„Nem tekintjük károsnak, ha egy folyó kiárad a földekre” – a vízügyi államtitkárság első interjúja
Új VITUKI-t, vagyis egy szakpolitikát szolgáló vízgazdálkodási kutatóintézetet hoznának létre, a civil vízőrzőket anyagilag is támogatnák, október 31-én pedig jön a vízgazdálkodási törvényre tett első módosítási javaslatcsomag, amely a reménybeli téli-tavaszi többlet csapadékvizek táji megőrzését szolgálja – mondja a Válasz Online-nak adott exkluzív interjúban Kelemen Ágnes, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vízügyért és klímapolitikáért felelős államtitkára és Horváth Balázs vízügyi helyettes államtitkár. A szakpolitikusok szerint tavasszal 30 ezer hektáron működhet az elárasztás (ha van elég víz), és „az a célunk, hogy évről évre ezt a területnagyságot megsokszorozzuk”. Szerintük a teljes belvízcsatornarendszert „felül kell vizsgálni” és egyes helyeken „a csatornák megszüntetése is szóba kerülhet”. Hogyan teszik érdekeltté a gazdákat, hogy víz álljon a földjükön? Kik Gajdos László miniszter szakmai tanácsadói? Ruff Bálint embere-e az új államtitkár? Páros interjú.
Kelemen Ágnes közgazdász, környezet- és klímapolitikai szakértő, vízügyi és klímapolitikai területért felelős államtitkár. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, majd a Közép-európai Egyetemen környezettudományi és szakpolitikai tanulmányokat folytatott. Pályája elején a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, majd a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban dolgozott, ahol főként klíma- és energiapolitikai ügyekkel foglalkozott. Később az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságán dolgozott, majd nemzetközi klíma- és energiapolitikai tanácsadói, illetve programvezetői feladatokat látott el, többek között a European Climate Foundationnél és a dán Viegand Maagøe tanácsadó cégnél.
Horváth Balázs vízügyi és környezetpolitikai szakértő, vízügyi helyettes államtitkár. Pályáját regionális környezetvédelmi és vízügyi hatóságoknál kezdte, majd a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban dolgozott, ahol többek között az ipari szennyezések szabályozásával és az uniós környezetvédelmi előírások hazai végrehajtásával foglalkozott. Később az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának munkatársa volt, ahol a Víz Keretirányelv, a felszín alatti vizek védelme és a klímaadaptáció tartozott a szakterületei közé. Dolgozott a European Environmental Bureau-nál, majd az Országos Vízügyi Főigazgatóság nemzetközi területét vezette, és részt vett a Duna- és Tisza-medence vízgazdálkodási együttműködéseiben. Később a WWF közép- és kelet-európai szervezeténél töltött be regionális szakpolitikai vezetői posztot.
×××
– Az új kormány által zászlóra tűzött legelső téma volt az ország egyre súlyosabb kiszáradása, illetve az átállás vízmegtartó tájhasználatra. Önöknek, akik a legszűkebben foglalkoznak ezzel a kabinetben, négy hónap után mégis ez az első nyilatkozatuk. Miért?
Kelemen Ágnes: Több ezer munkaóra van mögöttünk, és a probléma komplexitása miatt egyszerre több szinten kellett helytállni. Azonnali intézkedések, korábbi problémák kezelése, az ágazat helyzetének felmérése, az új szemléletnek megfelelő koncepcióalkotás – ezeket az elmúlt hónapokban egyszerre kellett csinálni. A legfontosabb, hogy
mostanra készült el egy olyan stratégiai szakmai koncepció, amelyet már érdemes megosztani a nyilvánossággal.
Persze az elejétől fogva tudtuk, hogy milyen irányt szeretnénk követni, de ezt le kellett fordítanunk a szakpolitikai gyakorlat nyelvére, melynek központi elemei az augusztus 25-én megjelent, a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Tervhez kapcsolódó kormányhatározat, illetve a vízmegtartással foglalkozó, még készülő koncepciónk és akciótervünk. Ezek elkészítéséhez rengeteg szakemberrel konzultáltunk az utóbbi hónapokban.
