Több mézet a madzagra? A két legnagyobb gond az alapjövedelemmel

·2020.12.04

Egyedül az USA engedheti meg magának a világon az általános alapjövedelem bevezetését, mert neki nem számít, hogy miként alakul a kereskedelmi mérlege és a kormányzat deficitje – hívja fel a figyelmet Tóth András. A politológus vendégcikkében a Válasz Online nagy alapjövedelem-vitájához szól hozzá. A vitaindító Karácsony-Szabó cikk után Mike KárolyPogátsa Zoltán és Deme Zoltán fejtette ki álláspontját. Most ismét ellenző hang következik.

Furcsa világban élünk. Olyan világban, ahol a világ pénzügyi rendszerének alapja az USA dollár. A dollár a modern arany. A nemzetközi kereskedelmi forgalom pénze. Minden más ország pénze a dollár függvénye.

Ennek vannak következményei. Egyedül az USA engedheti meg magának, hogy számlálatlanul pénzt gyártson, s azt exportálja a világ összes országának. Egyedül az USA engedheti meg magának, hogy egyszerre legyen hatalmas kormányzati kiadása, amely messze felülmúlja a bevételeket, s kereskedelmi deficitje, vagyis, többet importáljon, mint amennyit exportál. Hiszen igazi exportterméke a zöldhasú. Mindenki más árucikkeket szállít be az USA-nak, hogy dollártartaléka legyen az ország működőképességéhez szükséges nemzetközi pénzforgalom finanszírozásához. Talán egyedül Oroszország kivétel e szabály alól, mert hatalmas természetikincs-tartalékai és az orosz nép legendás tűrőképessége megengedi az orosz vezetésnek, hogy ne szálljon be ebbe a játékba.

Mit jelent ez a furcsa, torz pénzügyi rendszer az alapjövedelem szempontjából? Azt, hogy egyedül az USA engedheti meg magának a világon az általános alapjövedelem bevezetését, mert nem számít, hogy miként alakul a kereskedelmi mérlege és a kormányzat deficitje. Minden más országnak arra kell ügyelnie, hogy „versenyképes” maradjon a világpiacon. Vagyis többet exportáljon, mint amennyit importál. Egy darabig elfedheti a versenyképtelenséget az adósságnöveléssel, de ez csak átmenetileg nyitva álló ablak. Láttunk már karón varjút: tartós külkereskedelmi mérleghiány és adósságnövekedés kettős terhe okozta a 2006 és 2009 közötti folyamatos válságot, és a nagyon fájdalmas lépéseket a versenyképesség helyreállítása érdekében. Köztük a jóléti kiadások megvágását.

Az alapjövedelem két legnagyobb problémája a következő.

  1. Bevezetése és a vele párhuzamosan javasolt minimálbéremelés alaposan megemeli a vállalatok számára a bérköltséget. Ezzel párhuzamosan biztos lesz ’passziváló’ hatása: különösen a keveset keresők egy része inkább az otthon maradást választja, mint a munkavállalást. Erre a váratlan költségnövekedésre könnyen lehet, hogy a vállalatok csökkentik megdrágult magyarországi termelésüket, s olcsóbb gyártási lehetőséget keresnek maguknak. Vagyis ezzel csökkenhet a magyar export értéke. A mérleg másik oldalán az alapjövedelem-emelés növelni fogja a fogyasztást, ami, mint azt már sokszor láttuk, növeli az import mennyiségét. Vagyis Magyarország abba a helyzetbe kerülhet, hogy kereskedelmi mérlege negatív lesz.
  2. Pont akkor fordulhat negatívba a kereskedelmi mérleg, amikor az alapjövedelem bevezetése a kormányzati kiadások jelentős növekedését okozhatja. Persze biztos vannak számítások, hogy fedezhető, de a Sziriza is fillérre pontosan kiszámolta, hogy jóléti programja nyereséges lesz, hogy aztán saját maga mondja fel a programja megvalósítását annak érdekében, hogy megmentse Görögországot az adósságválságtól. Itthon is láttuk, hogyan kényszerült visszavonni az MSZP a 2002-es „jóléti rendszerváltás” intézkedéseit 2006 után, mert az adósságnövekedés fenntarthatatlannak bizonyult.

Az alapjövedelem ígérete a tipikus „több mézet a madzagra”-típusú választási malac. A mindenki által vágyott jólét, gazdagodás, biztonság kulcsa az, hogy a vállalatok megtalálják számításukat itthon, megvalósuljon a vállalkozóvá válás könnyítése és a hatékonyabb munka (termelés), aminek kulcsfeltétele a munkavállalók jobb felkészültsége és jobb egészsége. Ha ez a kettő egymást támogató tényező javítható, akkor nyernek igazán a munkavállalók, hiszen a vállalatok versenye a munkavállalókért a leghatékonyabb eszköze a bérek növelésének és az állami adóbevételek emelkedésének, amiből finanszírozható a jóléti állam. Ezt az „angyali” kölcsönhatást tapasztalhattuk meg a 2015 és 2019 közötti időszakban. Úgy növekedett nagyon gyorsan a munkavállalók jövedelme, hogy az ország versenyképessége nem romlott, s az adócsökkentések ellenére csökkent az eladósodottság aránya. A munkavállalók bére nem csak növekedett, de a vállalatok versenyeztek értük.

Sajnos a koronavírus megtörte ezt a lendületet, de ha vissza akarunk térni a fenntartható növekedés útjára, akkor nem „ingyen” pénzt kell osztogatni, hanem azt kell elősegíteni, hogy vállalatok, vállalkozók és munkavállalók egyaránt megtalálják számításukat, és az ország gazdasága, a vállalatok, a vállalkozók és a magyar munkavállalók egyaránt versenyképesek legyenek a piacon.

Vagyis a helyes kormányzati politika az adócsökkentés, a vállalatok és vállalkozók életének könnyítése, s az oktatás, egészségügy jobbá és hatékonyabbá tétele. A skandináv államok példája mutatja, hogy a jól működő és fenntartható jóléti állam kulcsa az, hogy a magángazdaság rendben legyen. A másik tanulsága a skandináv államok sikerének, hogy nem elég a magánszektor versenyképességét elősegíteni. Fontos, hogy az állam maga is versenyképesebb legyen azzal, hogy centralizált szolgáltatók preferálása helyett versenyt támaszt a jóléti szolgáltatók között is, így kényszerítve ki a költséghatékonyabb és fogyasztó-orientáltabb szolgáltatóállami működést.


Nyitókép: Dollárnyomtatás az Egyesült Államokban. Fotó: Eva Hambach / AFP

Ez a cikk olvasóink támogatása nélkül nem készülhetett volna el. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény