„Klímakóser” németek? Az új berlini kormány a magyar zöldpolitikát is felpörgetheti

·2021.12.07

Az új német kormány hivatalba lépése vérfrissítést hozhat az egész európai politikába. Azáltal, hogy a „jelzőlámpa koalíció” zöld színe domináns lesz a minap bejelentett program alapján, érdemes feltenni a kérdést: milyen hatása lehet a német klímapolitika változásának Európára, és még inkább a nyugati trendeket lassan követő Magyarországra. Hiszen a magyar gazdaság legfontosabb partnere kapcsol eggyel magasabb fokozatba a zöldítés terén, aminek a számtalan gazdasági kapcsolaton keresztül befolyása lehet a magyar gazdaság működésére – írja elemzésében Huszár András, a Green Policy Center igazgatója. De vajon lesznek-e árnyoldalai is ennek a folyamatnak, és hogyan lenne érdemes megtalálnunk a helyes válaszokat?

November 24-én jelentette be a német szociáldemokrata, liberális és zöld párt, hogy megegyezésre jutott a koalíciós tárgyalásokon, így hamarosan új kormány alakul Németországban, amelyet a pártok tradicionális színkódjai alapján jelzőlámpa-koalíciónak neveznek. A klímavédelem eddig sem volt mellékes téma a németeknél, de most egyértelműen zöldre váltott a lámpa a határozottabb klímapolitika előtt. Az előzetes bejelentés alapján mind az újonnan létrejövő klímavédelmi csúcsminisztériumot (amely egyesíti a gazdasági tárcát a környezetvédelmi célokkal), mind a Magyarország számára meghatározó külügyi tárcát a Zöldek (Die Grünen) fogják vezetni. Mielőtt elemeznénk az új kabinet által bevezetni tervezett intézkedéseket és azok lehetséges magyarországi hatásait, érdemes rövid kitérőt tenni a német zöldpolitika Janus-arcúságára, hogy egy kicsit árnyaltabb képet kapjunk arról, az mennyire is „zöld” valójában.

Németország látszólag az egyik legzöldebb országa az Európai Uniónak, mindig élen járnak, ha újabb zöldpolitikai intézkedésekről van szó. Kivezetik az atomenergiát az energiamixből, és már több mint tíz éve meghirdették az energiaátmenet programját, amely többek között a megújuló energiákra való átállást tűzte ki célul. Mindezekkel szemben azonban legalább ilyen hosszan lehetne sorolni azokat a tényeket és döntéseket, amelyek a progresszív iránnyal nehezen egyeztethetők össze. Kezdjük talán azzal a ténnyel, hogy a Németország területén
jelentkező egy főre jutó üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG) a legfrissebb adatok alapján kb. évi 9,6 tonna szén-
dioxid egyenérték. Az EU-átlag nagyjából 8,5 körül van, Magyarország ezzel szemben 6,6-os értékkel áll, míg a top10-ben benne vannak olyan „mintaországok”, mint a Benelux államok és a finnek, de beférnek a németek is. Ez az adat mutatja legjobban, hogy ki mekkora karbonlábon él. Látszik, hogy még bőven van mit csökkenteniük a németeknek. Igaz, 1990-hez képest ők már kb. 36%-kal csökkentették az abszolút kibocsátásaikat és erősen csökkenő trendet mutatnak,

míg Magyarország már több éve 32% körül toporog, és egyelőre nem látszik, mitől tudnánk folyamatosan csökkenő pályára állni.

A területalapú kibocsátást érdekesebb lenne összemérni a fogyasztási alapon keletkező (és sokkal nehezebben kiszámolható) értékkel, amely azt mutatja meg, hogy mindaz, amit a németek vagy a magyarok elfogyasztanak, mennyi ÜHG-kibocsátást generált bárhol a világban. A kép minden bizonnyal még kevésbé lenne kedvező nyugati barátainkra nézve.