Horváth Balázs: Turbulens hónapok állnak mögöttünk, extrém aszályos nyár volt az idei, sok helyen elapadtak olyan patakok, tavak, források, amelyek korábban soha, miközben mindenki vizet szeretett volna látni a környezetében. Ilyenkor hatványozottan nehéz elmondani, hogy nem tudunk azonnal vizet fakasztani. Bármennyire súlyos is a helyzet, a tervezési út elején járunk, amelynek során – reméljük, minél hamarabb – látható eredmények lesznek a vízmegtartásban és a táji vízpótlásban. Ami konkrétan az interjút és a sajtómegkereséseket illeti: a helyettes államtitkárság és személyesen én is elsősorban munkára, szakmai egyeztetésekre, megoldáskeresésre szerződtünk. Nem szeretnénk és nem is fogunk tudni hetente nyilatkozni, Facebook-posztokkal foglalkozni. Időnk, lehetőségünk sincs erre. Minden erőnkkel a szakmára akarunk fókuszálni.
Kelemen Ágnes: Tudom ugyanakkor, hogy szakpolitikai pozíció az államtitkáré, ahol a tevékenységünket megfelelően kommunikálni kell, ezért egyes mérföldköveknél szükséges megszólalnunk. Úgy gondoltuk, ez az interjú alkalmas erre.
– Ha már politikai pozíció: a Fidesz-frakciót élénken foglalkoztatta az államtitkárság egész nyáron. Panyi Miklós képviselő azt állította, hogy azért ön került ebbe a pozícióba, mert Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter lehúzta Gajdos László eredeti államtitkár-jelöltjeit, „mivel túl fideszes szaguk volt, és megtette volt kollégáját államtitkárnak”. Tegyük tisztába: kollégája volt-e Ruff Bálintnak? Igaz, amit a fideszes képviselő a castingról mond?
Kelemen Ágnes: Nem! Az állítás, ha jól értem, a 2007–2008-as időszakra vonatkozik, amikor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium klímapolitikai osztályán dolgoztam tanácsosként, Ruff Bálint pedig ugyanott volt kabinetfőnök. Négyszáz ember dolgozott abban a minisztériumban. Én tudtam, hogy kicsoda Ruff Bálint, de kétlem, hogy ő tudta volna, ki vagyok én. Tehát nem az történt, hogy én bármilyen módon általa kerültem volna a mostani pozíciómba.
– Hogyan választották ki államtitkárnak? Igaz, hogy több jelentkező volt, de közülük többeket „összefideszeseztek”?
Kelemen Ágnes: Ha egy miniszter a közigazgatáson kívülről érkezik, ahogy Gajdos Lászlóval történt, akkor törvényszerű, hogy hosszabb keresgélés, több meghallgatás van egy-egy pozícióra. Ennek érdekében sok interjút szerveztek neki, illetve ő saját magának. Annyit tudok, hogy nem én voltam az első ember, akit meghallgatott erre a pozícióra.
– Az Orbán-kormányokkal szembeni fő kritika volt, hogy a vízprobléma súlyát – legalábbis a legfelső szinteken – az utolsó pillanatig alábecsülték vagy félresöpörték. „Magyarország semmilyen vízhiányban nem szenved”, mondta a volt kormányfő még a 2022-es aszály után is. A másik kritika, hogy végig bizonytalan volt, ki alakíthatja a vízpolitikát. A terület 2024-ig széttagolva vegetált, majd az Energiaügyi Minisztérium alatt egyesült, de közben az aszályvédelmet odaadták az agráriumnak. A témát megették a belső konfliktusok, mely aztán a kormányváltással elvileg prioritás lett. De lesz itt valódi vízpolitika? Ki tudják jelenteni, hogy önök az ügy gazdái, és képesek megvalósítani a programot?
Kelemen Ágnes: Szerintem ezt egyértelműen ki lehet jelenteni. Sikerült egy minisztériumban integrálni a vizes területet, és ugyan maradt az agráriumnál egy kisebb feladatkör – az öntözés kapcsán a mezőgazdasági vízigények meghatározása – , de az ahhoz kapcsolódó jogalkotás és hatósági feladat is nálunk van. Egyrészt
új szemléletet képviselünk, amit nagyon nehéz elfogadtatni,
hiszen eddig a vízkárelhárítási célú vízelvezetés és a vízkészletek hasznosítása volt a fő szempont. Másrészt tizenhat éve nem volt önálló környezetvédelmi tárca, a víz hol a belügyhöz, hol az energetikához csapódott. A mai államtitkárság nevében is az szerepel, hogy „klíma- és vízügy”. Ez jelzi, hogy a jövő éghajlati kondícióira szeretnénk felkészíteni a teljes ágazatot.
