A serdülőknél szinte minden kikapcsolódási formát kiszorított, pedig napi másfél óra fölött káros
Soha nem látott összefogást indított el a Bethesda Gyermekkórház annak érdekében, hogy a szülőket mozgósítva visszavezessék az ifjúságot egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb, offline gyerekkorhoz. Hogy mi verte ki annyira a biztosítékot negyven szakmai szervezet munkatársainál, hogy közös, határozott állásfoglalás fogalmazzanak meg? A gyerekek megdöbbentő mennyiségűre nőtt képernyőideje. Arról, hogyan szembesülnek a jelenség következményeivel a különféle ambulanciák orvosai és milyen megoldást kínál a problémára a Bethesda csapata, Nagy Péter gyermek- és ifjúságpszichiátert, a kórház tudományos igazgatóhelyettesét kérdeztük.
Úgy véli, az ön gyereke nem lépi át az elfogadhatónak tartott napi képernyőidőt? A megérzéseire hagyatkozik, vagy lemérte, összesen hány órát tölt okostelefon, laptop, tablet és tévé előtt egy nap? Ha egyszer veszi a fáradságot és összeszámolja, minden bizonnyal megdöbbenéssel fogja konstatálni, hogy messze fölötte van a végeredmény a szakemberek által még tolerálhatónak mondott határértéknek. Sőt, könnyen lehet, hogy a káros határt is meghaladja.
Mivel egyre több szakrendelésen jutottak arra a következtetésre, hogy a gyerekek különféle panaszainak hátterében a túl magas képernyőidő áll, a Bethesda Kórház munkatársai széleskörű szakmai fórumot kezdeményeztek idén tavasszal. A problémaközpontú tanácskozás eredményeként (amelybe több mint 40 országos szervezet munkatársait vonták be) kerek perec kimondták: a digitális eszközök használatának drámai növekedése ma már nemcsak nevelési, de egészségügyi és társadalmi kérdés. Az itt született szakmai állásfoglalásban kutatók, egészségtudományi szakemberek, a pedagógia és a pszichológia szakértői, civil szervezetek tagjai és politikai döntéshozók fogalmazták meg, hogy „a képernyő előtt töltött idő jelentős kockázatokkal járhat: hatást gyakorol többek között az idegrendszer, az érzelemszabályozás és számos egyéb terület fejlődésére”.
A komoly szakirodalmi jegyzékkel alátámasztott állásfoglalás tíz pontban rögzíti azokat az alapelveket, amelyekhez jó lenne tartani magunkat és gyerekeinket. A dolog ugyanis úgy áll, hogy – ellentétben más függőségekkel –
a képernyőfüggőség esetében nem lehet felvetni a genetikai hajlam lehetőségét, ezért ha eljut a függőségig a gyerekünk, kizárólag minket terhel a felelősség.
Kemény szavak, nem véletlen, hogy nem is ezekkel kezdi Nagy Péter, a Bethesda Gyermekkórház Neurodevelopmentális ambulanciájának főorvosa, akit azért kerestünk fel, hogy a kórház által indított képernyőidő-csökkentő programról kérdezzük. Ám mielőtt rátérnénk erre, lássuk, mekkora is a gond!
Azt a vészjósló intést, hogy „ebből baj lesz!”, körülbelül az okostelefonok megjelenése óta hallhatjuk, bizonyos mértékig immunisak is lettünk rá, ami részben nyilván önfelmentés, hiszen felnőttként mi is belekerültünk az online kommunikáció csapdáiba: dolgozzunk szinte bármilyen területen, nemigen tudjuk nélkülözni a telefont, a számítógépet, és időnk jelentős részét valamilyen képernyő előtt töltjük. Hogy most minden eddiginél szélesebb körű szakmai összefogás indult a fiatalok megmentéséére, nem véletlen. Az utóbbi években ugyanis bizonyos felmérések szerint
olyan drasztikusan megnőtt a serdülőkorú fiatalok körében a szórakozáshoz, a kikapcsolódáshoz fűződő képernyőidő, hogy mára eléri a napi 7-8 órát.
Ez nagy átlagban azt jelenti, hogy a gyerek, ha hazajön az iskolából, lefekvésig csak kütyüzik. Szinte minden más kikapcsolódási formát kiszorított a képernyő.
