A középkor rémálmai ma is frissnek hatnak: szenzációs Bosch-kiállítás Budapesten

·2022.04.14

Lehetetlen kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban: Hieronymus Boschnak tíz saját kezű festményét láthatjuk egy helyen, vagyis a teljes látomásos, különleges, nyugtalanító életmű nagyjából felét. Ilyen tárlatot a világ legnagyobb múzeumai is csak ritkán tudnak rendezni, ez valódi nemzetközi szenzáció. A találkozás élményén túl azt is megérthetjük, mi volt az a háttér, amiből Bosch meglepően modern művészete kinőtt.

„Vajon mit látnak ámuló szemeid, Hieronymus Bosch? Miért oly halovány az arcod? Talán Lemuria kísérteteit látod, és Erebus repülő lidérceit?”

Ez a felirat olvasható Hieronymus Bosch egyik legkorábbi portréja alatt, amely 1572-ben jelent meg egy antwerpeni metszetgyűjteményben. A híres itáliai humanista, Vasari művészéletrajzai nyomán Németalföldön is felmerült az igény, hogy össze kellene állítani az északi művészet hasonló kánonát, hiszen ez a régió Itáliához hasonló súlyű művészeti központnak tekintette magát. A huszonhárom művészportrét tartalmazó sorozat metszeteihez Domenicus Lampsonius flamand költő írt rövid epigrammákat. Bosch a gyűjteményben a nagyon előkelő harmadik helyre került, és a versből idézett sorok mutatják, hogy már ebben az időben – a halála után fél évszázaddal – is azt a kvalitását értékelték legjobban, amit a mai látogató: háborzongató, bizarr, kísérteties képi világát.

Bosch a rémálmok festője, és ez nem modern, bulváros frázis. A metszeten a háta mögött ábrázoltak is néhány jellemzőnek érzett motívumot; van itt egy lábait széttáró, vigyorgó ördögfajzat, vasvillával fenékbe szúrt, lábasfejű szörny és egy óriási termés belsejében magszerűen kuporgó emberek, akiket egy bohócsipkás alak őriz. Csupa olyasmi, amivel Bosch képein is találkozhatnánk.

Hieronymus Bosch portréja egy 1610-ben megjelent művészportré sorozatból, alatta Domenicus Lampsonius latin versével (fotó: Amszterdam, Rijksmuseum)

Az amszterdami Rijksmuseum kölcsönadta az említett metszet 1610-es kiadását a budapesti kiállításra, így a látogató szembenézhet Bosch-sal – bár a festő sokkal középkoribb művész annál, hogy ismerjük a hiteles portréját. Valójában alig tudunk róla bármit, életéről kevés biztos adat maradt fenn, nem tudjuk, mikor született, és arról sem maradt fenn hiteles beszámoló, hogyan gondolkodott, milyen volt a kedélye, milyen traumák érték. Bár erről maguk a képek azért sokat elárulnak. Bosch a középkor- és az újkor határán élt, az 1470-es évektől 1516-ban bekövetkezett haláláig alkotott, vagyis Leonardo és Raffaello kortársa volt, mégsem érezzük annak. Az Alpoktól északra a reneszánsz még a 16. század elején is csak az első virágait bontogatta, Bosch pedig még szinte teljes egészében az előző korszakhoz tartozott, ahhoz a világhoz, amit Huizinga híres művében a középkor alkonyának nevezett.

„A háború már-már állandósult, a városokat és az egész országot a mindenfelől összeverődött veszedelmes csőcselék szüntelenül nyugtalanította, a kegyetlen s amellett megbízhatatlan törvénykezési gyakorlat minden polgárt állandóan fenyegetett s ha mindehhez hozzávesszük a pokoltól, ördögöktől és boszorkányoktól való szorongást, akkor meg kell értenünk az egyetemes bizonytalanság érzését, amely az élet alapszínét mélyfeketére festette” – írta Huizinga a 15. század Nyugat-Európájának mindennapjairól.

Bosch ennek a mélyfekete alapszínnek és egyetemes bizonytalanságnak a festője volt, és ez teszi a „régi mesterek” közül annyira megdöbbentően modernné.