A német atomenergia-politikával és annak következményeivel kapcsolatban tapasztalható visszásságokra nemrég utalt egy a Válasz Online-on megjelent írás is, így ezt részletesebben nem fejtegetnénk. Itt álljon csak annyi, hogy az atomenergia helyettesítésére részben beállított szénfelhasználást a Merkel-kabinet 2038-ig, azaz 17 év múlva(!) tervezte kivezetni, míg hazánkban ez reméljük, csak pár év kérdése. Ugyanilyen élesen kritizálható lépés volt az Északi Áramlat 2 elnevezésű gázvezeték megépítésének ügye, amely szimbolikus jelentőségű lépés a zöld energiára való átállással szemben. Persze sokak szerint ez a projekt elsősorban nem az energiáról, hanem sokkal inkább a geopolitikai stabilitásról, a német-orosz jó viszony fenntartásáról szól. Ebben hazánk sem különbözik drasztikusan, a nemrég átadott szerb-magyar interkonnektorból is orosz gáz fog csordogálni, és a kormányzat is folyamatosan a gáz
átmeneti szerepének fontosságát bizonygatja. Továbbá a Mátrai Erőműben megszűnő szén alapú áramtermelést is részben gáz alapúra cseréljük. Vagyis ebben nagyjából azonos a két ország politikája, de legalábbis semmiképp sem „haladóbb” Németország.

Nem hagyható figyelmen kívül a nagyhatalmú német ipar, azon belül is annak motorja, a gépjárműgyártás. A Mercedes, a BMW vagy az Audi a világon szinte utolsóként „szállt be” az alternatív hajtástechnológiák fejlesztésébe. Egyúttal ma már több autót adnak el olyan országokban, ahol a környezeti szabályok messze nem olyan szigorúak, mint az EU-n belül, így ismét csak hozzájárulnak sok-sok olyan kibocsátáshoz, ami ugyan nem Németországban keletkezik, de a hatásai mindenkit érintenek majd. Speciel ebben hazánk még kevésbé tűnik zöldnek, mivel a német autógyárak adják Magyarország iparának gerincét, és sokszor harciasabban védjük az érdekeiket az EU-ban, mint maga a német kormány (legalábbis a felszínen). A fenti helyzetet a hivatalba lépő kabinet sem fogja (tudni) egyik napról a másikra megváltoztatni.

Ugyanakkor a megjelent információk alapján az új kormány határozott intézkedésekre készül a klímapolitika területén. Először is rögzítették, hogy a „klímavészhelyzet” megoldása mindegyik tárca feladata. Ez azért fontos, mert a modern államszervezés egyik nagy kérdése, hogy vajon továbbra is az a legjobb megoldás-e, ha a környezeti, illetve klímaproblémákkal külön tárca foglalkozik, mintegy szakpolitikaként, vagy érdemesebb ezt egy „csúcsminisztérium” vagy koordináló minisztérium hatáskörébe adni, amely az egyes szaktárcák tevékenységi körében próbálja a zöldítés szempontjait érvényesíteni. Az eddigi információk szerint a németek utóbbi megoldásra voksoltak. Érdekesség, hogy olykor a magyar kormány is hasonló indokokkal támasztja alá azt, hogy miért nincs önálló környezetvédelmi tárca Magyarországon, de az összes többi körülményt figyelembe véve ezt nehéz komolyan venni.

Az egyik legérdekesebb kezdeményezés az új kormányprogramban, hogy minden jövőbeli törvényjavaslatnak úgynevezett „klímaellenőrzésen” kell majd átmennie, azaz meg kell vizsgálni, megfelel-e a kormány által vállalt klímacéloknak.

Ez döntő jelentőségű, ha komolyan vesszük a klímasemlegességi cél elérését. Rendszerszintű intézkedés, amely elméletben megakadályozhatja az egymásnak ellentmondó, egymás hatásait gyengítő vagy egyenesen kioltó intézkedéseket. Ha egy elfogadott kereskedelmi, adózási, pénzügyi vagy energiapolitikai jogszabály nem szolgálja a klímacélok elérését, akkor egyszerre nyomjuk a féket és a gázt az autóban, utána pedig csodálkozunk, ha nem haladunk semerre. Ezzel kapcsolatban magának az EU-nak is vannak kihívásai, gondoljunk csak a klímacélokkal teljesen ellentétes eredményekre vezető szabadkereskedelmi megállapodásokra. Hogy a gyakorlatban hogyan fog történni a „klímapecsételés” a jogszabály-javaslatokon, az persze nagy kérdés. Milyen módszertan dönti el, hogy valami „klímakóser” vagy sem, illetve egyáltalán mennyire veszik komolyan az előterjesztők ennek a követelménynek való megfelelést. Hazánkban is láthatjuk mennyire működik hatékonyan a „hatástanulmányok” rendszere, amit legtöbbször egy-két semmitmondó mondattal intéznek el a beterjesztők, és valójában még csak számon se kéri rajtuk ezeket senki.