– Amikor a szülők odatesznek egy okostelefont a pici gyerek elé, bár úgy tűnik, megnyugszik tőle, valójában csupán az történik, hogy egy intenzívebb ingerrel elterelődik a figyelme, eközben pedig nem tanul meg egy, az érzelmei szabályozását segítő készséget, amelyre a későbbiekben szüksége lenne – magyarázza a gyermek- és ifjúságpszichiáter, aki úgy véli, vannak a kikapcsolódási célú képernyőhasználatnak pozitív oldalai is, nem arról van szó, hogy úgy, ahogy van, be kell szüntetni. (A legkisebbeket veszélyeztető függőségről korábban itt írtunk és itt készítettünk podcastadást.) Ám amikor kicsúszik a kontroll alól, az komoly problémákhoz vezethet.
A nagyobbaknál ezek inkább kapcsolati problémák vagy bántalmazás formájában jelenhetnek meg, de a túlzott képernyőhasználat nagyon zavarja az alvást is. Ha lefekvés előtt használják a gyerekek a készülékeket, később alszanak el, nyugtalanabb az éjszaka, nem tudnak olyan pihentetően aludni, másnap ingerlékenyebbek, de mindez jelentősen növelheti az elhízás kockázatát is. Amellett, hogy képernyőt általában órákon át egy helyben ülve néz az ember, miközben le van kötve a figyelme, borzasztó nagy mennyiségű kalóriát is be tud vinni ebben a mozdulatlan helyzetben. Anélkül, hogy észrevenné.
– Az a tapasztalat, hogy az endokrinológiai ambulancián megforduló gyereknek csak körülbelül 10 százalékánál állapítható meg valódi hormonális ok az elhízás mögött, a többiek esetében általában életmódbeli probléma áll a háttérben – magyarázza a szakember, majd arról mesél: nyaralás közben figyelte, hogy a körülötte lévő asztalok valamelyikénél minden este letettek egy-egy mobiltelefont a gyerekek elé. – Volt olyan közöttük, aki észre sem vette, hogy vacsorázott – mondja. A fenti tünetek mellett a különböző ambulanciákon egyre gyakrabban találkoznak a szakemberek
a figyelemzavarnak tűnő figyelmetlenséggel is, amely nem tévesztendő össze a valódi, idegrendszeri alapú figyelemzavarral.
Ma már kijelenthető, hogy tulajdonképpen minden magyar család érintett, ugyanakkor minél alacsonyabb szociális és gazdasági státuszban élnek, jellemzően annál több a gyerekek képernyő előtt töltött ideje. – Húsz évvel ezelőtt ez még biztosan másképp lett volna, mostanra azonban úgy tűnik, valamilyen okoseszköz mindenki számára elérhető. A mindennapi megélhetés küzdelmei közt pedig lényegesen kevesebb energia és pénz marad arra, hogy foglalkozzanak azzal, mi lenne a tartalmas, fejlesztő, hasznos időtöltés a gyerekeknek – fogalmaz a gyermek- és ifjúságpszichiáter.
Azokat a tüneteket, amelyeket a korlátok nélküli képernyőhasználat okoz a serdülőknél, már nem lehet lesöpörni az asztalról annyival, hogy a világ megváltozott. 2020 után egy ideig még gondolhattuk, hogy nincs mit tenni, a járvány okozta lezárások szükségszerűen az online térbe terelték a fiatalokat, azóta azonban eltelt öt év és mindig volt valami, ami miatt nem álltunk vissza a rendes kerékvágásba.
– Nem nyugtathatjuk tovább magunkat azzal, hogy mindez csak átmeneti állapot.
Már nincs mire fogni, hogy fokozatosan emelkedik a képernyőhasználat a gyerekek között és közben egyre több adat is összegyűlt arról, hogy mindennek tényleg lehetnek káros következményei – mondja Nagy Péter.
A szakmai fórumra minden gyerekekkel foglalkozó területről érkeztek szakemberek. A Bethesda stábja képviselte a mentálhigiénia, a pszichiátria, a pszichológia területét, de kiderült, hogy a téma nagyon foglalkoztatja azokat is, akik a gyerekek mozgásával foglalkoznak. Valamint a védőnőket, akik szerint a szülők felvilágosítását már akkor meg kellene kezdeni, amikor a gyerekük még magzati korban van. Az állásfoglalás megfogalmazásában részt vettek pedagógusok, akik már látják az előnyeit annak, hogy most kevesebb telefon van délelőttönként a gyerekek életében és természetesen kutatók is, akiknek az eredményei eddig nem jutottak el a laikusokhoz. Nem csoda, hogy a szülők gyakran tanácstalanok és nem tudják, mi számít soknak és hol kéne meghúzniuk a határokat.
