Kína sem mentheti meg az orosz gazdaságot, nevető harmadikká viszont válhat

·2022.03.14

Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin pár héttel az Ukrajna elleni invázió előtt fűzte szorosabbra kényszerházasságát, és Kína a fejlett országok zömével ellentétben azóta sem hátrált ki Oroszország mögül. Sok kínai kifejezetten drukkol az agresszornak: Putyin hírhedt háborús beszéde egymilliárd interakciót hozott össze a helyi közösségi médiában. Az viszont egyre kevésbé látszik valószínűnek, hogy Kína meg tudná menteni a példátlan gazdasági elszigeteltség terhe alatt nyögő orosz gazdaságot. Már csak azért sem, mert Peking elsősorban most is a saját pecsenyéjét sütögeti, és úgy taszíthatja függőségbe Oroszországot, hogy közben a Nyugati pénzügyi dominanciáját is kikezdi.

A képhez tartozó alt jellemző üres; stop-banner_900x200px.png a fájlnév

Ha a filmvásznon működik, a valóságban miért ne? Így gondolkodhatott a kínai vezetés, amikor az orosz invázió megindulásakor azt tanácsolta az Ukrajnában tartózkodó több ezer kínai állampolgárnak, hogy tegyék ki autójukra a kínai zászlót, mert az mindkét fel agressziójától pajzsként védi majd őket.

Az ötletet minden idők egyik legsikeresebb kínai filmje, a Harci farkas 2. (Wolf Warrior 2) című 2017-es patrióta akciómozi ihlette, amelynek csúcsjelenetében a főhős Feng Leng – egyfajta kínai Rambo – a Népköztársaság lobogóját húzza a karjára egy polgárháború sújtotta afrikai országban. A zászló láttán a két harcoló fél abbahagyja a tüzelést, és Vörös-tengerként szétnyílva enged utat a helyi kínai gyár dolgozóit szállító konvojnak a biztonságot jelentő ENSZ-tábor felé.

A jelenet jól illusztrálja Kína világhatalmi önképét, de a valóságban a vörös lobogó még nem parancsol akkora tiszteletet, mint a vásznon. Két nappal a háború kitörése után a kijevi kínai nagykövetség már azt tanácsolta polgárainak, hogy semmilyen szimbólumot ne tegyenek ki, ami utal nemzetiségükre. A fordulat oka, hogy Ukrajnában futótűzként terjedt el a hír, hogy Kína támogatja az orosz inváziót, így inzultusok érték az ott élő kínaiakat. Noha maga Peking hivatalosan inkább lavírozni próbált, a kínai internetezők jelentős része valóban kifejezetten ünnepelte az agressziót.

„Ha orosz lennék, Putyin lenne az én hitem és az én fényességem.” „A háborús mozgósítás lenyűgöző példája.” „Miért könnyeztem meg a beszédet? Mert pontosan leírja azt, ahogy (a Nyugat) Kínával is bánik.” Többek között ilyen kommentekkel osztották meg a kínai felhasználók Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-i szónoklatát a Weibón, a legnagyobb kínai közösségimédia-platformon. A beszéd a magyar internet sötét bugyraiban is nagyot ment, a Weibón pedig egy nap alatt 1,1 milliárd interakciót hozott a #putin10000wordsspeechfulltext hashtag.

Rengeteg poszt a NATO-t okolta a háborúért – egy felhasználó megjegyezte, hogy aki csak a Weibót olvassa, azt hiheti, hogy az Egyesült Államok támadta meg Ukrajnát –, és különösen nagy felháborodást keltettek ukrán részről azok a kínai posztok, amelyek szerzői a pusztítás elől menekülő fiatal, csinos „ukrán szépségek” befogadásával poénkodtak.

A reakciót látva a kínai platformok – a Weibo, a WeChat és a TikTok – elkezdték tízezres nagyságrendben cenzúrázni az Ukrajnával szemben dehonesztáló posztokat, a kínai állami média pedig olyan videókat terjesztett, amelyek a kínai és ukrán nép közötti szolidaritást hangsúlyozták, és fake news-nak, provokációnak minősítették, hogy Kína támogatja a háborút.

Nem szerelmi, hanem érdekházasság

Kína és Oroszország alig pár héttel a háború kitörése előtt fűzte szorosabbá a kapcsolatait, amikor Vlagyimir Putyin a pekingi téli olimpia megnyitója előtt találkozott Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államelnökkel. Deklarálták, hogy a két ország barátsága nem ismer korlátokat és együttműködésüknek nincsenek „tiltott területei”, hosszú távú gázszállítási szerződést kötöttek, és ami a legfontosabb, közös nyilatkozatban üzentek hadat az amerikai vezetésű nyugati világrendnek.

Kinyilvánították többek között, hogy mindkét ország demokrácia, visszautasították az emberi jogi sérelmek miatti külföldi kritikákat, és elítélték a színes forradalmakat, vagyis az autoriter államok szerintük nyugati irányítás alatt álló ellenzéki mozgalmait. Emellett felszólították a nyugatot, hogy hagyjon fel a hidegháborús mentalitással és a NATO keleti bővítésével.

Putyin és Hszi személyesen is jó viszonyt ápol, az elmúlt tíz évben 38-szor találkoztak, a „legjobb barátjuknak” nevezték egymást, többször is együtt szülinapoztak, és nem győzték elkényeztetni a másikat diplomáciai gesztusokkal. A nagy barátkozás mögött ugyanakkor semmilyen értékközösség nem húzódik meg, szemben a demokratikus jogállamok alkotta nyugati tömbökkel.

„Ez nem szerelmi házasság, hanem érdekházasság: ha együttműködnek, képesek kihívást támasztani az Egyesült Államok hegemón szuperhatamával szemben” – mondja Eszterhai Viktor, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, akinek szakterülete Kína és Európa kapcsolata. A Kína-kutató szerint a két ország komplementer szuperhatalom: Kína gazdasági, Oroszország pedig katonai.

Az új orosz 9M729 földi indítású cirkálórakéta bemutatása külföldi katonai attaséknak Moszkvában 2019-ben (Fotó: Vladimir Astapkovich / Sputnik / Sputnik via AFP)

Kína az elmúlt évtizedekben jelentős haderőfejlesztési programot valósított meg, de Oroszország még így is jelentősebb katonai hatalom – függetlenül az ukrajnai háborúban nyújtott megkérdőjelezhető teljesítményétől –, mindenekelőtt nukleáris arzenálja révén. (Míg becslések szerint Oroszország 6000 feletti termonukleáris robbanófejjel rendelkezik, Kína mindössze kb. 350-nel.) Noha a gazdasági hatalmak előbb-utóbb katonai értelemben is felzárkóznak, és két-három évtizeden belül Kína is beérheti Oroszországot – de addig is kapóra jön Pekingnek az orosz nukleáris elrettentő erő.

Gazdasági szinten óriási az asszimetria a két ország között. Míg 1990-ben az orosz és a kínai gazdaság mérete nagyjából megegyezett, a kínai gazdaság ma tízszer akkora, és Amerika kihívója, míg az orosz GDP nagyságrendileg Spanyolországéval van egy szinten. Míg Kína a világ műhelye és egyre inkább high-tech fellegvár, Oroszország tipikus fejlődő ország: agrártermékei és természeti kincsei kivételével kevés versenyképes terméket tud exportálni.

Ez persze Kínának kapóra jön, hiszen zakatoló gazdaságának és óriási népességének elsősorban energiára, nyersanyagra és élelmiszerre van szüksége. A két ország közötti kereskedelem tavaly 36%-kal bővült. De míg Oroszországnak Kína a legnagyobb külgazdasági partnere, kínai oldalról nézve az Oroszországgal folytatott kereskedelem (147 milliárd dollár) alig tizede az Egyesült Államokkal (657 millió dollár) és az Európai Unióval (828 milliárd dollár) folytatottnak.

Ne az olimpia alatt!

