paksi atomerőmű – Válasz Online
 

Nem azt kérem, hogy bárki higgyen a vízlépcsőben. Azt kérem, hogy ne hit kérdése legyen. Számoljuk ki! – írja Wagner Ernő. A Magyar Mérnöki Kamara elnöke Lányi András lapunkban megjelent írására reagál érthetően és érvelő módon.

Bővebben >>>

Felrobbantotta a Facebookot az Orbán-kormány volt igazságügyi miniszterének bejegyzése a hétvégén, miszerint ha 1983-ban, a Duna akkori „kiszáradásakor” sikeresen megoldották Paks hűtését, és nem kellett leállítani az energiatermelést, akkor most is így tehetnénk, csak akarat kérdése. Tuzson Bence írásában minden szám stimmel, és mégsem igaz benne semmi. Rövidke bejegyzésének önmagán túlmutató jelentősége van. Egy veterán vízmérnök tapasztalatai segítségével elemezzük a negyvenhárom évvel ezelőtti esetet.

Bővebben >>>

A következő évszázadban ennél még kisebb vízhozamok is előfordulhatnak a Duna magyarországi szakaszán, sőt a meder is mélyebbre vágódhat, gyorsítva az olyan extrém kisvizes helyzetek kialakulását, mint ami most a paksi atomerőmű lekapcsolásához vezetett. Mindez magyar kutatók tanulmányaiból derül ki. Mármint nem most, hirtelen összerántott dolgozatokból, hanem az utóbbi évek, sőt évtizedek terméséből. A közvéleményt és a politikát sokkoló vízhelyzetre ugyanis régóta figyelmeztettek. Mégsem történt semmi. A Válasz Online rendkívüli összeállítása a paksi atomerőmű leállításának napján.

Bővebben >>>

Orbán megszerezte Washingtonban, amit akart: kivételt a belengetett orosz energetikai szankciók alól, és hosszú közös szereplést az amerikai elnökkel, aki többször is méltatta őt. Cserébe jórészt még csak fejlesztés alatt álló technológiák valamikori vásárlását kellett megígérnie. Az igazi meglepetés viszont az, hogy egyeztetést indíthatott egy úgynevezett swap line elindításáról, ami a forint árfolyamának erősítését segítheti. Milei argentin elnök kapott hasonlót nemrégiben.

Bővebben >>>

A Paks II. Zrt. honlapján kedden megjelent hír alapján a Siemens-Framatome konzorcium megszerezte az engedélyt, hogy az új atomerőmű kulcsfontosságú technológiáját leszállítsa a Roszatomnak. Ehhez egy tavalyi EU-s döntés és a berlini kormány kicselezése is kellett. Fontos akadályt hárított el a magyar kormány és a Siemens Energy nevű német vállalat a paksi építkezés útjából. A […]

Bővebben >>>

A magyar kormány és az EU-s intézmények között súlyos viták jöhetnek nyár elején, mert az Európai Bizottság konkrét menetrendet írna elő az orosz gáz, urán és olaj teljes kitiltására. A Válasz Online már a bejelentés előtt megszerezte a brüsszeli tervezetet. A magyar kormány ezt nagyon ellenzi, Várhelyi Olivér uniós biztos már hétfőn igyekezett elejét venni […]

Bővebben >>>