Óriási esemény, hogy Budapesten egy nagy, reprezentatív Bosch-kiállítást láthatunk. Ünnepi alkalom, nem csoda, hogy egy szerda délelőtt is hosszú sor áll a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum nyitására várva. A járvány két éve alatt elszoktak az emberek a múzeumlátogatástól, mint ahogy minden valós jelenlétet igénylő kulturális élménytől, és a látogatószámok nagyon távol vannak a 2019 előttiektől, de ha van név, ami az embereket képes visszahozni, az Bosch. És ezúttal nemcsak egy közönségcsalogató név van, nem Bosch követőiről, kortársairól és előzményeiről nézhetünk meg kiállítást – bár a tárlat bőven nyújtja ezt is –, hanem tíz saját kezű festmény vendégeskedik Budapesten: a fennmaradt életmű körülbelül fele. Ez Londonban vagy Bécsben is szenzáció lenne.

A kiállítás nyitánya (fotó: Szépművészeti Múzeum – Szabadi Flóra)

A Szépművészeti Múzeumnak, Baán Lászlónak és Tóth Bernadett kurátornak tízéves munkája van benne, hogy ez a kiállítás létrejöhetett. A Szépművészetit semmi nem predesztinálta arra, hogy a tárlatot megrendezhesse, sőt a madridi Prado kivételével, ahol Bosch hat (vagy szigorúbb ítészek szerint három) eredeti művét őrzik, a világ egyetlen múzeuma sem tud egykönnyen ilyen kiállítást rendezni. A hiteles eredeti képek száma nagyon kevés, minden múzeum csak egy-két Bosch-képpel rendelkezik, és bizonyos főműveket soha nem adnak oda kölcsönzésre. A fő-fő mű, a Földi gyönyörök kertje például sosem hagyja el a Pradót. A budapesti kiállítás erre a problémára leleményes megoldást talált, hiszen a látogatók csalódottak lennének, ha semmilyen formában nem találkoznának a triptichonnal. Sikerült megszerezni egy nagyon korai, 1550-60 körül készült másolatot egy magángyűjteményből, amely kiemelkedően jó minőségű, és mutatja Bosch művészetének népszerűségét a spanyol Habsburgok udvarában. Mellette egy ritka, hatalmas, arany-, ezüst- és selyemszálakkal átszőtt falikárpit érkezett a madridi Királyi Palotából, ami szintén Habsburg megrendelésre készülhetett. És harmadikként ott van az a szerényebb, nagyon súlyosan sérült, de számunkra mégis csak fontos mű, ami a Szépművészeti gyűjteményében egyedül reprezentálja Boscht: egy vászonra festett, töredékes másolat, amit Pulszky Károly vett a múzeumnak 1894-ben. Ez a kép 2000-ben vendégeskedett Madridban, és az akkori vizsgálatok szerint egyike a Földi gyönyörök kertje legkorábbi fennmaradt másolatainak, sőt lehet, hogy Bosch halála után készült a mester még működő műhelyében.

De vissza az eredetikhez, mert ha a Földi gyönyörök kertje nem is jöhetett, érkezett tíz kép, köztük a bruggei Utolsó ítélet-triptichon, A bolondok hajója (Párizs, Musée du Louvre), a Királyok imádása (New York, Metropolitan Museum of Art), a Szent János Patmosz szigetén (Berlin, Gemäldegalerie) és a Szent Kristóf a gyermek Jézussal (Rotterdam, Museum Boijmans Van Beuningen).

