Ezért lettünk az európai templom egere – a szomorú magyar adatok háttere
Tavaly a magyarok tudták a legkevesebb árut és szolgáltatást megvenni a fizetésükből az egész EU-ban. Az Európai Bizottság legfrissebb országjelentéséből ki lehet hámozni, hogy miért jutottunk idáig. Röviden: nincs verseny és silány az oktatás. Az állam ha ad, akkor rosszul és rosszkor ad, ha spórol, akkor alapvető dolgokra nem költ. Ami pedig jóléti intézkedésnek néz ki, azt áttételeken keresztül bőven elvonja a lakosságtól. Mutatjuk a tényeket.
A múlt héten bejárta a magyar sajtót az EU statisztikai hivatalának legfrissebb listája a tagállamokban élők életszínvonaláról. Eszerint tavaly Magyarország polgárai jöttek ki a legrosszabbul a fizetésükből. Az előző évben is ezt mérte az Eurostat, csak akkor még Bulgáriával holtversenyben voltunk az utolsók. Most egy kicsivel ők is megelőznek. Az ottani költségvetés stabilitását mutatja, hogy Bulgáriában január 1-jén várhatóan bevezetik az eurót.
A vásárlóerő-paritáson mért egyéni fogyasztást mutatja be a most nyilvánosságra került adat, azaz az látszik belőle, hogy egy átlagos magyar mennyi árut és szolgáltatást tud vásárolni Magyarországon a fizetéséből. A 27 tagállam átlagos fogyasztói kosarát 100 százaléknak veszik, és ehhez képest állapítják meg az egyes országokban élők helyzetét. A magyarok tavaly az EU-s átlag 72 százalékát voltak képesek magukra költeni eszerint, az utánunk jövő bolgárok 74 százalékát, a szlovákok és a horvátok 78 százalékát, a csehek, románok és lengyelek 80 százalék felett vannak. Nemcsak a pénzért vett javak számítanak e statisztika szerint a fogyasztásba, hanem azok a juttatások is, amiket az állam ad az egyes embereknek.
A statisztika szerint a magyarországi árak egyébként alacsonynak számítanak EU-s szinten, az EU-s átlag 68,3 százalékába kerülnek a dolgok, csak Románia és Bulgária olcsóbb helyek Magyarországnál. Az átlaghoz legközelebb egyébként az olaszországi árak állnak, míg vásárlóerőben az írek életszínvonala van a legközelebb a 27-ek átlagához.
Tavaly év végi cikkünkben részletesen foglalkoztunk azzal, hogy miért esik az EU-s átlaghoz képest az életszínvonalunk. A legfontosabb megállapításunk az volt, hogy a magyar gazdaság versenyképessége stagnál, miközben a többi tagállamé javul.
Egy magyar munkás ugyanannyit termel nagyjából, mint húsz éve, és ezért a fizetése is nagyjából ugyanannyit ér.
Az Európai Bizottság június 4-én jelentette meg legfrissebb országjelentéseit, amelyekben minden tagállam állapotát részletesen elemezték. A Magyarországra vonatkozó 126 oldalas (angol nyelvű) jelentés legfontosabb megállapításain keresztül folytatjuk most annak bemutatását, hogy miért nem képes fejlődni Magyarország, és miért kerülhettünk az életszínvonal tekintetében a legutolsó helyre.
Az infláció sok bajt okozott
A 2023-as szupermagas infláció levét isszuk még mindig, és ugyan tavaly sokat javult a helyzet, idén megint gyorsabban emelkednek itthon az árak, mint az EU-ban általában. A magyar árak brutális elszállását az alábbi ábra érzékelteti, amely pirossal mutatja a magyarországi, és a kékkel az EU átlagában mért áremelkedéseket:
Az inflációból is következik, hogy elmaradnak a beruházások. Az alábbi ábra azt mutatja meg, hogy az építkezések (nemcsak épületek, hanem bárminek az építése) költségei még annál is jobban drágultak az EU-s átlaghoz képest Magyarországon, mint az áruk és szolgáltatások árai általában. A felső pontozott vonal a magyarországi utáni második legmagasabb tagállami építkezési inflációt mutatja, jelezve, hogy mennyire elszálltak a hazai árak ebben a tekintetben.
Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy a beruházásokra költött pénz 2023-ban 7,7 százalékkal, tavaly pedig további 11,1 százalékkal zuhant az előző évihez képest, ami a legrosszabb mutató az egész EU-ban.