– Mi lesz az önök alá tartozó, de középirányító szervként önálló Országos Vízügyi Főigazgatósággal? Ágazati pletykák szerint meg is szűnhet akár, vagy a minisztériumba tagozhatják.
Horváth Balázs: Nincs szó az OVF megszüntetéséről. Ugyanakkor tény, hogy kicsit állam voltak az államban az utóbbi időszakban, részben azért, mert nem volt rendes minisztériumi képviselete a vízügynek. Most már van. A jogszabályalkotást, az irányok megszabását mindenképpen mi fogjuk végezni. Koordinációban számítunk az OVF-re.
Kelemen Ágnes: Az OVF nélkül tizenkét különálló vízügyi igazgatóság maradhatna operatív folyamatirányítás nélkül. Ez egyáltalán nem lenne célszerű. Árvíznél és aszálynál is szükség van egy középirányító szervre. Azt szeretném, hogy a feladatok és hatáskörök világosak legyenek. A minisztérium feladata a szakpolitikai irányok és célok meghatározása, az OVF-é a végrehajtás biztosítása, míg a rendszer működésének elengedhetetlen eleme egy olyan önálló tudományos-szakmai háttérintézmény, amely a korábbi VITUKI szerepéhez hasonlóan biztosítja a szükséges kutatási, elemzési és szakmai megalapozást. E három pillérre építve kell kialakítani az intézményi struktúrát, egyértelműen rögzítve az egyes szereplők feladatait, hatásköreit és egymáshoz való viszonyát.
– Október 14-én lemondott az OVF vezető posztjáról Láng István. Várhatók további személycserék a vízügyben?
Kelemen Ágnes: Ma elsősorban a szemléletváltás végigvitele a legfontosabb feladat.
– Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter nyáron bejelentette, hogy a kormány „egy új, integrált víztudományi központ létrehozásán dolgozik”. Ez az, amiről az imént szólt, vagy ez önöktől független kezdeményezés?
Kelemen Ágnes: Gajdos László és Tanács Zoltán miniszter urak már egyeztettek a kérdésben. Az egyik elképzelés egy, az MTA-val és az egyetemekkel szorosan együttműködő, elsősorban alapkutatásokkal foglalkozó és tudományos publikációkat készítő intézet létrehozása a Tudományos és Technológiai Minisztérium keretén belül. Mi pedig azt szeretnénk, ha emellett egy, a szakpolitikai döntés-előkészítést közvetlenül támogató kutatóintézet is működne. A két intézet tevékenysége egymást kiegészítené.
– Tehát két intézmény jönne létre, és utóbbi, a VITUKI-utód önök alatt?
Kelemen Ágnes: Igen.
A VITUKI-t, vagyis a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetet, pontosabban annak utódját szeretnénk életre hívni,
mely Magyarország egyik legfontosabb vízügyi és környezetvédelmi kutatóintézete volt 1952-től 2012-ig, összesen tehát 60 éven át. Abszolút szükségünk van egy szakpolitikai igényeinket kiszolgáló intézetre, amelynek kérdéseket tehetünk fel a megalapozott döntések érdekében. Ez jól megférne a Tanács miniszter úr által említett intézettel; mindkét szervezet számára elérhetővé tennénk ugyanazt az adathátteret.
– Nyáron azt is lehetett hallani, hogy a vízkérdés külön kormánybiztost kap, méghozzá Timár Gábor geofizikus személyében, aki jelen volt az első kormányülést megelőző marispusztai vízőrzős bejáráson. Igaz ez?
Horváth Balázs: Timár Gáborral kapcsolatban vagyunk, a tudását, a segítségét rendelkezésünkre bocsátja Gajdos László miniszter úr egyik tanácsadójaként.
– Kik miniszteri tanácsadók rajta kívül?
Kelemen Ágnes: Grigorszky István hidrobiológus és Lakatos Mónika éghajlatkutató. Ők mindhárman szakmai meglátásokkal támogatják a miniszteri munkát.
– Hol keressük majd az új vizes kutatóintézetek első nyomait? A 2027-es költségvetésben?
Kelemen Ágnes: Ott mindenképpen meg kell jelennie. Folyamatban vannak a tárgyalásaink a Tudományos és Technológiai Minisztériummal is, hogy nekik milyen forrásaik vannak, illetve pontosan hogyan alapítjuk meg ezeket a kutatóintézeteket.
– A civil- és természetvédelmi szervezetek üdvözölték a fentebb már említett kormányhatározatot, mint a vízmegtartó gyakorlatváltás első megnyilvánulását. Ez ugyanakkor még csak feladatkiosztás. A legközelebbi, egyben legérdekesebb benne olvasható határidő október 31., mely napig „jogszabály-módosítási javaslatok kidolgozását” irányozzák elő, így a vízgazdálkodásról szóló törvény módosítására tett javaslatokat. Mi fog itt történni?
Kelemen Ágnes: Több körben módosítjuk a vízgazdálkodási törvényt. Az első módosítás nem lesz átfogó, a jogszabály szerkezete marad, szövegszerűen is pont annyit nyúlunk bele, amennyi szerintünk szükséges ahhoz, hogy már most télen-tavasszal, a reményeink szerint megérkező többlet csapadékvízből többet és jobban meg tudjunk őrizni a tájban. Ezt követi majd egy újabb módosításcsomag jövőre, melynek célja, hogy közép- és hosszabb távon is alkalmassá tegyük a törvényi környezetet a vízmegtartásra.
– A gordiuszi csomó, hogy úgy kellene a remélt többletvizet kivezetni a Tisza-völgyben „a tájba”, hogy ráengednénk azt a mélyebben fekvő földekre. Melyek többnyire megművelt magánbirtokok. Hogy oldják ezt meg?
Kelemen Ágnes: Semmiképpen se úgy, hogy az érintett gazdák ennek a kárát érzékeljék. A víz alá tett földjükért cserébe támogatást kell, hogy kapjanak. Úgy gondoljuk, hogy az idei nyár után a legtöbben érdekeltek lesznek a változásban, és azt mondják, jöjjön akármilyen víz, csak ne száradjon tovább a földjük.
– Vagyis a belvíznek mint káros jelenségnek szabály szerint vége lesz?
Horváth Balázs: Ha célzottan támogatjuk a vízmegtartást a mezőgazdasági területeken, akkor a mezőgazdasági hasznos víz támogatott megtartásáról beszélhetünk. Hiszen a mélyebben, „belvízveszélyes” területen gazdálkodó azért kap támogatást, hogy vizet tartson meg földjén. Ebbe az irányba szeretnénk elmozdulni a most következő jogszabály-módosításokkal.
Kelemen Ágnes: Belvízkárról persze beszélhetünk a jövőben is, ha infrastruktúrát vagy épületeket károsít, netán emberi életet veszélyeztet. De önmagában az, hogy a víz kint van a tájban, a táj rendes működéséhez tartozó „funkció”. Még az is,
ha olykor sok a csapadék vagy kiárad egy folyó a földekre: az új szemlélet szerint ezt nem tekintjük káros folyamatnak.
Nyilván nem úgy kell elképzelni, hogy örökké több méter magasan víz fog állni a területükön, hanem úgy, hogy elárasztjuk – ha van erre alkalmas folyami többlet vízhozam – ősz és tavasz között, mely víz nyárra elszivárog és elpárolog, javítva a mikroklímát, a talaj víztartalmát és a felszín alatti vizek állapotát. Határozottan azt gondoljuk, hogy a mezőgazdasági tevékenység és a vízmegtartás kombinálható, például gyepes területeken vagy legelőkön.
– Bándi Gyula, a jövő nemzedékek szószólója nyáron közzétett egy javaslatcsomagot, mely merészet húz: azt mondja, hogy ha vízpótlásról van szó, a magántulajdon nem jelenthet automatikus akadályt. Az irat szerint a tulajdonjog ugyan alkotmányos alapjog, de közérdekből szükséges és arányos módon korlátozható. Márpedig a vízkészletek és az egészséges környezet védelme ilyen közérdek lehet. Ezt felhasználják?