Bármennyire is látványos a két Nyugat-ellenes autokrácia szövetsége, Kínának nem jött jól, hogy az orosz fenyegetés február 24-én nyílt agresszióba fordult át. Már arról is megoszlanak a vélemények, hogy Kínát mennyire érte meglepetésként az invázió. Amerikai források szerint Washington többször figyelmeztette Pekinget, hogy Oroszország támadni készül, sőt arra is próbálták rávenni a kínai kormányt, hogy próbálja meg lebeszélni Putyint a támadásról.

Eszterhai Viktor szerint valószínűtlen, hogy az oroszok megosztották a haditervüket a kínaiakkal, már csak azért is, mert mindkét ország autonóm világhatalmi pólusként gondol magára, akinek nem kell leegyeztetnie szándékait a másik féllel. Azt viszont elképzelhetetlennek tartja a Kína-kutató, hogy Putyin nem jelezte, terítéken van a katonai megoldás, hogy Hszi ne biztosította volna Putyint, hogy Kína semleges marad a konfliktusban. Az egyetlen kérése az lehetett, hogy lehetőleg ne egy Pekingben zajló olimpia alatt induljon meg az orosz támadás, ahogy 2008-ban Grúzia ellen.

De az elhúzódó háború, annak az egész világra kiterjedő negatív gazdasági hatásaival együtt, semmiképpen sem szolgálja Kína érdekeit. A Kínai Kommunista Párt hatalmát elsősorban a gazdasági növekedés és fejlődés legitimálja, amihez nemzetközi stabilitás szükséges.

Kína a befolyását kereskedéssel, befektetéssel próbálja kiterjeszteni a világban, nem agresszióval. Peking nem érdekelt a hidegháborús hangulatban sem – az Egyesült Államokkal sem ők kezdtek szuperhatalmi rivalizálásba, hanem a Trump-adminisztráció idején Amerika (s aztán Biden is folytatja).

Peking nem érdekelt Ukrajna pusztulásában sem. A Krím elcsatolása és a donbaszi háború kezdete óta Oroszországot felváltva Kína lett Ukrajna első számú külkereskedelmi partnere. Peking számára az ország fontos vasérc- és agrártermékszállító (például a legnagyobb kukorica-beszerzőhely), mindemellett része az Egy Övezet, Egy Út programnak is, és jelentős infrastrukturális beruházásokat finanszírozott több ukrajnai kikötőben, például a most rommá lőtt Mariupolban is.

Ukrajnából kimentett kínai állampolgárok hazaérkezése a csengcsoui repülőtérre (Fotó: Hao Yuan / XINHUA / Xinhua via AFP)

Néhány megfigyelő szerint Ukrajna párhuzamba állítható Tajvannal, amennyiben rezsimbiztonsági okokból egyik autoriter hatalom sem engedheti meg magának, hogy a szomszédjában egy vele kulturálisan hasonló vagy azonos kisebb ország sikeres demokráciában éljen. A párhuzam azonban sántít, mert Kína nem úgy tekint Tajvanra, mint Oroszország Ukrajnára, hanem Kína szerves részének tekinti, és emiatt külpolitikájának egyik alappillére az államok szuverenitásának mindenek felett álló tisztelete.

Márpedig Ukrajnát Kína szuverén államnak tekinti. Putyin-barátság ide vagy oda, Kína a NATO-terjeszkedés és az amerikai manipuláció ostorozása mellett nyíltan kiállt a támadás után is Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. Belarusszal, Szíriával, Észak-Koreával és Eritreával ellentétben Peking nem szavazott az orosz agressziót elítélő ENSZ-határozat ellen sem, csupán tartózkodott, és még az ukrán Vöröskeresztnek is felajánlott némi segítséget.

Kínai mentőöv a szankcióktól?

