Az űrben is újraindul a hidegháború, de egyelőre itt is a Nyugat áll nyerésre

·2022.09.27

Noha a NASA ismét elhalasztotta az Artemis–1 indítását, a Holdra való visszatérésért folytatott verseny visszavonhatatlanul magasabb sebességfokozatba kapcsolt. Ahogy a földi geopolitikai küzdőtéren, az űrben is kezd kialakulni egy nyugati-keleti rivalizálás, az egyik oldalon Amerikával és az „űr-NATO”-val, a másikon a kínai–orosz tandemmel. A kínai űrprogram szédítő fejlődése ellenére a Nyugat fölénye még mindig kézzelfogható, nem kis részben a magántőkének köszönhetően. De mi a tétje az új űrversenynek és hol vagyunk benne mi, magyarok?

A tervek szerint ma indult volna el Hold körüli útjára a NASA Artemis–1 küldetése, de az Ian trópusi vihar közeledése miatt a rakétát ismét visszatolták a szerelőcsarnokba a floridai Kennedy Űrközpontban. Egy halasztás önmagában nem katasztrófa, de az indítást eredetileg augusztus végére tervezték, és műszaki hibák miatt már kétszer elnapolták – egy hidrogénszivárgás miatt nem tudták feltankolni a hatalmas SLS (Space Launch System) rakétát, tetején az egyelőre asztronauták nélküli Orion űrhajóval.

A mérnöki kihívás hatalmas: hasonló méretű űreszközt legutóbb 1972-ben, az utolsó Apollo küldetés során indított útjára a NASA. Hogy mennyire megkopott ez a tapasztalat, mutatja, hogy az Orion űrhajó fejlesztésének egy pontján a mérnökök egy múzeumban kiállított Apollo űrhajót szereltek szét, hogy lássák, hogyan oldottak meg egy feladatot fél évszázaddal korábban dolgozó elődeik.

Ettől függetlenül a hiba kellemetlenül érintette az amerikai űrügynökséget, mivel egy eleve éveket késő, drága és sokat kritizált program további csúszásához járult hozzá – és persze nincs rá garancia, hogy az új, október 2-i indítási céldátum tartható lesz. A kudarcot sokan úgy keretezték, hogy ezzel Amerika lépéshátrányba került a Kínával a Hold meghódításáért folyó versenyben.

Apollo és Artemis

A hidegháború és az amerikai–szovjet űrverseny vége óta az űrkutatás kiesett a közérdeklődés homlokteréből, és egyfajta rétegérdeklődéssé vált. A legtöbben vagy milliárdosok hobbijaként vagy a tudományos célú nemzetközi együttműködés terepeként tekintettek rá – előbbi jelképe az egyre intenzívebb űrturizmus, utóbbié az Egyesült Államok, Oroszország és még 14 nemzet erőfeszítésével kiépített és üzemeltetett Nemzetközi Űrállomás (ISS) lett. Sokakat ezért most az is meglephet, hogy újra űrverseny van, vagy akár az, hogy újra embert akarunk küldeni a Holdra.

Az Apolló mitológiai ikertestvéréről – többek között a természet, a születés, a Hold, a vadászat és íjászat istennőjéről – elnevezett Artemis-program célja, hogy az 1969 és 1972 közötti öt Apollo-landolás után ismét amerikai asztronauta lépjen a Hold felszínére. Ám a John F. Kennedy által 1961-ben nemzetegyesítő vízióként meghirdetett Apollo-programmal ellentétben az Artemis kezdetei kevésbé romantikusak.

A program előképe a George W. Bush által 2005-ben meghirdetett Constellation program, amely eredetileg 2020-ig akart volna embert juttatni a Holdra. Ennek keretében kezdték el az Orion űrhajó fejlesztését. Bush utódja, Barack Obama kormányra kerülése után új alapokra kívánta helyezni az amerikai űrkutatást: a magánszektorra, például az ekkor szárnyait bontogató, Elon Musk-féle SpaceX-re bízta volna az amerikai űrprogram javát, s ennek jegyében elkaszálta a Constellationt.

Az Artemis-1 holdrakéta a floridai Kennedy Űrközpontban 2022. szeptember 25-én, mielőtt a hurrikán közeledése miatt visszatolták volna a szerelőcsarnokba. (Fotó: Jim Watson / AFP)

Mivel ez sok tízezer munkahelyet sodort veszélybe az amerikai űriparban, a Kongresszus felülírta Obama vízióját. Noha a kereskedelmi célú program finanszírozását jóváhagyta, mellette kötelezte a NASA-t egy saját program fenntartására is, hogy a képviselők és szenátorok választókörzeteiben ne rontsák az űripari beszállítóknál történő leépítések a politikusok újraválasztási esélyeit.

Ebből a törekvésből nőtt ki az Artemis, amely tehát alapvetően egy állami munkahelyfenntartó program. A Constellationből átmentették az Orion űrhajót, alá pedig kifejlesztették az SLS rakétát, ami a politikai motivációk miatt a Senate Launch System gúnynevet kapta. Felhasználták hozzá a 2011-ben leállított űrsikló-program maradványait, például a két oldalsó segédrakétát vagy a fő gyorsítórakéta hajtóműveit – nemcsak a terveket, hanem konkrétan azokat az egységeket, amelyeket korábbi missziók során már használt a NASA, persze jó sok áttervezés és átalakítás során.

Ennek eredménye lett az SLS rakéta, amelynek kifejlesztése több mint 27 milliárd dollárt emésztett fel, és egyetlen indítás 4 milliárd dollárjába kerül az amerikai adófizetőknek. Az összefércelt űrprogramot 2017-ben Donald Trump adminisztrációja nevezte el Artemisről, és Joe Biden ezt vitte tovább, azzal a kiegészítéssel, hogy az elsőként a Holdra lépő két űrhajós közül az egyik nő, a másik színesbőrű legyen.

Szédítő kínai fejlődés

Ezt az emberes űrutazást jelenleg papíron legkorábban 2025-re tervezik, de az eddigi csúszások és műszaki nehézségek fényében ez optimista forgatókönyvnek tűnik. Ami önmagában nem lenne baj, ha nem lenne a kínai fenyegetés. A kínai űrprogram óriási léptékben fejlődik, és bár 2030-at jelölték meg a legkorábbi időpontnak, amikor tajkonauták érhetnének talajt a Holdon, az Artemis csúszásai miatt nem elképzelhetetlen, hogy végül kényelmetlenül szoros lesz a versenyfutás az amerikaiak számára.

Pedig Peking eredetileg nem akart űrversenybe keveredni. Kína alapvetően kereskedni és együttműködni szeret nagyhatalmi versengés helyett, és eleinte a kínai űrpogramot is ez a szellem hatotta át. Az első kínai űrhajós, Jang Li-vej 2003-ban a Népköztársaság vörös lobogója mellett az ENSZ világoskék zászlaját is magával vitte a Sencsou–5 fedélzetén.

Magát az űrhajót orosz együttműködés keretében fejlesztették ki, és Kína 2007-ben jelezte szándékát, hogy csatlakozna a Nemzetközi Űrállomáshoz. Míg az Európai Űrügynökség (ESA) és a Roszkozmosz támogatta a kooperációt, az Egyesült Államok megvétózta azt, tartva attól, hogy a kínaiak ellopják a fejlett nyugati technológiát. Sőt, 2011-ben a Kongresszus olyan, máig érvényben lévő határozatot fogadott el, amely mindenfajta együttműködést megtilt Kínával az űrkutatás területén.

A Csang-o-4 kínai űrszonda leszállóegysége a Holdon. (Fotó: China National Space Administrat / XINHUA / Xinhua via AFP)

A visszautasítás után Peking egymaga kezdett ambiciózus űrprogramba, és a legtöbb megfigyelőt meglepte gyors fejlődésével. 2008-ban megvolt az első űrséta, 2011-ben az első dokkolás két kínai űrhajó között, 2020-ban befejezték saját navigációs műholdhálózatuk, az amerikai GPS alternatívájának szánt BeiDou kiépítését, 2021-ben pedig elkezdték összerakni saját, az ISS-szel vetekedő űrállomásukat, a Mennyei Palotát (Tienkung) Föld körüli pályán. 2019-ben minden nemzet közül elsőként tettek le űrszondát a Hold Földtől távol eső („sötét”) oldalán, a következő évben kőzetmintákat hoztak vissza égi kísérőnkről, majd tavaly sikeresen letettek egy Mars-járót a vörös bolygón.

A kínai űrprogram néhány év alatt járta végig azt az utat, amihez az amerikaiaknak és a szovjeteknek évtizedek kellettek. Fejlesztés alatt áll az első szupernehéz kínai űrrakéta, a Hosszú Menetelés 9, amely felveszi majd a versenyt a most Floridában fellövésre váró SLS-sel, de kínai szakértők szerint már a jelenleg elérhető technológiával is kivitelezhető egy Holdra szállás 2030-ban.

Űr-NATO vs. kínai–orosz tandem

A nemes versengés önmagában nem lenne baj, de az amerikai–kínai viszonylatban komoly geopolitikai felhangot kapott. A Trump-adminisztráció alatt az Egyesült Államok nagyhatalmi riválisként kezdte el kezelni Kínát, és ez az űrpolitikában is kifejezésre jutott. Az Artemis-program élete hívásával együtt Washington tető alá hozta az Artemis-egyezmény nevű nemzetközi szerződést, hogy szövetségeseket gyűjtsön maga köré az új űrversenyben.

Az egyezményt eddig 20 ország írta alá, köztük az Egyesült Államok hagyományos szövetségesei, Kanada, Ausztrália, Nagy-Britannia és Izrael, a számottevő űrprogrammal bíró Franciaország és Japán, vagy épp Dél-Korea, Brazília és Olaszország. A NASA aktívan épít partnereire: az Artemis–2 küldetésben kanadai űrhajós is részt vesz, de a program keretében japán és európai asztronauták is a Holdra léphetnek. Az Orion űrhajó műszaki egységét (ez biztosítja például az űrhajósok energia-, oxigén- és vízellátását) pedig az Európai Űrügyökség szállítja.

Peking a kezdetektől kritikus az Artemis-egyezménnyel szemben – a kínai állami média angol nyelvű szócsövének számító Global Times egyik cikkében például „űrbéli NATO-nak” nevezte azt (ami ott szitokszó), és rendszeresen kritizálja az amerikaiak hidegháborús, új űrversenyt vizionáló retorikáját. Ezzel párhuzamosan pedig egyre jobban közelít az Ukrajna elleni inváziója miatt az űrkutatásban is egyre inkább elszigetelődő Oroszországhoz.

A közeledés már a háború előtt elkezdődött: a két ország 2021 decemberében írt alá ötéves űrkutatási megállapodást, amelynek részeként legkésőbb 2035-re közös bázist hoznának létre a Hold – feltehetően vízben gazdag – déli sarkvidékén. A háború felgyorsította Oroszország leválását a Nyugatról. Az ESA márciusban felfüggesztette a Roszkozmosszal közös ExoMars missziót, amelynek keretében az élet nyomait kutatta volna a vörös bolygón, az oroszok pedig bejelentették, hogy kiszállnak az ISS-ből.

Szakadár zászlók az űrben

A Roszkozmosz excentrikus vezetője, Dimitrij Rogozin a háború kitörését követő hónapokban számtalan harcias nyilatkozatot tett, és a nyáron arra utasította az ISS-en szolgálatot teljesítő orosz űrhajósokat, hogy a luhanszki és donyecki szakadár „népköztársaságok” zászlajával parádézzanak a világűrben, válaszul arra, hogy a három kozmonauta márciusban – valószínűleg véletlenül – az ukrán nemzeti színeket viselő űrruhában kezdte meg szolgálatát az űrállomáson.

