„Szégyellem, ami történt!” – szlovák ellenzéki vezető a Beneš-ügyről
„Szégyen, hogy ilyesmit kell megkérdeznie, én pedig nem tudok rá egyértelmű választ adni. De nemcsak én, senki sem, annyira bizarr az egész” – mondja a Válasz Online-nak adott interjújában a szlovák parlament alelnöke, amikor arról kérdezzük: hogyan kell úgy megkérdőjelezni a Beneš-dektrétumokat, hogy a decemberi Btk.-módosítás értelmében az elkövető fél év börtönt kapjon. A felméréseket vezető ellenzéki Progresszív Szlovákia magyarul is kiválóan beszélő erős emberéhez, Martin Dubécihoz azért fordultunk, mert pártja hozta vissza a közbeszédbe a kollektív bűnösséget kimondó törvények témáját. Mi volt a céljuk ezzel? Rájuk vagy a Magyar Szövetségre szavazzanak inkább a szlovákiai magyarok? Mi a párhuzam 1989, 1998 és 2026 között? Miért pont most dönthetett az abszurd törvény mellett Robert Fico, és mennyire lehet őszinte a barátsága Orbán Viktorral? Exkluzív interjú Pozsonyból.
– Nem önök tehetnek mindenről?
– Ezen mindig jót mosolygok. Tavaly nyáron Gombaszögön vitáztam Őry Péterrel, a Magyar Szövetség alelnökével, akit arra intettem, ne gondolja, hogy Fico kormánya a magyarok barátja, mert az első adandó alkalommal kijátsszák a magyarkártyát. Reméltem, hogy nem lesz igazam – nem így lett.
– Mégis mintha a Progresszív Szlovákia (PS) november 20-i komáromi nyilatkozata indította volna el a legújabb Beneš-lavinát. Frakciójuk ebben „elítéli a kollektív bűnösség elvének alkalmazását, amely a második világháborút közvetlenül követő időszakban a magyarok csehszlovák állampolgárságának tömeges elvételéhez, kényszeráttelepítéséhez a cseh határvidékre és Magyarországra, valamint nemzetiségük megtagadására irányuló nyomás gyakorlásához vezetett”.
– Ami ezután történt, szépen megmutatja a kormány opportunizmusát. Egy részem örül is, hogy ez ilyen hamar világossá vált. Ami a nyilatkozatunkat illeti, nemcsak a magyar földek konfiskálásáról, hanem Dél-Szlovákia gazdasági elmaradásának kezeléséről is szól, hiszen ez az ország legszegényebb régiója. De mivel országjárásainkon a magyar közösségekkel találkozva mindig előjött az ügy, kizárt volt, hogy ne fogalmazzuk bele a dekrétumokat is. Merthogy azok korábban soha nem kerültek be a fősodratú nyilvánosságba. Amit mindig is sajnálatosnak tartottam.
– A nyilatkozat azzal kezdődik, hogy „a Szlovákia területén élő magyarok a Szlovák Köztársaság teljes jogú állampolgárai”. Nem tragikus, hogy 2025-ben egy EU-s országban ezt külön hangsúlyozni kellett?
– Nem gondolom, hogy a szlovákok többsége másodrendű állampolgároknak gondolná a magyarokat, mégsem ártott ezt megismételni. Már csak azért sem, mert a magyar közösség nem tudott megnevezni olyan előnyöket, amelyeket Orbán Viktor és Robert Fico állítólagos baráti viszonya hozott volna. Inkább az a benyomásunk, hogy az efféle ügyeket a szőnyeg alá söpörték. És nemcsak kulturális kérdésekről van szó, hanem például az infrastruktúra fejlesztéséről. Autózzon csak el Pozsonyból Komáromba! A legrosszabb élmény, ami Szlovákiában érheti.
– Az Orbán–Fico-viszonyra még visszatérünk, de előbb még valami a nyilatkozatról: a szlovákon kívül a magyar kormányt is felszólítják, hogy „tegyenek lépéseket a múltbeli problémák kölcsönös rendezésének lehetővé tételére”. Pontosan mit várnak Budapesttől?
