Lélektelen falanszter – elkészült a NER-korszak urbanisztikai szimbóluma
Az üzletház átadásával már majdnem teljesen elkészült a kormányzati ciklus legjelentősebb budapesti városfejlesztési projektje: a Bayer Construct nevű kormányközeli ingatlanfejlesztő utóbb nagyrészt államosított zuglói irodaházegyüttese. Közel száz éves álom valósult meg ezzel, legalábbis papíron: ez lenne ugyanis Zugló új városközpontja. A valóságban lélektelen, túlméretezett falanszter született, ami teljesen idegen környezete, sőt Budapest léptékétől. Miután a magyar államigazgatás tekintélyes része hamarosan ideköltözik a belváros palotáiból, tekinthetjük a NER-korszak urbanisztikai szimbólumának. Annak legalább tökéletes.
Nem lehetett ettől sok jót várni építés közben sem. Tavaly tavasszal kétrészes nagy cikkben elemeztük az akkor még csak épülő zuglói kormányzati negyedet. Jól látszott, hogy a túlméretezett tömbökből álló, zsúfolt irodapark, amit minden érdemi tömegközlekedési fejlesztés nélkül húztak fel a Bosnyák tér mögött, óriási terhet jelent majd környezetének. Megmutattuk azt is, hogy jutott el a terület odáig közel húsz év alatt, hogy zöld sportpályák és tanuszoda helyett magántulajdonba vándoroljon, és idővel minden olyan elem kihulljon a projektből, amivel eredetileg a zöldterület felszámolását és eladását a kerületvezetés még 2006-ban megindokolta.
Most érdemes újra visszanézni a Bosnyák térre, mivel október közepén a Zenit Corso nevű üzletház megnyitásával elkészült a beruházás első üteme, és szinte teljesen készen áll a nagyobb második etap is, azok a hatalmas irodaházak, amelyekbe a magyar államigazgatás jelentős része hamarosan beköltözik. A méreteken túl ez adja „Zugló Városközpont” igazi jelentőségét: a NER-közeli ingatlanfejlesztő, Balázs Attila Bayer Construct nevű cégétől ugyanis 2023-ban a magyar állam megvette a készülő irodaházakat. A nyilvánosság addig azt hihette, hogy egy magáncég fejleszt ingatlant Zuglóban, ez azonban illúzió volt, valójában hatalmas közberuházás zajlott kiszervezve. A Bosnyák mögött végső soron az új kormányzati negyed épült fel, ahhoz hasonló, mint amit még a Gyurcsány-korszakban a Nyugati pályaudvar mellé terveztek, de ott sosem valósult meg. Egy fél metróvonal kijött volna a ráköltött 244 milliárdból, így nyugodtan mondhatjuk:
a NER-korszak legjelentősebb budapesti városfejlesztési beruházásáról van szó.
Tavaly azt is bemutattuk, hogy ez ráadásul része egy sokkal nagyobb, közel 600 milliárd forintos – majd 700 milliárdra növekvő – ingatlanbiznisznek, amely további két óriásprojekt megvásárlását foglalta magában (az utóbbiaknál az eladói oldal Tiborcz Istvánhoz esett közel).
Időközben az is világossá vált, hogy szinte az összes közhivatal „kimozgatása” a megszokott helyéről a belvárosban legalább tucat történelmi palota eladását teszi lehetővé, sőt elkerülhetetlenné, hiszen a hivatalok száma sem végtelen, és egyszerre két helyen nem tudnak működni. (Többek között ennek a nagyszabású, még közel sem lezárult ingatlankeringőnek a részeként került a Belügyminisztérium tömbje nemrég a megbukott Rákos-Dubaj emirátusi ingatlanfejlesztőjéhez.)
Amit tehát Zuglóban magunk előtt látunk, a NER-korszakban átalakult magyar állam új szimbóluma, és el kell ismerni, legyen akármilyen elhibázott urbanisztikai szempontból, annak tökéletes:
kísérteties, rideg falanszter, ahol az államigazgatás különféle szervei közel egyforma épületekben alaktalan masszává olvadhatnak össze.
