egészségügy – Oldal 3 – Válasz Online
 

A heti adatok alapján immár biztosan kijelenthető, hogy Budapesten és országosan is tetőzött a járvány ötödik hulláma. Határponthoz érkeztünk tehát, ezért összeültünk, hogy értékeljük az elmúlt hónapok védekezését és levonjuk a tanulságokat lapunk covid-felelősével, Élő Anitával.

Bővebben >>>

Az elviselhetetlen hosszúságúra nőtt várólisták miatt tömegek vándorolnak a magánegészségügybe, hogy pénzért vegyék meg azt, amit a járulékukért egyszer már megvásároltak. Hova jutott a magyar egészségügy 12 év alatt azzal, hogy alapjaiban fordították ki a sarkaiból?

Bővebben >>>

Hogyan tud az egyén védekezni, ha a kampány miatt a politikától nem várható népszerűtlen döntés? A múlt héten megint közel 40 százalékkal nőtt az új fertőzöttek és 78 százalékkal a halálesetek száma. A negyedik hullám elején főként angliai adatok és példák nyomán mutatjuk be az ellentmondásosnak tűnő védekezés legfontosabb aspektusait.

Bővebben >>>

Szakdolgozók százai távozhatnak a következő hetekben a magyar kórházakból, a kötelező oltás elől kitérve, létszámhiány miatti terhelésbe vagy az emiatt kialakuló munkahelyi pokolba belefáradva. A Válasz Online-nak ápolók meséltek távozásuk indokairól. A három nővér történetéből kiderül: sem az egészségügyi kormányzat, sem az érintett kórházak vezetése nincs a helyzet magaslatán.

Bővebben >>>

Az állami egészségügy egyes területei szinte leálltak az elmúlt időszakban, pedig néhány beavatkozásnál több év hosszúságú várólistákat kellene „leoperálni”. A betegek egy része már visszasírja a korábban elátkozott paraszolvenciát.

Bővebben >>>

A COVID-19 világszerte nagy terhet rakott az ellátórendszerre, ugyanakkor óriási lökést adott az egészségügy digitalizációjának. Sokan most jelentkeztek be először távkonzultációra, váltottak ki e-receptet, végeztek el magukon otthoni teszteket. Ezekből a trendekből rengeteg adat keletkezik, ami új dimenziókat nyit meg a kutatásban, és a mesterséges intelligencia fejlődését is fűti. Az egészségügy digitalizációjában óriási gazdasági potenciál is rejlik, és ebből ígéretes magyar vállalkozások is próbálják kivenni a részüket.

Bővebben >>>

Háromszáz gyerek vár komoly gerincműtétre, és jelenleg csak heti egy-két beavatkozást tudnak elvégezni az ország legnagyobb centrumában. Most az állam és a magánkórház összefogott, hogy gyorsabban segíthessenek. Ha sikeresek lesznek, csak egy évet kell majd várni a műtétre.

Bővebben >>>

Hogyan lett Magyarországon a belügyminiszterből az egészségügyet irányító miniszter? Miért van kevesebb kórházi ágyra közvetlen befolyása Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek, mint Pintér Sándornak vagy Palkovics László innovációs tárcavezetőnek?

Bővebben >>>

Már napi 30 forintért is kínál magánegészségügyi szolgáltatást Mészáros Lőrinc biztosítója. Mi ebben az érdekes? Hogy a 100 százalékban állami tulajdonú MVM hálózatán keresztül teszi ezt. A CIG Pannónia esete a gáz- és villanyszámlánkkal.

Bővebben >>>

Még 2,7 millió oltás beadására van szükség a nyájimmunitás eléréséhez. De mit tud kezdeni a kormány az oltásfinnyásokkal, akik nem tartoznak a táborába, taszítja őket a politika, és nagyon is elégedettek a nyugati oltóanyagokkal, így főként „brüsszeli” vakcinát akarnak? Valamit márpedig kezdenie kell, egyébként a magyar oltási csoda véget ér.

Bővebben >>>

Fej-fej mellett Magyarország és Csehország, s a tendencia nem nekünk kedvez: napokon belül beelőzhetjük a cseheket a világ legszomorúbb „versenyében”. A mostani adatok fényében még a héten ténnyé válhat az állítás, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta Magyarországon halt meg a világon a legtöbb fertőzött egymillió lakosra vetítve.

Bővebben >>>

Miközben elismeri az oltási program sikereit, kemény szavakkal bírálja hibáit, arra kérve az embereket, hogy ne a háziorvosokat vádolják a rendszer gyengeségei miatt. Kiosztja a sajtót is, amelynek egy része elhallgatta, másik része pedig szerinte eltorzította a mondandóját. Interjú Szijjártó Lászlóval, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnökével.

Bővebben >>>

Intő jel, hogy egy alapvetően jó és régen követelt egészségügyi reformlépés, a hálapénz betiltása szabályos pánikreakciót váltott ki szülés előtt álló vagy gyereket tervező nők sokaságánál. Az ok: egy csapásra megszűnt a fogadott orvosnál szülés lehetősége is, egyúttal kiderült, mennyire nincs egységes szülészeti ellátás Magyarországon.

Bővebben >>>

Oltáshoz vagy immunitáshoz köthető-e a szabad mozgás? A járvány előtti életünk visszaszerzését vagy állandó rendőri zaklatást hoz-e a vírusútlevél? A Válasz Online pró-kontra összeállításában az összes lehetséges kérdést felteszi.

Bővebben >>>

Mit jelez, ha a halottak száma nő, a lélegeztetőgépen levők száma viszont csökken? Miért emelkedett jobban az összhalálozás, mint a koronavírusban elhunytak száma? És miért csak vidéken? Mi következik ebből a karácsonyi ünnepekre? Utánajártunk.

Bővebben >>>