagok, amelyek tényekre épülnek, s melyek a kommunikációt segítő hírértelmezések, túlzások, ne adj’ Isten félinformációkra alapozott manipulációk. Egyik sem idegen a centralizált médiától, s amíg más hírforrásokból még ellenőrizni lehet a központi üzenetek hitelességét, a ferdítések, hazugságok kiderülnek, hitelvesztést eredményeznek. A központosított média által kirobbantott botrányok nagyrészt hatástalanok is maradtak.
Azokon a területeken és szavazói csoportokban, ahol csak egyféle médiát fogyasztanak, még működőképes a rendszer, de a Fidesz-tábor széléről ma már egyre inkább lemorzsolja a szavazókat, akik ugyan nem akarnak baloldali médiafogyasztók lenni, de azt sem szeretik, ha látványosan hülyének nézik őket.
Nem alaptalan a Fidesz érve, hogy ugyan a párt dominálja a médiumok 80 százalékát, ám továbbra is csak a médiafogyasztók felét képes elérni velük. Ott ugyanis, ahol verseny van – például az online médiában – rendre alulmarad a kormánymédia.
Ahhoz, hogy ez változzon, hiteles, ellenzéki szavazók által is fogyasztható tartalmat kellene szolgáltatniuk, csakhogy erre a Fidesz jelenlegi gépezete nem képes. Ebben a rendszerben értelmetlen pénzkidobássá vált tehát a Fidesz médiahatalmának további növelése.
Mi lesz a migráció helyett?
A migráció témája egyértelműen a Fidesz legerősebb fegyvere. Volt és talán lesz is. Négy migránsok nélküli év után azonban erőteljesen veszített erejéből. Nem kérdés: amennyiben 2022-ig bármikor újra a 2015-öshöz mérhető migrációs nyomás alá kerül Európa, a Fideszt nem lehet megverni. Bármennyire félünk is azonban egy történelmileg lehetséges népvándorlástól, amely jó eséllyel bekövetkezik valamikor, két év múlva nem lehet egy 20 év múlva esetleg bekövetkező problémára adott válasszal választást nyerni.
A migrációs téma jelentőségének csökkenése semmilyen propagandával nem állítható meg, csak a migráció maga tudná azt újra értékessé tenni a hatalompolitika számára. Két év múlva ennek már falun sem lesz számottevő ereje, a Fidesznek tehát új külső ellenséget kell találnia. Igen, külsőt: a belső ellenség nem megfelelő, mert – mint fentebb láttuk – az ellenzéki egység erősödésével jár.
A kormánypárt ráadásul belement a migrációt a klímaváltozással szembeállító zsákutcába, azt állítva, a klímaváltozás baloldali topik, míg a migráció jobboldali.
Nehezen nyerhető és bizonyos szempontból értelmetlen háború ez, egyrészt mert a klímaváltozás ma erősebb fegyver, mint a migráció, másrészt mert ezek nem is egymást kizáró, sokkal inkább egymást erősítő témák (lennének).
A klímaváltozás politikai értéke – látványos bizonyítékai megjelenésének hatására – az elkövetkezendő években ráadásul exponenciálisan nőhet, gyorsabban, mint az ezt nem azonnal követő migrációé. A Fidesz a klímaváltozás elutasításával tehát valóságtól elrugaszkodott szerepben találhatja magát, ami élesen szemben áll gyakran hangoztatott érvelésükkel, hogy ugyanis ők nem akarják szőnyeg alá söpörni a valódi problémákat, hanem őszintén, píszí-korlátok nélkül beszélnek azokról.
Ezeket végiggondolva talán azt érezhetjük, hogy a Fidesz ütőkártyái elvesztek, és 2022-ig ezeken már nem is lehet változtatni. Hogy Bayer Zsolt és G. Fodor Gábor jogosan aggódik. Pláne, hogy 2022-ig a gazdasági növekedés is mérséklődhet.
Csakhogy: a Fidesz rengeteget nyert azzal, hogy most egyes helyeken veszített.
A kudarc haszna a Fidesznek
Az elmúlt 10 évben a magyar politika másról sem szólt, csak a Fideszről. Csak őt lehetett szeretni vagy utálni, csak ő bizonyíthatta képességeit a kormányzásban, arathatott sikereket, ám az összes kudarcért és bajért is csak a Fideszt lehetett okolni, neki kellett viselnie minden felelősséget. Az ellenzéki politikusok díszletként funkcionáltak. Nem számított az alkalmasság, a program, a becsület, elég volt a Fidesz látványos kritizálása. Ez fokozódott mára odáig, hogy a nagyvárosi ellenzéki szavazók feladtak minden elvárást pártjaikkal szemben. Ezért volt értelmetlen Karácsonyról azt állítani, hogy alkalmatlan.