Egy olyan állam központja ez, amely nyomasztóan tornyosul a polgárai fölé, különböző ágazatai nem rendelkeznek önálló karakterrel, intézményi ethosszal, mind egy nagy, centralizált, bürokratikus gépezet alkotórészei. Ez az állam nem tesz gesztusokat az őt körülvevő humán környezetnek, nem próbál emberarcú lenni, nem különösebben nyitott, bár kétségtelenül korszerű a szó technológiai értelmében.
Nem volt semmi tudatosság ennek a szimbólumnak a megszületésében, sőt éppen azért lett ilyen, mert teljesen rendhagyó körülmények között jött létre. Máshol ugyanis, ha egy állam belevág egy teljesen új kormányzati negyed felépítésébe – nagymúltú európai országokban ez egyébként nem jellemző –, azt évtizedeken át tartó tervezés, városépítészeti és egyedi építészeti tervpályázatok sora, hosszabb nyilvános vita előzi meg. Ennek a során a tervek finomodnak, megjelenik bennük ezernyi különböző szempont, részérdek, a kormányok szeretnék a társadalomnak „eladni” az elképzelést, így nyugaton nagy súlyt fektetnek rá, hogy az új államközpont lehetőség szerint emberléptékű, transzparenciát sugárzó legyen. Keleten inkább az állam tekintélyére és a nemzetépítésre helyezik a hangsúlyt.
Itt ilyesmi nem volt.
A magyar állam a baráti fejlesztőtől egy zsákutcába jutott magánberuházást vett át, amely eleve nyolc hatalmas, egymás mellé zsúfolt tömbből állt. Eredetileg ezekben főleg lakások lettek volna, de végül csak egyetlen óriástömb maradt lakásfunkcióban (ezt a Bayer meg is tartotta, Zenit Residence néven értékesít benne 168 lakást). A többiből mind irodaház lett, az első épület alján a már említett üzletközponttal.
Zugló Városközpont jól csengő neve ellenére már az állami kivásárlás pillanatában ingatlanfejlesztés volt, ami magán hordozta az ilyen projektek tipikus negatívumait: a túlzsúfoltságot, a teljesen elhibázott léptéket, a városi környezet megoldatlanságát és azt, hogy ezek a fejlesztések érdemi tömegközlekedési beruházások nélkül készülnek el, így megnövekedett gépkocsiforgalmat generálnak maguk körül. Minél nagyobbak, annál nagyobbat, a ZVK pedig tényleg nagy: a beruházó által készíttetett előzetes vizsgálati dokumentációban óránként mindössze 30 darab autó megjelenését becsülték, amiről a 2022-ben – még a kerület előző főépítésze, Dienes János által jegyzett – szakvélemény megállapította, hogy életszerűtlen, nincs összhangban az épületegyüttes valódi kapacitásaival, ugyanis a három ütemnek összesen 3269 parkolóhelyet építettek, és a rámpák kapacitása a jósoltnál nagyságrendekkel nagyobb óránkénti áteresztő képességgel bír.
Az üzletközpont nem vészesen nagy, így ma még a várható forgalomnövekedés a Thököly úton és a Nagy Lajos király útján kevéssé érzékelhető, de amint a kormányzati negyedbe beköltöznek a hivatalok, ez a helyzet változni fog.
A beruházásnak nyilvánvalóan a forgalmi hatása lesz a környékre a legnagyobb, amit azzal lehetett volna ellensúlyozni, ha a Bosnyák téren legalább az a két kötöttpályás közlekedési eszköz megépül, amit évtizedek óta ígértek a környéknek: a 4-es metró meghosszabbítása és az egykori 44-es villamos visszaépítése a Thököly úton (és meghosszabbítása). Egyik sincs még csak tervben sem.