– Cseh–német mintára egy békülési folyamatban való részvételt, ami egyébként a szlovák–magyar alapszerződésből is következne.
Az országaink közti nézetkülönbségek feloldásához mindkét kormány hajlandósága szükséges. Tisztázzuk közösen a történelmi vitákat, értsük meg egymást, tanuljuk meg tolerálni egymás érzékenységeit!
Még akkor is, ha az átlagszlovák nem az Osztrák–Magyar Monarchia szlovák függetlenségi törekvéseivel kel és fekszik. De jó lenne lezárni a múltat, és közösen továbblépni – nem pedig 5-10 évente elővenni a meg nem oldott problémáinkat! Ez a mi nemzedékünk feladata.
– Ennyire kétségbeesetten ácsingóznak a szlovákiai magyarok szavazatai után?
– Nem kétségbeesetten. De jó lenne újra látni, hogy a magyarok részeivé válnak a demokratikus folyamatoknak. Mint 1989 bársonyos forradalma, Vladimír Mečiar 1998-as leváltása vagy a 2004-es EU-csatlakozás idején. Mindegy, milyen politikai képviselettel, de a magyarok mindháromnak részei voltak. Jó ideje nem világos, pontosan mit képvisel az egyetlen megmaradt pártjuk, a Magyar Szövetség. A célunk egy olyan párbeszéd elindítása, amelynek végén a magyarok – és a pártjuk – a demokratikus tábor részei lesznek.
– És ezt olyan vezető politikusokkal tervezik, mint a volt külügyminiszter, Ivan Korčok? Aki 2024-ben a PS elnökjelöltjeként azt nyilatkozta, hogy „a [szlovák] bíróság egész biztosan nem döntött úgy, hogy valakitől elveszi a vagyonát az elnöki dekrétumok alapján” – miközben e gyakorlat miatt Szlovákiát már 2020-ban elmarasztalta az Emberi Jogok Európai Bírósága –, majd nemrég azt mondta, „nem voltam tudatában a probléma nagyságának”. 2025 áprilisában pedig Robert Ficóval vonatta volna felelősségre a Pozsonyba látogató Orbán Viktort, amiért a magyar állami tévén játszott nemzeti himnuszban a pozsonyi vár is látható.
– Napi munkakapcsolatban vagyok Ivan Korčokkal, és picit méltánytalannak érzem e jellemzését. De persze, így működik a politika. Ugyanakkor a hozzáállását a minisztersége idején a magyar hivatali partnereiről szerzett tapasztalatai is formálták, és ezek a mai napig munkálnak benne.
– Mond példát?
– Nem szeretnék a nevében beszélni. Visszatérve a magyar szavazatokra, inkább azt említeném, hogy pártelnökünk, Michal Šimečka EP-képviselőként azon kevesek egyike volt, aki támogatta a Minority SafePack uniós kisebbségvédelmi kezdeményezést, a beszélgetésünkben tárgyalt témákat pedig a 2020-as és a 2023-as választási programunk is említi. Nagy párt vagyunk, sokféle véleménnyel, de azzal, amit az elmúlt hetekben tettünk Beneš-ügyben, Ivan Korčok is egyetért.
– A fenti ellentmondásra azért nem bonyolult rámutatni.
– Ellentmondások minden pártban vannak. De még egyszer: lépéseinket az ő teljes egyetértésével is tesszük. Ennek elfogadását pedig a magyar közösséggel folytatott párbeszéd fogja segíteni.
– Lapunkban decemberben jelent meg Fiala-Butora János felvidéki jogász írása, amelyben a Beneš-dekrétumokat Szlovákia államalapító mítoszának nevezi. Egyetért?
– Nem. Tisztelem Jánost, fontos munkát végez, de e jellemzése a szlovák államiságról meglehetősen pesszimista. A szlovákok nem annak alapján értelmezik a saját államukat, hogy 1948-ban elfogadtak bizonyos törvényeket.
– Akkor mi szükség arra, hogy ma is hatályban legyenek?