A gesztusok és a gazdasági kényelmetlenségek ellenére Kína nem hátrált ki Oroszország mögül. A kínai állami média kilúgozva, a háború szót gondosan kerülve számol be az eseményekről, sőt kezd beleállni az oroszok által az elmúlt napokban belengetett biológiaifegyver-vádakba is. Vang Ji külügyminiszter a múlt héten hitet tett a két ország stratégiai partnersége mellett, „vasszilárdságúnak” nevezte kapcsolatukat. Azt is egyértelművé tette, hogy esze ágában sincs csatlakozni az Oroszország elszigetelését célzó nyugati és távol-keleti (tajvani, japán, dél-koreai) szankciókhoz.

hirdetés

Nem is nagyon van oka erre: az egyetlen, amit a Nyugat kínálni tudna cserébe, az a kedvezőbb megítélés a nyugati sajtóban, de ennek értéke Peking szemében csekély, hiszen a saját sajtóját úgyis kontrollálja. Bár vannak a párton belül is, akik morális alapon bírálják a háborút, ezt kevesen fogják hangoztatni, mivel Hszi Csin-ping politikája elleni nyílt támadás lenne.

Az egymillió dolláros kérdés azonban az, hogy Kína meg tudja-e védeni a szankciók – és önkéntes vállalati kivonulások – hatásaitól Oroszországot. A harcias mémgyárosok szerint simán, de több jel utal arra, hogy a pekingi gazdasági pajzsnak komoly korlátai vannak.

Ilyen jel például, hogy miután az amerikai Apple és a koreai Samsung önként vonult ki Oroszországból, a kínai Huawei és Xiaomi is megfelezte szállításait. Nyilvánosan természetesen nem fordítottak hátat az orosz piacnak, de prózai okokból – az összeomló rubel-árfolyam miatt zuhan az orosz vásárlóerő – egyelőre jobban megéri nekik kivárásra játszani.

A kínai jegybank maga is hozzájárult a rubel eséséhez azzal, hogy enyhítette az árfolyam-szabályozást a rubel és a jüan esetében. Korábban csak 5 százalékos erősödést vagy gyengülést engedélyeztek a két valuta között, hogy kiszűrjék az árfolyamhatást a két ország közötti kereskedelemben. Most ezt a limitet 10 százalékra növelték, vagyis lehetővé tették a rubel gyorsabb romlását – minden szolidaritásuk ellenére nem szeretnék, hogy a kínai cégek vesszenek a rubel elértéktelenedésen.

Mélyütés volt Moszkva számára az is, hogy Peking megtiltotta a kínai cégeknek, hogy a nyugati szankciókat megkerülve szállítsanak repülőgép-alkatrészeket az orosz légitársaságoknak. Mivel az orosz kereskedelmi légiflotta zömét nyugati Boeing és Airbus gépek alkotják, alkatrész-utánpótlás és karbantartás hiányában néhány héten belül nem lesznek biztonságosan repülhetők, ami a belföldi közlekedést is igencsak megnehezíti a kontinensnyi országban.

Hasonló a helyzet a technológiában. A kínai félvezető-ipar szállít csipeket Oroszországba, de csak egyszerűbb architektúrájú, elavultabb modelleket. A korszerűbb, kifinomultabb csipeket – amilyenekre a fejlett ipari vagy katonai vezérlőrendszerekben szükség van – a kínai cégek is nyugati technológiával gyártják, és ezekre vonatkoznak a szankciók. Így hiába remélik az oroszok, hogy a kínai cégek pótolják a tajvani félvezetőket, ezzel maguk is szankciókat kockáztatnának, amire eddig nem sok jel mutat.

Mi a helyzet az energiapiacon? Elképzelhető, sőt valószínű, hogy Kína lecsap a „gazdátlanná” vált orosz kőolajra (ahogy ezt megtette az Iránnal szembeni szankciók során is). A gázvásárlás esetén viszont komoly fizikai korlátot jelent a csővezetékek és LNG-terminálok kapacitása.