A projekt végül környezetvédelmi engedély nélkül épült fel, ugyanis a Fővárosi Törvényszék a XIV. kerületi önkormányzat, a Civil Zugló egyesület és a Levegő Munkacsoport keresete nyomán idén májusban megsemmisítette azt a kormányhivatali határozatot, amely kimondta, hogy nem szükséges környezeti hatástanulmányt készíteni. A hivatal úgy ítélte meg, hogy a projektnek nem lesz jelentős környezeti hatása, ami nyilvánvalóan nonszensz, ahogy azt a bíróság meg is állapította. A törvényszék új eljárásra kötelezte a kormányhivatalt, de időközben az óriásprojekt elkészült – eső után köpönyeg.
Korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy a ZVK-ról 2006 és 2021 között fokozatosan minden olyan közcélú elem lehullott, amiért a terveket városközpontnak lehetett nevezni. Az egymást váltó, mindig más színezetű kerületi önkormányzatok csak abban hasonlítottak egymásra, hogy
a közérdeket képtelenek voltak érvényesíteni az időnként változó magánfejlesztővel szemben,
aki egy ponton (2017-ben) az egész tömböt kitöltő óriásplázát álmodott a területre. Az eredeti remények – új vásárcsarnok, városháza, szakrendelő, városias főtér, nagy közpark – mind füstbe mentek, nem lett belőlük semmi.
Mire a NER a Bayer Constructtal megérkezett, a kerület már nagyon beszorított helyzetben volt, és attól kezdve alig maradt mozgástere, mivel nem kevesebb mint hét kormányrendelettel az állam minden maradék szabályt és korlátozást eltakarított előle 2021 és 2023 között. A kiemelő rendeletek kivétel nélkül azt a célt szolgálták, hogy a beépítés sűrűsége, nagysága tovább növekedjen, és ne kelljen semmilyen meglévő szabályozáshoz igazodni.
Az időközben kirúgott főépítész, Dienes János lapunk hasábjain írta meg: úgy érzékelte, hogy Horváth Csaba szocialista polgármester valójában rontotta az önkormányzat tárgyalási pozícióját, és egy törvénytelen szerződéstervezetet akart folyamatosan áterőltetni a testületen, vagyis végső soron a Bayer érdekeit szolgálta. A polgármester akkoriban visszautasította ezt a vádat, de 2024-ben vereséget szenvedett a választáson a momentumos Rózsa Andrástól. A Zenit Corso október 16-i átadóján Horváth is megjelent Balázs Attila, valamint a Fidesz helyi vezetője, Borbély Ádám társaságában az ünnepélyes átadón. A Telexnek több forrás is arról számolt be, hogy Horváth a Bayer Construct Zrt. hivatalos tárgyalódelegációjának tagjaként járt a XIII. és a XV. kerületi önkormányzatok vezetésénél a cég helyi beruházásairól egyeztetni. A volt polgármester minderre csak annyit mondott, nem alkalmazottja a Bayer Construct Zrt.-nek vagy a cégcsoport más egységének, és már nem tekinti magát közszereplőnek.
Utólag azért kimondható, hogy Horváth Csaba viselkedése teljes mértékben igazolni látszik azt a feltételezést, hogy az akkoriban állítólag ellenzéki polgármester remekül megtalálta a hangot a kerület közepét éppen szétépítő NER-fejlesztővel. A fideszes Borbély Ádám legalább mindvégig nyíltan, egyértelműen támogatta a beruházást, és nem tett úgy, mintha…
Évtizedek múlva persze csak a történészeket fogja érdekelni, mit csinált Horváth Csaba, és kinek az érdekeit képviselte, már persze a sajátján túl.
Ami igazán számít, hogy a magyar állam új kormányzati negyede azért lett túlépített és túlzsúfolt falanszter, mert magán viseli egy vadkeleti ingatlanfejlesztés összes strukturális sajátosságát. Egyszerűen nem úgy született meg, ahogy egy ilyen negyed bárhol nyugaton létrejött volna, de még csak nem is olyan módon, ahogy az ilyen beruházások szimbolikus jelentőségét nagyon fontosnak tartó feltörekvő országokban kormánynegyedeket építenek. Az új kormányzati negyed pont azáltal lesz a NER-korszak tökéletes jelképe, és sajnos meghaladhatatlan hagyatéka, hogy nem szánták annak, sőt
soha nem volt a koncepciója mögött semmilyen szellemi, intellektuális tartalom, mondanivaló, vagy állameszmény.
Ha a tömbökben nagyrészt lakások lennének, ahogy eredetileg tervezték, az üzleti építészet elriasztó példája lenne. Így, hogy egy fatális véletlen folytán az állam költözött bele, valami még elriasztóbb dolog keletkezett.
A ZVK mestertervét eredetileg a Zaha Hadid Architects építésziroda készítette 2021-ben, amikor az még magánfejlesztésnek látszott. A londoni székhelyű vállalatot a rég elhunyt híres építész egykori munkatársai viszik tovább, és a világban sokat foglalkoztatott, magas brandértékű irodának számít. Az ingatlanfejlesztők szívesen dolgoznak egy ilyen építészcéggel, amelynek neve továbbra is jól cseng, és valóban jelent egyfajta építészeti alapminőséget.
Azt azonban érdemes látni: egy ilyen budapesti fejlesztés megtervezése a Zaha Hadid Architects számára egyrészt kis jelentőségű rutinfeladat, másrészt semmilyen valódi helyismeret nem áll mögötte. A megrendelői igény olyan léptékű és sűrűségű beruházásról szólt, ami az iroda számára megszokott, de
valójában Londonban vagy Csengtuban lett volna indokolt, nem Budapesten.
A funkcióváltás miatt a terv építészetileg elszegényedett, azt a változatosságot is elvesztette, ami eredetileg még megvolt benne. Az egyetlen megmaradt lakótömb fehér alapszínével és erkélyeivel vizuálisan jól elkülönül a rozsdavörös irodaházaktól. Ha legalább az épületek fele lakóház maradt volna, ahogy az még a 2021-es látványterveken megjelenik, az összkép valamivel oldottabb és érdekesebb lenne, de azáltal hogy hét gyakorlatilag egyforma kiképzésű, színű és méretű óriástömb sorolódik feszesen egymás mellé, a falanszterhatás felerősödött.
Az viszont eleve ingatlanfejlesztői szemléletű hazugság volt, hogy a Zaha Hadid Architects zöld és fenntartható projektként prezentálta a ZVK-t, amely összeköti a Bosnyák teret a Rákos-patakkal, és Pest „egyik legzöldebb és legfenntarthatóbb negyedét hozza létre, mely organikusan kapcsolódik a Rákos-patak környékéhez, harmonikus egységbe foglalva a zöldterületeket és az általunk épített közösségi tereket.”
Mindennek pontosan az ellenkezője az igaz:
- a ZVK nem kapcsolódik sem a Bosnyák térhez, sem a Rákos-patak menti zöldterülethez, az utóbbi konkrétan megközelíthetetlen onnan;
- teljes értékű zöldterület egy 21. századi városfejlesztéstől szokatlan módon egyáltalán nem keletkezett;
- a megvalósult projekt kifejezetten diszharmonikus viszonyban van a környezetével, ami főként annak köszönhető, hogy teljesen elüt a léptéke mindentől, ami a közelében van.
Mindez már 2021-ben is látszott a mesterterven, e tekintetben az egyetlen különbség a megvalósult és a megálmodott projekt között csak az, hogy nem épült meg a patak túlpartjára átvezető gyalogoshíd. De ha megépül, szerves kapcsolat akkor sem lenne, ugyanis ahhoz, hogy legyen egy zöld tengely a két parkos terület között, a ZVK-ban is kellene lennie egy teljes értékű, nagyobb kiterjedésű parknak. A régebbi terveken volt még ilyen, a Zaha-Bayer-féle tervekben már nem, csak a tömbök között vezet át egy viszonylag széles sétány, ami azonban zöld tengelynek nem mondható. Az összes többi zöldterület valójában az épületek közötti kiemelt, kerítéssel körülvett növénykazetta.