A bruggei Utolsó ítélet triptichon képviseli a kiállításon Bosch híres pokolfestészetét (fotó: Szépművészeti Múzeum – Szabadi Flóra)

Az utolsó nagy nemzetközi Bosch-kiállítást 2016-ban, a festő halálának 500. évfordulóján rendezték, mégpedig két helyen, szülővárosában, a hollandiai s-Hertogenbosch-ban és a Pradóban. A két tárlatot összehangolták, a hollandiai múzeumnak kölcsönzött anyag ment át a tárlat zárása után Madridba, de az együttműködést beárnyékolta, hogy a 2007-ben elindított, holland irányítású Bosch Research and Conservation Project a Prado több képének eredetiségét megkérdőjelezte. A kutatási projekt a legmodernebb technológiák, például a tölgyfatáblák és a festékek anyagának vizsgálata segítségével próbálta meg az életművet pontosabban körülhatárolni, és megkülönböztetni az eredeti Bosch festményeket az epigonok/követők alkotásaitól, valamint a Bosch műhelyében készült képektől. Boscht a modern néző korszakos, egyéni szemléletmódú zseninek látja, és kétségtelenül nagyon eredeti művész volt, de a középkor és a kora újkor legtöbb festőjéhez hasonlóan ő is festő-vállalkozó volt, aki a munkájából élt, és műhelyt is fenntartott.

A Bosch projekt eredményeként az eredeti Bosch alkotásnak elfogadott festmények száma 24-re, a rajzoké 21-re szűkült, és a madridi Prado három képét a műhelyben készült munkának minősítették. A Prado két híres mű, A hét főbűn és a most Budapesten is látható Kőoperáció esetében ezt nem fogadta el, sőt a s-Hertogenbosch-nak már odaígért Kőoperáció kölcsönzési engedélyét is visszavonta. Mindez jól mutatja, hogy az eredetiség kérdése milyen darázsfészek, és azt is, milyen nagy dolog, hogy egyszerre ennyi megkérdőjelezhetetlen hitelességű festmény látható most együtt Budapesten.

A Bolondok hajója és A fösvény és a Halál című rajz, a Bosch késői korszakából származó, sajátkezű festmény és a műhelyében 1515-1530 körül készült rajz egyaránt a Louvre-ból érkezett

A híres képek közül kiemelkedik a Bolondok hajója, ami jó példa rá, hogy mennyivel összetettebbek Bosch képei annál, mint hogy egyszerűen csak bizarr látomásként nézzük őket. A kisméretű festmény mulatozókkal teli, zsúfolt csónakot ábrázol, aminek egy fa alkotja az árbócát. A társaság szörnyű: torz, groteszk pofák vigyorognak egymásra, főhelyen egy lantot pengető apáca és egy szerzetes dalolnak a megrakott asztal mellett, egy másik apáca kancsóval támad egy férfira, aki a vízbe lógó borhűtő edény felé nyúlkál. Három mohó száj egy kör alakú palacsinta felé kapdos, miközben egy negyedik alak kihajolva a vízbe hány. A hajót nem kormányozza senki, iránytalanul sodródik, miközben a árbócfa koronájában bagoly, a gonoszság és a butaság jelképe gubbaszt, az ágak közt pedig egy bort iszogató bolond kuporog. Két meztelen alak a vízben úszva kíséri a hajót, de nem tudni, hogy innivalót kínálnak-e a mulatozóknak, vagy már nem fértek be a csónakba, és így vesznek részt a mulatságban.

A középkori néző számára nem volt kérdés, hogy a bűnös emberi társadalom allegóriáját látja, ami az erényektől elfordulva átadja magát a léha élvezeteknek – még a szerzetesek és az apácák sem tudnak mértéket tartani, sőt élen járnak a tobzódásban –, és így halad a pusztulás felé. A hajónak bolondok az utasai, mert a földi örömöket habzsolva elfeledkeznek az üdvösségükről, erre utal a fa ágai közt megjelenő bolond.

Azt már a modern kutatás derítette ki, hogy a Bolondok hajója nem önálló alkotás, hanem egy kettévágott táblakép felső darabja. Látszik is a festmény alsó peremén több elvágott motívum. A mű másik fele (utólagos címén A mértéktelenség allegóriája) nem jött el Budapestre, a Yale Egyetem művészeti gyűjteményében őrzik, és bizarr motívumai az iszákosság és a paráznaság bűneit jelenítik meg. Bosch világi témájú képei sok esetben morális példabeszédek, határozott vallási mondanivalóval, és a funkciójuk is az lehetett, hogy a magánmegrendelő, vagyis a kép jómódú birtokosa és vendégei párbeszédet folytassanak a helyes és erkölcsös életről, kinevessék bűnös, falánk, kárhozatra ítélt embertársaik bolondságát és gyarlóságait. Elég messze vagyunk már időben és kulturálisan a középkor végétől, hogy mindez ne legyen első ránézésre olyan egyértelmű, mint a kortársaknak, de ettől még a kép mondanivalója nem avult el: hányan és hányszor érezzük ma is, hogy az emberiség ostobák gyűlekezete, amely a pusztulás felé hajózik anélkül, hogy ezt sejtené, és nem hajlandó kényelmét, örömeit feláldozni a nemesebb célokért.

