NESZE nekünk! Orbán útja a Nagy Európai Szabadságharcos Egységfrontba

·2019.03.11

Vajon kiteszik a Fideszt az Európai Néppártból? – a múlt héten eszkalálódott kérdés a politikafüggőknek érdekes, ám csupán rávilágít az évek óta nyilvánvaló tényre: Orbán kapitány az európai értelemben vett jobbközépen túli kikötőkbe vezette pártja hajóját. Elmagyarázzuk, miért nem örülünk ennek cseppet sem. Vélemény.

Helyzet van. Miután a Ryanair-hadművelet csúnyán beleállt a földbe, a Fidesz a múlt héten megkezdte rugalmas elszakadását az Európai Néppárttól. Elvileg persze elképzelhető, hogy Orbán Viktor csupán rá akar ijeszteni az európai pártcsaládra, hogy az mégis inkább pártja bennmaradása mellett szavazzon március 20-án, mindenesetre az újra-pártlaposított Magyar Nemzetben megjelent két múlt heti írás arra az eshetőségre érzékenyíti a fideszes tábort, ha ez a bravúr már teljesíthetetlen lenne. Ha a Néppártból való kizárást egy esetben kerülhetnék el: amennyiben maguk lépnek ki onnan. Orbán Viktor így legalább cselekvőnek, erősnek tettethetné magát itthon.

Pedig csak itthon erős. Amint az elmúlt napok tragikomikus pávatánca, kétségbeesett kapkodása megmutatta: ezúttal elszámította magát. Amikor a Néppárt csúcsjelöltje páros lábbal rúgta le magáról, három teljesíthetetlen (és részben nevetséges, de erről később) pontot határozva meg a bennmaradás feltételeként, ő még akkor is kapaszkodni próbált Manfred Weber lábszárába. Dicsérte a Weltben, mint a jövő megtestesítőjét, közben arról is beszélt, hogy Weber csak azért szavazott Sargentinivel, mert megvezették… (Micsoda jövőbeli reménység az, aki ilyen könnyen megvezethető?) Orbán elsőként üdvözölte aztán a Weberrel hirtelen összekapaszkodó Emmanuel Macron Európa-tervét is. Azét a Macronét, akit alig néhány hónapja még fő ellenfeleként határozott meg. Azt a tervet üdvözölte rekordsebességgel Orbán, amelyben a közös európai határvédelem követelése is szerepel. A követelés, amelyet a magyar kormányfő nemrég még a nemzetek szuverenitását sértő, az erőszakos migránsbetelepítést segítő, egyenesen az ördög (ejtsd: Soros) által ihletett mestertervként igyekezett láttatni.

Nem, Orbán nem akarja kirúgatni magát a Néppártból. Az EP-választások előtt biztosan nem. Csak éppen lehet, hogy már nem tud bent maradni.

„Politikailag fel vagyunk készülve a kizárásra. Szervezetileg kevésbé: jó a kapcsolat, de nincsenek azonnal élesíthető, aláírt, titkos megállapodásaink Strachéval. Sem Salvinivel.” Ezt háttérben mondta a Válasznak egy fontos fideszes másfél hete, azóta pedig kiderült, hogy Le Pen pártjával már folynak a tárgyalások az összebútorozásról.

A Ryanair-hadművelet: benézünk a Fidesz legújabb háborújának kulisszái mögé – Válasz Online

Hiába a fenyegető német hangnem, információink szerint a Fideszben úgy gondolják, a CDU végül megakadályozza a magyar kormánypárt kizárását az Európai Néppártból. Forrásaink állítják: Orbánék nem a szankciókra utaznak. Amit látunk, a szokásos „kállai kettős”, csak több verbális vadulással. De meddig lehet ezt folytatni? Csak idő kérdése a kizárás?

