Van különvéleményünk, de nem vagyunk az EU árulói! – kormánypárti válasz Bojár Gábornak

·2022.02.21

Árulók lettünk – írta lapunknak küldött cikkében Bojár Gábor múlt héten az EU és az Orbán Viktor vezette Magyarország viszonyáról. A Márki-Zay Péter tanácsadói köréhez tartozó vállalkozó írása Magyarország Európában betöltött helyéről és szerepéről olyan fontos témát érint, hogy érdemesnek találtuk azt több oldalról is körüljárni. Válaszcikk írására kértük tehát a kormány elitképzőjeként számon tartott MCC Geopolitikai Műhelyének vezetőjét. Demkó Attila most sorra veszi az EU-tól elszenvedett magyar megaláztatásokat, de azzal érvel, hogy semmilyen trójai faló szerepben nem vagyunk ennek ellenére sem. Minőségi vita.

Bojár Gábor erős érzelemmel írt sorainak őszintesége megkérdőjelezhetetlen, de cikke nem tényekre alapoz, hanem sokszor kitalál „tényeket”, vagy azokat egyoldalúan mutatja be. A szerző láthatóan keveset ért abból, hogyan is működik valójában a nagypolitika, az Európai Unió vagy éppen a NATO, de ez nem csoda: míg üzletemberként minden tiszteletet megérdemlő karriert futott be, a nemzetközi szervezetek működését és belső viszonyait saját bevallása szerint is ismerősei történetei alapján ismeri. Nem csoda, hogy tévedett 2016-ban Magyarország EU-kilépését illetően, és most is téved, amikor a kínai és orosz despoták trójai falovaként írja le az Orbán-kormányt, amely az Unió szétverésére tör.

Kezdjük ezzel, hiszen a cikk legszürreálisabb része az alapfeltevése. Orbán Viktor bármennyire befolyásos politikus is, nem tudja belülről szétverni az EU-t. Ez egyszerűen olyan nonszensz, mint a magyar baloldalon máig élő toposz, hogy az első világháborúért Tisza István a felelős. Dehogy. Európa sorsát nem Budapesten döntik el – ez így volt 1914-ben, 1939-ben és így van 2022-ben is. A sodrást irányítani nem tudjuk, sokkal nagyobb folyamatok dolgoznak. Ésszel és szerencsével legfeljebb módosítani tudunk a végkimenetelen. Ha a saját demográfiai és politikai zsákutcájába kerülő iszlám világot és Afrikát Európa nem tudja kezelni, az EU meg fog bukni. Ha nem képes normális energiapolitikára, ha tönkreteszi saját iparát, ha mindenhol elterjed az ideológiákban gondolkodás a tények vizsgálata helyett, az EU el fog bukni. Az, hogy 2015 után – kizárólag 2015 után – a magyar kormány megvétózott kevesebb, mint egy tucat határozatot, állásfoglalást vagy nyilatkozatot, nem oszt, nem szoroz a nagy kép szempontjából. Ráadásul az összes igazán fontos döntést megszavazta Budapest, az Oroszország elleni szankciókat is. Miféle trójai faló tesz ilyet? Felhívom mindenki figyelmét, hogy mi volt 2015-ben. Össztűz Magyarországra a kerítés és a különutas migrációs politika miatt. Megalázás, propagandaháború, földbe döngölés. Nos, utána jött pár vétó, de ettől az EU-nak nem lesz vége. Pontosabban nem ettől lehet vége.

2015-ben Magyarország valójában mindenkivel szembeszállva példát adott Európának, hogyan védheti meg magát egy folyamattól, amely biztosan az Unió széteséséhez vezetne. Azóta követte hazánkat számos ország, a józan racionalitás alapján. Ezer embert ugyanis be lehet fogadni, egymilliót is, de Európa közelében fenntarthatatlan gazdaságú, reménytelen jövőjű országokban évente 40 millióval nő a népesség. Ha van egyáltalán megoldás, akkor az az, amit a magyar kormány tesz. Vigyük helybe a segélyt, adjunk oktatást, de ne fogadjunk be milliókat, akik úgy alakítják át kontinensünket, hogy kétséges annak jövője. Ajánlom Bojár Gábornak az erősen baloldali Guardian cikkét a svédországi állapotokról. A katasztrófát már a legliberálisabb lapok sem tudják elleplezni, legfeljebb megmagyarázni.