Horváth Balázs: Csak úgy érhetünk célt, ha közben nem váltjuk ki a társadalom egy fontos részének abszolút ellenérdekeltségét. Lépésenként kell haladni. Az nem járható út, hogy minden gazdát egyből kötelezünk arra, hogy vizet tartson meg a földjén. Sokan lesznek, akik így tesznek, akár saját elhatározásukból is. Mások nem, de ők remélhetőleg látni fogják a jó példákat, illetve magát az elemi tapasztalatot, hogy anyagilag és termelési szempontból is jobban járhat majd, akinek a földjére ilyen elképesztő szárazságok után vizet lehet kivezetni. Azt gondoljuk, hogy akik ma idegenkednek a tájhasználatváltástól, ők is folyamatosan be fognak kapcsolódni a változásokba.
Kelemen Ágnes: A törvénymódosítás-tervezetünk tárcaközi egyeztetésen van, vagyis folyamatosan tárgyalunk az agráriummal és az igazságügyi minisztériummal, ezért nem tudunk minden részletet elárulni. Ha minden marad a régiben, akkor nem fogunk tudni olyan mennyiségű vizet megtartani a tájban, amennyire szükség volna az ország vízháztartásának javításához, ezért van szükség szemléletváltásra.
– Felmérték már, hogy konkrétan mely területekre lenne szükségük a táji léptékű vízvisszatartáshoz?
Kelemen Ágnes: A kormányhatározat szerint december 31. a vízmegtartásra alkalmas területek lehatárolásának, listázásának és térképi megjelenítésének a határideje. Ha ezeket azonosítottuk, akkor meg kell néznünk, hogy ezek a mélyfekvésű területek kiknek a tulajdonában vannak, hogyan érhetők el. És ami legalább ennyire fontos: hogyan tudunk oda vizet vezetni? Alkalmas-e erre az infrastruktúra, a meglevő csatornák, árkok? Ez sajnos nem mindenhol egyértelmű.
– Tegyük fel, hogy tavasszal érkezik egy komolyabb zöld ár a Tiszán. Meg tudják ígérni, hogy lesz táji vízpótlás, beindul az új rendszer?
Horváth Balázs: Arra törekszünk, hogy minél nagyobb területen beinduljon, de azt nem tudjuk ígérni, hogy mindenhol menni fog. Azokon a területeken, ahol erre megvan az akarat, és nem túl nagyok a beruházási igények, így az áthangolás is gyorsan megvalósítható, ott működni fog. Jelenleg közel 50 ezer hektár önkéntes felajánlás van, amelyből úgy látjuk, hogy
30 ezer hektáron működhet az elárasztás. Az a célunk, hogy évről évre ezt a területnagyságot megsokszorozzuk.
Kelemen Ágnes: Nem véletlenül utaltam az előbb az infrastrukturális tehetetlenségre. Ha ki szeretnénk vezetni a vizet a folyókból, akkor van, ahol ez gravitációsan megtehető, van, ahol szivattyúra van szükség, van, ahol még azzal sem lehetséges. Egyes helyeken a csatornarendszer átfogóbb átalakítására van szükség annak érdekében, hogy a víz a tájba kivezethető legyen.
– Kering egy elképzelés kutatók között és az államigazgatásban, amely szerint fel lehetne mérni azokat a magánterületeket, amelyek aszálykár-kifizetés miatt a legtöbb kárt okozzák az államnak, és egyszerűen megvenni azokat. Mármint állami kézbe. Ott aztán a minisztérium, a vízügy azt csinál, amit akar. Ez járható?
Kelemen Ágnes: Az agrártárca feladata és érdeke, hogy meghatározza, melyek azok a területek, amelyeken ténylegesen megéri termelni, és melyek azok, amelyeken tájhasználatváltás szükséges.
– De támogatnánk egy ilyen nagy léptékű állami földvásárlást?
Kelemen Ágnes: Ez az agráriumhoz tartozó kérdés. Az biztos, hogy a tevékenységünk arra fog irányulni, hogy az aszálykárokat megelőzzük, és így az ahhoz kapcsolódó kifizetések mértéke csökkenjen.
– Az Orbán-rendszerben sokszor rendkívül rossz volt a viszony az agrárium és a vízügyért felelős tárca között. Most milyen?
