Lesben álló, civilnek látszó osztrák rendőrautók, nagy teljesítményű terepjárók és pick-upok lakott területen filmbe illő üldözéseket hajtanak végre, amelyek közül tucatnyi végződött már balesettel. A Válasz Online riportjában bemutatjuk az osztrák Belügyminisztérium sikertörténetét, amelynek során vétlen magyar lakosok autói törnek, dől a kerítés, és a helyiek attól tartanak: addig megy ez így, amíg ártatlan emberéletet nem követel.
Bővebben >>>A Válasz Online értesülése szerint az OGYÉI hat korábbi csúcsvezetőjéből mindössze kettő maradhatott a helyén, több fontos szakmai irányító pedig önként távozott.
Bővebben >>>Öt éve egy férfi megelégelte, hogy a házukban bérbeadott üzlethelyiségben időseket húznak le, ezért értesítette a hatóságokat és a sajtót. Az ügymenet zavartalanul ment tovább: ma az általa kifogásolt cég vezetője másfél milliárdos üzletet visz, Rogán Antallal, Orbán Viktorral és más fideszesekkel fotózkodik.
Bővebben >>>A pályája elején a pénz hiányzott a kutatásokhoz, most milliárdokat kapna egyetlen szavára, de semmire nincs ideje. Rendhagyó interjút készítettünk Szegeden a Nobel-díjassal és három egykori tanárával. Az elismerésre is ők jelölték.
Bővebben >>>Az október 8-án elhunyt volt köztársasági elnökről írt temérdek nekrológ jelentős része úgy tett, mintha Sólyom László közéleti pályája 2010 augusztusában, elnöki megbízatásának lejártával véget ért volna. Mintha a Gyurcsány Ferenc országlása alatt kritikus elnök csendben maradt volna a 2010 óta tartó Orbán-korszak idején. Csakhogy ez tévedés. A Válasz Online 20 erős mondat köré gyűjtötte a volt államfő azon közéleti megszólalásait, amelyek már a Nemzeti Együttműködés Rendszerére reflektáltak.
Bővebben >>>Az esélyegyenlőség megteremtésével indokolt 2011-es államosítás évtizedek óta nem látott oktatási diszkriminációt okozott. Egy most megjelent kutatás szerint.
Bővebben >>>Valaha az ország leggazdagabb családjai közé tartoztak, azután előbb a fajgyűlölő, majd a kommunista Magyarország üldözte el őket. Most egy családtag, Hatvany Helga írt róluk könyvet. A Válasz Online azonban – apja történetének kutatásával – meglepte a szerzőt.
Bővebben >>>Több mint 4100 gyógyszerész tiltakozik a kormány terve ellen, amely megengedné, hogy diplomás patikus helyett középiskolai végzettségű szakdolgozó legyen csak jelen bizonyos patikákban. A kabinet szerint ezzel a vidéki gyógyszerellátást védik, az ellenzők szerint viszont az intézkedés hatására a kisebb településekről eltűnhetnek a gyógyszerészek.
Bővebben >>>Rekordszámú új gép érkezik az országba, de ettől nem lesz könnyebb ingyenes vizsgálathoz jutni. Így tereli át a középosztályt a fizetős magánegészségügybe, hogy a kormány tartósan túl keveset fordít a kórházakra.
Bővebben >>>Hogyan válhattak bűnözők popkulturális ikonná? – ez a kérdés foglalkoztatta egy most megjelent könyv szerzőjét is. Ann Burgess alighanem minden idők legkülönlegesebb kórházi nővére, aki maga is segített átalakítani a bűnüldözést. És ez már önmagában is elég jó sztori.
Bővebben >>>Különleges építőtábort szerveztek a piaristák Sátoraljaújhelyen: az ország különböző pontjairól érkező diákjaik öt szobát újítottak fel a helyi cigánytelepen. Csupa olyan családét, akik elengedték gyerekeiket a tanodába. A malteres fándlit még sosem látott gimnazista önkénteseket roma mesteremberek irányították, de napokig még így sem lehetett senki biztos abban, mi fog ebből kisülni. Pasztoráció kőműves kanállal. Riport. […]
Bővebben >>>A védőnői hálózat működése régóta csak a szavak szintjén idilli: közel húsz éve súlyos válságát éli, mert a gyerekekre épül, és gyerekből a magyar vidék meg a főváros egy részén is olyan kevés van, hogy képtelen eltartani a védőnői szolgálatokat. Július elsejétől a megyei kórházakhoz kerültek a védőnők, az átszervezés azonban éppen ezekre a kihívásokra […]
Bővebben >>>Egy amerikai DNS-tesztet készíttetett, hogy kiderüljön, honnan származik a családja. Nem akármilyen eredményt kapott: legrégebbi őse egy honfoglaló magyar, aki 1100 évig nyugodott a Tuzsér melletti Boszorkányhegyen. A leghosszabb igazolt múlttal rendelkező magyar család, a Harasztiak hihetetlen története.
Bővebben >>>Tompa Andrea nagy regényt írt, és nem azt a fajtát, amelyik nehezen adja magát. Sokszor nem halunk meg című könyve azonnal beszippantja az olvasót, rögtön otthon vagyunk benne, és ő egy krimi izgalmával mesél. Így is kell tennie, mert olyan történetet mond el, amit nem akarunk hallani. Már ezerszer elmondták nekünk, de Tompa új nézőpontot kínál. A holokauszt Erdélyben, magyar gyilkosokkal és embermentőkkel.
Bővebben >>>Több abortusz lett. Hogy miért, azt is megmondjuk olyan adatok alapján, amiket a kormányhivatalok inkább eltitkoltak volna.
Bővebben >>>