Tapogatózás a múlt sötétjében: vikingek a Kárpát-medencében

Zsuppán András
| 2022.12.01. | Kult

Vagy itt voltak István udvarában testőrként, vagy nem. Bizonyára kereskedtek velünk, bár nem világos, hogy hol. És talán mi is kalandoztunk időnként velük. A magyar-viking kapcsolatok izgalmas téma, de biztos tudás kevés van róla. A debreceni Déri Múzeumban most érdekes kiállítás mutatja be azokat a tárgyakat, amelyek erről az elfelejtett kapcsolatról mesélhetnek. Nagyon komoly, nemzetközi szinten is jegyzett tudományos kutatómunka van mögötte, de még ez is éppen csak bevilágít egy apró gyertyával a múlt mélységes sötétjébe.

A képhez tartozó alt jellemző üres; valasz_elofizetoi_kampany_2000x558_k2-1.jpg a fájlnév

Ha egy történelmi korszakról hat évadból álló, a Netflixen is nagyot futó tévésorozatot lehet készíteni, akkor az még mindig élő téma, ami a 21. századi ember fantáziáját is megmozgatja. A vikingek régóta nagyon népszerűek, könyvek, filmek, kiállítások sokasága foglalkozik a kora középkorban Nyugat-Európa nagy részét végigdúló tengeri rablókkal. De ha ránézünk bármelyik térképre, ami a „viking világot” mutatja, a Kárpát-medence szinte biztosan fehér folt lesz rajta. A kalandozások korának magyarjai nagyjából ugyanabban az időben dúlták végig a nyugati kolostorokat és városokat, amikor a skandinávok, de a tengeri és a sztyeppei nomádoknak – a közvélekedés szerint – nem sok köze volt egymáshoz.

Éppen ezért nagyon izgalmas, hogy a debreceni Déri Múzeum Vikingek a Kárpát-medencében címmel csinált most kiállítást. A magyar régészek és történészek ugyanis régóta tudják, hogy a fenti közvélekedés téves, a magyarok és a vikingek között sokféle, sokrétű kapcsolat volt, közös földrajzi és kulturális térben mozogtak, és ezt tárgyak is bizonyítják. A kiállítás esélyt kínál arra, hogy ez a tény közismertebb legyen, a szűken vett tudományos világ keretein kívül is elterjedjen. Még akkor is, ha minden, amit a magyarok és a vikingek (északiak, ruszok, skandinávok) kora középkori kapcsolatairól mondani lehet, elég bizonytalan, és a tárgyak nem feltétlenül beszélnek magukért, vagy árulnak el mindent, amire az ember kíváncsi lenne (az írott források pedig rendkívül gyérek és szűkszavúak).

Három rusz sisak: fent a 11-12. századi nemijai sisak (Déri Múzeum), középen a 10. századi pécsi sisak (Janus Pannonius Múzeum), lent egy magángyűjteményből származó 11. századi sisak, valószínűleg Novgorod környékéről (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Annak, hogy ezt a kiállítást a Déri Múzeum rendezte meg, mindenekelőtt egy tárgy az oka: a nemijai sisak. A múzeum Kupolatermében, két másik rusz jellegű sisakkal együtt fogadja a látogatót ez a valóban nagyszerű, Magyarországon egészen egyedülálló műtárgy. És mindjárt kissé megtévesztő is, mert a nemijai sisaknak semmi köze a tárlat tényleges témájához, a Kárpát-medencei viking jelenléthez. Nem a Kárpát-medencében került elő ugyanis. Arra viszont emlékeztet, hogy amikor északi hatásról beszélünk, akkor ez magyar nézőpontból mindenekelőtt Ruszt jelenti, azt a 9. századi államképződményt, amelyet eredetileg egy skandináv vezér, Rurik alapított Novgorodban, később pedig Kijev lett a központja. Az orosz (és az ukrán) történetírásban évszázadok óta tart a vita arról, hogy ez az állam – amit mindkét mai ország az elődjének vall – mennyiben volt szláv vagy skandináv jellegű, mekkora szerepe volt a skandinávoknak a létrejöttében, milyen gyorsan olvadtak bele a szláv többségbe a kelet-európai vikingek. Mindenesetre a 9-11. századi magyarok a különféle északi csoportok közül elsősorban a Kelet-európai-síkság nagy részét uraló, az ottani folyókon kereskedő ruszokkal álltak kapcsolatban. A magyar-rusz-viszony ebben a két évszázadban többnyire barátságos volt. A magyarok 970-ben rusz vezetés alatt, a besenyőkkel és a bolgárokkal együtt harcoltak a bizánciak ellen, de kudarcot vallottak, a vesztes arkadiopoliszi ütközet zárta le a kalandozások korszakát.