Horváth Balázs: Úgy látjuk, hogy az új agrártárca sokkal nyitottabb ebben a kérdésben, mint az előző volt. Az összes eddigi egyeztetésünkön hangoztatták, hogy nagyon fontos a vízmegtartás az arra alkalmas, mélyebb fekvésű mezőgazdasági területeken, ahogy a termelési szerkezet átalakítása is. Biztos, hogy nem fogunk mindenben egyetérteni, de úgy látom, hogy a főbb vonalakon egyelőre abszolút azonos irányba gondolkodunk.
Kelemen Ágnes: Ebben közrejátszik az is, hogy nyár végén már nem tudtunk kiszolgálni bizonyos öntözési vízigényeket a Tiszából. Egy idő után ugyanis elértünk olyan negatív vízszinteket, amelyekből a teljes öntözési vízigény már nem volt kielégíthető. Nyilván az agrárium is tudja, hogy ha ez nyaranta többször előfordulhat a jövőben, akkor muszáj ősztől tavaszig megtartani a nagyobb vizeket a tájban, ahelyett, hogy nyáron öntözési igényeket próbáljunk kiszolgálni egy megcsappant vízkészletből. A táji vízmegtartásra való átállás akár az öntözési vízigények csökkenését is eredményezheti.
– Tegyük fel, hogy holnap leszakad nagyobb mennyiségű csapadék a Homokhátságon. Az alapvetően levezetésre kiépített rendszer ugyanúgy vízteleníti az egész tájat a kiskertektől a földekig. Mit tesz az állam, hogy a jövőben ne így legyen?
Kelemen Ágnes: Ahogy ön is mondja, a mai csatornarendszer a (bel)víz elvezetésére épült, és attól még, hogy odarakunk pár zsilipet, és akár zárva is tartjuk őket mindenhol, attól ez a csatornarendszer nem válik teljes mértékben alkalmassá a vízmegtartásra.
Felül kell vizsgálni a teljes csatornarendszert, ahol csak lehet, kettős működésűvé kell alakítani a csatornákat,
és egyes helyeken a csatornák megszüntetése is szóba kerülhet. Szintén fontos, hogy ne a csatornákban tartsuk meg a vizet, hanem ki tudjuk vezetni a tájba, lokális mélyedésekbe, ahonnan a talajba beszivárogtatható. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy az egyszerűbb beavatkozásoknak, átépítéseknek egyszerűsíteni szeretnénk a vízjogi engedélyeztetését. Szintén szeretnénk anyagi támogatást nyújtani a helyi vízőrző csoportoknak, vizet megtartani akaró gazdák csoportosulásainak, önkormányzatoknak a helyi vízmegtartási kezdeményezések megvalósításához.
– Gajdos László miniszter Facebook-lapján október elején megjelent egy fotó egy iratcsomagról Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv felirattal. Ez micsoda?
Horváth Balázs: Ez a dokumentum a Fenntartható Vízgazdálkodási Intézkedési Terv vízmegtartással kapcsolatos részleteit dolgozza ki. A „koncepció” adja meg a hosszabb távú irányokat, az „akcióterv” pedig azt tartalmazza, hogy mit lehet tenni vízmegtartásban az első, illetve az első négy évben.
– Konkrét példákat kérünk.
Horváth Balázs: Azonosítottunk számos állami, vízügyi tulajdonban lévő területet, amelyek bármiféle tulajdoni és egyéb probléma nélkül alkalmasak arra, hogy árasszuk őket, ha van elég víz. Hasonló lehetőségeket azonosítottunk nemzeti parki és erdőgazdasági területeken is, valamint összesítettük a vízőrző civil szervezetek által felénk közvetített projektlehetőségeket. Egy hosszú listát képzeljenek el, mely nagyon-nagyon vegyes. Vannak benne kisebb és nagyobb vízmegtartásra alkalmas területek, projektjavaslatok. Ez az irat azért került ki a miniszter úr Facebook-oldalára, mert téma volt az erdőbényei kihelyezett kormányülésen. Ott miniszterelnök úr és a miniszterek is tájékozódhattak, milyen irányba haladunk. Most még jön egy finomítási kör, majd pedig pár héten belül mindenki megismerheti ezt az iratot.
– Becslések szerint egymillió illegálisan fúrt kút lehet Magyarországon, elképesztő felszín alatti vízveszteséget okozva. Mit terveznek ezzel?
Kelemen Ágnes: Szándékaink szerint a vízgazdálkodási törvény mostani módosítástervezetébe bekerül majd egy passzus erről. Két célunk van: a mérés és a legalizálás. Mindkét esetben a nagyobbtól szeretnénk haladni a kisebb felé, tehát azonosítani a nagyobb illegális vízkivételeket, illetve azokat a nagyobb kutakat, ahol nem történik megfelelő mérés. Nem azokat a kutakat célozzuk tehát, ahonnan a lakosság saját felhasználására vödörrel húzza a vizet.
Horváth Balázs: A legalizálásra azért is szükségünk van, hogy a vízháztartásunk bemenő és kijövő paramétereit reálisan feltáró vízmérlegeket tudjunk felállítani. Folyamatosan nőttek ugyanis a vízigények az elmúlt években, és a csökkenő vízkészleteinkkel nem fogunk tudni lépést tartani ezzel a növekedéssel. Ki kell mondani, hogy bizonyos helyeken túlhasználat van, ez is hozzájárul a talajvízszintek süllyedéséhez és hogy egy ilyen aszályos évben már verseny alakul ki a vízhez való hozzáférésért, amit a jövőben meg kell előznünk. El kell tehát érni a vízigények csökkentését, vagy legalábbis a növekedési tendencia visszafogását, a hatékonyabb vízhasználaton keresztül is.
– Az elmúlt évtizedek legkomolyabb vízépítési akciója volt a paksi fenékküszöb. Önök még nem nyilvánultak meg róla egyáltalán. Hogy látják: jó, nem jó?
Horváth Balázs: Nehéz ezt tisztán vízépítési projektként értékelni, hiszen ez egy példátlan energiakrízisre adott megoldás. Az egyetlen megoldás volt ráadásul, ami különböző szempontok miatt szóba jöhetett és megvalósítható volt. És, mint látható, a funkcióját jól betölti. Több száz vízügyes kolléga vett részt az építésben, ezúton is köszönöm nekik a munkájukat. Ezekben a hetekben is részben vagy egészben állnia kellene a paksi atomerőműnek, ha nincs a fenékküszöb.
– Az évszázad egyik legnagyobb feladata véghez vinni a tájhasználatváltást és a vízmegtartó gyakorlatváltást Magyarországon. Van remény, hogy ez sikerül?
Kelemen Ágnes: Nem a remény a jó kifejezés. Ez egy feladat, amit muszáj megoldani. Az idei nyáron még a szkeptikusok is elismerték, hogy a klímaváltozás már a jelen problémája hazánkban, nem egy jövőbeli lehetőség. Óriási feladat ez, egyben szép is.
Olyan feladat, amit meg kell oldani ahhoz, hogy Magyarország működőképes maradjon.
Mint környezetszerető emberek, járunk a természetben, látjuk, milyen pusztítást okozott az erdőkben és más területeken mindenhol az aszály. Ez is ösztönöz, hogy cselekedjünk.
Horváth Balázs: Az olvasó semmiképp se essen kétségbe, lesznek csapadékos időszakok a jövőben is, lesznek még nagy vizek és árvizek is. Készen kell állnunk arra, hogy megtartsuk és kivezessük azokat a tájba akkor, amikor érkeznek. Ezzel javítani tudjuk a klímarezilienciánkat, a talajok és a felszíni alatti vizek állapotát. A másik dolog, ami reményt ad, hogy mennyi ember támogatja, próbálja segíteni a munkánkat ötletekkel, konkrét cselekvésekkel. Bármiféle érdek és díjazás nélkül dolgoznak a témán vízőrzők, kutatók, civilek – óriási lendület van ebben a témában, és vannak már jó példáink is olyan kisebb területeken, ahol a vízmegtartás sikeres volt. A harmadik dolog a mostanában sokszor kritizált, de az elmúlt években alacsony fizetésekért is az ágazatban maradó, elkötelezett vízügyi szakemberek tudása. Úgy gondolom, hogy ha jó irányba tudjuk terelni az intézményeket, a jogszabályokat és a pénzügyi forrásokat, akkor ilyen támogatottsággal és szaktudással nagy dolgokat vihetünk véghez.
Nyitókép: Kelemen Ágnes államtitkár és Horváth Balázs helyettes államtitkár (fotó: Vörös Szabolcs / Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
