Karácsonyék köszönik szépen és tovább védik az alapjövedelmet – a vita lezárul

„Végre nem az Orbán-kormány papagájkommandójának tartalmatlanságával kellett szembesülni, hanem értelmes ellenérvekkel” – üti fel a lapunkban még ősszel indult sorozat záró részét a vitaindítót is jegyző szerzőpáros. Szabó Tímea és Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnökei előbb néhány félreértést igyekszenek tisztázni: kiderül például, hogy az alapjövedelem nem növelné például a 140-nel karambolozó bűnöző, M. Richárd jólétét. „Akik börtönbüntetésüket töltik, azok alapjövedelme kártalanítási célokat szolgál.” A szerzőpáros aztán részletesen válaszol a vitasorozatban felbukkant ellenérvekre. Noha a témáról vélhetőleg sok szó esik még a magyar közéletben, ezt a vitasorozatot a Válasz Online az alábbi írással lezártnak tekinti.

Sok gondolat tolul föl bennünk a Válasz Online-on lezajlott alapjövedelem-vita kapcsán. Az első szó a köszöneté. Köszönetet kell mondanunk azoknak, akik hozzászóltak az október 11-én közzétett vitaindító cikkünkhöz, mert vették a fáradságot, hogy megismerkedjenek a Párbeszéd alapjövedelem-programjával, majd rendszerezték is gondolataikat, s megosztották velünk azokat. Köszönettel tartozunk a Válasz Online-nak, hogy a vitának helyet adott. S mindenekfelett köszönjük mindazoknak a figyelmét, akik követték a vitát, és maguk is számba vették a pró és kontra érveket.

Nincs annál természetesebb, mint hogy egy radikálisan új gondolatnál csak úgy sorjáznak az ellenvetések – s az alapjövedelem annyiban mindenképpen új gondolat Magyarországon, hogy széles körben mindeddig nem lett még megbeszélve, megvitatva. Ezért is volt annyira fontos ez a Válasz Online-on lefolytatott vita, mert végre nem az Orbán-kormány papagájkommandójának tartalmatlanságával kellett szembesülni, hanem értelmes ellenérvekkel. Nem a mondanivaló szándékos félreértelmezésére kell reagálni, hanem a legfeljebb jószándékú félreértésekre, amelyeket ugyancsak természeteseknek kell tekintenünk radikálisan új gondolatok felvetésénél.

A Válasz Online vitája igazi oázis volt a hazai közéleti viták sivatagában.

Mi azt gondoljuk a jó vitáról, hogy az maga a gondolkodás. A Válasz Online konzervatív olvasóközönsége előtt bizonyára nem ismeretlen Aquinói Szent Tamás A teológia foglalata című műve, amelynek egyes elemeinél az állításokat ellenérvek követik, s Tamás csak ezután vonja le a végkövetkeztéseket. Ez is mutatja: ha gondolkodni akarunk bármiről, nagy szükségünk van ellenérvekre. Ezeket vagy magunknak kell kitalálni, vagy – ha szerencsénk van – tálcán nyújtják át nekünk felkészült vitapartnereink, akiknek ideális esetben ugyanaz a céljuk, mint nekünk: nem a vitapartner legyőzése, hanem az igazság kiderítése. Szeretnénk ezeket az ellenérveket megköszönni, és megválaszolni őket. Ezt megelőzően azonban érdemes talán a kisebb-nagyobb félreértéseket tisztázni.

Az egyik ilyen félreértés volt, hogy a Párbeszéd adóemelésből finanszírozná az alapjövedelmet. A kormányzat politikusai folyton ezt hajtogatják, így nem csodálkozunk, ha ez megtéveszti jószándékú bírálóinkat is. Ahogyan azt az Alapjövedelem 2021 tanulmányban többször is hangsúlyoztuk (külön köszönet a Válasz Online-nak, hogy a vitához e terjedelmes dolgozatot is közzétette), az alapjövedelem finanszírozásához szükséges összeg – sőt: ennél százmilliárdokkal több – rendelkezésre áll a jelenlegi adórendszer keretei között. Számításaink szerint 1432,66 milliárd forint teremthető elő felesleges állami beruházási és működési kiadások megszüntetésével, 710,45 milliárd forint a közbeszerzési felülárazások megszüntetésével, 221,25 milliárd a progresszív gazdaságpolitika révén és 1838,3 milliárd forint a jövedelemkiáramlás másodlagos (adó- és járulékbevételeket növelő) hatása révén.