hirdetés

A nemijai sisak tehát egy remek rusz sisak a 11-12. századból, amiről fogalmunk sincs, hogy került Debrecenbe. A kora középkori sisakok nagyon ritka régészeti leletnek számítanak, egész Európából mindössze 100-130 darab ismert, olyan kiemelkedő minőségű pedig, mint a nemijai, körülbelül 40-50 lehet, főként ukrán és orosz múzeumokban. Kovácsolással készítették egyetlen vastag vaslemezből, és később átalakították, díszesebbé tették: orrvédőjét eltávolították, és az alsó részét tűziaranyozott vörösréz lemezekkel díszítették. Ez a díszes sáv pántszerűen fut körbe a sisakon, növényi fonatokat lehet látni rajta, a homlok fölötti lemezeket pedig maszkszerűen képezték ki, mintha egy emberi arc felső része lenne. A sisak alsó peremén apró lyukak sora jelzi, hogy egykor nyakvédő lánc is tartozott hozzá (a mostani kiállításra a Keleti Szövetség hagyományőrző egyesület egy cseh szakértő bevonásával elkészítette a sisak hiteles rekonstrukcióját, amely a vitrin fölött látható).

A nemijai sisakot elsőként Erdélyi István írta le a Déri Múzeum 1966-os évkönyvében. Cikkéből kiderül, hogy a sisak „évtizedek óta” a gyűjteményben volt, de annyira kilógott a hazai emlékanyagból, hogy a szakértők közül többen hamisítványnak gondolták, és nem is foglalkoztak vele. Erdélyi azonban felfedezte a sisak rajzát A. N. Kirpicsnyikov szovjet fegyvertörténész egy 1962-ben megjelent cikkében, amelyben a szakértő a Kamenyec-Podolszkij-i múzeumból az első világháború idején eltűnt műtárgyként említi a sisakot. Ebből derült ki az is, hogy 1892-ben találták a Dnyeszter-parti Nemija falu közelében (a mai Ukrajna és Moldova határán) egy harcos sírjában, és 1909-ben még biztosan a múzeumban volt. Egy tavaly megjelent szakcikk szerint a nemijaihoz hasonló formájú sisak egyáltalán nem került elő ukrán vagy orosz területről, inkább cseh-lengyel és talán nyugat-európai párhuzamai vannak. Nemrég viszont előkerült a debreceni sisak szinte tökéletes párdarabja, mégpedig Romániában, igen kalandos körülmények között. 2010-ben a Pašcani-gát építése során a munkások egy gyönyörű, maszkdíszes viking sisakot találtak a Szeret folyóban. A leletet azonban elrejtették, és csak a fotója keringett egészen 2021-ig, amikor a rendőrség végre komolyan vette a szakértők bejelentéseit, és rátalált a leletre annál a mérnöknél, aki a gátépítésen dolgozott. Így végre bekerülhetett a műtárgy a Iași városi múzeumba.

A nemijai sisak Magyarországon teljesen egyedülálló, rusz-normann jellegű sisak, amelynek alsó részét aranyozott lemezek díszítik, a homlok fölötti részen maszkkal (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A Déri Múzeum néhány éve indított el egy kutatási programot a sisak vizsgálatára, amely aztán a kiállítás ötletét adta összekapcsolódva egy másik nagy jelentőségű tudományos vállalkozással: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete kapott 2019-ben támogatást egy hároméves kutatási programhoz (Keleti Örökségünk), amelynek egyik alegysége a Kárpát-medence 10-11. századi kapcsolatrendszerének feltérképezését és az északi örökséghez kapcsolható tárgyak összegyűjtését tűzte ki célul Langó Péter vezetésével. A debreceni kiállításnak a PPKE részéről Langó, a Déri Múzeum oldaláról Dani János lett a kurátora.

