Energiaár-válság: csak a baj lesz nagyobb, ha most kidobjuk a közös klímapolitikát

·2021.10.27

A jelenlegi energiaár-válság átmeneti helyzet, amit több tényező szerencsétlen együttállása okoz, emiatt nem kell kidobni az EU-s klímapolitikát – írja elemzésében Huszár András, a Green Policy Center igazgatója. A klímapolitikai szakértő szerint azonban a kritikákra is hallgatni kell, és szolidárisabbá kell tenni a zöld átállást, támogatni a szegény fogyasztókat. Huszár úgy véli, egy valamit sosem szabad elfelejteni: a legzöldebb energia az el nem használt energia, ezért minden cselekvésnek a takarékosabb felhasználást kell ösztönözni, nem pedig a növekvő igényt kiszolgálni.

Egyre több helyen olvashatunk az Európát (és persze a világ más helyeit is) elérő energiaár-válságról, amelyet elsősorban a földgáz tőzsdei árának szélsőséges mozgása gerjeszt. Tekintettel arra, hogy a megújulóenergia-termelés alacsonyabb szintje esetén az elektromos áram előállítására a legkönnyebben a gáztüzelésű erőművek vethetők be, a gáz drágulása húzza magával az elektromos áram árát is.  A „java” pedig még hátra lehet, hiszen közeleg a tél, amely, ha kifejezetten hideg lesz, akkor ismét felnyomja majd az energia iránti keresletet. És ezáltal az árakat is.

A helyzet

Nagyon leegyszerűsítve: ezt a válságot a COVID-járvány utáni helyreállás során megnövekedett kereslet, egyes gázkitermelő országok tudatos (elsősorban Oroszországot éri ez a vád) vagy szándékolatlan (pl. az USA saját megnövekedett energiafogyasztását elégíti ki elsősorban, így kevesebb cseppfolyós gázt szállít Európába) magatartása, valamint a szélsőséges időjárási jelenségek (extrém meleg nyár és a szeles órák csökkenése) együttes hatásai okozzák. A folyamatot tovább pörgeti a piaci liberalizáció, tekintettel arra, hogy már nem hosszútávú gázszerződéseket kötnek a kereskedők és a nagy fogyasztók, inkább rövid távon vásárolnak, most pedig sok kereskedő vagy kivár vagy azonnal sokat vásárol a tározók feltöltésére, ezért is ingadozik az ár. Szintén a keresleti nyomást erősíti, hogy Európa nem tud cseppfolyós gázt beszerezni, mivel Ázsia „lerabolta” a kapacitásokat, mindeközben Hollandia és Norvégia is fokozatosan állítja le a gázkitermelést.

Az időjárási okokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy különösen az elmúlt meleg nyár és a kevesebb szeles időszak (amely a szélenergia termelését csökkentette), illetve a várhatóan hideg tél által generált energiaigény-növekmény mutatja meg legplasztikusabban, hogy az éghajlatváltozás mennyire közvetlenül befolyásolja a mindennapi életünket. Például az energiaellátáson és az energiaárakon keresztül. És ez a jövőben egyre inkább így lesz, hiszen

régóta tudjuk, hogy a klímaváltozás nem csak melegedési hatással jár: pontosabb a szélsőségek számának és intenzitásának növekedésével leírni a jelenséget.

Így követhet rekord forró nyarat jéghideg tél, amely óriási kihívást jelent az energiatermelő- és ellátórendszer számára. Ezt a kihívást csak fokozza egyrészt a globálisan folyamatosan növekvő energiaigény – amely gyorsabb ütemű, mint a megújuló energiák terjedése – másrészt az EU-n belül zajló zöld energiaátmenet. Az utóbbi rögtön támadás alá is került, most épp az energiaár-válság miatt.

A két ellentétes politikai álláspont nagyjából úgy foglalható össze, hogy egyesek – elsősorban az Európai Bizottság – szerint éppen a megújuló energiák gyorsabb elterjesztése a megoldás az ilyen és ehhez hasonló energiaár-válságokra, hiszen ez csökkenti Európa kitettségét a döntő részben külföldről importált fosszilis energiák árától. Ezt megerősíti az Európai Energiaszabályozók Szövetsége (ACER) által közzétett elemzés, amely megállapítja, hogy a jelenlegi energiaár-válság is arra emlékeztet, hogy Európa továbbra is nagy mértékben függ az importált földgáztól és kitett a globális nyersanyagpiacok ingadozásának. Ezért egy jól (jobban) megtervezett átmenetre van szükség, amely a keresletet éppúgy megcélozza, mint a kínálatot, mind a rövid, mind a hosszú távra összpontosítva.

A másik álláspont hívei – ide tartozik Magyarország – azt hangsúlyozzák, hogy a zöld átállás „erőltetése” vezetett oda, hogy túlságosan gyorsan vezettünk ki a rendszerből hagyományos energiaforrásokat (elsősorban a szenet), illetve túlságosan is megdrágult ezeknek az ára az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerén keresztüli kvótaár-drágulás miatt. Holott például a szén lenne képes ilyen energiaszegény időkben pótolni a szükséges energiát. A magyar miniszterelnök szerint a helyzetet csak súlyosbítaná, ha bevezetnék az általa „klímaadónak” hívott rendszert, amely a kibocsátás-kereskedelmet kiterjesztené az épületek fűtésére és a közlekedésre is (Erről itt írtunk részletesen).