A Kínát Oroszországgal összekötő gázvezeték kínai szakaszának építése 2020-ban (Xinhua/Yang Shiyao) (Fotó: Yang Shiyao / XINHUA / Xinhua via AFP)

Az orosz gázszállítás 2019-ben indult el Kínába, tavaly 16,5 milliárd köbmétert vásárolt Peking, és Putyin idén állapodott meg Hszivel, hogy ezt 48 milliárd köbméterre növelik. Igen ám, de csak 2030-ig, egy új vezeték felépítése után, ami még csak a tervasztalon létezik. És ez még mindig csak a harmada lenne EU-ba szállított 150 milliárd köbméternek.

Vannak azért területek, ahol Kína segítő jobbot nyújthat Putyinnak. A Visa és a MasterCard bojkottja miatt például az orosz bankok elkezdtek a kínai UnionPay fizetési szolgáltató felé fordulni, és a kínai CIPS bankközi fizetési rendszer is mentőövet kínálhat a SWIFT-ből való kitiltás után (jóllehet korlátozottat, mivel gyerekcipőben jár: a CIPS-et egyelőre tizedannyi bank használja, és részben a SWIFT-re épül).

Viszlát, dollár, üdv, jüan!

A nyugati elemzői konszenzus szerint Kína mentőövei elodázhatják az orosz gazdaság összeomlását, de mivel a nyugati válaszreakció a vártnál drasztikusabb, és napról napra durvul, megakadályozni nem tudják. A fő tanulság pedig az, hogy Kína célja nem Oroszország megmentése, hanem saját pozíciójának javítása. Márpedig három tényező is van, ami hosszú távon Peking malmára hajthatja a vizet.

Az első, hogy minden, Oroszországnak nyújtott segítség csak növeli a két ország között eleve fennálló gazdasági aszimmetriát, és erősíti az orosz függőséget Kína felé. Ez akár a közvetlen befolyásszerzésben is megnyilvánulhat: a kínai kormány a napokban utasította a nagyobb állami vállalatokat – elsősorban az energia- és nyersanyagipar területén – hogy sürgősen vizsgálják meg, be tudják-e vásárolni magukat az elértéktelenedő orosz cégekbe.

A második, hogy az orosz jegybank valuta- és aranytartalékának befagyasztása felvillantotta a piros jelzést minden olyan, nem feltétlenül demokratikus fejlődő országban, amelyek jelentős nyugati valuta- (elsősorban dollár-) tartalékokkal bírnak.

Ez a lépés azt üzeni nekik, hogy az ő tartalékaik sincsenek biztonságban. Márpedig ha a dollárt egyik napról a másikra ilyen szinten fegyverré lehet tenni, máris vonzó alternatívának tűnhet jüanban tartalékot képezni. Kínának régóta dédelgetett célja, hogy növelje a jüan súlyát a dollárral szemben. A nemzetközi pénzügyi rendszer az egyik utolsó terület, ahol a nyugati hegemónia még megkérdőjelezhetetlen, de most ennek eróziója nagyon is elképzelhető.

A harmadik terület: Kína egy esetleges közvetítői, békéltetői szereppel saját diplomáciai tekintélyét növelné a világpolitika színpadán. Észak-Korea, Afganisztán és Szíria esetében Peking lépett már fel közvetítőként, és most is szívesen sütkérezne ilyen szerepben – erre utal például az egyik vezetői pekingi think tanket vezető kormányzati tanácsadó hétvégi ajánlkozása a New York Times hasábjain, vagy épp a konfliktus tárgyalásos rendezését sürgető kínai hivatalos nyilatkozatok sokasága.

Az tehát egyre kevésbé látszik valószínűnek, hogy Kína meg tudná menteni a példátlan gazdasági elszigeteltség alatt nyögő orosz gazdaságot. Már ha akarja egyáltalán. Peking elsősorban a saját pecsenyéjét sütögeti, és úgy taszíthatja függőségbe Oroszországot, hogy közben a Nyugati pénzügyi dominanciáját is kikezdi.


Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök videokonferencián Hszi Csin-pinggel (Mikhail METZEL / SPUTNIK / AFP)

A képhez tartozó alt jellemző üres; VA_3-eves-nyitokep_1600x900px_a.jpg a fájlnév

Kategória: Nagytotál