– Megszüntetésük olyasmiket nyitna ki, amiktől a legtöbben félnek. Amennyire érzékelem, a magyar közösség legtöbb megszólalója is érti, hogy a dekrétumok a jövőben is hatályban maradnak – hasonlóan Csehországhoz, ahol a holt joganyag részét képezik. Két feltétel ugyanakkor szükséges: nem lehet visszaélni a törvényekkel, ahogyan ezt ma teszik, illetve – és talán ez a fontosabb – beszélni kell a kollektív bűnösség alkalmazásából fakadó tragédiákról, a már említett megbékülés részeként. Erre egyébként egy 2007-es szlovák parlamenti határozat is utal. Mindkét oldalon borzalmas dolgok történtek a 20. században, mindenkinek lenne miért elnézést kérnie a másiktól, és beszélhetnének arról is, mit tesznek azért, hogy a jövőben ne történjen hasonló.
– Mit kockáztatna mégis az a kormány, amelyik egyszerűen kivezetné a jogrendszerből a dekrétumokat?
– Azt például, amit Csehországban láttunk a 2013-as elnökválasztás második fordulójában. Karel Schwarzenberg arról beszélt egy tévévitában, hogy „amit 1945-ben elkövettünk, azt ma az emberi jogok súlyos megsértéseként ítélnénk el, és az akkori kormány, beleértve Beneš elnököt is, valószínűleg Hágában találná magát”. Az ezt követő kritikák miatt is kaphatott ki Miloš Zemantól. A dekrétumok kivezetése ráadásul kinyithatná a jóvátétel kérdését is.
Akárkivel konzultáltunk, azon az állásponton volt, hogy maradjanak a jogrendszer részei, de ne alkalmazzák őket. Megismétlem ugyanakkor: a legfontosabb a párbeszéd.
Meggyőződésem, hogy még a saját szavazóink többsége sem tud erről. Még itt, Pozsonyban sem. A 60-70 évesek talán emlékeznek valami dekrétumokkal kapcsolatos vitákra a 90-es évekből. Ám a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy 1945 után ilyenek történtek nálunk, hiszen – a holokauszttal és a szlovák nemzeti felkeléssel ellentétben – emlékhelyei sincsenek a kitelepítéseknek.
– Fiala-Butora másik gondolata, hogy a dekrétumok azért is érinthetetlenek, mert a szlovák politikában nagyon is élő a „revizionista Orbán rémképe”. Ezzel sem ért egyet?
– Talán túl kritikus gondolat ez is. Merthogy a magyar revízió sem része a szlovák közbeszédnek.
– Akkor sem, amikor a magyar miniszterelnök Nagy-Magyarország-sálban jelenik meg a válogatott meccsén? Az akkori szlovák külügyminiszter undorítónak nevezte.
– Ez nem a szlovák félelemről, hanem inkább a magyar politikusok érzéketlenségéről árulkodik. Mintha nem értenék, hogy efféle gesztusok a szomszédos országokban hogyan csapódnak le. De ettől még nem gondolom, hogy a határokat bárki megkérdőjelezné.
– Ha Beneš törvényei eddig nem is voltak részei a közbeszédnek, a december 11-i Btk.-módosítás, amely hat hónap börtönnel sújtja a világháború utáni rendezés – és így a dekrétumok – megkérdőjelezését, azzá tette. Miért most fogadta ezt el a Fico-féle kormánytöbbség?
– Figyelemelterelésnek szánták a nagyobb problémákról – ilyen értelemben véletlen, hogy a komáromi nyilatkozatunk után nem sokkal történt. Ráadásul a Btk.-módosítás egy olyan salátatörvényben ment át, amely a korrupciónak és a szervezett bűnözésnek ágyaz meg, illetve bűncselekménynek nevezi a választási kampány „külföldi hatalom” általi akadályozását – ez praktikusan a civil szervezetek szorongatását jelenti. A dekrétumokra vonatkozó rész abszurd módon került bele: reggel 8-kor nyújtották be, délután 5-kor pedig meg is szavazták. Amennyire ismerem kedves kormánypárti kollégáimat, a cél az lehetett, hogy a dekrétumokról legyen szó, ne pedig a másik két módosításról. Fiala-Butora János narratívája nálam itt bicsaklik meg: nagy történelmi kérdésként kezel olyasmit, ami szerintem inkább napi politikai taktika. Ez persze nem ment fel senkit, aki megszavazta.