A valóságban a ZVK nem összeköti a Bosnyák teret a Rákos-patakkal, hanem éppen ellenkezőleg, elfalazza egymástól ezt a két zöld területet, felszámolva egy olyan zöld folyosót, aminek a város ökológiai egészsége szempontjából jelentős szerepe lett volna. Ez egy magánfejlesztés esetében is megengedhetetlen lett volna, de úgy még inkább az, hogy végső soron egy kiemelt közberuházásról beszélünk.
Az egyetlen olyan elem, ami megőrzött valamit a projekt egykori közcéljából, vagyis abból, hogy Zugló számára új központot teremtsen, az üzletház. Építészeti értelemben is ez a legnívósabb, és érdekes módon van benne valami jó értelemben vett idegenségérzet, egyes pontjain megállva akár azt is hihetnénk, hogy egy londoni kerületben vagyunk.
A Zenit Corso igazi érdekessége az, hogy nem pláza. Egyáltalán nincs fedett belső tere, az üzletek egy nyitott belső udvar körül helyezkednek el három szinten: a legalsó szint három nagy üzlettel a föld alá van rejtve, és a mélygarázsból közelíthető meg, a földszint három irányba megnyílik a környező közterületek felé, és ezzel a tömbbelső átjárhatóvá válik, feljebb pedig mindössze egy galériaszint található, ahova mozgólépcső vezet fel. Az egész nem nagy, kellemesek az arányai,
pont annyit tud, amennyire ezen a helyen, ebben a kerületi alközpontban reálisan szükség van.
A Zenit Corso más szempontból is fontos épület Budapest számára: megmutatja, hogy egy régebbi és évtizedek óta mellőzött műfaj, az üzletház a városszéli bevásárlóközpontok reális alternatívája lehet.
Ez ugyanis egy klasszikus üzletház: üzletek vannak benne kifelé, az utcák irányába és belül is, a városias léptékű udvar körül. Mégpedig pontosan olyan üzletek, amelyek kedvéért az emberek manapság autóba ülnek, és városszéli bevásárlóközpontokba mennek ki, hogy egy helyen bonyolítsanak le minden kötelező feladatot a macskakaja megvásárlásától a heti nagybevásárlásig. Ha valami fenntarthatósági és urbanisztikai szempontból értelmes törekvés, az a környezetet fölöslegesen megterhelő bevásárló-ingázás helyett a jó városközepi alternatívák felkínálása; miközben valódi plázákra, amelyek elszívják az életet a környező vendéglátóhelyek, kisboltok elől, már nincs szükség (és láthatóan mozikra sem, miután a covid és a streaming kettőse a mozizásra súlyos csapást mért).
Valóban szerencse, hogy Zugló nem kapott tíz vagy húsz évvel ezelőtt egy olyan óriásplázát, ami a korábbi tervekben szerepelt, és ami minden bizonnyal megölte volna a Csömöri út és a Nagy Lajos király útja üzleteit. A Zenit Corsónak ilyen hatása nem lesz.
Egész meglepő érzés ebben a teljesen léptéktévesztett komplexumban találkozni egy olyan részlettel, aminek rendben vannak az arányai. Meglepő és kissé elszomorító is, mert megmutatja, hogy normális szabályozás mellett milyen remek új városrészt lehetett volna itt építeni, ha nem egy magáról minden féket lehányó lopógépezet száguld át Zugló közepén.