Ha nincsenek beruházások, akkor nincs növekedés sem. A 2022 ősz eleje óta eltelt tizenegy negyedévből (az idei tavaszról még nincs adat) csak négyben növekedett valamelyest a magyar gazdaság, és hétben zsugorodott, ahogy az utoljára mért időszakban, 2025 első negyedévében is. Az idei év eleji visszaesés azért is nagyon bántó, mert az EU összes többi tagállamában több-kevesebb növekedést tapasztaltak.
A kormány előszeretettel hivatkozik külső okokra, például az ukrajnai háborúra, amikor a bajokat kell magyarázni, de ha minden más ország képes erősödni, csak mi nem, akkor valamit itthon is el kell, hogy rontsunk.
A Bizottság országjelentése fel is vet néhány szempontot arról, hogy mit ronthatunk el.
Nem tanultunk a tücsök és a hangya meséjéből
Hogy évről évről kevesebb a beruházás Magyarországon, az összefügg azzal is, hogy az állami építkezéseket igen jelentősen visszafogták. Lázár János feladata volt a 2022-es kormányalakítás után egymás után leállítani a tervezett állami beruházásokat. A világjárvány utáni globális problémák és az elszálló energiaárak ugyanis kikezdték a magyar gazdaságot, a 2022-es választás előtti nagy állami kiadások (adó-visszatérítés, benzinársapka, rezsicsökkentés fenntartása stb.) pedig tovább nehezítették a helyzetet.
Az Európai Bizottság a mostanihoz hasonló országjelentéseiben már a tízes évek közepétől rendre azt írta, hogy nem a gazdasági növekedés idején kellene az államnak építkeznie, mert azzal csak a versenyszféra elől szívja el a kapacitásokat és emeli az árakat, hanem ilyenkor spórolni kellene, hogy majd nehezebb időkben többet lehessen költeni. Ezzel szemben a magyar kormány a „kanyarban előzünk” jelszóval sokat költött a jó időkben, és most – pont úgy, ahogy azt a brüsszeli bürokraták megjósolták – nem maradt pénz felpörgetni az állami beruházásokat akkor, amikor a cégek is visszafogták a költéseiket.
Ráadásul amikor a mostani nehéz időkben valamire mégis sokat költ az állam, akkor nem építkezik, ami pörgethetné a gazdaságot, hanem kész dolgokat vásárol. Az utóbbi évben a GDP 2,5 százaléka ment el a Liszt Ferenc Repülőtér megvásárlására, további 1 százaléka irodaházakra (például a miniszterelnök vejének az ingatlanjaira), és a GDP 1,2 százaléka a Vodafone magyar leányának megvételére.
Rosszul segít az állam
A Bizottság szerint további probléma, hogy amikor a kormány segíteni akar, például pörgetné a gazdaságot kedvezményes hitelekkel, akkor az ide szánt pénz sokszor haszontalanul megy el. A cégeknek adott kedvezményes állami hitelek sokszor olyan vállalkozásokat tartanak el, amelyek nem feltétlenül lennének életképesek, és így a magyar versenyképesség a beruházásaik nyomán nem javul.
Pedig a cégek támogatására rengeteget költ a magyar állam, konkrétan a legtöbbet az egész EU-ban.
2017 és 2022 között a támogatott hitelekkel és vissza nem térítendő támogatásokkal együtt a GDP 2,6 százalékának megfelelő összeg ment el vállalkozások, gyárak, mindenféle gazdasági szereplő állami támogatására, míg az EU-s átlag ugyanebben az időszakban csak 1,4 százalék volt. Azért érdemes itt egy hosszabb periódust nézni, hogy lássuk, milyen hatással volt ez a sok támogatás a magyar gazdaságra. Nos, mint a későbbi adatokból is látni fogjuk, nem segített. A magyar cégek és a magyar munkások versenyképessége inkább romlott az EU-átlagához képest. A pénz rossz helyre ment, a kiírások és a pályázatok nem a gazdasági racionalitás jegyében készültek, hanem vélhetően más szempontok alapján.
hirdetés
Az otthonteremtést támogató állami programok sem használtak sokat, mert a lakások árát emelték meg, így a családokhoz érkező pénz jórészét el is vitte a drágulás.
2010 és 2024 között az egész EU-ban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak: 230 százalékkal.
Ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy átlagos magyar család a bevételei 40 százalékát költi lakhatásra, azaz albérletre vagy lakáshitelre. Ez kiugró arány az EU-ban, és szintén lassítja a növekedést, hiszen az emberek kevesebbet tudnak termékekre és szolgáltatásokra költeni, mint azokban az országokban, ahol nem viszi el a fizetésüknek majdnem felét csupán az, hogy legyen fedél a fejük felett.