A Vándor-triptichon rekonstrukciója, piros négyzet jelzi a Bolondok hajója helyét az egykori kompozícióban (forrás: Szépművészeti Múzeum)

A párizsi és a Yale Egyetemen őrzött tábla tehát együttesen a luxuria (élvetegség) bűnének allegóriája, de nem magában álló alkotás volt, hanem egy darabokra hullott nagyobb kompozíció része. Bosch sok művéhez hasonlóan ez az elpusztult mű is egy kétszárnyú triptichon volt, amit Vándor-triptichonnak neveztek el. Technikai vizsgálatok igazolták, hogy a jobb oldali szárny táblája a washingtoni National Gallery of Art gyűjteményében őrzött A fösvény és a Halál című kép volt, egy másik halálos bűn, az avaritia (kapzsiság) allegóriája. A budapesti kiállításon ezt egy Bosch műhelyében készült, nagyon korai rajzmásolat reprezentálja a Bolondok hajója közelében (lásd fent). A szürkés árnyalatú rajz mai szemmel is könnyen érthető: a pénzsóvár férfi, aki egész életében az anyagi javakat hajszolta, még halálos ágyán is a pénzeszsákba kapaszkodik, amit egy szörny nyújt át neki. Az ajtón már belép a halál, de még mindig nem tud lemondani a vagyonról, hiába próbálja egy angyal a lelkét megmenteni. Kincsekkel teli ládája alatt szörnyek tobzódnak, rá pedig kárhozat vár, a talán tisztességtelen eszközökkel összehordott vagyon nem segít rajta a túlvilágon.

A szárnyak külső oldalán a most Rotterdamban őrzött Házaló baktat az útján, lába után kutya kapdos, háta mögött ócska bordélyház, a fa ágai közt a már ismert bagoly kuporog: ez az emberi élet útja, teli veszéllyel, nyomorúsággal, fizikai és spirituális fenyegetéssel. Hogy mi volt a középső, legfontosabb táblán, nem tudjuk, örökre elveszett, de a négy képet együtt látva sokkal érthetőbbé válik a Bolondok hajója szerepe az összetett műalkotásban, és feltárul az egész mondanivaló. Ha rászánjuk az időt, és a kiállítás segít ebben, Bosch szólni tud hozzánk a kontextusába visszahelyezett képtöredéken keresztül.

Túlvilági látomások: Az üdvözültek mennybemenetele és A pokolba vezető folyó (fotó: Galleria dell’Accademia di Venezia)

A kiállítás másik fénypontja a Túlvilági látomásoknak nevezett négy velencei táblakép közül kettő, Az üdvözültek mennybemenetele és A pokolba vezető folyó. Két Velencében maradt párdarabjukkal együtt ezek is valamilyen több részből álló oltár (poliptichon) részét alkothatták. Ez a két kép volt az, ami Baán Lászlót elindította egy évtizeddel ezelőtt, hogy megszervezze a kiállítást: először csak egy kamaratárlatra akarta kölcsönkérni őket, de a velencei Accademia ezt visszautasította, most viszont egy ilyen átfogó kiállításra odaadták.