Mindezek a tényezők vezettek el odáig, hogy a Bethesda munkatársai Nagy Péter szakmai vezetésével, az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság támogatásával kidolgozták azt a Képernyőidő-csökkentő Programot, amelyet az elmúlt évben összesen száz családon teszteltek. A program azoknak szól, akik eljutottak a felismerésig, hogy ront az életminőségükön a kütyük túlhasználata és megszületett bennük az elhatározás, hogy változtassanak.
– A cél az volt, hogy visszaadjuk a kontrollt a szülőknek,
hogy el tudják érni, amit kitűztek maguk elé – fogalmaz Nagy Péter. Bár a 30+8 tippet tartalmazó kézikönyvben foglalt utat ezek a családok egy öt alkalomból álló találkozássorozaton keresztül, a szakemberek kíséretében járták be, el kellett hinniük, hogy a siker nem a pszichológus jelenlétén múlik, hanem a saját elhatározásukon. A stratégia kialakításához nemcsak a pszichológia, de a projektmenedzsment világából is merítettek a szakemberek.
– Az első találkozás alkalmával felmértük a kiindulási helyzetet, a családi szokásokat. Mindenki feladatul kapta, hogy le kell írnia a nap végén, mennyi időt töltött telefon, tablet, számítógép és televízió előtt. Erről a szintről indultunk – magyarázza a szakember, aki utal rá: az elejétől kezdve fontos kritérium volt, hogy az egész család legyen jelen ezeken az alkalmakon, hiszen mindaz, amit megbeszéltek, a család minden tagjára vonatkozott. Az ezt követő találkozások aztán mind közelebb vittek a célhoz, amelyet a második alkalommal segítettek megfogalmazni a családtagok számára. Fontos volt, hogy minél konkrétabban megfogható, lehetőség szerint mérhető és időben is behatárolt célokat tűzzenek ki maguk elé a résztvevők. Tehát ahelyett, hogy úgy fogalmazták volna meg az elérni kívánt szintet: „szeretném, hogy a gyerek kevesebbet kütyüzzön”, inkább úgy fogalmaztak: „szeretném, hogy a gyerekem képernyőideje 30 százalékkal csökkenjen”.
Külön találkozást szántak arra, hogy megbeszéljék, hogyan lehet az egyébként is elvégzendő feladatokat több mozgást beiktatva véghezvinni. Nem feltétlenül sportra kell itt gondolni. Már az is számít, ha nem ülünk le a járműveken, vagy egy megállóval előbb leszállunk róluk, esetleg a bevásárlóközpont legtávolabbi pontján parkolunk az autóval, hogy kelljen egy kicsit gyalogolnunk, cipekednünk.
Külön találkozást szántak a szakemberek arra is, hogy végigvegyék, várhatóan milyen akadályokkal fognak találkozni a család tagjai a program alatt és ezekre hogyan tudnak felkészülni. A tapasztalat az volt: odáig aránylag könnyen eljutottak a szülők, hogy felismerjék, a gyerek túl sok időt tölt képernyő előtt, de
amikor elkezdtek lefektetni olyan alapszabályokat, hogy például az étkezőasztalhoz senki nem vihet telefont, általában nem a gyerek volt az első, aki tiltakozni kezdett, hanem az apa vagy az anya.
A száz családdal letesztelt képernyőidő-csökkentő program legnehezebben megoldható feltétele az volt, hogy hétről hétre az egész családnak meg kellett jelennie a Bethesdában, vagy a szegedi, illetve pécsi központban, ahol a beszélgetések folytak. A tervek szerint nyár végére ismét elérhető lesz a program, ezúttal már online is, hogy olyan családok is be tudjanak kapcsolódni, amelyeknek eddig, mivel távol laktak a centrumoktól, esélyük sem volt a csatlakozásra.
– A kiadványainkkal azokat is szeretnénk elérni, akik nem tudnak erre a programra öt hetet szánni. Fontos lenne, hogy mindenki tisztában legyen azzal, hogy mostantól tudatosabb döntést kell hozni a képernyőhasználatról, mint amilyet eddig általában hoztunk, mert nem jó, ha kicsúszik a kezünk közül a kontroll – fogalmaz a gyermek- és ifjúságpszichiáter, aki rámutat: jól lehet fejlődésre, kapcsolattartásra használni a kütyüket, de amikor már nincs az adott napra több feladatunk, tudni kell kikapcsolni, megpihenni, lehetőleg nem képernyő előtt.