Azt, hogy a Kárpát-medence területén vannak északi jellegű, viking hatást mutató régészeti tárgyak, nagyon régóta tudni lehet. Peter Paulsen német tudós 1933-ban publikált erről egy tanulmányt, azóta pedig folyamatosan jelentek meg erről szakcikkek. 1980-ban a Svéd Történeti Múzeum mutatta be a Svédországban talált magyar eredetű leleteket a Szépművészeti Múzeumban, a Vikingek és elődeik című kiállításon (a svédországi Birka városában, a vikingek egyik legfontosabb kereskedelmi központjában rengeteg magyar eredetű sírmelléklet került elő, ami az eleven kereskedelmi kapcsolatok bizonyítéka). A mostani kutatás, amelynek a debreceni kiállítás csak az első szakaszát zárja le, és Langó Péter reményei szerint még legalább négy-öt évig folytatódhat, ezt a korábbi munkát vitte tovább, és próbálta meg minél teljesebben összegyűjteni a Kárpát-medence északi-északkeleti hatást mutató tárgyait. A régészeti leletek száma egyre nő, részben a sok új ásatás, részben a fémkeresős kutatások népszerűsége miatt. Idén nyár elején futott például körbe a médiában a hír, hogy Csikós Zoltán fémkereső a Tolna megyei Várdomb közelében rátalált egy norvég pénzérmére, III. Harald király 1046 és 1066 között vert penningjére. A különleges leletet szerencsére beszolgáltatta a Wosinszky Mór Megyei Múzeumnak, így a mostani kiállításon is megtekinthető: ez az egyetlen valaha fellelt viking pénz a Kárpát-medencéből (miközben Szent István érméiből egész sok eljutott Skandináviába).

Az egyik utolsó jelentős viking uralkodó, III. Harald norvég király penningje idén került elő fémkeresős kutatás során a Tolna megyei Várdomb közelében. Ez az egyetlen viking pénzérme, amit eddig a Kárpát-medencében találtak (fotó: Retkes Tamás / LiveScience)

A PPKE kutatási programjának jelentős eredménye az is, hogy jövőre megjelenhet a neves Routledge tudományos kiadónál angol nyelven Katona Csete monográfiája a vikingek és a sztyeppei világ kapcsolatrendszeréről Vikings of the Steppe címmel. Óriási eredmény, hogy erről az eddig elhanyagolt, a vikingkutatásokban mellékesnek tekintett témáról most egy magyar tudós tollából jelenik meg nagy összegzés, és nyilvánvaló, hogy ebben a magyar leletek és a Kárpát-medence kiemelt figyelmet kap. A nemzetközi tudományos világ ebből (meg egy nemrég megtartott, Furor Normannorum című nemzetközi konferenciából) értesülhet először arról, hogy az elmúlt évtizedek mennyi új eredményt, tudást hoztak a témában.

Arról, hogy a vikingek mit kerestek a Kárpát-medencében, régóta sokféle elmélet született. Az Árpád-kor 20. századi neves kutatója, Györffy György például többször írt arról, hogy Géza fejedelem mellett varég-rusz (vagyis keleti viking) testőrök szolgáltak, István és Vlagyimir kijevi fejedelem között szabályos testőrcsere történt (vagyis ruszok jöttek Magyarországra, magyar harcosok mentek Kijevbe), Imre herceg feltételezett bizánci menyasszonyával pedig megint csak varég harcosok jöttek volna Magyarországra. Az elmélet nyelvészeti, helytörténeti részét később más kutatók megcáfolták, és valójában nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy ez a varég testőrség Géza és István mellett valóban létezett. Egyetlen írott forrás támasztja ezt alá: a kortárs Hildesheim évkönyv 1031-ben az elhunyt Imre herceget dux Ruizorumnak, vagyis a ruszok hercegének nevezi. Györffy ezért gondolta, hogy Imre trónörökösként egyben a rusz testőrségnek is parancsnoka lehetett, ami tényleg egyáltalán nem kizárt. Az északi harcosokat Kelet- és Dél-Európában mindenhol nagyra tartották vakmerőségükért és edzettségükért, és több udvarban működtek zsoldosokból álló viking testőrségek, többek közt Bizáncban is. Ha létezett ilyen Magyarországon az államalapítás korában, az mindenesetre rövid életű lehetett, és tagjai nem nagyon telepedhettek meg tartósan.