Szimbolikus jelentőségű a szénkivezetés dátumának jelzett előre hozása, habár az eddigi információk szerint a kötelező dátum ugyanúgy csak 2038-ban lenne, a zöldek által követelt 2030-as céldátumot csak „ideális esetben” tartanák. Mindenesetre várhatóan komoly lépéseket tesznek ennek érdekében. Elsősorban a megújuló energiaforrások térnyerésére lehet számítani, így például kötelező lesz az új építésű lakásokra napelemet szerelni, ha azokat ingatlancégek építik, illetve minden tartomány köteles lesz területének két százalékán szélerőműveket létesíteni. Tavaly az ország energiafelhasználásának körülbelül 45 százalékát fedezték megújuló energiaforrásokból, ezt az arányt emelnék 2030-ra 80 százalékra, és a hőellátás felét is klímasemleges forrásból biztosítanák kilenc éven belül. Mindemellett az államilag támogatott programokon kívül a szabályozás egyszerűsítésével is segítenék a megújulók terjedését. A gázenergia-termelést 2040-ig megszüntetnék, az importra azonban ez nem vonatkozik. A zöld szempontok mellett megjelennek a szociális aspektusok is – ebben máris közelítenek a jelenlegi magyar állásponthoz –, ugyanis csökken majd a lakossági áramár, mert a megújuló energiaforrásokra való átállást már nem ebből fizeti a költségvetés, emellett a magas gázár miatt egyszeri gázártámogatást kapnak a német lakossági fogyasztók. Végül, de nem utolsó sorban az új kormány jelentős lépéseket tervez az elektromos autók támogatása terén is:

elképzelésük szerint 2030-ra legalább 15 millió teljesen elektromos autónak kellene forgalomban lennie Németországban, és a következő évtized elejére, legkésőbb 2035 előtt kivezetnék a benzines és dízelmotoros gépkocsik gyártását.

Megjegyzendő, hogy a zöldek ezt már 2030-ra szerették volna elérni, de ilyen egyértelműen eddig ez nem szerepelt a kormányzati célok között, nem függetlenül a német autógyártás fent említett kései fejlesztési reakciójától.

Németország és Magyarország kapcsolatainak szorosságáról mindent elmond, hogy Magyarország első számú külkereskedelmi partneréről beszélünk. Rengeteg német vállalat működik Magyarországon, több ezer embernek adnak munkát. Csak a német autógyárak a magyar GDP közel 5 százalékát adják, de a beszállítókon és szolgáltatókon keresztül (amelyek közül számos meghatározó cég szintén német, pl. Bosch, Continental) további
8-9 százalékot jelentenek. A felszíni politikai összezördülések ellenére a reálgazdasági szférában folyamatosan jónak volt mondható az együttműködés, és a közeljövőben sem valószínű, hogy ez változna.


hirdetés

A magyar kormány részéről eddig Gulyás Gergely reagált a bejelentett intézkedésekre. Kijelentette, hogy az új német kormányprogram „nem európai, hanem kifejezetten nyugat-európai program, és rendkívül távol áll attól, amit Európa középső felén a világról és a társadalmakról gondol a magyar kormány”. Emellett számos, inkább társadalom- és családpolitikai kritika hangzott el. Viszont egyetlen szóval sem érintette az új német kormány hangsúlyosan zöld irányvonalát, nem kritizálta azt, amit akár jó jelnek is tekinthetünk, bár valószínűbb, hogy ez a szempont csak háttérbe szorult a többi, konfliktusos területhez képest.

Ha a látványos, ideológiai alapú konfrontáció és a gazdasági kapcsolatok virágzásnak kettőssége meg is maradhat, klímapolitikai szempontból lehetnek súlyos következményei az új kormány hivatalba lépésének a német-magyar kapcsolatokra, mind közvetlen, mind közvetett értelemben. Kezdjük az előbbiekkel. Mindenki tudja, hogy Németországnak meghatározó befolyása van az EU politikájára, így a zöldpolitikára is. A jelenleg leginkább konfliktusos EU-s klímavédelmi terv, a kvótakereskedelmi rendszer (EU ETS) kiterjesztése a közlekedési és épületfűtési szektorra (amelyről itt írtunk részletesen) mögött nagyrészt német érdekek állnak. Ennek éles ellenzője más tagállamok mellett Magyarország, azonban a német kormánykoalícióban szereplő liberálisok az egyik legnagyobb támogatói a „piaci megoldásoknak”, így az EU ETS kiterjesztésnek is. Az új német kormány tehát nem valószínű, hogy könnyen elengedné ezt a javaslatot, de a szociális szempontok erősebb figyelembevételére jó esélyt látunk.