A mostani helyzet megoldását sokan sokféleképpen látják. A Bizottság egy speciális, átmeneti intézkedési csomagot ajánl a tagállamoknak. Ezek között olyan lehetőségek vannak, mint a háztartásoknak nyújtható rendkívüli jövedelemtámogatás, a vállalatoknak nyújtható állami támogatás és célzott adócsökkentés lehetősége. Az EU állam- és kormányfőinek október 22-23-i csúcstalálkozóján erről és a további lépésekről is parázs vita volt. A magyar miniszterelnök a találkozó előtt odáig ment, hogy szerinte az Európai Bizottság zöld energiaátállási terve az egész európai középosztályt „rombolja le”, amelynek szerinte az első jele a mostani energiaár-válság. Vagyis rögtön összekötötte a mostani helyzetet az EU középtávú klímaterveivel, azok visszavonását követelve. A lengyelek is hasonló állásponton vannak, ők a teljes „Fit for 55” néven ismert nyári bizottsági javaslatcsomag felülvizsgálatát kérik az EU-tól. Angela Merkel az utolsó EU-s csúcstalálkozóján azonban arra figyelmeztetett, hogy a mostani válságot nem szabad összekeverni a stratégiai klímacélok felé haladás fontosságával. Az ülés végén végül csak egy „technikai” következtetést fogadtak el Európa vezetői, melyben felkérték a Bizottságot, hogy vizsgálja meg alaposabban a helyzetet, amelyre a decemberi ülésen visszatérnek. A Bizottság által javasolt, fent említett „speciális eszközök” részletes értékelését pedig a miniszterek rendkívüli ülésére bízták.

A kiút

Ahhoz, hogy a helyzetet és a helyes kiútkeresést jobban megértsük, érdemes egy lépéssel hátrébb lépni. Az egész EU-s klímapolitikát áthatja az a törekvés, hogy a szennyező energiákra a megfelelő árjelzést tegyék, amely egyre inkább ellenérdekeltté teszi a felhasználókat ezen energiaforrások használatára. Igen ám, csak ez az elméletben jól hangzó rendszer azt feltételezi, hogy rendelkezésre állnak olyan, viszonylag könnyen elérhetően megfizethető(bb) alternatívák, amelyek helyettesíteni tudják a fosszilis energiákat. Ez egyelőre nagyszámban és megbízható módon nem sok helyen van így. Ezért az EU klímapolitikájának jelenlegi szakasza egy bizonyos nézőpontból egyelőre csak sarcolásnak tűnik annak, aki ezt akarja láttatni. És a politikusok egy része szívesen láttatja így a folyamatot. Ennek a rázós átmenetnek vagyunk tehát a kellős közepén itt, Európában, ez (is) okozza a mostani turbulenciát. De vajon amikor egy repülő kerül turbulenciába, meg kell kérdőjelezni a teljes út értelmét? Ahhoz, hogy a helyes következtetéseket vonhassuk le például egy ilyen ad hoc helyzetben is, érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy mi is a stratégiai célja ennek az egész folyamatnak.

Általában a klímapolitikai döntéseknek két kihívásnak kell egyszerre megfelelniük. Az egyik, hogy valóban nagy hatást kell elérniük, különben nem igazán terjeszkednek túl a „zöldrefestés” fogalmán. Ráadásul ilyenekre már időnk sincs, ha kontroll alatt szeretnénk tartani a természeti folyamatokat.

Ezt a feszített tempójú energiaátállást már a konzervatív, megfontolt és a zöld aktivizmussal a legkevésbé sem vádolható Nemzetközi Energiaügynökség is egyre erősebben szorgalmazza.

A másik, legalább ugyanennyire fontos szempont azonban, hogy ezeknek az intézkedéseknek társadalmi támogatottságot kell szerezni és fenntartani azt, mert különben vagy azonnal, vagy legkésőbb a következő választásokon buknak meg a bevezetett intézkedések. Így bármennyire is nagyhatásúak lehetnének, nem érik el a céljukat. Ebben áll a (klíma)politika művészete, hogy hogyan lehet ezt a két szempontot megfelelően összehangolni és hosszú időn keresztül fenntartani. Ez utóbbi legalább annyira fontos, hiszen épp most látjuk, hogy mennyire törékeny tud lenni az elköteleződés magasztos célok mentén, ha az első nehézséggel szembe találkozunk. A fenti két aspektus közül egyértelmű, hogy a társadalmi támogatottság sokkal szubjektívebb, ezért könnyebben alakítható. Az, hogy milyen intézkedés ér el jelentős hatást, sokkal objektívebb. Arról ugyan lehet vitatkozni, hogy mi az, ami jó vagy kevésbé jó eszkösz, de bizonyos számításokat lehet végezni azzal kapcsolatban, hogy a bevezetésük „mit hozna a konyhára”, például az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentése szempontjából. Erre egyre látványosabb és bárki által könnyen kezelhető modellek is léteznek. Több dolgunk és felelősségünk van tehát a társadalmi támogatottság megteremtésében és fenntartásában. Ez a politikai vezetés felelőssége is.