Az alapjövedelem bevezetéséhez nem szükséges adóemelés.

Természetesen fontos lenne az adórendszert igazságosabbá tenni, ami például a milliárdosoknak és a környezetszennyező nagyvállalatoknak biztosan adóemelést jelentene, de az egy másik vita. Persze akadt olyan bírálónk is, aki ezt világosan látva éppen azért tett nekünk szemrehányást, hogy csak azért finanszírozható a programunk, mert nem igazi feltétel nélküli alapjövedelem, Mészáros Lőrinc például nem kapna ilyet. A Párbeszéd alapjövedelem-programja valóban nem juttatna támogatást a magas jövedelműeknek. Mi magunk sem feltétel nélküli alapjövedelemként, hanem egyszerűen alapjövedelemként szoktunk hivatkozni a programban szereplő juttatásra.

A másik ilyen félreértés, hogy az alapjövedelem például a 140-nel ütköző elvetemült bűnöző, M. Richárd jólétét is növelné. Mint az Alapjövedelem 2021-ben írjuk: „Akik börtönbüntetésüket töltik, azok alapjövedelme kártalanítási célokat szolgál. Aki olyan erősen vét a társadalmi normák és az azokkal jó esetben összhangban lévő jogszabályok ellen, hogy börtönbe kerül, az általában kárt okoz valakinek vagy valakiknek. Egy rablás áldozata egy magánszemély, a költségvetési csalás áldozata az adófizetők közössége, a természetkárosítás áldozata a természet stb. Az okozott kárt illik megtéríteni, a kárt szenvedettet illik kompenzálni. Ha alapjövedelem van, akkor a bíróságok sokkal szabadabban használhatják az anyagi kártérítést mellékbüntetésként, mert a kárpótlás ebben az esetben valóságos lehet, nem pedig soha be nem hajtható elméleti kategória.”

Lássuk az érdemi ellenérveket, legelőször is azt, amit szinte mindenki rávág, aki először hall az alapjövedelemről: csökkenti a munkavállalási kedvet. Csodálkoztunk volna, ha ez nem hangzik el ebben a vitában. Ez annyira magától értetődő ellenvetés, hogy a világban már számos alapjövedelem-kísérletet lefolytattak éppen azért, hogy egyértelmű választ kapjanak erre a kérdésre. Mike Károly is egy ilyen kísérletre hivatkozik, a Seattle-Denver negatív jövedelemadó-kísérletre. Könnyű lenne azt mondani, hogy a Párbeszéd javaslata nem negatív jövedelemadó (legfeljebb annak valamiféle rokona), s ez valóban így is lenne – de nem tesszük, mert van ennél sokkal nagyobb gond Mike Károly példájával. Ez volt ugyanis az egyetlen olyan kísérlet – s most idézzük a Világbank tanulmányát (105. oldal) –, amely szerint a negatív jövedelemadó csökkentené a munkavállalási kedvet („közgazdászul”: csökkentené a munkakínálatot). A negatív jövedelemadó-kísérletek kevés káros hatást találtak, és nincs arra nézve bizonyíték, hogy a munkavállalók nagy számban csökkentenék a munkára szánt energiáikat a negatív jövedelemadó miatt – írja a már idézett világbanki tanulmány.