Az északkeleti jellegű, kétélű kardok a legfontosabb viking hatást mutató leletek a Kárpát-medencében (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

A Kárpát-medencében valójában nagyon kevés igazi viking lelet került elő. Az egyik legérdekesebb egy gazdagon díszített, szárnyas lándzsa, amelyet a Duna medrében találtak az Erzsébet híd közelében; ezt nagy valószínűséggel Gotland szigetén készítettek, s talán egy idekerült varég zsoldos vezető tulajdona lehetett. Szintén egészen biztosan skandináv az a három oroszlánfejes záródású, fonott aranykarperec, amelyek a zsennyei kincslelet részeként egy edénybe rejtve kerültek elő 1925-ben. Ez azonban nem utal tényleges skandináv használóra, hiszen az értéke miatt bárki nagy becsben tarthatta.

Jelenleg mindössze egyetlen olyan sír van, amelynél komolyan felmerült a lehetősége annak, hogy egy északi harcos végső nyughelye lehet: ezt Székesfehérvár-Rádiótelepen tárták fel 1924-ben. A temető többi sírjától elkülönülő, magányos sírban a lovával és a normann jellegű, kétélű kardjával együtt temettek el egy 10. századi katonát. Noha a korszak kardjainak legjelentősebb kutatója, Kovács László 1995-ben arra jutott, hogy a sírban egy előkelő rusz vitéz, a királyi kíséret egyik tagja nyugodott, a helyzet messze nem ilyen egyértelmű, mivel a lelőhelyet még ásatás közben feldúlták a munkások, és elég rosszul dokumentált. A viking harcosok tartósabb Kárpát-medencei jelenlétét, a királyi-fejedelmi udvarban végzett szolgálatát csak az bizonyítaná egyértelműen, ha több, egyértelműen skandináv-rusz jellegű temetkezés kerülne elő, azt azonban csak a következő négy-öt év kutatásai mutathatják meg (néhány ígéretes helyszínnel számolnak azért lehetőségként a régészek).

A nagyon kevés egyértelműen skandináv tárgy közé tartoznak azok az állatfejes arany karperec, amelyeket egy Zsennyén elrejtett kincslelet részeként fedeztek fel, és ma a Magyar Nemzeti Múzeumban vannak (fotó: Jurás Ákos / Déri Múzeum)

A leletek többsége valami egészen mást mutat: hogy bizonyos északi-északkeleti hatású tárgyak elég nagy számban előkerültek Kárpát-medencei temetésekből, és ez egyértelműen bizonyítja, hogy a magyarok által lakott vidékek is szoros kapcsolatban álltak azzal a Skandináviától a Fekete-tengerig és Lengyelországig tartó világgal, amelynek a hétköznapi anyagi kultúráját ilyen tárgyak határozták meg. Kiemelten fontosak a kétélű, skandináv jellegű „szerelékkel” ellátott kardok, mivel karakteresek, jól azonosíthatók, és a korszakban drága, nagy becsben tartott fegyvernek számítottak. Az ilyen kardok pengéjét sokszor Nyugat-Európában készítették, és csak a kiegészítő elemekkel látták el őket északi vagy rusz műhelyekben. A honfoglaló magyar elit hagyományosan nem kardot, hanem szablyát használt, mint a sztyeppei népek általában, de a 10. század második felétől viszonylag sok kardos temetkezés mutatja, hogy ezek az északi eredetű fegyverek nálunk is kedveltté váltak.