Orosz űrhajósok a szakadár Luhanszki Népköztársaság zászlajával 2022 júliusában (Fotó: Russian Space Agency Roscosmos / AFP)

A feszültség azóta kicsit enyhült: Putyin július közepén felmentette Rogozint, s utódja rögvest technikai megoldást kötött a NASA-val egymás űrhajósainak kölcsönös szállításáról. Ez annyiban nem újdonság, hogy 2011 és 2020 között az oroszok fuvarozták összesen kb. 4 milliárd dolláros fuvardíjért az amerikai asztronautákat az ISS-re, amíg a NASA-nak nem volt saját űrhajója. Viszont most, az ukrajnai háború közepén pikáns, hogy az amerikai Frank Rubio a napokban egy Szojuz, az orosz Anna Kikina pedig október 3-án egy amerikai SpaceX Dragon fedélzetén utazhat az ISS-re. A furcsa együttműködésnek gyakorlati okai vannak: amíg az űrállomás működik, biztonsági okokból célszerű, hogy a résztvevő országok űrhajósai otthon legyenek mindkét űrhajó kezelésében.

Az orosz leválás a Nyugatról és közeledésük Kínához azonban hosszú távon visszavonhatatlannak tűnik. Időközben az amerikai–kínai űrviszony a nyáron történelmi mélypontra süllyedt.

A NASA Biden elnök által kinevezett igazgatója, Bill Nelson szinte heti rendszerességgel tett olyan nyilatkozatokat, amelyek élénk kínai tiltakozást váltottak ki. Sajtóinterjúiban és egy kongresszusi meghallgatáson a nyugati technológiák lenyúlásával vádolta meg Pekinget, illetve azzal, hogy űrállomásán a nyugati műholdak elpusztítását célzó katonai programban mesterkedik. Folyamatosan új űrversenyről beszélt, és azzal riogatott, hogy Kína „el akarja foglalni” a Holdat. Nyilatkozatait a kínai tisztviselők és állami média cikkei rosszindulatú, imperialista rágalomhadjáratnak minősítették.

Egyszer majdnem élesbe fordult a rivalizálás, amikor a SpaceX által fellőtt Starlink távközlési műholdhálózat egy része a kínaiak szerint veszélyesen közel száguldott el űrállomásuk mellett, ráadásul ezzel kapcsolatos panaszaikat a NASA válaszra sem méltatta. Egy biztos: az űrkutatás nemzetközi kooperációra épülő poszthidegháborús korszaka véget ért, és új űrverseny váltotta fel.

Megoldás a nyersanyaghiányra?

A tétje ráadásul még nagyobb lehet, mint az előzőnek. Természetesen jelentős presztízsértékkel bír, hogy ki landol először a Holdon (még úgy is, hogy az amerikaiaknak ez fél évszázada már sikerült) – de ez másodlagos lehet amögött, hogy melyik nagyhatalom kezdheti meg a Hold feltételezett nyersanyagainak kitermelését. Az Artemis-egyezményben Kínát leginkább az zavarja, hogy önhatalmúlag, a nemzetközi közösséget megkerülve határozta meg a holdi erőforrások kitermelésének szabályait.

Az egyezmény értelmében a feltárt nyersanyagok az azokat kitermelő magánvállalatok tulajdonai lesznek, és az egyes országok úgynevezett „biztonsági zónákat” hozhatnak létre a Hold felszínén, ahová más országok nem tehetik be a lábukat. A kínaiak mindezt a nyugati kolonializmus űrbéli kiterjesztésének tartják, ami ellenkezik a nemzetközi joggal – miközben a nyugati héják attól tartanak, hogy Kína fog imperialista módon viszonyulni a holdi erőforrásokhoz, és próbálja majd kisajátítani azokat.

Hogy vannak-e egyáltalán olyan értékes erőforrások a Holdon, amelyekért érdemes hajba kapni, még kérdéses, de az látszik, hogy a két nagyhatalom optimista – vagy kétségbeesett, látva a Földön már ma is tapasztalható, a jövőben várhatóan még égetőbbé váló nyersanyag- és energiahiányt. Vízjég szinte biztosan nagy mennyiségben van a Holdon (a sarkvidékeken), ami elsősorban azért értékes, mert hidrogénre és oxigénre való bontásával rakétaüzemanyaggá alakítható, s ez nagyban megkönnyítheti a Marsra vagy más, távolabbi célpontra való űrutazásokat.