A választási eredménnyel ez alapjaiban változik meg. A figyelem középpontjából kikerül a Fidesz, másoknak is kell bizonyítani, más is kudarcot vallhat, lehetnek a Fidesz legyőzésén túli elvárások is az ellenzékkel szemben. Ezeknek az elvárásoknak pedig nagyon finoman fogalmazva is kétséges, hogy a mai ellenzék képes lesz-e megfelelni. A Fidesz-ellenességből összepréselt konglomerátum sokat fog hibázni és rengeteg belső konfliktussal néz szembe.
Az ellenzék legnagyobb ellensége tehát nem a Fidesz, hanem önmaga, a Fidesz pedig jelenleg az ellenzék legnagyobb támogatója. Támadásai nem szétverik, hanem összefogják azt. Még a Fidesz-média által feltárt valós botrányok is inkább az ellenzéket erősítik. Olyan ez, mint az acél: minél erősebben ütik, annál erősebb lesz. Amíg az ellenzék úgy érzi, hogy ostromlott vár, egységesebbé válik – az LMP esete bizonyítja, hogy akik ezt az egységet meg akarják törni, pórul járnak. Az sem jó stratégia, hogy képviselőket szakítanak le az ellenzéki tömbről. Tisztulásként élik meg, nem szétesésként.
Amíg a Fidesz támadja őket, nincs idejük olyan témákkal foglalkozni, amelyeken összeveszhetnének, szavazóik pedig nem várják el tőlük, hogy bizonyítsák alkalmasságukat.
Az ellenzék elhiteltelenítésére kizárólag az ellenzék maga képes, amire persze messzemenően meg is van benne a hajlam.
Ehhez nem kell más, csak hogy a Fidesz képes legyen átengedni nekik a színpadot, hagyni, hogy döntsenek, hogy intézkedjenek, hogy dolgozzanak. Az magában rejti a hibalehetőséget. Amikor Karácsony Gergely döntést hoz a központi kórházról, magára veszi az egészségügy leépülése miatti felelősséget. Amikor a Városligetről, akkor Budapest fejlődéséét – és így tovább. Nem volt véletlen tehát a néhány pillanatra megjelenő, látszólag elfogadó-tárgyalóképes, kompromisszumkereső kormányzati hozzáállás vele szemben. A teljesítményszempontok csak így lehetnek relevánsak az esetében, s rögtön lényegtelenné válnak az ostromlott erődön belül.
A megszerzett hatalom és vagyon konszolidációjának lehetősége
Sokan meglepődtek, amikor Karácsony győzelmi beszédében békülékeny hangot ütött meg. Megbékélésről, együttműködésről, elődje érdemeiről beszélt, ami szöges ellentétben állt a kampány és az elmúlt évek ellenzéki kommunikációjával és a választóik érzelmeivel is. A ma már általánosnak mondható ellenzéki vélemény szerint a Fideszt nem leváltani kell, inkább rendszerváltásra van szükség: a megszerzett vagyont és a társadalmi pozíciókat visszavenni, megtörni az informális hatalmat. Az ellenzék részleges győzelmével és békülékeny, együttműködő kommunikációjával ez egészen más megvilágításba kerül.
Nem rendszerváltást, csupán egyszerű kormányváltást vetít előre, amely lehetőséget teremt a Fidesz által megszerzett gazdasági, társadalmi pozíciók konszolidálására. Ehhez nem szükséges más, csupán az együttműködés elfogadása. Mindez kétféle hatással járhat. Konszolidálja a Fidesz pozícióját, ellenségből partnerré vagy legalábbis versenytárssá teszi, vagy szembefordítja az ellenzékkel szavazói egy részét és törést okozhat az ellenzéki egységen belül. Lesznek, akik úgy érzik, nem ezért szavaztak rájuk. Ezen tehát a Fidesz semmiképpen sem veszíthet, az ellenzék számára viszont rendkívül veszélyes ez a stratégia. Nekik, amint fentebb láttuk, a konfliktus fenntartása lenne érdekük.
Az ellenzék felépítése és vezetői miatt azonban ma még biztosan alkalmatlan arra, hogy bonyolult, összehangolt stratégiát valósítson meg. Ezért állítom, hogy az ellenzék sorsa a Fidesz kezében van.
A kormánypárt pozíciója kényelmes, csak ki kellene várnia, hogy Karácsony és a kaotikus ellenzék elvigye róla a figyelmet, összevesszen, és elkezdje nem a Fideszben, hanem saját soraiban keresni az ellenséget. Ez a magyar ellenzéket elnézve törvényszerűen be is következne, ha a Fidesz megadná hozzá a teret.
Mégsem ez a valószínű forgatókönyv. A Fideszben ugyanis felhalmozódott egyfajta küldetéstudat, amely állandó kényszert jelent a cselekvésre. Az ország átalakítására, újabb akadályok gördítésére az ellenzéki világlátás, személyek és média útjába. Még akkor is, ha ez ma már nem hoz, hanem visz. Az ebből való visszalépést a Fidesz stratégái még így is megfutamodásnak, vereségnek élnék meg.
Lelkük rajta.
Nyitókép: AFP/Kisbenedek Attila
