A lengyel szénért vétóztuk meg az EU-s klímacélt

·2019.07.04

Magyarország ismét a kekeckedők klubjába került azzal, hogy három tagállammal együtt keresztbe feküdt egy nagyratörő EU-s klímacélnak. Az első gyanúnk az volt, hogy háttéralku lehet a kulisszák mögött, de nem, ez az, aminek látszik: a visegrádi összetartás kényszeres demonstrálása. Végül Szlovákia megtörte az egységet, negyedikként ugyanakkor egy váratlan szereplő, Észtország futott be „az állampolgárok jövőjét eltékozló” országok klubjába, a tallinni kormány pedig a Válasz Online-nak el is magyarázta az indítékait – ellentétben a magyarral. Klímavétó-rekonstrukciónk.

A június 30-án véget ért román uniós elnökség legfontosabb eseménye – román részről – a nagyszebeni EU-csúcs volt, ez már azonban az európai választási csatazajban alig hallatszott. Még kevésbé az a javaslat, amit nyolc uniós tagállam köröztetett a csúcson: az „ambiciózus nyolcak” (Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Portugália, Spanyolország, Svédország) azt szerették volna elérni, hogy az EU 2050-re klímasemleges legyen, azaz úgy legyen képes működni a gazdasága, hogy a kibocsátott károsanyag mennyisége ne legyen több annál, mint amennyit az úgynevezett elnyelők – erdők, bokrok, vizek – semlegesíteni képesek. A jól hangzó vállalás egyáltalán nem újdonság, hiszen a tervet az Európai Bizottság már tavaly novemberben elővezette. Nagyszeben abban jelentett előrelépést, hogy a nyolc tagország konkrét pénzügyi tervet is hozzárendelt volna a célokhoz:

indítványozták, hogy a 2021–27-es uniós költségvetés 25 százalékát klímavédelmi kiadásokra fordítsák.

Ha a jövőre kifutó, a kifizetéseket 908,4 milliárd euróban maximáló jelenlegi büdzsét vesszük alapul, akkor ez egy 200-250 milliárd eurós fizetési sapkát – s hogy az olvasóhoz közel hozzuk: EU-állampolgáronként majdnem 5­­00 eurót – jelentett volna.

Papíron ez persze szépen hangzik, de ezeket a forrásokat valahonnan át kellene csoportosítani, s ambiciózusék ennek részleteivel már nem untatták a többi tagállamot. A mostani költségvetésben a klímaügyeknek nincs külön tétele, a környezetvédelmi intézkedések a „fenntartható növekedés” fejezetben szerepelnek, s bár az erre biztosított csaknem 373 milliárd euró dicséretes, az ugyanide tartozó, a költségek nagy részét felemésztő közös agrárpolitika miatt egy kimondott 25 százalékos részesedés nagyobb hangsúlyt adna a klímapolitikának. Az Európai Unió azonban még az erről szóló vita lehetőségét is ejtette, amikor kiderült, hogy a június 20-i brüsszeli EU-csúcson a huszonnyolcból négy tagállam – Csehország, Észtország, Lengyelország és Magyarország – megvétózta a klímasemlegesség 2050-es céldátumát.

Fizessetek, majd akkor modernizálunk!

„Miniszterelnök Úr a vita során több alkalommal is elmondta, hogy mielőtt bármilyen újabb vállalást teszünk, először tisztában kell lenni annak pénzügyi-gazdasági-társadalmi kihatásaival; konkrét vállalásokat csak ennek ismeretében szabad megtenni. Miniszterelnök Úr emlékeztetett továbbá arra is mindenkit, hogy egyrészt jelenleg is van érvényes uniós vállalás 2030-ra, másrészt pedig szintén elfogadtuk a Párizsi Klímamegállapodást. Amennyiben a fentieken túlmenően szeretnénk újabb vállalásokat tenni, akkor azoknak először nagyon pontosan kell látni a hatásait.

Egy újabb vállalás egyértelműen jelentős beruházási igénnyel jár, aminek finanszírozására először megoldást kell találni, mielőtt újabb vállalásról döntenénk. Erre figyelemmel magyar részről nem támogatjuk a 2050-es céldátum szerepeltetését a szövegben.”

E sorok egy, a Válasz Online birtokába került, a június 20-i európai uniós csúcson készült diplomáciai feljegyzésből származnak. Krónikás diplomatánk a magyar aggályokat ecseteli az Európai Bizottság által javasolt klímacélokkal kapcsolatban. Jellemző, hogy Orbán Viktor kurucos „fizessetek, majd akkor modernizálunk” alapállását egy nappal később a kormánypropaganda már újabb győzelmi jelentésként tálalta: sikerült megakadályozni, hogy „Brüsszel a magyar családok áramszámláját 30-40 százalékkal emelje”. A vétóra tehát, állt a hivatalos magyarázatban, valójában a rezsiharcban való helytállásunk miatt volt szükség. (Ennél árnyaltabb véleményért a klímaügyekben illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fordultunk, de Palkovics Lászlóék – ígéretük ellenére – nem válaszoltak kérdéseinkre.)

Szünidei klímasztrájk – a 13 éves lengyel aktivista, Inga Zasowska tüntetése a varsói szejm előtt június 21-én. Fotó: AFP/Janek Skarzynski

„A lengyel miniszterelnök elsősorban az eltérő tagállami kiindulópontokra, illetve arra hívta fel a figyelmet, hogy bármilyen hosszútávú döntés előtt látni kell a lehetséges pénzügyi-gazdasági-társadalmi-szociális hatásokat az egyes nemzetekre, régiókra és szektorokra. A cseh miniszterelnök szerint az egész kérdéskört nem ideológiai, hanem racionális alapon kell megközelíteni. Addig, amíg más fejlődő és fejlett országok nem tesznek hasonló vállalást, addig az EU-nak sem szabad előre rohanni: ellenkező esetben saját globális versenyképességünket kockáztatjuk csak” – folytatódik a brüsszeli magyar diplomáciai feljegyzés.

A 64 éves cseh miniszterelnök, Andrej Babiš olyannyira racionális alapon közelített, hogy attól még Greta Thunberg könnyei is kicsordulnának: nagy nyilvánosság előtt kérdezte meg: miért kéne 31 évvel korábban eldönteni azt, mi történjen 2050-ben?

Mateusz Morawiecki pedig a PAP lengyel hírügynökségnek arról beszélt, nem szabad, hogy a klímacélok elérése aránytalan terhet rakjon a lengyel vállalkozásokra, Lengyelország fejlődését pedig nem befolyásolhatja kedvezőtlenül a közös uniós vállalás, ha már a kommunizmus miatt fél évszázadot vesztettek. A brüsszeli deal végül az lett, hogy a csúcson elfogadott következtetésekben nem említik a 2050-es dátumot, lábjegyzetben viszont odabiggyesztették, hogy a tagállamok „nagy többsége” számára kívánatos a klímasemlegesség akkori elérése. Emellett hivatkoznak a jelenleg érvényes uniós keretegyezményre, amelynek értelmében a tagállamok 2030-ig:

  • az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását;
  • legalább 32 százalékra emelik az energiamixben a megújulók arányát, illetve
  • minimum 32,5 százalékkal növelik az energiahatékonyságot.

Emellett közösségileg tartjuk magunkat a 2015-ös párizsi klímaegyezményhez, amely az iparosodás előtti szinthez képest 2 °C – majd az ezt követő erőfeszítések eredményeként 1,5 °C – alatt tartaná a globális átlaghőmérséklet-emelkedést. De akkor meg mit aggódunk?

Többet szennyezünk, mint amennyit termelünk

Ugyan a vétózó négyek egyike sem lehet büszke az energiahatékonyságra, amint az az alábbi ábránkon is látszik, az óvatosság leginkább a lengyel miniszterelnök részéről érthető, a lengyel gazdaság teljesítménye ugyanis a jelenlegi szén-dioxid-kibocsátás kevesebb mint egyharmadát feltételezné: amíg 2017-ben az uniós GDP mindössze 3 százalékát termelték meg, addig az EU károsanyag-emissziójának csaknem 10 százalékáért voltak felelősek, ezzel egyszersmind az ötödik legnagyobb szennyezők.

Hogy miért? A szén miatt. Lengyelország abnormális mértékben függ a széntől.

A rendszerváltáskor még a teljes energiatermelése erre alapult, s az energiamix 80 százalékát a mai napig a szén adja – az energiatermelés egyötödét biztosító Bełchatów például a világ második legnagyobb széntüzelésű erőműve. A hivatalos ambíció, hogy 2030-ra 60 százalékra csökkenjen ez az arány, de ehhez be kellene zárni elavult erőműveket és például még több szélturbinával megszórni a Balti-tenger partját. A folyamatot segítheti, hogy a szén iránti nosztalgia mintha kopni látszana: fűtési szezonban ugyan a feketén pöfögő kémények még a családi házak esetében is részei az átlagos lengyel városképnek, de egy friss felmérés szerint a választók 76 százaléka támogatná a szénfüggőség teljes megszüntetését 2030-ig. Még a nosztalgiára tudatosan rájátszó kormánypárt, a PiS szavazóinak többsége – 55 százaléka – is emellett lenne. Csak két adat, amiért így érezhetik:

az EU 50 legszennyezettebb levegőjű városa közül 36 található Lengyelországban – 2016-ban fordult elő, hogy a kis-lengyelországi vajdasági Skałában rosszabb volt a levegő, mint Pekingben –, a mintegy 100 ezer embert foglalkoztató szénipar pedig nagyjából évi 2 milliárd eurós állami mentőövre szorul.

Az ősszel újraválasztásban reménykedő kormány tesz is valamit, meg nem is: „A légszennyezettség már jópár éve meghatározó politikai-társadalmi kérdés. A PiS-nek van hivatalos programja, hogy küzdjön ellene, de az eredmények finoman szólva sem kielégítőek. Ha a szénlobbi számára érzékeny témák – például a szénminőségi sztenderdek – kerülnek szóba, a kormány inkább feléjük hajlik” – mondja a Válasz Online-nak Marek Józefiak, a lengyel Greenpeace munkatársa. Józefiak nem érti: ha Morawiecki miniszterelnök, Orbán Viktorhoz hasonlóan, pénzt akar az EU-tól az energiaszektor modernizálásához, vajon miért nem támogatta azokat, akik a következő EU-s költségvetés egynegyedét éppen ilyen célokra fordították volna.

Téli szmogban a krakkói Wawel. Fotó: NurPhoto/Artur Widak

A szén Csehországban is dominál, az energiamixből való részesedése majdnem 50 százalék, de ez még nem az az arány, ami szükségszerűvé tette volna a cseh vétót. A megoldás alighanem a rendszerváltás óta legnagyobbnak számító, 250 ezer embert megmozgató Babiš-ellenes tüntetésen hangzott el június végén, hogy ugyanis a kormányfőhöz köthető cégcsoportot, az Agrofertet érzékenyen érintenék a klímavédelmi intézkedések: „A miniszterelnökünk a vétójával megöli a gyerekeink jövőjét. A cége, az Agrofert főszereplő a nagyipari gazdálkodásban, ami a legfőbb oka a termőföldek leromlásának, a vizek pusztulásának és a csökkenő biodiverzitásnak” – mondta az egyik szónok.

Magyarországon ezek az arányok e két országhoz képest tényleg egészségesebbek: a villamosenergia-termelés több mint 45 százalékát Paks adja, egynegyedét a földgáz, a szén pedig mindössze 20 százalékot. A kormány ígérete szerint a 2030-as uniós vállalásokat Magyarország teljesíteni fogja, erre erősített rá a vétó után hirtelen rádióinterjút adó Áder János köztársasági elnök is, aki jócskán megszakértette a védjegyének számító klímaügyet, és a sajátunk helyett inkább más országok bizonyítványára volt kíváncsi. Arra ugyanakkor sem ő a Kossuth Rádiónak, sem pedig az általunk megkérdezett hivatala nem válaszolt egyértelműen, hogy helyesnek tartja-e a magyar kormány lépését.

Orbán-rajongók a házban

Ritka, hogy a keleti tagállamok politikai-gazdasági „éltanulója”, Észtország egy platformra kerüljön a renitens visegrádiakkal, most mégis ez történt. Az indok pedig itt is egy szó: olajpala – csak a jó PR eredménye, hogy inkább a digitális gazdaság, az ingyenes tallinni tömegközlekedés, a Skype meg a Taxify jut eszünkbe az észtekről. Pedig az ország energiatermelésének 97 százaléka (!) kapcsolódik az olajpala-termeléshez, amelyben Észtország évszázados szakértelemmel rendelkező nagyhatalom; becslések szerint 5 milliárd tonnás készlettel rendelkeznek, gyakorlatilag energiafüggetlenek. A gond az, hogy hatalmas környezeti károkkal jár, mire az olajpalából kinyerik a nyersolajat. Egy tavaly készült német tanulmány szerint az ipar az észt károsanyag-kibocsátás 70 százalékáért s az országban képződő hulladék 82 százalékáért felelős, továbbá minden egyes tonna kitermelt olajpala után 450 kilogramm salak képződik, ami hegyekbe hányva csúfítja a vidéket; Észtország emiatt az EU legkevésbé környezetbarát állama.

Csakhogy az olajpalától nem fognak egyhamar megszabadulni. A szektor az ország munkaerejének 1 százalékát (6400 fő) foglalkoztatja, jellemzően az amúgy is problémásabb oroszlakta északkeleti területeken, s a GDP 4 százalékát termeli meg. Ráadásul az észt lakosság nem mindig vevő a radikális változásokra: a kiemelt uniós projektnek számító Rail Baltica vasútvonal megakadályozására például szabályos népi mozgalom alakult, pedig az aztán létfontosságú biztonságpolitikai kérdés, hogy szovjet nyomtávot megöröklő észt vasút végre bekapcsolódjon az európai hálózatba – lehetővé téve például a vasúti hadiszállításokat. Garantáltan szóvá tennék azt is, ha egyik napról a másikra teleszórnák az észt tengerpartot szélerőművekkel.

Külszíni olajpala-bányászat Észtországban. Fotó: AFP/ Raigo Pajula

Ráadásul Jüri Ratas kormányfő április végén megalakult kormányában koalíciós partner lett a szélsőjobboldali Észtországi Konzervatív Néppárt (EKRE), s rossz nyelvek szerint Ratas az ő leszerelésük érdekében állt el a 2050-es céldátum támogatásától Brüsszelben.

„A miniszterelnök kapcsolatban állt az illetékes kormánytagokkal és parlamenti képviselőkkel”

– árulta el a Válasz Online-nak az észt kormány kommunikációs tanácsadója, Mariann Sudakov. Az elsőre semmitmondó kommentár rögtön érthetővé válik, ha tudjuk, hogy például a környezetvédelmi tárca EKRE-irányítás alatt áll. Sudakov ugyanakkor azt is elmondta: ők nem vétóztak, csak „még nem készek egy kötelező érvényű céldátum elfogadására”, 2050-re például 80 százalékkal szeretnék csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.

Inkább csak érdekesség, hogy a feketeöves Orbán-rajongó EKRE-tagok – akik a Sargentini-jelentés elfogadása után közleményben kértek elnézést a magyaroktól az „ellenük szavazó” észt EP-képviselők miatt – alig egy héttel a brüsszeli szavazás előtt a Karmelita kolostorban kvaterkáztak a magyar miniszterelnökkel. Persze nem a klímaügy megfúrásáról, hanem arról, hogy „az EU megújulásáról szóló viták során fokozza együttműködését a Fidesz és az EKRE”.

×××

Minden jel arra mutat, hogy Orbán Viktor – Andrej Babišsal együtt – egyszerűen szívességet tett Lengyelországnak, amelyik így újra láthatta, hogy Budapest olyan ügyekben is mellé áll, amelyből amúgy semmilyen haszna nem származik. A miniszterelnök számára Visegrád ereje a négyek által vetített egységből származik, egyedül ugyanis aligha képezhetne észrevehető ellensúlyt. S ez még akkor is igaz, ha Szlovákia most nem játszotta el a rosszfiút: egyes magyarázatok szerint a 2020-as tavaszi választásokra készülő kormány a nemrég hivatalba lépett progresszív államfőnek, Zuzana Čaputovának tett gesztust azzal, hogy nem fúrta meg a 2050-es dátumot. Pozsonyban alighanem tudták: lesz, aki megteszi helyettük is.

 

Borítókép: Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor varsói találkozója, 2018. május 14-én. Fotó: NurPhoto/Mateusz Włodarczyk

A Válasz Online jövője olvasóinkon múlik! Két hónap alatt 1500 támogatót gyűjtünk. Csatlakozzon hozzánk most!

Kategória: sztori