Jéggel borított területek a Hold sarkvidéki régióiban (grafika: NASA)

Nagy reményeket fűznek ahhoz is, hogy a hélium-3 izotóp óriási mennyiségben állhat rendelkezésre a Holdon, ez ugyanis a fúziós reaktorok optimális üzemanyaga lehet, és a kínai állami média szerint évezredekre megoldhatja a Föld energiagondjait. Ám ha be is igazolódnak a nagy készletek, a fúziós reaktorok, pláne a hélium-tüzelésűek, egyelőre csak elméletben léteznek, és bizonytalan, hogy valaha sikerül-e áthidalni a megvalósításukhoz szükséges műszaki akadályokat.

Érdekesek lehetnek a Holdon a számos gyártási folyamatban nélkülözhetetlen, de a Földön egyre nehezebben és drágábban hozzáférhető ipari fémek, például a ritkaföldfémek, a platinacsoport elemei vagy a titán. A Csang-o–5 kínai űrszonda által tavaly visszahozott kőzetminta optimizmussal töltötte el a kutatókat, mivel 40 elemet azonosítottak benne, és a titán például a földinél jóval nagyobb koncentrációban fordult elő benne.

Ki nyer ma?

Hogy a Holdon való kitermelés és a nyersanyagok Földre szállítása gazdaságilag mikor lesz kifizetődő, még a távoli jövő zenéje. A nagyhatalmakat láthatóan mégis izgatja a Hold-bányászat gondolata, ezért nem érdektelen a kérdés, hogy ki áll nyerésre versenyfutásukban. Bár nyugaton keletje van az új hidegháborús narratívának, Kína és Oroszország az űrkutatásban még ugyanúgy nem veszélyezteti a nyugati fölényt, ahogyan nem volt erre képes katonailag és gazdaságilag sem.

A nagyhatalmak űrkutatási büdzséit összehasonlítva azt látjuk, hogy Amerika önmagban négyszer annyi pénzt költött el 2021-ben, mint Kína és Oroszország együtt,

szövetségeseit is hozzátéve pedig már ötszörös a szorzó. A kínai–orosz Hold-bázis tervéhez, noha elvileg nyitott a nemzetközi partnerek felé, még senki sem csatlakozott, még a gyakran hozzájuk sorolt, szintén ambiciózus űrprogramot működtető India sem, miközben az Artemis-egyezményt az ukrajnai háború kitörése óta öt ország írta alá.

Amerika aduásza azonban a magántőke lehet. Az Artemis-program műszaki hiányosságai azért nem sorsdöntőek, mert az Elon Musk-féle SpaceX közben gőzerővel fejleszti a Starship rakétarendszert. Ami még nincs kész, de ha kész lesz, nemcsak hogy nagyobb hasznos terhet lesz képes a világűrbe juttatni, mint az SLS vagy a Hosszú Menetelés 9, de nagyságrendekkel olcsóbban is, mivel teljesen újrafelhasználható. A magánvállalkozásban rejlő innovatív erő pedig egyelőre olyasmi, amivel csak a nyugati blokk számolhat. Jelentőségét mutatja, hogy az Artemis-program során is számol vele a NASA: a Holdra szálláshoz a landoló egységet a SpaceX biztosítja majd.

Magyarország az Artemis-egyezményhez egyelőre nem csatlakozott, de alapvetően a nyugati blokkhoz kötődik az új űrversenyben. Hazánk 2015 óta az ESA teljes jogú tagja (ráadásul az Energiatudományi Kutatóközpont dózismérői révén a mostani Artemis–1 missziónak közvetlenül is része). Emellett a magyar kormány – mintegy 30 milliárd forintos költségen – egy amerikai magáncégtől, az Axiomtól vásárolt helyet egy magyar űrhajósnak a 2024-re tervezett Ax-4 misszióra, amelynek keretében egy szerencsés honfitársunk egy SpaceX Dragon űrhajó fedélzetén az ISS-re látogathat.


Nyitókép: Az Artemis-1 holdrakéta a floridai Kennedy Űrközpontban 2022. szeptember 2-án(fotó: Paul Hennessy / Anadolu Agency via AFP)

Ez a cikk nem készülhetett volna el olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

hirdetés

Kategória: Nagytotál