Szétverték a lelkesedést – így lett az esőerdők ügye az év elszalasztott lehetősége

·2019.09.12

A „nem is tüdő”-felfedezés óriási károkat okozott a nyilvánosságban – állítja Kovács Tibor. Vendégszerzőnk néhány héttel ezelőtt jelentkezett a Válasz Online-on nagy hatású publicisztikával őseredő-ügyben, mely az éppen akkor kezdődő amazóniai tűz miatt extra aktualitást kapott. Újabb írását most vitazáróként közöljük.

A világ tüdejének kiirtása a legnagyobb biztonsági kockázat, és csak Európa tehet ellene – fogalmazott lapunknak küldött és augusztus 22-én közölt biztonságpolitikai „kiáltványában” Kovács Tibor. A publicisztika élesítésekor még csak sejteni lehetett, hogy a dél-amerikai őserdők féktelen irtását és a brazil felelősséget tárgyaló cikk különös aktualitást kap: éppen azokban a napokban kezdték beborítani a média felületeit a lángoló amazóniai erdőkről készült képek. Jött is a kontra: nem az oxigén miatt veszélyes az erdőirtás, magyarként pedig hisztéria helyett cselekednünk kellene – írta lapunknak augusztus végén Buzási Attila környezetgazdász. A vita ihletet adott másik olvasónknak, Ungvári Gábornak is, aki vízgazdasági elemzőként szólt hozzá múlt héten: az erdő nem széndioxid-megkötéssel áttételesen, hanem sokkal konkrétabban akadályozza a felmelegedést, vagyis egyáltalán nem irthatjuk/égethetjük az őserdőket következmények nélkül. Következő megszólalónk két nappal ezelőtt Jordán Ferenc hálózatkutató biológus volt: a nekünk adott interjúban azt mondta, fogalmunk sincs, hogy a külön-külön mindig kimagyarázható emberi természetpusztítások összességében mikor borítják a bolygó rendszerét. Az erdő- és klímaügyi diskurzust az alábbi írással zárjuk: ismét Kovács Tibornak adunk szót, aki szerint hatalmas veszély, hogy „jelentéktelen apróság” miatt porlad szét a tömegekre ható természetvédelmi lelkesedés.

×××

Az amazonasi őserdők felpörgetett irtása nyomán valami beindult a világban. Az Amazonas olyan szimbólum a hétköznapi tudással rendelkező emberek között, ami szervesen kötődik túlélésünkhöz. A világ messze legnagyobb esőerdője, amely a maga 5 millió négyzetkilométernél nagyobb területével közel háromszorosa az utána következő kongóinak. Önmagában a világ megmaradt esőerdőinek közel felét teszi ki. Legnagyobb része Brazíliában van, de több más országra is kiterjed. Becslések szerint 16 ezer fafaj él benne és a földi élővilág több mint 10 százalékának ad otthont – az összes esőerdő együttesen a fajok felének.

Valaha a föld 14 százalékát fedték esőerdők, ma csupán 6 százalékát, és ha az irtás vagy az irtás következtében beinduló önpusztulás ebben az ütemben halad, fél évszázad alatt eltűnhet a maradék. Az esőerdők létfontosságú szerepet kapnak a mai életformánknak és a Föld klímájának fenntartásában. Ebben nincs is vita a világ tudósai között. Csak egy példa: az Amazonas medencéjében van megkötve a világ édesvízkészletének 20 százaléka, ezt az esőerdők nélkül nem lehet megtartani. Pusztulásuk tehát olyan tragikus változásokat idézne elő, amelyek még a modellek szintjén is rémisztők.

Fél évszázad alatt eltűnhet a maradék. Fotó: AFP/Carl de Souza

Ennek ellenére a világ lakosságának csak nagyon kis része aggódik az esőerdők miatt, habár az iparnál bizonyosan nagyobb a hatása a világ klímájára.

Az ipari szennyezést ugyanis tudjuk csökkenteni, de esőerdőt, ha egyszer elveszett, nem tudunk növeszteni.

Számítások szerint még csak kiirtanunk sem kell, elég tovább csökkenteni a méretét, és lassan eltűnik vízmegtartó-képessége. Aztán megsemmisül magától, megszüntetve a víz jelenlegi körforgását a világban.

Bolsonaro brazil elnök szélsőséges viselkedése, az erdőirtások felpörgetése és az ezzel összefüggő erdőtüzek azonban elindítottak valamit a világban. Felhördült a celebvilág, még Cristiano Ronaldo is úgy érezte, vizet kell adományoznia az oltáshoz. Az amúgy meglehetősen gyáva európai politika és annak főcelebje, Emmanuel Macron is kemény kijelentéseket tett. Reményteli helyzet volt, azzal kecsegtetett, hogy a közvélemény erőteljesebben fordul a jövőjét meghatározó klímaproblémák felé és akkor a politikának is így kell tennie. Ekkor azonban érthetetlen dolog történt: néhány tudós és tudománnyal foglalkozó portál apróbb részletekbe belekötve elkezdte szétverni az egységet.

A celebek ugyanis nem az esőerdők irtása ellen léptek fel, hanem az esőerdőkben lévő tüzek miatt kezdtek aggódni, posztjaik illusztrálására rossz képeket választottak, és az amazonasi esőerdőre a mindenki által közhelyként használt „világ tüdeje”-metaforát használták. Hozzátették, a Föld oxigénjének 20 százalékát állítják elő ezek az erdők. Ez talán tudományosan nem pontos így, de a reakciók még ennek fényében is túlzók, károsak.

Bolhából dinoszaurusz

Mérvadó portálok, blogok háborodtak fel a pontatlanságokon és néhány méltatlankodó tudós szenvedélyes interjúkat adott az ügyben. Mintha egyszerre megtalálták volna a tökéletes pillanatot arra, hogy kiverjék „a világ tüdeje” kifejezést az emberek fejéből. Az egyik nálunk is idézett Amazonas-szakértő, Daniel C. Nepstad a tekintélyes gazdasági bulvárlapban, a Forbesban teljes hülyeségnek nevezte a felháborodást, majd rögvest politikai síkra terelte a vitát, mondván, az erdőtüzek száma nem is idén a legmagasabb, és ezért a brazil elnököt nem kell felelőssé tenni. Elmondta azt is, hogy az esőerdő annyi oxigént használ fel, mint amennyit termel. Azért biztonságképpen hozzátette, hogy adjanak az ő alapítványának 2 milliárd dollárt, és ő majd megoldja a tüzek kérdését. Azt a kijelentését már kevesen idézték, amely szerint az erdők méretének csökkenése hatalmas gond.

A sorba beállt az Index Ma is tanultam valamit rovata, amely manipulatív Az esőerdő valójában nem termel oxigént címmel közölt írást a témában. Amelyben megcáfolja címét és leírja, hogy az esőerdők rengeteg oxigént termelnek, de a nettó oxigénkibocsátásuk nagyjából nulla. Egyes szakértők a NASA térképei alapján bebizonyították, hogy Afrika esőerdeiben több a tűz jelenleg. Ami az Indexen szintén a brazil problémát enyhén bagatellizáló címmel jelent meg: Közép-Afrikában sokkal nagyobb területen pusztít a tűz, mint Brazíliában.

Egyöntetű vélemény lett, hogy tévhit a „világ tüdeje” metafora. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy a széndioxid-megkötés egy fiatal erdőnél sokkal nagyobb az első évtizedekben, mint a kifejlett, nagy fáknál. Némelyek addig is eljutottak, hogy az őserdőkben tárolt szén-dioxid mennyiségét bagatellizálják. A világ tudósai és szakértői a média figyelmét hirtelen a tragikus pusztításról a celebek hülyeségére irányították. Szándékaik ellenére azt üzenve ezzel, hogy a pusztulás nem is olyan jelentőségű probléma, mint a közvélemény gondolja, és megpróbáltak egy olyan fontos és jól beágyazott szimbólumot lerombolni, mint a „világ tüdeje”. Ezzel elszalasztva egy hatalmas lehetőséget, hogy a környezet pusztulása végre a középpontba kerüljön. Sokkoló fordulat, amit valószínűleg a celebekkel szembeni – sokszor érthető – ellenszenv motivált, ám még ennek fényében is inkább kukacoskodás, mint valódi kritika.

A Válasz Online is közölt egy írást Buzási Attilától, amely erősen szakmai megközelítésben mutatja be az ügyet, kritikát fogalmaz meg a celebek által elkövetett hibákkal kapcsolatban, de a legtöbb írással szemben fogalmazásmódja nem káros. Az írásnak természetesen szakmailag igaza van, de minden tudásával együtt sem tud olyan hatást elérni a klímaváltozás elleni küzdelemben, mint a kritizált celebek. Közel sem. De erről később.

A világ tüdeje vagy sem?