Rengeteg pénzt hagyunk veszni a patrióta konokság miatt
Szintén kiugróan sokat költ a magyar állam a hitelei törlesztésére. 6-7 százalékos kamatra tud az állam hitelt felvenni, mert a piac nem tartja elég megbízhatónak Magyarországot.
Ráadásul a magyar kormány 2023 decemberében felfüggesztette a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a jogállamisági ügyekben, ezért a magyar kormány rengeteg EU-s pénzhez nem jut hozzá (erről a múlt héten írtunk részletesen). Összesen a magyar GDP 10 százalékát kitevő pénz ragadt be. Ez különösen annak tudatában tűnik érthetetlen pazarlásnak, hogy a magyar kormány és a Bizottság a vitás ügyek 90 százalékában már két éve megegyezett egymással, csak valamiért a magyar parlament nem fogadja el az egyébként már megfogalmazott törvényeket. A két évvel ezelőtti egyeztetéseket ismerő forrásunk szerint „egy óra alatt fel lehetne szabadítani rengeteg pénzt a befagyasztott támogatásokból, ha a magyar kormány hajlandó lenne legalább azt megtenni, amiben egyszer már megegyezett a brüsszeliekkel”.
Márpedig ha jönnének az EU-s pénzek, akkor egyrészt kevesebb hitelt kellene felvenni, másrészt a kamatok is alacsonyabbak lennének, mert a piac stabilabbnak értékelné a magyar gazdaság helyzetét. Úgyhogy közvetlenül és áttételesen is rengeteget fizetünk Orbán Viktor patrióta külpolitikai szervezkedéséért, ami nem engedi, hogy a magyar kormány kompromisszumkésznek tűnjön az EU-s intézményekkel.
Sokan dolgozunk alacsony színvonalon
A magyar kormány büszkén ismétli, hogy 2010 óta egymillió új munkahely jött létre. Ez ugyan túlzás, mert mértékadó számítások szerint legfeljebb 720 ezer fővel dolgoznak most többen, mint 2010-ben, de azért ez is nagyon szép fejlődés.
Csakhogy a magyar gazdaság e rengeteg ember munkába állásával nem lett versenyképesebb.
Az új belépők alapvetően alacsony végzettséget igénylő, alacsony hozzáadott értéket nyújtó munkát végeznek. Ezt szokták a kormány gazdaságpolitikájának kritikusai úgy összefoglalni, hogy „összeszerelő üzem lett az országból”. Az alábbi ábra azt mutatja be, hogy egy munkás Magyarországon és a régióban mekkora értéket állít elő az EU-s átlagmunkásához képest.
Itt a piros vonal a magyar munkások termelékenységét mutatja az egyes években, az EU-s átlagmunkás értékteremtéséhez képest, százalékban kifejezve. A kék vonal pedig a hozzánk hasonló országok átlagmunkásának termelékenységét mutatja, azaz a bolgár, észt, horvát, lengyel, lett, litván, román és szlovák munkásokét, egybegyúrva.
Az ábrán világosan látszik, hogy a magyar átlagmunkás termelékenysége az EU-s kollégáihoz képest még rosszabb is lett, mint 2011-ben volt, mert előbb a közmunkások, majd a gyári betanított munkások belépése a munkaerőpiacra lehúzta az átlagot. De a környék többi országában – ahol egyébként szintén nagyot nőtt a munkába állók létszáma – sokkal magasabb lett az értékesebb, összetettebb állást vállalók aránya. A régiós versenytársainknál 10 százalékponttal nőtt az egy munkás által kitermelt javak vagy szolgáltatások értéke (és ebben az összesítésben a sokkal előrébb tartó csehek és szlovénok még csak nem is szerepelnek), míg nálunk 2 százalékpontot csökkent a teljes EU-átlaghoz viszonyítva. (Mivel az EU-s átlag is növekedett ezalatt, ezért a magyarországi 2 százalékpontos csökkentés relatív, ehhez képest érvényes csak, a bázishoz képest valamennyi növekedés itthon is történt, csak sokkal szerényebb mértékben, mint másutt.)
Ez a helyzet nyilvánvalóan összefügg a magyar oktatás leépítésével, amit sokféle eszközzel, de legfőképpen spórolással ért el a kormány. Nem költöttek eleget az Orbán-kormányok oktatásra, és ezt most már a teljes magyar gazdaság megsínyli.