Ehhez kellett egy mindkét fél számára kölcsönösen előnyös csereügylet, mivel a Szépművészetinek is van egy olyan műtárgya, amit az Accademia régóta szívesen kiállított volna: a nagy velencei festő, Giorgione Ifjú képmása. Ez Pyrker János egri érsek adományaként került a gyűjteménybe, amelynek nemzetközi szinten is magasan jegyzett értékei közé tartozik. Pyrker egri kinevezése előtt hat évig (1821-1827) az éppen osztrák Habsburg uralom alatt álló Velence pátriárkája volt, mégpedig az egyetlen nem olasz származású egyházfő a város történetében. Ott vásárolta legértékesebb magángyűjteménye legértékesebb festményeit, köztük a Giorgionét. Az Ifjú így most az Accademián vendégeskedik (Pyrker szerepét is bemutató tablóval együtt), a két Bosch pedig Budapesten.

hirdetés

Régi mester nem nagyon alkotott modernebb képet ezeknél a szürrealista jellegű tábláknál. A pokolba vezető folyó Bosch legerősebb pokolábrázolásainak egyike, talán azért is, mert a félelmetes jelenet, ahogyan a groteszk szörnyek az elkárhozott lelkeket kínozzák, nem oldódik fel egy nagyobb kompozícióban, a néző figyelmét nem aprózza szét ezernyi versengő részlet. A túlvilági tájat, ahol az izzó folyóban emberek fuldoklanak, miközben egy macskapofájú démon üldözi őket, hasonlóan állat-ember hibrid társai pedig a parton gyötörnek másokat, kísérteties vörös fény világítja meg (lásd a nyitóképnek kivágott részletet). Akár csak a bruggei Utolsó ítélet jobb oldali táblájának lángokban álló városa, ez a festmény is a modern háború apokaliptikus iszonyatát juttatja a néző eszébe. Ami most, az Ukrajnából érkező borzalmas felvételeket látva különösen megütheti az embert.

Az üdvözültek mennybemenetele pedig egészen olyan, mintha Bosch modern halálközeli élmények leírásait dolgozta volna fel. A képen angyalok emelik magasba a lelkeket, a sötét, felhős égen át terelve őket a kép felső részén lévő, ragyogó fényalagút felé. Az angyalok ennek pereméig segítik az üdvözülteket, akik a fényalagúton végigmenve kiérnek valamilyen vakító ragyogásba. Mindez nem emlékeztet semmilyen hagyományos menyországábrázolásra, és Boschtól szokatlan módon semmilyen baljós, nyugtalanító részlet nincs benne.

Az Atyaisten és az égi szférák, 1460 körül, Brüsszel, Királyi Könyvtár (Les Sept Âges du Monde / A hét világkorszak c. kódexből, részlet)

Óhatatlanul felmerül a kérdés: lehet, hogy a halálközeli élmények tényleg valamilyen koroktól független tapasztalatot írnak le, és Bosch ugyanúgy fényalagútról hallhatott az ötszáz évvel ezelőtti Brabantban, mint manapság, amikor valakit újraélesztenek egy kórházban? Van ennek az ábrázolásnak bármilyen előzménye?

Tóth Bernadett kurátornak az egyik fő célja az volt, hogy megmutassa Bosch különleges, látomásos művészetének korabeli forrásait.

Mert bármilyen egyedi látásmódú festő is volt, Bosch nem a semmiből jött, létező ikonográfiai hagyományokat dolgozott fel, és fejlesztett tovább.

Az egyik fő forrását a középkori illuminált, vagyis festett miniatúrákkal díszített kódexek jelentették. A 15. század a kódexfestés utolsó nagy virágkora volt a nyugati művészetben, nem sokkal azelőtt, hogy a könyvnyomtatás az egész műfajt elsöpörte, és nem ritkán előfordult, hogy egy-egy művész egyszerre dolgozott kódexfestőként és táblaképek festőjeként is. Ilyen volt Simon Marmion, aki a korszak legműveltebb uralkodói, a burgundiai hercegek udvarában dolgozott, és hírnevét mutatja, hogy a „kódexfestők fejedelmének” is nevezték. Neki tulajdonítják a brüsszeli Királyi Könyvtárban őrzött Les Sept Âges du Monde (A hét világkorszak) című kéziratot, amelynek egyik miniatúrája az Atyaistent a középkori csillagászatban leírt nyolc égi szféra közepén ábrázolja; a szférák valószínűleg Bosch különös fényalagútjának előképei lehettek. Még egyértelműbben Marmion művészetében kereshető az előzménye a lelkeket magasba emelő, hegyes szárnyú angyaloknak, ez a londoni National Galleryből érkezett festett táblán – a velencei képekkel átellenben – most közvetlenül is összevethető.