– Ön sejti, pontosan mit kell elkövetnie annak, akit ez alapján ítélnek börtönre?
– Mivel a törvény szövege jogtechnikai abszurd, az alkotmánybíróság elé vittük az ügyet. Remélem, elmeszelik az egészet. Ha mégsem, akkor a rendőrség gondban lesz a jogértelmezéssel. A törvényt ugyanis képtelenség betartatni. Ha kormányra kerülünk, első dolgaink közt lesz eltörölni.
– Addig viszont megtörténhet, hogy történészeket, akik nyilvánosan vitatkoznak a dekrétumokról, bebörtönöznek. De elég egy kocsmai vita is, amely után egyik szomszéd feljelenti a másikat.
– Parlamenti alelnökként szégyellem, ami történt! Hogy ez a törvény átment. Meggyőződésem, hogy a szavazás előtti estén írták. Sérti a szólás és a tudomány szabadságának alkotmányos védelmét is. Ami a felvetését illeti:
szégyen, hogy ilyesmit kell megkérdeznie, én pedig nem tudok rá egyértelmű választ adni. De nemcsak én, senki sem, annyira bizarr az egész. Alighanem azok sem gondolták végig, mit okoznak ezzel, akik megírták és megszavazták.
– Miért írta alá a magukat feljelentő magyar aktivisták – Fiala-Butora János, Orosz Örs és Stubendek Attila – petícióját?
– Jelezni akartam, mennyire méltatlan, ami – és ahogy – történt. Más szlovák közszereplőket is igyekeztem meggyőzni. Hogy nem lettek annyian, az nem az egyet nem értésük, inkább az általános apátia jele. Régebben voltak olyanok, akik mindkét oldallal szót értettek; mára a két oldalból két közéleti gettó vált. Ne vegye rossz néven, de keveseket érdekelnek a kisebbségi problémák Szlovákiában.
– Ha már apátia: meglepte a visszafogott budapesti reakció?
– Mindenki csodálkozott. Amennyire hallom, Budapesten is sokakat meglepett a szavazás eredménye. Orbán Viktor dolga eldönteni, mi a fontosabb: a barátság Robert Ficóval vagy a kiállás a szlovákiai magyarokért.
– Mennyire őszinte „a barátság Robert Ficóval”?
– A személyes részéről nincs tudomásom, de a brüsszeli pozíciójuk összeköti őket. Fico hasznos partner, hogy Orbán Viktor ne legyen egyedül – hogy aztán adott ponton Fico átsoroljon a EU-párti oldalra és egyedül hagyja Orbánt. A látszat, amit mutatni akarnak, mégis az, hogy „két ország, nem egy”. Bilaterális értelemben ugyanakkor semmi konstruktívhoz nem vezetett a viszonyuk. Máskülönben látnánk közös infrastrukturális vagy kulturális projekteket.
– Szijjártó Péter most szólna közbe, az átadott hidak számát említve.
– A hidak nagyszerűek. Ettől még gyakorlati oldalon nem látszik az állítólagos szívélyes viszony eredménye. Robert Fico ugyanis, ha az érdekei úgy kívánják, gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt. Ez a különbség kettejük között: gondoljuk bármit róla – én például nem értek vele egyet –, de Orbán Viktornak strukturált világképe van. Fico viszont könyörtelen, brutális, már-már művészi szintű pragmatista.
– A szavazás után tüntetést tartottak Pozsonyban. Gondolta volna, hogy valaha egy színpadon áll majd Gubík László Magyar Szövetség-elnökkel?
– Mindig is reméltem, hogy egyszer egy színpadon állunk a magyar párttal. Megválasztása óta kapcsolatban vagyok Gubík Lászlóval. Amennyire látom, úgy alakítja a pártját, hogy az világnézettől függetlenül legyen a magyarok érdekképviselete. Remélem, a demokratikus – Európa-, jogállamiság-párti – erők részének gondolja a Szövetséget. A változáshoz az egyetértési pontok megtalálása szükséges.