Mike Károly tehát tiszteletre méltó irányba indult el akkor, amikor úgy döntött, hogy előítéletek helyett a tudományos kísérletek felé fordulva alakítja ki az álláspontját. Megítélésünk szerint viszont hibát követett el, amikor rögtön leragadt az általa talált első kísérlet tanulságainál. Érdemes a lefolytatott kísérletek tanulságait összességében áttekinteni. Az Alapjövedelem 2021 tanulmány egyik mellékletében több alapjövedelem-kísérletet is bemutattunk. A már említett világbanki tanulmány szisztematikusan végigveszi az összes alapjövedelem-kísérletet, illetve nagyon hasznos áttekintéssel szolgál róluk a skót alapjövedelem-kísérletet lezáró megvalósíthatósági tanulmány is (amelynek nyomán egyébként a skót miniszterelnök az alapjövedelem bevezetését javasolta a brit kormánynak). A kísérletek nyomán kibontakozó nagy kép meglehetősen egyértelmű:

az alapjövedelemnek nincs negatív hatása a foglalkoztatásra. Ugyanakkor pozitívan hat a mentális és az egészségügyi állapotra, még a gyermekek iskolai teljesítményére is.

A sokat emlegetett finn kísérletnél is – ha nem csupán a felületes híradásokat, hanem magát a beszámoló tanulmányt is elolvassuk – azt látjuk, hogy az alapjövedelemben részesülőknél a munkavállalás átlagosan 6 nappal növekedett a kontrollcsoporthoz képest az első év adatai alapján (a második év adatai pedig a munkanélküli-ellátás változása miatt értelmezhetetlenek). Mindemellett az alapjövedelemben részesülők a kontrollcsoportnál kisebb arányban számoltak be egészségügyi problémákról, stresszről, optimistábbak voltak a jövőjükkel kapcsolatban, jobban tudtak koncentrálni – ahogy az olvasható az Alapjövedelem 2021 tanulmányban.

Mike Károly az alapjövedelem hibájául rója fel, hogy a nagyobb anyagi függetlenség „mellékhatásaként” nő a válások száma. Azt kérdezi, hogy nem bánjuk-e a válások növekvő számát, ha másért nem, az egyszülős gyerekek gyakoribb deprivációja, rosszabb életesélyei miatt.

Azt gondoljuk, hogy óriási baj az egyszülős gyerekek gyakoribb deprivációja, mi több, a gyermekszegénység egész jelensége elfogadhatatlan. Ezért is tartjuk alapjövedelem-programunk különösen fontos elemének a gyermekenkénti havi 50 ezer forintos alapjövedelmet. Nem tartjuk viszont értéknek, ha egy rossz, esetenként bántalmazó házassági kapcsolat pusztán az anyagi kiszolgáltatottság miatt nem bomlik fel.

Mike Károly azt kérdi: „Valóban prioritás, hogy fiatal férfiaknak ne kelljen a tanulás mellett dolgozniuk?” Igen, szerintünk az. Aki tanul, az koncentrálhasson a tanulmányaira, és hozza ki magából az iskolában a legjobbat – illetve, ha mégis munkát vállal, a szakmai ismeretszerzés legyen a fő szempont, ne a jövedelemszerzés. Mike szerint az is etikai problémát vetne fel, ha a nem nélkülöző családokban az alapjövedelem azt segítené elő, hogy az anyáknak ne kelljen dolgozniuk. Mi azonban azt valljuk: bármely szülő hadd dönthessen úgy – ha akar –, hogy otthon marad és neveli a gyermekeit. Legyen az akár az apa, akár az anya. Az ő alapjövedelme egy nagyon fontos és nehéz munka elismerése lenne, amire nagyon is szükség van társadalmunkban.

Pogátsa Zoltán hozzászólása a vitában alapvetően támogató volt, vele leginkább abban van vitánk, hogy szerinte „értelmetlen azoknak FNA-t adni, akik már munkában állnak. Teljesen világos, hogy a munkaadójuk ezt az összeget lenyeli.” Ez biztosan igaz a Walmart és az amerikai állam juttatásai viszonylatában, de aligha alkalmazható az analógia az alapjövedelemre. Ugyanis

az alapjövedelem minőségileg más juttatás, mint a segély, hiszen az alapjövedelem a segéllyel szemben „biztos alap”, ezáltal a munkavállaló alkupozícióját is erősíti.

Ezért sem érthetünk egyet egy másik bírálónkkal, Tóth Szilárd Jánossal, aki szerint javaslatunk valójában „felturbózott segély” – bár nekünk végső soron mindegy, hogyan nevezzük, ha egyetértésre tudunk jutni abban, hogy be kell vezetni. Örömmel nyugtáztuk, hogy e bírálónk szerint a javaslat „nem biztos, hogy teljes őrültség”. Igaz, ugyanakkor Tóth Szilárd János szemünkre hányja, hogy szerényebb az elképzelésünk, mint amilyennek elsőre látszik. Nem mondhatunk erre mást: felelős politikusokként csak olyan programot tehetünk le az asztalra, amely valóban megvalósítható. Inkább tesszük ezt, mint hogy ragaszkodjunk olyan tiszta ideákhoz, amelyek viszont nem valósíthatók meg a jelen és közeljövő magyar valóságában.

Érdekes volt olvasni a baloldalról jövő kritikát Schultz Nóra, Végh Márton tollából. Az írás központi érve a politikai megvalósíthatóság nehézsége, amelyet – e pillanatban – kár lenne tagadni (bár nem azért, mert „az alapjövedelmet a politikailag befolyásos felső középosztály adójából” finanszíroznánk, mert, mint azt korábban tisztáztuk, a finanszírozás nem adóemelésből történne). Nehéz elérni az alapjövedelem bevezetését, de az értékes célokat mindig nehéz elérni. Száz éve senki nem hitte, hogy Európában a 40 órás, illetve az alatti munkahét lesz az általános (viszont itthon az elért cél a rabszolgatörvénnyel újra kezd kicsúszni a kezünkből, a vívmányokat megőrizni is nehéz). A jó hír az, hogy a Schultz Nóra, Végh Márton által említett politikai célok (hatékonyabb dolgozói érdekvédelem, állami szolgáltatások magas színvonalú biztosítása) és az alapjövedelem bevezetése között nem kell választani. Ezek a célok éppenséggel összhangban vannak. A szerzők maguk hivatkoznak az alapjövedelem hívére, Erik Olin Wrightra, aki azt mondta, az alapjövedelem permanens sztrájkalap, amely megkönnyíti a kizsákmányoló munkahelyek elhagyását, ám ellene vetik, hogy ettől hiba a tőke–munka-erőviszony rendszerszintű átalakulását várni. Hadd tegyük hozzá: Wright azt is mondta, hogy amilyen mértékben feszesebbé válik az alapjövedelem által a munkaerőpiac, olyan mértékben javulnak az egyéni munkavállalók tárgyalási pozíciói, illetve a munkásság együttesen is jobb tárgyalási pozícióba kerül. „Még ha az alapjövedelem bevezetése nem is jár együtt kedvezőbb törvényekkel a szakszervezetek létrehozásával kapcsolatban, akkor is segítheti a munkások szakszervezetekért vívott harcát” – írta Wright.

Akadt olyan kritika is, amely megdöbbentett bennünket. Nem hittük volna, hogy lesz olyan kritikusunk, aki leírja, hogy „aki nem dolgozik, ne is egyék”, arra pedig végképp nem számítottunk, hogy e széles körben ismert mondást mint „keresztény lételméleti alapvetést” mutatja be. Németh Györgynek kétségkívül igaza van abban, hogy a mondás az Újszövetségből, Pál leveléből származik, ugyanakkor megjelent Lenin Állam és forradalom című művében is, majd a Szovjetunióban gyakran hangoztatott jelmondattá válva bekerült a szovjet alkotmányba. Nagyon meglepne bennünket, ha ez a Szovjetunióban gyakorta hangoztatott mottó lenne a keresztény lételmélet alapja. Nálunk jobban ezen valószínűleg csak maga Ferenc pápa lepődne meg, aki tavalyi húsvéti beszédében azt javasolta a világ politikai vezetőinek, hogy fontolják meg az alapjövedelem bevezetését. Az „aki nem dolgozik, ne is egyék” mondást hangoztatók egyébként nemcsak arról szoktak elfeledkezni, hogy nem mindenki számára és nem mindig elérhető a fizetett munka, de arról is, hogy nagyon sokan végeznek fizetetlen munkát.