Az összes EU-s klímavédelmi intézkedés nagyobb hátszelet kaphat, sőt akár erősebb lépések is jöhetnek, amelyeket a kelet-európai tagállamok általában kevés lelkesedéssel fogadnak.

Különösen érdekes lehet az, hogy az EU vajon hogyan értelmezi magára nézve a glasgow-i klímacsúcson elfogadott felhívást, miszerint 2022-ig mindenkinek újra át kell tekintenie a saját vállalásait, és lehetőleg „1,5 fok-kompatibilissé” kell tennie azokat. Márpedig a zöldek szerint ez legalább 65%-os és nem 55%-os csökkentést igényel az EU részéről 2030-ig. Ha ezt a kérdést kinyitnák az EU-ban, figyelembe véve a jelenlegi legalább 55%-os vállalásnál tapasztalható konfliktusokat, az biztosan rendkívül éles vitákhoz vezetne.

Nézzük, melyek lehetnek a közvetlen hatások Magyarországra. A magyar klímapolitika számos kihívással küzd, leginkább azzal, hogy kampányszerű, eseti projektek vannak, amelyek nem állnak össze rendszerré, és a rendszerszintű szabályozás, ami az általános változást hozhatná el, lassan változik. Leginkább csak uniós nyomásra. Az uniós szabályok megváltoztatásán keresztül Németország közvetetten befolyásolhatja a magyar klímapolitikát, ám a céges kultúra, illetve a belső német célok szigorodásán, változásán keresztül akár közvetlenül is megteheti. Gondoljunk arra, milyen nagy hatása lesz annak a magyar járműgyártásra, ha a német autógyárak csak elektromos autókat fognak előállítani. Vagy ha más ipari cégek is erőteljesebben átállnak a megújuló, illetve az erőforrásokat takarékosabban, a hulladékot hatékonyabban felhasználó körforgásos gazdaságra. Ez hatással lesz a magyar beszállítókra és a kibocsátásainkra is. Aki nem fog tudni ennek az elvárásnak megfelelni, az fokozatosan kiszorulhat a német piacról. A német tervek eredményeként a megújuló energiaforrások piaca még nagyobb lesz, így az áruk tovább eshet, ami segítheti a magyarországi elterjedésüket is.

Magyarország zöld átállása tehát felgyorsulhat, amennyiben jól csatlakozunk rá a német zöld átállás folyamataira. Az ideológiai csaták zajától távol egy okos magyar klímapolitika felismerheti, hogy jobb taktika előremenekülni, és kifejezetten kezdeményezni a zöldgazdaságra való átállásban a német-magyar együttműködést.

Ez kifejezetten önérdekünk is, hiszen várható, hogy a német fél egyre inkább olyan partnerekkel kívánja erősíteni a gazdasági kapcsolatait, akiknek fontosak a zöld szempontok is. A külügyi tárca birtokában a zöldek valószínűleg ki fogják fejezni ezirányú elvárásaikat. Itt lehet az alkalom, hogy Magyarország a német kapcsolatok erősítésével két legyet üssön egy csapásra, hiszen a gazdasági kapcsolat intenzívebbé válása gyorsíthatja a mi zöld céljaink elérését is a német tőke segítségével. A magyar klímapolitika annál inkább kihasználhatja ezeket a lehetőségeket, minél inkább ambiciózus vállalásokat tesz, és azokhoz keres együttműködést, forrásokat, közös projekteket, hiszen egyre világosabban látszik, hogy a nyugati pénztárcákat így lehet megnyitni. Ha viszont az ideológiai csatározások átterjednek a valós gazdasági folyamatokra is, akkor nem csak a jogszabályokban vállalt zöld céljaink kerülhetnek egyre messzebbre, hanem a magyar GDP-re is közvetlen negatív hatása lehet a folyamatoknak. Ez pedig egyik félnek sem lehet érdeke.


Nyitókép: Annalena Baerbock és Robert Habeck, a német Zöldek társelnökei, Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje, valamint Christian Lindner, a Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke (b-j) a pártok közötti koalíciós megállapodás bejelentésére érkezik Berlinben 2021. november 24-én (fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

Kategória: vélemény