A tudomány legfőbb támadási területe tehát, hogy az esőerdő nem a világ tüdeje és nem felelős a globális oxigéntermelés 20 százalékáért. Pontosabban: nem állítja elő a Földön lévő oxigén 20 százalékát. Legtöbben valószínűleg nem is értenénk a különbséget a két állítás között, pedig a kritika épp erre alapoz. Az egyik kijelentés az, hogy a földön újonnan keletkező oxigén mennyiségének 20 százaléka az Amazonas esőerdőiből jön, míg a másik szerint a föld légkörében lévő oxigén 20 százaléka jön az esőerdőkből. A második állítás nyilván nem lehet igaz, mert a légkörben 21 százalék az oxigén aránya, de ettől még az első közelítőleg megállja a helyét.

Az Amazonas esőerdői valójában előállítják a szárazföldeken keletkező oxigén közel 20 százalékát. Yadvinder Malhi, az Oxford University’s Environmental Change Institute tudósa egy 2010-es tanulmányában és egy blogbejegyzésében az Amazonas régió oxigéntermelését az összes szárazföldi előállítás 16 százalékára tette. Ez azonban a Föld teljes oxigénkészletének, ami a légkör 21 százalékát teszi ki, elenyésző része.

A szakma és celebek háborújában ezen a tudományosan talán lényeges, de az esőerdők megmentésének szempontjából lényegtelen kérdésen ment a vita.

(Korábbi cikkemben én az előállított oxigén 20%-áról írtam.) A földi oxigén az összes erdő kipusztítása után is évmilliárdokig elegendő lenne az emberiségnek, gyanítható azonban, hogy más problémák miatt ezt már nem lehetne kipróbálni.

Erdőtűz utáni látvány Bolíviában. Fotó: AFP/Aizar Raldes

Természetesen az őserdőben nem csak fák élnek, és az ott lévő élővilág felhasználja a kibocsátott oxigént, amiben maguk a fák is részt vesznek. Így az esőerdő oxigénegyenlege évszaktól függően valóban közel nulla. Egyetlen tudományos érvelőt sem érdekelt, hogy az esőerdők élővilága is a földi élethez tartozik, és attól, hogy ez használja fel ezt az oxigénmennyiséget, attól azt bátran lehet a föld tüdeje metaforával illetni. A fák oxigént állítanak elő, amit az erdőben élők belélegeznek és szén-dioxidot lélegeznek ki. Az állítás tehát közel sem akkora marhaság, mint amilyennek ezt megpróbáltak beállítani.

Kinek az érdeke?

Az Amazonas fáiban lévő széndioxid-mennyiséget nem lehet bagatellizálni és nem lehet olyan kijelentéseket tenni, hogy a szójaültetvény is pont ilyen funkciót töltene be. A világ mezőgazdaságának széndioxid-megkötése rövid távú: egy éven belül kibocsátja, amit megköt. Nem is beszélve az esőerdőknek a Föld vízháztartásában betöltött szerepéről, amire a szójaültetvény nem képes. Amennyiben nemcsak az ipari kibocsátást néznék, hanem azt is, hogy Brazília mennyi, korábban megkötött széndioxidot juttat vissza a légkörbe az égetéssel és erdőirtással, rögtön a világ legnagyobb kibocsátói közé kerülne.

Igaz, hogy a fiatal erdők több széndioxidot kötnek meg, de az 5 millió négyzetkilométernyi esőerdőben naponta keletkezik annyi fiatal növény, ami valószínűleg több év alatt jön csak létre Magyarországon. A széndioxid-beépülés tehát folyamatos és nagy mennyiségű. Arról nem is beszélve, hogy az esőerdő még legalább két módon járul hozzá a Föld hűtéséhez – és ez egyenes arányban áll a megtermelt oxigénnel. A Napból érkező fotonok a levelekben nem hővé, hanem kémiai energiává alakulnak, csökkentve ezzel a Földön keletkezett hő mennyiségét (mellesleg létrehozva azt az energiát, ami a földi élethez szükséges). Az erdők pedig hűtik környezetüket. Nem véletlen, hogy egy tanulmány pusztán erdők létesítésével lehetségesnek tartja a felmelegedés megállítását.

A tüzek méretének kérdésében is felelőtlenül jártak el, amikor a NASA műholdjai segítségével bizonyították, hogy Afrikában jelenleg több tűz ég, és az Amazonasban sincs történelmi csúcson ezek száma. A kritikusok a lelkesedést kihasználva az afrikai problémára irányíthatták volna a figyelmet. Ehelyett jól megszégyenítették a világot „hihetetlen” tévedéséért. Az érvelés ráadásul tartalmazta, hogy Bolsonaro baloldali elődei alatt volt történelmi csúcson a tűzesetek száma – rámutatva az akció politikai motivációjára is.

Ez egy celebvilág, használjuk!

A tudós számára valószínűleg kevés irritálóbb dolog van, mint a ma felszínes celebvilága, amikor mindent like-ban és feliratkozóban mérnek, amikor az információ hitelességének és mélységének semmilyen jelentősége nincs. A klímaváltozás kérdésében ez hatványozottan érvényes, erről ugyanis a szakemberek hosszú évtizedek óta beszélnek, de nagyon kevesen figyeltek rájuk. A celebek pedig hirtelen, félinformációk alapján elkezdenek néhány éves, nem az Amazonas mentén készült fényképeket megosztani, és mindenki odafigyel rájuk. Ráadásul tudjuk, ha épp a sertések párzási szokásaival lehetne több klikket szerezni, azzal foglalkoznának.

Ennek ellenére ebben az esetben a felháborodás értelmetlen, sőt: káros. Az ügy szempontjából jelentéktelen részleteket nagyítottak fel, „a Föld tüdeje” metafora hiteltelenítése pedig kimondottan súlyos veszteség.

Úgy tűnt, mintha a tudósok és a sajtó egy része úgy érezte volna, végre törleszthet valamit az elviselhetetlen celebeken. Bármilyen sajnálatos, a ma átlagemberét celebeken keresztül tudjuk elérni. Az ő segítségükkel vagyunk képesek meggyőzni őket egy ügy fontosságáról. Az átlagemberek/szavazók megnyerése nélkül pedig képtelenek vagyunk rábírni a politikát, hogy komolyan foglalkozzon a klímaváltozás kérdésével.

A celebek tehát – legyenek mégoly bugyuták – a tudomány és az aggódó emberek szövetségesei lehetnek ebben a kérdésben. Épp abban, amit Buzási Attila harmadik védekezési módként ír le: a tudatosságnövelésben. Buzásinak azt az állítását mindenesetre vitatom, hogy „éppen ezért első körben nem Amazónia miatt kellene aggódni” és, hogy „hisztéria helyett cselekednünk kell”. A közvélemény felrázásához éppen Amazónia és éppen a hisztéria kell. Ezek képesek csak a tömegek közönyét átütni, csak így válnak „tudatossá”, aktívvá, csak így kerül be látókörükbe és politikai preferenciáik közé a klímaváltozás ügye. Amikor a magyar szavazó az Alföldön érzi a klímaváltozás káros hatásait, amikor az okoz hisztériát, már nagyon késő lesz.

A közvélemény felrázásához éppen Amazónia kell. Fotó: Estadao Conteudo/Gabriela Bilo

Amazóniával, a hisztériával és a celebekkel viszont képesek vagyunk tömegeket megnyerni az ügynek, és a tömegek képesek a politikusokat cselekvésre ösztönözni. A politikus ugyanis pont olyan, mint a celeb: ugyanúgy akarja a szavazatot, mint amaz a lájkot. Amíg a klímaváltozás elleni küzdelemmel nem szerezhet, nem érdekli az egész.

Rettentő káros volt tehát a világszintű tüdőtlenítési akció, amely egyúttal felmentette Bolsonarót, aki így még több bajt okozhat majd a világnak, valamint felbátorította Trumpot, aki azonnal engedélyezni szeretné a fakivágást az alaszkai őserdőkben. A szavazók többsége a főcímekből tájékozódik, nem elemzésekből, ezek alapján pedig most úgy gondolja: az esőerdők nem is olyan lényegesek, mint eddig hitte, a tüzek nem is okoznak akkora kárt, mint gondolta. A jövőben, ha tüzek lángolnak fel, az első reakció nem a hisztéria és segítőkészség lesz – hanem a legyintés. Nem is olyan lényeges ez, ráadásul egyszer már megszégyenítettek bennünket, mert megijedtünk – még egyszer nem kérünk belőle.

Összefoglalva: az elmúlt hetekben okos emberek és a média közreműködésével sikerült elszalasztanunk egy nagyon ritkán kínálkozó, remek lehetőséget. Csak remélhetjük, hogy nem az utolsót.

 

Nyitókép: AFP/Mato Grosso State Communication Department/Mayke Toscano

Ezt a vitát olvasóink támogatása nélkül nem közölhettük volna. Ha fontosnak tartja munkánkat, kérjük, legyen „előfizetőnk” akár már havi 1700 forintért, és csatlakozzon hozzánk a Facebookon!

Kategória: vélemény