Az eurót illetően egy üzletembernek talán nem kellene magyarázni: hazánk nem kész az átállásra. Szlovákia gyenge teljesítménye, amivel bő évtized után újra Magyarország mögé került, Görögország tragédiája, Olaszország és Spanyolország gyengélkedése intő példa. Addig, amíg a magyar gazdaság elég erős nem lesz, hogy a legjobbakkal versenyezzen, az euró nem lehetőség, hanem veszély.

A bevándorlásról már volt szó, de a határellenőrzés terén legyen világos: ha van ország, amely soha nem akarja újra látni a belső határokat, az Magyarország. Ehhez azonban a külső határok védelme kell. Ausztria felé nem a magyarok, hanem az osztrákok zárogatják le a határokat. Ha nem fogjuk meg az áradatot, az osztrák „kapu”, a jó hosszú szárnyakkal, bezárult volna. 2015-ben egyébként iszonyú volt nézni, hogy magyar és magyar közé kerítés emelkedik, mert a déli határ túlsó oldalának jó részén is magyarok vannak. De ahhoz, hogy a kerítést lebontsuk, Szerbiát be kell engedni az Unióba. Magyarország uniós bővítést akar a Balkánon, nem utolsósorban a délvidéki magyarok miatt. Akik egyébként mi vagyunk, mert egy a nemzet.

Bojár végig az „értékek”-re fókuszál a cikkben. Hát beszéljünk Európa értékeiről, ha már érintettük a határon túli magyarokat. Nos, nehéz ezt az Európát szeretni.

A Nyugat 1920-ban lassú kihalásra ítélte a magyarság egyharmadát. Ma már csak a vaknak nem egyértelmű, hogy a szomszédos országoknak adományozott magyar közösségek legtöbbjének nincs jövője komoly változás nélkül.

Száz év alatt lefeleződtek, sőt harmadolódtak. Hideg matek az egész: az asszimiláció minden nemzedékből lemarja az adóját, mert a magyar másodrendű, megbélyegzett idegen a saját földjén 2022-ben is. Túlzás? Csak nézzük meg a minapi, földelkobzásokkal kapcsolatos híreket Szlovákiából. Hihetetlen, de az EU-ban anyagilag meg lehet károsítani szlovák polgárokat csak a nemzetiségi hovatartozásuk, magyarságuk miatt. Vagy nézzük meg azt, ami Ukrajnában folyik a nagy européer demokráciaépítés közepette. Európa mindezt elnézi? Rendben. De kérem, ne beszéljen nekünk senki értékekről.

2004 után tényleg volt egy remény, hogy az EU-n belül feloldható az a mélységes seb, amelyet a nemzet erőszakos szétszakítása okozott az első világháború után. De Európa, miközben a szexuális kisebbségek jogait hihetetlen mértékben kiterjesztette, semmit sem lépett előre ebben az ügyben. Megaláztatást, elnyomást, megfélemlítést bőven mértek a magyarokra 2004-óta, időnként még fizikai erőszakot is a „mi”  Európai Uniónkban. Eközben Brüsszel csendben volt. Ha valaki azt gondolja, hogy az EU hozzáállását sokan nem vették észre Magyarországon, és nem ábrándultak ki ebből a gyönyörű, közös Európából, téved. Ajánlom Bojár úrnak az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) EU-MIDIS jelentéseit – azokban a magyar kisebbségek egyszerűen nem léteznek. Romák, törökök, oroszok igen, magyarok nem. 273 magyar adófizetői pénzből is megírt oldalba nem fért bele például Malina Hedvig 2011-ben, akit akkor évek óta hurcoltak meg újra és újra a szlovák állami szervek, csak azért, mert szólni mert, hogy magyar anyanyelve miatt véresre verték.

A Minority SafePack, „Mentőcsomag a kisebbségek számára – Egymillió aláírás az európai sokszínűségért” az európai nemzetiségi mozgalmak legjelentősebb politikai projektje volt az elmúlt évtizedben. Az Európai Bizottság az 1,2 millió európai polgár aláírásával megtámogatott igényt gyakorlatilag kidobta az ablakon. A szexuális kisebbségek jogainak kiszélesítése, illetve a magyar jogállamiság ügyében általában igen határozottan nyilatkozó Věra Jourová, az értékekért és az átláthatóságért felelős alelnök mondott néhány jelentéktelen szót, és a Bizottság vérlázítóan hazudott egy sort, mennyit tett az őshonos kisebbségekért.

Semmit se tettek.

Pedig mi lehet ennél európaibb, mint a Minority SafePack? Nem, nem érzem, hogy az ujgurokért kellene a magyar kormánynak aggódnia. Amíg az EU-ban a fentiekhez hasonló dolgokat meg lehet tenni, sőt egyes országok el sem ismerik őshonos nemzeti kisebbségeik puszta létezését, semmi erkölcsi alapja nincs ennek a dicső „értékszövetségnek”, hogy másokat kioktasson. Ráadásul amikor ilyen aggódás van, valahogy mindig feltűnnek a geopolitikai érdekek. Aki ezt nem veszi észre, azt az orránál fogva vezetik.

Nézzék meg a magyar aggódók, mikor kerül elő Nyugaton Tibet, a kurdok, ujgurok ügye, és gondolkozzanak el alaposan a miérten.

Ha már a kisebbségeknél tartunk, és hogyan állnak ehhez a kérdéshez szövetségeseink, beszéljünk a NATO-ról is. Nos, ami Ukrajnában megy, az világbotrány lenne – ha egy a Nyugattal ellentétes oldalon álló országban történne. Bojár úr már a konfliktus kezdődátumával is téved. 2017-től csak a súlyosan jogkorlátozó törvények jöttek, de a durva megfélemlítés 2014-től megjelent. Aki nem hiszi, olvasson Magyar Narancsot. Mivel sokat járok arrafelé, egy kisebb könyvet meg tudnék tölteni a szép új, demokratikus Ukrajnában történtekkel. Például KGB-s módszerekkel fenyegettek meg kárpátaljai magyar politikusokat ukrán állami szervek. Volt olyan, akit szó szerint édesanyja börtönbe zárásával zsaroltak, ha nem működik együtt az ukrán titkosszolgálattal. A magyar közösség demokratikusan megválasztott vezetőjét elüldözték az országból. Erőszakos esetek tucatjai történtek. Ezek közül néhány orosz provokáció volt, de számos ennek az új Ukrajnának a számlájára írható, amely a kirekesztő nyugat-ukrán nacionalizmusra építve akar országot létrehozni az ország másik fele ellenében. Volt ezzel baja a NATO-nak? Nem sok. Értékek? Hagyjuk már.

hirdetés

Nem, a NATO-ban sem árultunk el semmit és senkit, csak jeleztük: ami Ukrajnában megy, az elfogadhatatlan. Gyermeteg egyébként azt gondolni, hogy a NATO-t ezzel Magyarország feszegeti. Van sok más ország, köztük Németország és Franciaország, amely a szervezet közelében sem akarja látni Kijevet. Olyan időket élünk, hogy két NATO-tag gyakorlatilag szövetségre lépett egy harmadik NATO-taggal szemben. A görög-francia duóról beszélek Törökország ellenében. A szövetséget átjáró törésvonalak közül a magyar-ukrán probléma egész egyszerűen jelentéktelen. Egyébként olyan tagállamoktól, amelyeknek mi biztonságot adunk, katonát, járőröző vadászgépet, a minimálisan elvárható szolidalitást sem kaptuk meg az ügyben. Azért, mert maguk is nemzeti kisebbségek elnyomói. Ezen persze nem kell megsértődni, ilyen a világ, de ha nagyon progresszívnak gondoljuk magunkat, akkor is legyünk tisztában vele. Mint ahogy azzal is, hogy az a vihar, amelyet a kárpátaljai magyarság jogfosztása köré kavartunk, minden határon túli magyarról szól. Hogy gondolja meg, aki elvenne szerzett jogokat a magyaroktól, hogy semmiképpen sem fogjuk azt szó nélkül hagyni. Annak a szomszédos országnak, aki Ukrajna útjára lép, tudnia kell, hogy a kétoldalú viszony súlyosan meg fog romlani. Ez a teljes kép, ezért csináljuk, nem a NATO bomlasztása érdekében. Lehet saját véleményünk, lehetnek saját érdekeink, ezt nem zárja ki a szövetségi tagság.

De egyébként így is segítjük Ukrajnát: nem orosz forrásból gázt Kijev csak Magyarországon vagy Szlovákián át kaphat. Orbán Viktor volt az, aki kiszorította a MOL-ból az oroszokat, visszavette az ellenőrzést a gáztárolók felett, és még sorolhatnám. Nem Moszkva kiszolgálásáról szól a magyar politika, de nem is Washington vagy Brüsszel szolgai követéséről – és sokaknak ez a baja.

Elkezdtünk önállóan gondolkodni a világról, érdeket képviselni, véleményt nyilvánítani.