A magyar versenyképességet rontja, hogy itthon jóval kevesebbet költünk innovációra (a GDP 1,4 százalékát), mint az EU-s átlag (2,2 százalék). A silány oktatás, a kiszámíthatatlan állami finanszírozás (lásd kutatóintézetek évenkénti átszervezése), a magas kamatok mind akadályozzák, hogy Magyarországot a nagyvállalatok érdemesnek tartsák fejlesztési központok telepítésére. Az állam maga is alig több mint a felét költi az egyetemi és akadémiai kutatások finanszírozására, mint az EU átlag (magyar adat: GDP 0,4 százaléka, EU27-ek: GDP 0,7 százaléka).
Egyedülálló Magyarország abban is, hogy az elmúlt tíz évben változatlan a felsőoktatásban tanuló fiatalok aránya: 32 százalék.
Közben az EU-ban mindenütt növekszik az arányuk, átlagosan 35-ről 45 százalékra ment fel. Ez a növekvő lemaradás összefügghet az alacsony színvonalú közoktatással, és azzal is, hogy az egyetemekre nagyon keveset költ a magyar állam. Pedig megérné diplomásokat képezni, mert lenne számukra munka: az elmúlt években Magyarországon diplomát szerzettek 93 százaléka dolgozik, míg az EU-s átlagos arány csak 86 százalék.
Miközben magas a foglalkoztatottság, a jobban fizető, bonyolultabb munkát igénylő ágazatokban egyre égetőbb a munkaerőhiány. Az Európai Beruházási Bank (ez az EU fejlesztési bankja) tavalyi kutatása szerint a magyarországi cégvezetők 51 százaléka azt mondta, hogy a megfelelően képzett munkások hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy nem kezdenek fejlesztésekbe.
Itt nem lehet tervezni
Ám ennél is többen, 72 százalékuk mondta azt, hogy az új beruházásaik azért is maradnak el, mert kiszámíthatatlan a jövő, ebben az országban nem lehet most hosszú távra tervezni. Ez többek között azt is jelenti, hogy a magyar gazdaságpolitikai környezet kiszámíthatatlan. Egy jelentős különadó, egy konkrét iparágat vagy vállalatot célzó törvény bármikor megjelenhet, és hiába itt a legalacsonyabb a társasági adó az EU-ban (9 százalék), így már nem éri meg befektetni. Bármikor elvonhatja a profitot a kormány, vagy nyomást gyakorolhat a tulajdonosokra, hogy adják el a cégüket. Sok ágazatban veszélyes lett sikeresnek lenni.
2023-ban szedte be az állam a legtöbb különadót, akkor a GDP 2,7 százalékának megfelelő összeget hajtottak be bizonyos szektorokon (energetika, bankok, biztosítók, telekom-cégek, kiskereskedelmi láncok, építési alapanyagok gyártói, légiközlekedés), és ezek az elvonások rendre váratlanul érték a cégeket. Az adók kivezetése pedig nem mindig az előre ígért ütemben történik. Ez a kiszámíthatatlanság szintén fontos oka a befektetések, fejlesztések elmaradásának.
A magyar jogállamiság gyengeségét illusztrálja ez az ábra, ami azt mutatja, hogyan csökken már 2004 óta évről évre a törvények száma, és növekszik a rendeleteké, azaz hogyan érvényesül a rendeleti kormányzás, amely kikerüli a vitákat, egyeztetéseket.
A szürke oszlopok az egy egyes években hozott törvények, a világoskékek pedig a rendeletek arányát mutatják, míg a kék vonal a törvények, a piros pedig a rendeletek számát az egyes években. A magyar állam kezd egyre jobban hasonlítani a rendszerváltás előtti időkre, amikor elsősorban nem a parlament hozott törvényeket, hanem az Elnöki Tanács adott ki törvényerejű rendeleteket.
A jogállamisági problémák, azaz a személyekre és cégekre szabott szabályozások kiterjedtsége hozzájárul ahhoz, hogy nincs elég erős verseny a vállalkozások között, s ez szintén hozzájárul a magyar termelékenység stagnálásához. A Bizottság megállapítása szerint ide tartozik az állam által monopolhelyzetbe hozott vállalatok sora egy-egy ágazatban. Magyarországon egyetlen cég foglalkozhat például tankönyvkiadással, hulladékkezeléssel, telefonos fizetéssel, pénzszállítással, dohányáruk nagykereskedelmével, szerencsejátékkal, az utak karbantartásával és kiberbiztonsági átvilágítással. Hasonló probléma, hogy a közbeszerzéseknél egyre jellemzőbb a keretszerződések alkalmazása, azaz hasonló típusú munkákra évekre előre egyetlen cég nyerhet, hosszú időre befagyasztva a versenyt az adott területen.
Ami olcsónak látszik, valójában az is drága
A kormány büszkén szokta jelenteni, hogy a lakosságnak különösen jó dolga van, hiszen például a bankoknak nem engedik, hogy emeljék a jelzáloghitelek kamatait, vagy éppen a háztartások rezsijét 2013-as árakon befagyasztották. Továbbá a bank- és energiaszektort is különadókkal terhelik. Fizessenek az óriáscégek az emberek helyett. Így szól legalábbis a hivatalos jelszó.
Csakhogy az így keletkezett nagyvállalati veszteségek jelentős részét mégiscsak kifizettetik a lakossággal. A banki költségek például jóval magasabbak Magyarországon, mint az EU legtöbb országában.
A magyar háztartások jövedelmének 3 százaléka megy el a banki költségekre, míg az eurózóna 20 országában ez az arány csak 0,8 százalék.
A rendkívül magas hazai banki költségek a vállalkozások versenyképességét is rontják.
Ugyanígy hiába olcsó a háztartásoknak eladott áram és gáz az EU-s átlaghoz képest, ha a vállalkozások közben jóval drágábban vásárolják az energiát, mint amennyibe az EU nagy részében kerül. Ezt mutatja be az alábbi ábra:
A piros vonal mutatja, hogy mennyibe kerül a vállalatoknak az áram Magyarországon, a kék pedig az EU-s átlagot rögzíti.
Ezeket az extra költségeiket a cégek persze beépítik az áraikba, ami egyrészt drágaságot okoz és hozzájárul a cikk elején bemutatott magyar szegénységhez, másrészt nemzetközi szinten ront a versenyképességükön. Hiába nagyon olcsó a rezsi az átlag alatt fogyasztók számára, ha közben az ország, és így közvetetten a háztartások is, megfizetik az energia valódi árát.
A kormány a bizottsági javaslatokat mindig úgy utasítja el: lám, Brüsszel azt akarja, hogy az emberek többet fizessenek, például a rezsiért. A valóságban a bizottsági javaslatok arról szólnak, hogy ne a gazdaság torzításával és a versenyképesség rontásával szedjék be ezeket a pénzeket, rövid távú politikai érdekek szerint.
Ahol a baj van, ott az állam nem segít
A magyar versenyképesség erősítéséhez szükség lenne arra is, hogy a rossz helyzetben élők segítséget kapjanak az előrejutáshoz. Mint az oktatás esetében láttuk, Magyarországon nem támogatja az állam, hogy többen legyenek képesek bonyolultabb munkák elvégzésére, de általában is jellemző a magyar ellátási rendszerre, hogy az nem támogatja a felzárkózást.
Szinte egyedülálló például, hogy Magyarországon minél magasabb valakinek a jövedelme, annál több állami támogatást kap.
A rezsicsökkentésen keresztüli támogatás és a gyerekek után járó adókedvezmények számítanak a legfőbb szociális juttatásoknak Magyarországon. Utóbbi kifejezetten a jól keresőknél hagy több jövedelmet, míg előbbi is a nagyobb lakásban élőknek jelent komolyabb segítséget. Ha jövedelem szerint öt csoportba osztjuk a magyar lakosságot, akkor azt látjuk, hogy a legjobban kereső 20 százalék háromszor annyi állami támogatásban részesül, mint a legrosszabbul kereső 20 százalék.
Az egészségügy alulfinaszírozása is gátolja a fejlődést. A magyar kormány a GDP 4,1 százalékát költi egészségügyre, ez az egyik legalacsonyabb arány az EU-ban, miközben a magyar lakosság költi a legtöbbet a jövedelméből magánellátásra és gyógyszerekre. Nem véletlen tehát, hogy a várható élettartam az egész EU-ban Magyarországon a második legalacsonyabb, csak a cseh adat rosszabb egész picivel, és csak ebben a két országban nem várható, hogy a most születettek megéljék a 80. születésnapjukat.
Magyarország a rendszerváltáskor ugyan nagyon le volt maradva Európa nyugati feléhez képest, de a vasfüggönyön inneni világban erősnek számított. Az elmúlt két évtizedben azonban közvetlen versenytársaink gyorsabban erősödtek, és Magyarország az utolsók közé került, nagyjából Bulgáriával egy szintre. Ez nem külső támadások és szerencsétlenségek összjátéka miatt van. Ez a rossz hazai döntések, a rövidlátó politika következménye. A ’10-es évek általános virágzása elfedte Magyarország strukturális problémáit, ám a 2020-as évekkel eljött nehéz idők felszínre hozták súlyos gondjainkat.
Nyitókép: AFP/Isza Ferenc
Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>