– A közösségimédia- vagy képernyőfüggőség sosem genetikailag determinált, tehát 100 százalékban megelőzhető. Ezért is fontos tudatosítani a szülőkben: az, hogy rabja lesz-e a gyerekük a képernyőnek, azon múlik, hogyan irányítjuk az első 14 évet. A képernyőfüggés tünetei épp olyanok, mint bármilyen más addikcióé. Ha már nem okoz örömet más tevékenység, ha a gyerek megpróbálja átverni a szüleit, annak ellenére, hogy egyébként jó a kapcsolata velük, ha kijátssza a szabályokat, ha hazudik, ha a családi kapcsolatokat felborítva éri el, amire vágyik, és ha már nem is az örömért, hanem a borzalmas, gyötrő hiány megszüntetéséért folyamodik a használathoz, akkor valószínűleg be kell vonni egy szakembert a leszokáshoz.
Az alapelvek ennek a helyzetnek a megoldására ugyanazok, mint amit a szakemberek az állásfoglalásukban rögzítettek. – A pszichológussal töltött heti egy találkozás nem fogja megoldani a problémát, ha a fiatal a fennmaradó 167 órában nem próbálja meg saját erőből korlátozni a használatot, ebben pedig az egész család döntésére kell támaszkodnia – magyarázza Nagy Péter. Lehet, hogy az elején, amikor még olyan sok órát elvisz a képernyőidő, kilátástalannak tűnik a csökkentés, de a hosszú távú célokat le lehet bontani kisebb lépésekre, amik egyik hétről a másikra teljesíthetők és a kisebb sikerélmények önmagukban is örömet okoznak majd. Akkor is, ha mondjuk csak két hónap múlva következik be, hogy valóban jelentősen lecsökkent a képernyőidő.
Semmi nem jó, amivel napi több mint két órát töltünk passzívan, a képernyőhöz szegezve, de vannak kevésbé rossz és kifejezetten rossz módjai ennek a fajta időtöltésnek. Ha az erre szánt időintervallumban kapcsolattartás, másokkal közös játék vagy sorozatnézés is szerepel, amit a családdal közösen lehet végezni. Mind lényegesen jobb, mint a magányos, passzív tevékenységek.
A 40 országos szervezet munkatársainak bevonásával született szakmai konszenzusban megfogalmazott alapelvek nem a kompromisszumos megoldást, hanem az ideális célt állítják elénk. Ezek szerint 3 éves kor alatt maximum a nem jelenlévő rokonokkal való kapcsolattartásra használható az okostelefon, laptop vagy tablet. Ez az egyetlen olyan képernyő előtt végzett tevékenység, amelynek nem mutatták ki káros hatását. Más szóval
semmilyen létező tévéműsornak, online felületnek, alkalmazásnak nem lehetett kimutatni érdemi fejlesztő hatását. – Ha valaki ennek ellenkezőjét állítja, nem mond igazat
– mondja a gyermek- és ifjúságpszichiáter. Más kérdés, ha valamiért szüksége van a szülőknek egy fél óra nyugira és ezért leültetik a gyereket egy mese elé, de ilyenkor is tisztában kell lenni azzal, hogy a gyereknek semennyi és semmilyen képernyőidő nem használ, a legkisebb korosztály számára tehát ez alapján nulla percet javasolnak.
Az óvodás korosztály esetében szintén az lenne ideális, ha fél óránál többet nem töltenének okoseszköz előtt. Ezeknek a gyerekeknek sincs szükségük képernyőidőre, és ha a hétvégén megnéznek egy hosszabb mesefilmet, abból több napi átlag is összejön. Az alsós gyerekek körében napi maximum egy óra az ajánlott felső határ, 14 év fölött pedig legfeljebb a napi 90 perc. Ez vonatkozik a fiatalokra és a felnőttekre is. A kérdésre, mi számít károsnak, a Bethesda szakembere így felel:
„Ha a képernyő előtt töltött rekreációs idő bármelyikünknél meghaladja az átlagos napi 2 órát, annak a kutatások szerint már egyértelműen káros hatása lehet.”
A szakértői konszenzus szövege tíz pontban, indoklással együtt fejti ki a hozzáértők érveit, amelyekkel nehéz lenne vitatkozni. Így tehát nincs más hátra, mint újra feltenni magunknak a kérdést: mindennek fényében is úgy véljük, a gyerekünk nem lépi át az elfogadhatónak tartott napi képernyőidőt? És mindent megteszünk azért, hogy megóvjuk őt a függőségtől és a túlzott képernyőhasználatból eredő különféle mentális is fizikai betegségek kialakulásától?
Nyitókép (illusztráció): AFP/APA-PictureDesk/Max Slovencik)
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