Mert a ZVK-val a legnagyobb baj az, hogy egy közel száz éves városépítészeti álmot teljesített be rosszul: azt, hogy a hatalmas kiterjedésű Zugló, a főváros harmadik legnépesebb kerülete a Bosnyák tér környékén kap egy valódi, urbánus központ. Ennek a főváros egésze szempontjából is nagy jelentősége lett volna, ilyen alközpontokra ugyanis égetően szükség van ahhoz, hogy ne koncentrálódjon minden funkció a túlterhelés alatt rogyadozó történelmi belvárosba, és hogy az emberek a lakóhelyükhöz közel találják meg a városi élet alapvető szolgáltatásait és különösen annak légkörét, atmoszféráját.
Zugló a 20. század első felében egy már akkor is parcellázási logika által hajtott, extenzív terjeszkedéssel jött létre, amiben ilyen központ nem alakult ki. Hogy ennek az ideális helye földrajzi, közlekedési és városfejlődési okokból a Bosnyák téren van, azt már a 20. század elején felismerték. Ezért akadályozta meg a főváros, hogy tulajdonosa, gróf Andrássy Gézáné felparcellázza azt a hatalmas, üres telektömböt, amit pár évvel korábban spekulációs céllal megvásárolt a mai Nagy Lajos király útja és a városhatár között, a Rákos-patak két oldalán.
A gróf Andrássy Gézáné-féle telektömböt akkor már mindkét oldalról beépített területek vették körül, de a Bárczy István-féle a városvezetés érzékelte, hogy a Thököly út meghosszabbításához és a Hajcsár utca (ma Nagy Lajos király útja) kiszélesítéséhez szükség van a területre, ezért – bár a döntést rengetegen bírálták, és fölösleges pénzszórásnak tartották – igen magas áron megvették a grófnétól 1910-ben. A hatalmas telektömb helye a Csömöri út és a Bosnyák utca között máig kirajzolódik a városszerkezetben.
Megvették, de a központ a következő fél évszázadban mégsem tudott megszületni. Az 1950-es évek elején csak a Csömöri út egyik oldalának jó minőségű, Bauhaus házsora meg két frissen felépült modern templom, a katolikus és az evangélikus jelezte, hogy a Bosnyák több akar lenni zajos, koszos külvárosi piactérnél.
Az egész történetet fölösleges lenne most felidézni, de érdemes egymás után rakni négy képet, amelyek megmutatják, hogy a ZVK milyen fejlődési útnak jelenti a félresikerült végállomását:
Gebhardt Tibor 1955-ös rendezési terve olyan városias nagyvonalúságot, városépítési tudást, komplex gondolkodást mutat, hogy csak sajnálhatjuk: a magyar várostervezésből kiveszett ez a szemlélet a következő évtizedekben. Nem tért vissza máig sem, pedig ha a Bosnyák tér ezen a módon kiépül – városias térfalakkal, középületekkel, a Nagy Lajos király útja mindkét oldalán megfelelő teresedéssel –, ma Budapest reprezentatív terei közé sorolnánk.
A tervből szinte semmi nem valósult meg, mindössze egyetlen térfal készült el 1969-ben a Térképész székház átadásával, de sajnos ez a 20. század közepi modern épület nem tartozik a korszak igazán jól sikerült alkotásai közé. Ami még elkészült, az a csarnok és a fedett piac épületegyüttese 1962-ben, de nem a fenti terven látható módon közvetlenül a templom mögött, hanem a Lőcsei út túloldalán. Az emeletes fejépületi rész még Gebhardt tervének szándékai szerint folytatja a Csömöri út beépítésének vonalát (vagyis a templom tömbjének meghosszabbítása). Ez kimondottan érdeme az épületnek, és talán most, hogy az előtte lévő járdaszakaszt rendezték, talán valamivel jobban érvényesül majd, mint az elmúlt évtizedekben.
Miután a Bosnyák teret a piac átköltöztetése után 1969-ben parkosították, a városfejlődés itt nyugvópontra jutott, a korábbi tervekben látható zárt tér nem jött létre, a tömbök beépítéséről lemondtak.
Mégis, ezzel a központ nem állt össze, és egészen érdekes módon a 20. század vége felé újra megindult a gondolkodás, hogyan lehetne bővíteni. A 80-as években már egyre gyakrabban merült fel, hogy itt egy városias alközpontra lenne szükség (azért is, mert azt hitték, megérkezik majd a metró). Idővel a figyelem a piac mögötti, 1956 óta létező sportterület felé fordult, mivel ez maradt az utolsó nagy szabad hely Andrássyné egykori telkéből. A Bosnyák tér fogalma tehát az 1960-as évektől képlékeny módon elkezdett bővülni hátrafelé, először csak a csarnok környékét kezdték hozzászámítani, aztán a 90-es évektől már a sportterület helyére megálmodott új városközpontot is.
A következő nagyszabású tervet a rendszerváltás után, 1999-ben mutatta be Zugló akkor szabaddemokrata vezetése. Így festett:
Látszik, hogy ebben messze túlsúlyban vannak a közfunkciók és a zöldterületek a megjelenő magánfejlesztések mellett. Az addigra elavultnak érzett régi helyett új vásárcsarnok, új igazgatási épület (vagyis városháza) és rengeteg megtartott sportpálya jelenik meg a terven, amely a megnyitott terekkel még valóban szerves kapcsolatot teremtett volna a régi Bosnyák térrel, illetve a zöld- és sportterületek révén harmonikus átmenetet kínált volna a Rákos-patak felé. Azt is mondhatjuk: ez az a terv, aminek a Zaha Hadid Architects mesterterve utóbb hazudta magát.
Erre természetesen nem volt pénz.
A következő fázis már a sportterület 2006-os eladása után született, amikor az akkori kerületvezetés úgy gondolta, nagy engedményeket ad a magánfejlesztőnek, lemond a sportpályák továbbéltetéséről, de cserébe sok mindent kap:
Látható, hogy a fejlesztői érdekek itt már markánsan megjelennek, van pláza és irodaházak, de még város is van: tágas új közpark a templom mögött, vadonatúj, kétszintes vásárcsarnok, előtte széles, nagyvárosi léptékű köztérrel, ahova a reprezentatív városháza néz. A közterületek mind nagyvonalúak, egyikből a másikba áttekinthető és magától értetődő módon haladhatunk át. Ez a terv még betöltötte volna azt a küldetését, hogy Zuglónak a méretéhez, összvárosi jelentőségéhez mért központot adjon, de a Rákos-patak felé az átjárást már elépítette volna.
A fenti négy terv más-más urbanisztikai szemléletet tükröz, mindegyiknek vannak előnyös és hátrányos vonásai, de mindegyik rendelkezik komoly értékekkel – és mindegyik sokkal-sokkal jobb annál, mint ami végül megvalósult.
A ZVK nemcsak funkcionálisan szegényedett el a korábbi elképzelésekhez képest, nemcsak a zöldterületek vesztek mind oda, hanem
különösen a környező utcákhoz, terekhez való viszonya mutatja meg, hogy milyen várostervezési csődtömeget sikerült itt létrehozni.
Ebből a szempontból a két legfontosabb kapcsolódási felület a Csömöri út és a Bosnyák tér felé található. (Mellesleg: teljesen elrontották a harmadik oldalt, a Bosnyák utcát is, ahol a sugárút szélességű közterület lehetőséget adott volna egy lineáris park kialakítására, ehelyett kopár térkősivatag keletkezett, amit a hétvégi piacnapokon kívül felszíni autóparkolóként hasznosítanak.)
A legjobban egy-egy képpel lehet megmutatni, hogy mi történt. Lássuk először a történetileg legfontosabb irányt, a régi Bosnyák teret. Így néz ki a ZVK a templom mögötti parkból:
A kép látszólag nagyon előnyös, hiszen egészen kicsinek, szelídnek tűnik innen a háttérben feltűnő új épületegyüttest (sehonnan máshonnan nem az), de valójában azt mutatja meg, hogy semmiféle kapcsolatot nem sikerült teremteni az ZVK és a régi Bosnyák tér között.