Az északkeleti jellegű tárgyak (a kardok mellett kengyelek, balták, ékszerek) nem azt jelentik, hogy a tulajdonosaik ruszok vagy vikingek voltak. Éppen ellenkezőleg: ezek a kereskedelem útján vándoroltak, és bármilyen etnikumú birtokosaik lehettek, használták őket szlávok, bizánciak és – a magyar területeken – a magyarok is. Bár az államalapítás kora szellemi és politikai értelemben a nyugati orientáció időszaka, és a források beszélnek a Magyarországra érkező német lovagokról, a kardleletekből másfajta kép rajzolódik ki: a Kárpát-medencében ebből az időszakból körülbelül száz kard került elő, és ezek nagy többsége északi-északkeleti jellegű, egyértelműen nyugati jóval kevesebb van köztük (a korabeli nyugati fegyverek között egyébként is fontosabb volt a lándzsa a kardnál). A korszak hétköznapi Kárpát-medencei anyagi kultúrája nagyon sokféle hatást mutat, a tárgyak döntő többsége egészen a 12. századig inkább délkelet-európai jellegű, a balkáni területekéhez hasonló, illetve sztyeppei típusú. A két kevésbé jelentős réteget alkotják az északkeleti (rusz-skandináv) és a nyugati tárgyak, de a kettő közül ekkor az előbbi a gyakoribb.

Katona Csete könyvében kísérletet tesz arra is, hogy megállapítsa, milyen kereskedelmi útvonalokon keresztül kapcsolódhatott össze a rusz és a magyar világ, honnan vándorolhattak ezek a tárgyak ide (meg még sok egyéb holmi, ami anyagának romlandósága miatt nyilván nem maradt fenn). Két egyértelmű helyszínt említ írásos forrás: Prágát, amely abban az időben is az egyik legnagyobb vásári központ volt Kelet-Európa nyugati szélén, és a mára eltűnt Perejaszlavec városát a Duna-deltában (Nufăru község mellett). Ez a 10. században még annyira fontos település volt, hogy Szvjatoszláv kijevi uralkodóban felmerült, hogy átteszi oda a székhelyét. A 10. századi krónikások mindkettőről feljegyzik, hogy magyarok is vitték oda az áruikat, és találkoztak rusz, cseh, bizánci, muszlim és zsidó kalmárokkal. A kutató szerint e két központ mellett még egy lényeges érintkezési felület lehetett: a Felső-Tisza-vidék, amelyen áthaladt a Kijevet Krakkóval és Prágával összekötő, távolsági kereskedelmi útvonal. Az útvonal létezésére utal közvetve, hogy a helyi sírokból körülbelül 70 darab muszlim dirham (ezüstpénz) került elő, márpedig ezeket a pénzeket a rusz kereskedők előszeretettel használták. És ehhez a környékhez köthető a Kárpát-medence egyetlen nagy, elrejtett dirhamkincse is, amit Huszt mellett találtak meg 1904-ben, és a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A 371 darabból álló, lenyűgöző kincslelet jelentőségét az adja, hogy hasonló elrejtett dirhamkincsek nagy számban kerültek elő Skandináviában, Oroszországban, Ukrajnában és a Baltikumban, és a nemzetközi kutatásban egyértelmű bizonyítékként fogadják el őket a skandináv-rusz-keleti távolsági kereskedelem létezésére. E kincsek lelőhelyei kijelölik az egykori keleti viking kereskedelmi útvonalakat, és nagyon úgy látszik, hogy e kulturális-gazdasági zónának a széle ott húzódott a magyar szállásterület északkeleti szegélyén, a Tisza felső szakasza és a Kárpátok hágói közti lapályon. Ennyiben Magyarország is egy kicsit része volt a rusz-viking világnak.

A huszti éremkincs részlete: ez az egyetlen muszlim érmékből álló, elrejtett, viking típusú dirhamkincs a Kárpát-medencéből. Jelenleg a Nemzeti Múzeum őrzi (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Nyitókép: a Vikingek a Kárpát-medencében című kiállítás a debreceni Déri Múzeumban (fotó: Zsuppán András / Válasz Online)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

#kiállítás#őstörténet#történelem#vikingek