– Elégséges válasz ez azoknak az ellenzékieknek, akik bírálták Gubík meghívását, mondván, a pártelnök „Orbán Viktor meghosszabbított keze”?
– A Szövetség múltban képviselt álláspontja miatt valóban nem a legbarátságosabb közönség előtt mondott beszédet. Éppen ezért elismerés illeti, hogy mégis megtette.
Hosszú ideje nem láttam ekkora bátorságot szlovákiai magyar politikus részéről. Ettől még van tennivaló, hogy egyetértsünk például EU-s ügyekben vagy Ukrajna kérdésében.
– Potenciális koalíciós partner a Magyar Szövetség?
– Most még nem tudom, de jó lenne belátható időn belül látni, kik azok, akikre számíthatunk. Szerintem idén kiderül. Az első pozitív lépéseket megtettük.
– Egyesítheti a Beneš-ügy a magyarokat a Szövetség zászlaja körül – legalább annyira, hogy 2006 után először visszajuthassanak a parlamentbe?
– Logikus lenne, de nem tudok a nevükben beszélni. Annak mindenesetre, úgy tűnik, tudatában vannak, hogy nagyobb esélyük van bejutni, ha technikai koalícióra lépnek valamelyik szlovák párttal – például a kereszténydemokratákkal. De dönteni nekik kell. Örömteli ugyanakkor, hogy a Szövetség politikusai hosszú idő után újra megszólalnak az országos nyilvánosságban.
– Gubík pártelnöksége előtti tevékenysége tehát, ha koalíciókötésre kerülne sor, megbocsáttatik?
– Nem az én dolgom megbocsátani. Ez ugyanis nem feloldozás, hanem kompromisszum kérdése. Ha folyton az általunk elképzelt ideális partnert keresnénk, a koalíciókényszer miatt soha nem alakulna szlovák kormány. Nem kifinomult borozópartnert keresünk, hanem olyanokat, akikkel hasonlókat gondolunk Szlovákia Európában betöltött helyéről, jogállamiságról vagy gazdasági kérdésekről. Ettől még szeretnénk jelen lenni a magyar közösség életében – másképp nem vezetnénk a közvélemény-kutatásokban, ami egyedülálló az európai liberális pártcsaládunkban.
– A legutóbbi mérés szerint 23-17-re vezetnek Robert Fico SMER-je előtt, de Kovács László óta tudjuk, hogy választást kell nyerni, nem kutatást. 2027 pedig messze van még.
– Abszolút egyetértek Kovács László állításával. Ha nem ülésezik a parlament, járom az országot, és látom, mennyire kiábrándultak a kormánypárti szavazók. Látják, hogy nem értük dolgozik a hatalom. Egy dolog gazdasági fellendülés idején kormányozni – mint Fico 2012 utáni éveiben –, és egy másik a mostani nehézségek között. Az eurózónában nálunk a legmagasabb az infláció, a miniszterelnök pedig elterelésképp geopolitikusként járja a világot, harcol Brüsszellel vagy a genderek számával foglalkozik. Egyik sem működik, és Fico napjai lassan lejárnak.
– A Progresszív Szlovákiának érdeke a tavaszi magyarországi kormányváltás? Magyar platformjuk szorgosan riposztolja Magyar Péter Beneš-ügyi megszólalásait.
– Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi magyar kormánnyal nem egyeznek az értékeink. De a saját kormányukról a magyaroknak kell dönteniük. Ha marad Orbán Viktor, Michal Šimečka pedig miniszterelnök lesz, akkor neki Orbán Viktorral kell együttműködnie. Hiszen a kétoldalú viszonyban fennálló problémák ugyanúgy ott lesznek, azokat kell hát megoldanunk. Akárki lesz hatalmon Pozsonyban és Budapesten.
Nyitókép: Martin Dubéci a Szlovák Nemzeti Tanács üléstermében Pozsonyban 2026. január 11-én (fotó: Válasz Online/Vörös Szabolcs)
Ezt az interjút nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