Ennek a kapcsolódásnak a fő akadálya az 1962-ben épített piac és csarnok, ami szabályosan elrekeszti az utat keresztben, és átjárhatatlan akadályt jelent a hozzá kapcsolódó két, parkoló autókkal teli keresztúttal együtt. Nem véletlen, hogy az 1999-es és a 2007-es terv is a bontásával és az áthelyezésével számolt, hiszen ez akadályozza meg egy nagyvonalú, logikus térfüzér kialakítását. Csakhogy mindig volt ebben a tervezgetésben egy alaphazugság: a piac a főváros tulajdona, és a főváros sosem vett részt aktívan a projektben, így valójában egy harmadik fél telkével kalkuláltak anélkül, hogy az megalapozott lett volna.
Az eredmény az lett, hogy a piaccal nem történt semmi. Az épület rossz állapotú, a környezete pedig annál is rémisztőbb, kifelé a legtöbb irányban bódékkal, rothadó farostlemezes lapokkal fordul. A körülötte lévő közterületek akadálypályára emlékeztetnek, balkáni színvonalúak. Mindebből nem következik, hogy a csarnokot le kellene bontani, sőt. Kéri Gyula 1962-es modern épületének komoly kvalitásai vannak, bár ezt ma kevesen látják rajta, egy gondos felújítással és a környezete rendezésével ezek előhozhatók lennének. De az egyértelmű, hogy a keresztirányú átjárhatóságot körülötte biztosítani kellene.
Olyan mulasztás ez, amit egyszer még legalább pótolni lehet. Amit viszont a ZVK a Csömöri úttal művelt, azt már semmi nem hozza helyre. Így néz ki a látvány a Rákospatak utca felől:
Eszünkbe juthat a sokszor lesajnált, a rendszerváltás utáni vadkapitalizmus időszakának tartott 90-es évekből egy igen hasonló szituáció: a Westend és a Váci út esete. A kiinduló helyzet nagyon hasonló volt. A Váci út egyik fele a Nyugati tértől és Lehel téri magas színvonalú, városias beépítéssel rendelkezett, a másik oldalon viszont a pályaudvari terület végtelen kerítése és elhagyott oldala húzódott. Ezt a féloldalasságot a Westend tervezése során Finta József (és a korabeli szabályozás) problémaként ismerte fel, és megoldást talált rá: a Westendet kifordították a Váci útra, teljes hosszában hátrahúzták a térfalat, hogy egy jó légkörű, zöld sétányt tudjanak kialakítani az útszakasz teljes hosszában, és a pláza városias földszintekkel és tagolással néz errefelé. A Váci út belső szakasza ennek köszönhetően lett rendezett összhatású, civilizált útvonal, és a sétányt mindig rengetegen használják.
Ugyanezt meg lehetett volna tenni a Csömöri úttal, amelynek a belső szakasza az egyik oldalán szintén kiépült jó minőségű, előkertes modern bérházakkal a 20. század első felében, a másik azonban nem.
Sőt, ezt kellett volna tenni vele. Egyszerűen el kellett volna lopni a módszert, ami működik.
Amit ezzel szemben a fenti képen láthatunk, az a teljes városépítészeti nihil, egy örökre elszalasztott lehetőség. A kormányzati negyed rideg irodaházainak sora áthatolhatatlan falként mered fel a Csömöri út (innen nézve) bal oldalán, és a halott földszintek, a zöld sétány és egyáltalán a városi életre alkalmas terek teljes hiánya miatt nem sokban különbözik attól, mintha egy betonfalat húztak volna fel az útszakasz teljes hosszában. Így senki nem épít várost már azokon a helyeken, ahol van urbanisztikai gondolkodás és bármiféle nyugati értelemben vett szabályozási környezet. Ennél a várostervezésről száz éve is többet tudtak. Ez a kormányzati negyed persze nem az állampolgároknak épült – látszik is rajta.
Nyitókép: az új kormányzati negyed a magasból (fotó: Válasz Online)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, a biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
