Fidesz – Oldal 3 – Válasz Online
 

Lehet, hogy a Fidesznek egy út látszik: csak felfelé – jelezték korábban elemzőink. A vasárnapi választás döbbenetes mértékben igazolta a megállapításaikat, a tendencia tovább gyűrűzött: a településhierarchia egyre magasabb fokain erősödik a kormánypárt. Fényesen igazolódott az írás tétele, amely szerint valójában nem is voltak billegő körzetek Magyarországon. Választási értékelés.

Bővebben >>>

Egyszerre sokan mennek szavazni, kiemelkedően szerepel a kormánypárti jelölt, sok a rontott szavazat: ezek a Fidesz csodakörzetei. Négy éve az aprófalvakban és a szegregátumokban volt kiemelkedő a mozgósítás a Választási földrajz elemzése szerint.

Bővebben >>>

A keresztény-konzervatív független jelölt elindul a Fideszével szemben, a helyi plébános rögtön kiprédikálja, aztán mégis ő nyeri a polgármesteri pozíciót az addig Fidesz-vezetésű kisvárosban. Nem, nem Márki-Zay Péterről és Hódmezővásárhelyről beszélünk. Hanem a Pusztaszabolcsot vezető Zsuffa Erzsébetről, „Bözsiről”. Az egykori karatebajnok polgármestert azután kerestük meg, hogy múlt héten harcos közleményben számolt be egy magyar mércével is döbbenetes húzásról. A Nemzeti Együttműködés Rendszere működésben – a független kisvárosi polgármester szemszögéből. Interjú.

Bővebben >>>

A civil pénzek szétosztásának gyakorlata még a NER-ben is hivatali hatalommal való visszaélésnek, befolyással üzérkedésnek számít. Megmutatjuk, miért.

Bővebben >>>

Bódi Mátyás, Kovalcsik Tamás és Vida György a Válasz Online megbízásából készített elemzésükben kimutatják: a választókerületi aránytalanságok 1990 óta velünk vannak, azonban míg korábban a rendszerváltó kapkodás okozta őket, 2011-től a tudatos tervezés. Jelen írás a Válasz Online és a Választási földrajz együttműködésének első terméke.

Bővebben >>>

A nemzeti érzés közösségépítő és liberális értelmezésével szemben a Fidesz a nacionalizmus ’30-as évekre emlékeztető formáját valósította meg. Vendégszerzőnk azt veszi számba, milyen károkat okoz mindez. Esszé.

Bővebben >>>

Bencsik Gábor ismert kormánypárti véleményformáló, Szalma Botond pedig korábban a KDNP fővárosi elnöke volt, de most Márki-Zay Péter mellé állt. Vita kormánypártról és ellenzékről – meglepő fordulatokkal.

Bővebben >>>

Mélyfúrást végeztünk: Orbán Viktor leendő európai partnerei közül hét pártot kérdeztük körbe, miért nem látszik semmi a beígért nagy jobboldali egységből.

Bővebben >>>

A Válasz Online most mélyfúrást végzett, átvilágítottunk több száz nyertes szervezetet, s arra jutottunk: az új finanszírozási mechanizmust egyszerűbb lett volna egyenesen Választókerületi Pártalapnak nevezni. Szinte mindenütt Fidesz-segédszervezetek nyerték a nagy pénzt – például buszra, ingatlanra, kommunikációra: azaz a választási kampányban is remekül hasznosítható dolgokra.

Bővebben >>>

Ha az ellenzék az Orbán által dobált gumicsontokat rágja hisztérikusan, a Fidesz nyerni fog. Vélemény.

Bővebben >>>

Kovács Tibor új esszéjében azt mutatja meg, hogy a nyugati gazdasági globalizációba való aktív bekapcsolódás nélkül még egyetlen ország sem lett sikeres az elmúlt 80 évben. És hogy a globalizáció elutasításának érvei politikaiak, ideológiaiak, a hatalomgyakorlás módszeréből fakadnak: a Fidesz egyre inkább e folyamat veszteseire akarja építeni bázisát, akik fölött sokkal egyszerűbben uralkodhat a kárukra meggazdagodott új elit.

Bővebben >>>

Most először lesz a KDNP a magyar nép egyetlen, egyedülálló képviselete az Európai Néppártban – emlékezteti a Válasz Online olvasóit a faramuci helyzetre a lapunknak küldött írásában Georg Paul Hefty.

Bővebben >>>

Habár az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójából való mai kilépés még nem jelenti automatikusan a Fidesz felfüggesztett néppárti tagságának végét is, a szakítás visszavonhatatlan. Európa legnagyobb, jobbközép pártcsaládja és a magyar kormánypárt útjai ideológiai és személyes okok miatt végleg elváltak.

Bővebben >>>

A magánosítás azt is biztosítja, hogy az Európai Uniótól lehívható, a következő években növekvő nagyságrendű kutatás-fejlesztési források elköltéséről is a fideszes politikai-gazdasági holdudvar dönthet. Bemutatjuk a felsőoktatás átszervezésének teljes folyamatát.

Bővebben >>>

Van-e még baja egy DK-s szavazónak a Jobbikkal? Taszít-e kritikus tömeget Gyurcsány Ferenc, és Karácsony Gergely lesz-e végül a közös kormányfőjelölt? Vendégünk Róna Dániel politológus (Karácsony Gergely volt és a Momentum jelenlegi tanácsadója).

Bővebben >>>