Nincs itt semmi látnivaló – mondhatnánk. „Összenő, ami összetartozik”, és a szervezeti szint szép lassan leköveti a valóságot. Orbán kapitány ugyanis az elmúlt négy év folyamán benavigálta pártját egy európai értelemben vett kikötőbe. Az európai szélsőjobboldaléba. Az „európai” kitétel ebben az esetben tényleg fontos. Az európai széljobb ugyanis más, mint a közép-európai és a hagyományos magyar. Fő jellemzője, hogy nem bírja a bevándorlókat, főleg – de nem kizárólag – a muszlimokat, viszont nagyon szereti Izraelt. (Nyugaton Izraelt a szélsőbal nem szokta szeretni.) Vannak persze hangsúlyeltolódások országonként, egyes nyugati populisták épp a melegjogokat védenék, mások, mint Orbán, csak a nők jogait féltik tőlük meg a keresztény kultúrát, de az eszmei alap közös. Orbán természetes szövetségese európai szinten tehát már régen nem a CDU vagy az ÖVP. Az ő szövetségese eszmeileg évek óta a német AfD, az osztrák Szabadságpárt, az olasz Északi Liga és a francia Nemzeti Front. A pártlap múlt heti két írása csupán megerősítette ezt a jó ideje nyilvánvaló tényt.

Ne tagadjuk: mindebben az európai értelemben vett európai konzervatívoknak, kereszténydemokratáknak is súlyos felelőssége van.

Angela Merkel kudarcos Willkommenskulturja, a józan ész helyetti jóemberkedés és a migránskvótákkal való zsonglőrködés mind-mind óriási hiba volt. Tény az is, hogy a nagy, meghatározó európai néppártiak ideológiailag jó ideje megkülönböztethetetlenek a szocdemektől vagy a liberálisoktól. Gyakran megfeledkeztek arról, hogy ellenálljanak a haladás feltétlen híveinek, hogy megfékezzék a progressziónak a valósággal mit sem törődő, szigorú elvi alapon és minden áron egyenlősítésre, jogkiterjesztésre törekvő elszabadult hajóágyúit. Hogy nemet mondjanak az identitáspolitika ámokfutására. Ehelyett versenyfutásként értelmezték azt, és beneveztek: „semleges nem” hivatalos okmányokba vezetése, a „mindenki az, aminek mondja magát” hazugságmagjai Európa több nyugati országában is termékeny talajra hullottak, s nem voltak ott a konzervatívok, a józan ész kertészei, hogy ezeket kigyomlálják. Hogy az egyéni és kisközösségi szabadságokat védve szembeszálljanak az állami szintre emelt új hittételekkel, fantazmagóriákkal. Az összefüggés e között és a migrációs jóemberkedés között nyilvánvaló.

S hogy ha ez így van, mégis miért nem követeljük a kormánylappal együtt a tutyimutyi Néppártból való kifarolást? Miért nem ünnepeljük a formálódó Nagy Európai Szabadságharcos Egységfrontot (NESZE)? Először is jó, ha tudjuk:

csupán a brüsszelezés és a bevándorlóellenesség az, amiben Orbán, Le Pen és Salvini egyetért. A „bevándorló” ráadásul mindenhol mást jelent. A magyar miniszterelnöknek eztán olyan szövetségesei lennének, akik kelet-európaiakkal riogatják a munkájáért aggódó francia melóst,

és Európa más országaiba – horribile dictu: kvótarendszer alapján – paterolnák az olasz földön ragadt bevándorlókat. Azon kívül, hogy „a hármak” Manfred Weber meg-nem-választottságáról értekeznek – hiszen az Európai Bizottság elnökét valóban nem az emberek, hanem az emberek által választott Európai Parlament és az emberek által megválasztott vezetőkből álló Európai Tanács választja –, vajon mi egyebet tudnának közösen felmutatni? Félő, hogy egyetlen tanulságot: mindenki lehet Orbán a saját hazájában – de csak ott. A miniszterelnök egyszerűen körön kívülre kerülne: nem ülne ott a néppárti kormányfők találkozóin, s aligha tudna hatni az európai parlamenti döntésekre.