Sajnos azt láthatjuk, hogy ez az energiaár-válság is szinte azonnal előhozta azokat a hangokat, akik már a teljes klímapolitika értelmét kérdőjelezik meg. Valójában éppen az ilyen és ehhez hasonló átmeneti helyzetek mutatják meg, hogy kik azok, akik elkötelezettek a stratégiai célok elérésében és kik azok, akiket a pillanat uralása és az azonnali népszerűnek vélt gondolatok mantrázása vezényel. Ha éppen a 2050-es klímasemlegesség elfogadása hoz népszerűséget, akkor azzal azonosulnak, ha viszont éppen egy átmeneti kihívásba ütközve valóban növekednek az energiaárak, akkor már a teljes zöld átállást vetnék el. Nem a hangzatos ígéretek és szépen elmondott beszédek mutatják meg a valódi elköteleződést, hanem sokkal inkább az ilyen éles helyzetekben adott reakciók.

Tüntetés a villamos áram árának emelkedése miatt Szófiában 2021. október 19-én (fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev)

Félreértés ne essék, természetesen súlyos problémát jelent az energia árának növekedése, különösen a nehezebb helyzetben élő emberek számára. Senki sem vitatja, hogy szükséges ezen társadalmi csoportoknak a támogatása. Erre (is) irányul egyébként a Brüsszel által most bevezetni javasolt „speciális eszköz” javaslatcsomag, illetve a kibocsátáskereskedelmi rendszer kiterjesztése során bevezetni tervezett Szociális Klíma Alap. És ugyanezt a célt szolgálja az Igazságos Átmeneti Alapnak nevezett kezdeményezés is. Az eredeti indokolása szerint a magyar rezsicsökkentés is hasonló szociális szempontok okán született. Ugyanakkor ideje lenne végre elmozdulni a differenciált támogatások irányába, amelyek figyelembe veszik nemcsak az országok közötti, hanem az országon belüli társadalmi különbségeket is. Ez kettős célt szolgálna. Egyfelől fenn tudná tartani az igenis szükséges karbonárazás következetes folytatását.

A fosszilis energiahordozók égetését nagyjából 2040-ig világszerte meg kell szüntetni a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Ez nem fog anélkül menni, ha ezek árban továbbra is kedvezőbb opciót kínálnak, mint a megújuló energiaforrások.

Egyúttal a differenciált támogatás növeli a társadalom elfogadását ezen intézkedés mellett, hiszen a kevésbé tehetőseket „megvédi” az átmeneti árnövekedés hatásaitól. Ráadásul emellett energiatakarékosságra is ösztönöz. Azzal szemben pedig, aki valóban „nagy szennyező” (például magánrepülőn jut el a luxus yachtig, ezzel egy átlagember éves kibocsátásának akár többszörösét felhasználva pár nap alatt) kíméletlenül érvényesíti a nagy karbonlábnyomhoz tartozó „társadalmi költségeket”.

5 tényező a megoldáshoz

1) A jelenlegi energiaár-válság átmeneti helyzet, amit több tényező szerencsétlen együttállása okoz,

2) ezért ezt így is kell kezelni, de le kell vonni a hosszú távon is fontos tapasztalatokat (pl. azt, hogy szükséges az EU számára nagy mennyiségű stratégiai energiatartalék fenntartása),

3) akik most a lassabb, fokozatosabb átmenet mellett érvelnek, úgy tesznek, mintha végtelen időnk lenne az átállásra, és ha az éppen rázós, akkor felfüggeszthetjük azt, de a kivárás luxusa már nincs a kezünkben,

4) indokolatlanul alulbecsüljük az energiatakarákosság és az energiahatékonyság szempontjait ebben a helyzetben is,

a legzöldebb energia mindig az el nem használt energia, ezért minden cselekvésnek a takarékosabb felhasználást kell ösztönözni, nem pedig a növekvő igényt kiszolgálni,

5) és végül, de nem utolsó sorban azonnal és minél nagyobb mértékben támogatni kell azokat, akiket ez a helyzet valóban érzékenyen érint (de csak azokat, és differenciáltan).

Az EU-s klímapolitikát tehát nem kidobni vagy támadni, hanem differenciáltabbá és szolidárisabbá kell tenni ahhoz, hogy a kétségtelenül kihívásokkal teli zöld átállást sikeresen véghez tudjuk vinni. Mindannyiunk érdekében.


Nyitókép: streetartosok festenek egy falat Glasgowban 2021. október 13-án, a vasárnap kezdődő klímacsúcsra készülve (fotó: AFP/Andy Buchanan)

Ezt a cikket nem közölhettük volna olvasóink nélkül. Legyen támogatónk a Donably-n, az új, biztonságos, magyar fejlesztésű előfizetési platformon. Részletek >>>

Kategória: vélemény