Magyarország tényleg nem kér amerikai katonai erősítést, bár ettől még vannak is, jönnek is amerikai katonák Magyarországra. Jó a katonai együttműködés az USA-val, sok a közös gyakorlat, és a sokat kritizált magyar katonai szállítógépek amerikaiakat is mentettek Kabulból. Kevés NATO-ország tett ilyet, s kockáztatta meg a távolról sem veszélytelen afganisztáni mentőakciót. Azért nem kértünk „segítséget”, mert nem vagyunk fenyegetett frontország, és semmi esélye sincs annak, hogy egy esetleges orosz-ukrán háború idáig közvetlenül elérjen. A NATO-ban az elmúlt 12 évben Magyarország eminens volt a külföldi bevetésekben, több katonát adtunk arányaiban a közös missziókba, mint Németország és még vagy húsz másik tagállam. Ezt a szövetség is elismerte. Tavaly november óta a „megbízhatatlan Magyarország” képviseletében magyar tábornok vezeti a NATO legnagyobb katonai misszióját Koszovóban. Ez példátlan katonadiplomáciai siker, ilyen méretű tagország ekkora missziót még nem vezetett. Ez a NATO bizalmatlanságának a jele? Mégis melyik világban él, aki ezt gondolja?

De kérdezem azt is: ha Orbán Viktor ki akarná vezetni az EU-ból és a NATO-ból Magyarországot, akkor több ezer milliárd forintért venne a kormány német, amerikai, francia vagy svéd haditechnikát? És ezek az országok eladnák a világ legjobb harckocsiját, tüzérségi lövegét és gyalogsági harcjárművét Magyarországnak – az utóbbit úgy, hogy gyár is épül Magyarországon? Mégis milyen katonai együttműködésünk van Kínával vagy Oroszországgal? Semmilyen. Nulla.

Nem ártana a magyar történelemmel is tisztában lenni. Ezer éves államiságunk több mint felét nem birodalmakban, hanem egy önálló és tekintélyes államban töltöttünk. Nem áldozatai, hanem alakítói voltunk a hatalmi politikának. Függetlenségünket teljesen pedig sohasem adtuk fel, így vagy úgy magyar államiság szinte mindig létezett. Volt Magyar Királyság a Habsburg Birodalomban, volt Erdélyi Fejedelemség. Csak szeretném kérdezni: egy európai nemzetet kovácsoló föderális Európában mi a határ? Milyen hatáskör maradna Budapesten? Előfordulhat, hogy egy nap majd Brüsszelben döntik el, hány tízezer, akár százezer afrikai vagy közel-keleti bevándorlóval kell együtt élnünk, vagy hogy mit kell gondolnunk az élet és az erkölcs alapvető kérdéseiről? Elő. Hogy ez túlzás, propaganda? Már hogy lenne az. Nap, mint nap látjuk, hogyan folyik az Európai Bizottság hatáskörkiterjesztése.

Az EU és a NATO jó keretet ad a magyar nemzetnek, de nem ideálisat. Lehetünk csalódottak amiatt, hogy amit kaptunk a szívünknek talán legjobban fájó kérdésben, sokkal kevesebb, mint amit lelkünk mélyén reméltünk, más ügyekben viszont agresszíven leckéztetnek minket. Ebből fakadhatnak az idézett nyilatkozatok jobboldali politikusoktól és publicistáktól.

Ezt az Európát tényleg nehéz szeretni. De nem kilépni kell az EU-ból, nem is akarja se Orbán Viktor, se bárki, aki józanul gondolkodik.

Nem, hanem küzdeni kell érte, hogy Európa a racionalitáson, és ne neomarxista őrületen alapuló EU legyen. Hogy lehessen véleményünk, különvéleményünk. Hogy ha valakit azért aláznak meg, hoznak hátrányos helyzetbe, mert egy őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik, az ugyanolyan elfogadhatatlan legyen, mint ha ez szexuális orientációja miatt történik. Nem érünk kevesebbet senki másnál.

Nem mondom, hogy Nyugaton elárultak minket 1920-ban, Jaltában, 1956-ban. Nem, ilyen vagy olyan érdekek miatt marhacsordaként kezeltek, odadobtak, cinikusan kihasználtak. De azért azt ajánlom Bojár úrnak, hogy használja óvatosabban ezt a szót, ha Magyarország és az úgymond „elárult” Európa kontextusában beszél.


Nyitókép: Olivier Matthys / POOL / AFP

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Paypal, utalás és más lehetőségek itt >>>

Kategória: vélemény