Ez persze legyen Orbán Viktor gondja. Minket itt a Válasznál nem ő, hanem Magyarország érdekel. A nemzeti érdek márpedig nem feltétlenül sérülne így. Vagy talán az lenne a nemzeti érdek, hogy a Fidesz bévül maradjon a Néppárton? A körön kívülre kerülés akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormánynak leszűkül a mozgástere a fontos európai vitákban – például a májusi választások után bizonyosan fellángoló, a 2020 utáni évekre vonatkozó költségvetési osztozkodásban –, ami pedig elvileg rossz az országnak. De tényleg az lenne? Az lenne tán a nemzeti érdek, hogy így menjen tovább minden, mint eddig? Hogy mondjuk 2022-re a világ ezer leggazdagabbja közé is bekerüljön „Mészáros Lőrinc”? Az ember, akinek annyi a hozzáadott értéke, hogy van személyi igazolványa, így mégsem a kormányfő nevén kell parkolniuk a közpénzjellegüket elvesztő százmilliárdoknak? Aligha.

hirdetés

A nemzeti érdek az lenne, hogy a magyar kormány ne csak Brüsszel ellen védje a magyar szuverenitást, de a magyar társadalmon belül is elismerje a szuverén, autonóm közösségeket. A tudományos életét, a sajtóét, a gazdaságét. Hogy a totalitásra és a központosításra való folyamatos törekvés, a „barátaimnak mindent, ellenségeimnek a törvényt” latin-amerikai elvének érvényesítése helyett a tisztességes verseny feltételeit teremtse meg. Hogy pártállam helyett jogállamot működtessen.

A nemzeti érdek végső soron ez lenne: a Fidesz úgy maradjon a Néppártban, hogy annak jogos kritikáit megfogadva valóban néppártivá válik. Újra.

Az állami szerveket pártérdekek kiszolgálására kárhoztató, a közpénzeket párt- s magánpénzként kezelő hozzáállást illető kritikák ugyanis jogosak. Még akkor is, ha megkésettek és formailag most is elhibázottak: a CEU visszatérését követelni például hatalmas politikai hiba Webertől. Tálcán kínálja a „naugyét” Orbánnak, ha végül tényleg elválnának útjaik. „Lám, Soros mozgatja a szálakat, ebből is látszik!” Holott az Orbán által elénk vetített dilemma hamis: az illegális migráció megakadályozásának cseppet sem feltétele a totális hatalomgyakorlás és a pártállam kialakítása nemzeti szinten.

Olyannyira nem, hogy mára a hagyományos európai néppártok kulcsszereplői is kénytelenek voltak felébredni rózsaszínű álmaikból. Ezért jó játék a demokrácia. Ennyi haszna ugyanis mindenképp volt az európai széljobb erősödésének: fel kellett ocsúdniuk. Weber csúcsjelölt kijelentései ebbe az irányba is mutatnak: a határvédelem minden más kérdést megelőz Európában, az illegális migráció elfogadhatatlan, pontosan tudnunk kell, kik lépnek kontinensünk földjére – effélékkel kampányol mostanság, ami bizony öles lépés a józan ész irányába.

Ezek valóban fontos kérdések – a magyar nemzeti érdek szempontjából is. Hogy a politikai érdekek miatt végül a Fidesz bennmarad-e a Néppártban, vagy kikerül onnan, ebből a szempontból viszont szinte lényegtelen. A magyar nemzeti érdek ugyanis az lenne, hogy az országot rend-, biztonság-, szabadság- és versenypárti, azaz mérsékelt, jobbközép párt vezesse. A Fidesz pedig – kint vagy bent, de – már rég nem ilyen. S vajon hogyan tudna visszafordulni a lejtőn, amelynek alja felé kilenc éve rohan? A gravitáció nagy úr a politikában is. Annak törvénye alól egykönnyen még Orbán Viktor sem vonhatja ki magát.

Pedig ez a fordulat kivételesen valóban nemzetstratégiai jelentőséggel bírna. Csakhogy a természet törvényei – a miniszterelnök természetének törvénye pedig különösképp – ellene hatnak, megvalósulására kisebb az esély, mint hogy a magyar ellenzék helyesírási hiba nélkül leír egy mondatot.

 

Borítókép: Orbán Viktor és Matteo Salvini milánói találkozója 2018 augusztusában. Fotó: AFP/Marco Bertorello

Ha ön még nem „előfizetőnk”, de fontosnak tartja munkánkat, kérjük, segítse a Válasz Online működését, akár már havi 1700 forinttal! Részletek ezen az oldalon.

Címkék: vélemény