Simon Marmion: A parázna szerzetesek és apácák kínzása; miniatúra a Tondal lovag látomásai című kódexből (fotó: The J. Paul Getty Museum, Los Angeles)

A kiállításon számos eredeti, késő középkori kódexet is megnézhetünk, illetve digitális formában végiglapozhatunk, hogy meggyőződjünk róla, Bosch valóban ezekből merítette számos motívumát. A kódexek között van egy igazi főmű: Tondal lovag látomásai a Los Angeles-i Getty Museumból. A kivételesen magas színvonalú, Simon Marmion miniatúráival díszített könyvet Yorki Margit burgundi hercegné, korának egyik legműveltebb főúri hölgye számára készítették 1475-ben. Tondal lovag látomásai a középkorban nagyon népszerűek voltak, a regény egy bűnös lovag pokolbéli utazását írja le. A mű holland fordítása pont Bosch életének fő helyszínén, s-Hertogenbosch-ban jelent meg 1484-ben, és biztosra vehető, hogy a festő is ismerte, a pokoli látomások eleven látomásai ugyanis beépültek a művészetébe.

A Yorki Margit számára készült kódex a mű egyetlen fennmaradt, illusztrált kiadása, és annyi a közvetlen, kimutatható hasonlóság Bosch pokolábrázolásaival, hogy egyes kutatók azt feltételezik, Bosch a vándorévei során megfordulhatott Marmion műhelyében, és hozzáférhetett a kódexhez, vagy róla készült rajzokhoz. A budapesti tárlaton a kódex annál a miniatúránál van kinyitva, amely a parázna szerzetesek és apácák büntetését ábrázolja. A képen egy sárkány-madár szörnyhibrid falja be a bűnbe esett egyháziakat, majd egy tóba üríti ki őket, végtelen körforgásban. A jelenet egyértelmű párhuzamának tartják a Földi gyönyörök kertje trónoló madárdémonát.

A bruggei Utolsó ítélet triptichon részlete (fotó: Musea Brugge)

Bosch bizarr iránti vonzódása sem előzmény nélküli: a középkori kódexfestők előszeretettel festettek a lapszélekre vidám, tréfás, groteszk jeleneteket. A drôlerie-nek nevezett műfajba belefért minden, ami szórakoztató volt, például az embereket levadászó, lekaszaboló gyilkos nyulak (ezek ma a neten is nagyon népszerűek), a szőrös vadnők, a hosszú nyakú, kalapos rémállatok – bármi, ami a régi olvasót kicsit kizökkentette és megpihentette. De lehettek ezek között az ábrázolások között olyanok is, amelyek a világban bujkáló, rejtőzködő gonoszra hívták fel a figyelmet, ami már egyértelműen Bosch nyugtalanító szörnyei irányába mutat.

A források ismerete mit sem von le Bosch zsenialitásából, sőt éppen ezeket látva válik egyértelművé, mennyire új minőséget hozott létre belőlük. Nincs az a miniatúra, amiből levezhető lenne a bruggei Utolsó ítélet triptichon rémalakjainak nyugtalanító iszonyata, kizárólag rémálmokban és hallucinációkban megjelenő ember-állat-tárgy hibridjei. Sőt, bármennyire is jámbor és helyénvaló a vallásos mondanivaló, a kifejezőeszközök olyan egzisztenciális rettegést tükröznek és ébresztenek fel a nézőben, amitől ezeket a műveket mai szemmel nem nagyon lehet kegyes képként szemlélni. Akárhogy is próbálunk hozzá közelebb jutni, Bosch végső soron rejtély marad.


Nyitókép: A pokolba vezető folyó című festmény részlete

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük Tóth Bernadettnek, a kiállítás kurátorának

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

A képhez tartozó alt jellemző üres; VA_3-eves-nyitokep_1600x900px_a.jpg a fájlnév

Kategória: Kult