Egészen más típusú bírálatban részesültünk Deme Zoltántól, aki azt vetette a szemünkre – vagy a közvéleménykutatók szemére? –, hogy manipulált kérdésre mondtak igent az alapjövedelemre a megkérdezettek nagy számban (80 százalék). Deme Zoltán arról feledkezett el, hogy a Pulzus Kutató felmérése mellett más közvéleménykutatások is készültek a témában. Citálható például a Republikon Intézet 2016-os kutatása, ahol a válaszadók 76 százaléka értett egyet az alapjövedelem bevezetésének szükségességével, vagy ugyancsak a Republikon 2020 januári adatfelvétele, ahol 69 százalékos többsége volt az alapjövedelem bevezetésének a „mindenki dolgozzon meg a pénzéért” válaszlehetőséggel szemben. De itt van a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung 2020 őszi kutatása is, amely 73 százalékos támogatottságot mutat abban a kérdésben, hogy „az államnak mindenki számára biztosítania kell a megélhetéshez szükséges minimumot” – amit mi másnak tekinthetnénk, mint az alapjövedelem melletti támogatottságnak? Lehet kételkedni egy felmérés eredményeiben, de vajon ugyanígy kell-e eljárni akkor, amikor több kutatás, adatfelvétel eredményei mutatnak ugyanabba az irányba? Deme Zoltán bírálatának másik eleme makrogazdasági jellegű volt, az inflációval kapcsolatban fogalmazott meg aggodalmakat. Ezt nem szabad eltagadni. Az Alapjövedelem 2021 tanulmányban az alapjövedelem bevezetésének inflációs „felárát” 1,5–2 százalékra becsüljük az első, míg 0,5-1 százalékra a második évben. Ennek nem örülünk, de összességében vállalható hátránynak tartjuk a megnyerhető előnyök tükrében.

Egy másik bírálónk, Tóth András szintén makrogazdasági aggodalmakat fogalmazott meg, ő inkább a külkereskedelmi mérleg miatt aggódva – ha a sok szegény elkezd fogyasztani, akkor az növeli az importot, rontja a mérleget. Bár ez logikusan hangzik, arról se feledkezzünk meg, hogy az alapjövedelem-programunkban a költségvetés kiadási oldalán lehúzott tételek között magas importtartalmú kiadások is vannak (például honvédelmi beszerzések). A Tóth András által kifogásolt minimálbéremelést mi nem gondoljuk annyira radikálisnak, a bruttó 200 ezer forintos szint nincs már annyira messze – ez tulajdonképpen csak az emelések előre hozását jelentené. Elismerjük, hogy ez a vállalkozásoknak – különösképpen a kkv-knak – nem előnyös, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az alapjövedelem által megnövekedett vásárlóerő jelentette bevételek ezt bőven kompenzálnák, főképpen a jellemzően belföldi piacra termelő, szolgáltató kkv-k esetében.

*

Igyekeztünk minden egyes felvetésre reflektálni, bízunk abban, hogy egyetlen fontos ellenérvet sem hagytunk válasz nélkül. Ha mégis kimaradt volna valami lényeges, az szándéktalan volt. Minden ellenérv fontos, mindegyik alkalmat arra, hogy egy újabb szempontból vizsgáljuk meg az alapjövedelem kérdését.

Egy ilyen vitát nyilván nem lehet lezárni abban az értelemben, hogy valamiféle konkrét eredmény született. Az eredmény jelen esetben az – és nem kevés –, hogy lezajlott egy beszélgetés, ahol figyeltünk egymásra.

Köszönjük, hogy részt vehettünk benne, valódi intellektuális felüdülés volt a kormányzati politikusokkal vívott csaták közepette.

Ez a vita remélhetőleg egy még szélesebb körű társadalmi vita kezdete, hiszen bőven lenne még miről beszélgetni. A magunk részéről fogunk is. Nem csupán azért, mert hiszünk alapjövedelem-programunkban, hanem azért is, mert 2021 megannyi kihívása – benne az előválasztás, a közös ellenzéki program és stratégia megalkotása – kiváló alkalmat teremt a legszélesebb körű vitára, értelmezésre, a megvalósíthatóság elemeinek bemutatására.


Alapjövedelemmel kapcsolatos írásainkat (köztük a most zárult vita összes cikkét) itt olvashatják.


Nyitókép: Fortepan/Konok Tamás id

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény